Petőfi Népe, 1964. február (19. évfolyam, 26-50. szám)
1964-02-25 / 46. szám
Kormányhatározat a mezőgazdasági földek hatékonyabb védelméről A forradalmi munkás—paraszt kormány legutóbbi ülésén határozatot hozott a mezőgazda- sági művelésre alkalmas földterületek hatékonyabb védelméről. A mezőgazdasági rendeltetésű földek védelméről két évvel ezelőtt hozott törvény a többi között kimondotta, hogy beruházást csak mezőgazdasági termelés céljára nem alkalmas vagy gyengébb minőségű területeken lehet megvalósítani, s a mező- gazdasági termelésből területet kivonni, illetve a föld művelési ágát megváltoztatni csak hatósági engedély alapján szabad. A földek védelme azonban mindeddig nem vezetett kellő eredményre, elsősorban azért* mert a törvény rendelkezéseit különbözőképpen értelmezték, s az egyes állami szervek, illetve különböző időpontokban hozott intézkedések között nem volt meg a szükséges összhang. Ennek következtében a mezőgazdasági termelésből továbbra is jelentős területek estek ki, s a szántóterület indokolatlanul tovább csökkent. Ez tette szükségessé, hogy a kormány határozatot hozzon a földek védelméről szóló törvény végrehajtásának hatékonyabbá tételéről. A határozat első pontja kimondja, hogy a mezőgazdasági rendeltetésű földek megfelelő hasznosítása, elsősorban a szántó, rét és legelő céljára--alkalmas területek indokolatlan csökkenésének megakadályozása végett a területfelhasználással járó tervelőirányzatokat összhangba kell hozni a földvédelmi törvény rendelkezéseivel. Ennék megfelelően a megyei tanácsok végrehajtó bizottságainak számba kell venniök és ki kell jelölniük azokat a területeket, amelyek erdő, szőlő és gyümölcsös telepítésére, valamint ipari és egyéb beruházások céljaira felhasználhatók. Az éves és a távlati tervek kialakításánál, majd a tervek területi és üzemi bontásánál ezeket az előzetes kijelöléseket figyelembe kell venni, s telepítést vagy beruházást csak előzetesen kijelölt területre lehet engedélyezni. Ha belterületen levő mezőgazdasági művelésű területet akarnak más célra felhasználni, ugyancsak meg kell szerezni a megyei tanács végrehajtó bizottságának engedélyét. 20 holdnál nagyobb terület esetében az engedélyhez a földművelésügyi és az építésügyi miniszter hozzájárulása is szükséges. Az engedély nélküli felhasználás és az ebből származó nép- gazdasági károk megelőzése érdekében a telepítések, létesítmények beruházási programjának elkészítésére, a terület kisajátítására és a beruházás megvalósításának megkezdésére csak akkor kerülhet sor, ha a területnek a mezőgazdasági termelésből való kivonására, illetve a művelési ág megváltoztatására vonatkozó engedély rendelkezésre áll. Ilyen engedély hiányában a bankok nem folyósíthatnak pénzt a beruházáshoz vagy telepítéshez. A kormány határozata kimondja, hogy a járási tanácsok kötelesek felülvizsgálni az 1962. január 1. óta megvalósított valamennyi erdő-, szőlő- és gyümölcsös-telepítést és az egyéb beruházásokat. Ha ezeket engedély nélkül hajtották végre, az engedélyezésre jogosult szervele kötelesek elrendelni az eredeti állapot helyreállítását. A helyre- állítási kötelezettség alól indokolt esetben a földművelésügyi miniszter felmentést adhat. Ha viszont elrendelik az eredeti állapot helyreállítását, az ezzel kapcsolatos költségeket az üzemi, illetve vállalati eredmény terhére kell elszámolni, s a vállalatok felügyeleti szervei és a pénzintézetele a költségeket ered- ményrontó tényezőként kötelesek kezelni. Ugyanezek a rendelkezések érvényesek azokra az engedély nélküli területkivonásokra, illetve művelési ágváltoztatásokra is, amelyekre ezentúl, a határozat életbelépése után kerülne sor. A határozat szigorú rendszabályokat tartalmaz azokkal szemben, akik nem tartják be a törvényt. A mezőgazdasági rendeltetésű földek védelmét sértő cselekmények miatt bekövetkezett károkért felelősségre kell vonni mindazokat a személyeket, akik a károkat intézkedésükkel előidézik, továbbá azokat is, akik törvénysértően engedély adnak a művelési ágváltoztatáshoz, illetve a mező- gazdasági területek kivonásához. Azoknak a dolgozóknak, akiknek ez irányú felelősségét megállapították, prémiuma, illetve nyereségrészesedése megvonható vagy csökkenthető. A határozat végül kötelességévé teszi az illetékes állami szerveknek, hogy azonnal jelentsék az általuk észlelt, földvédelmet sértő eseteket és vonják felelősségre az ilyen irányú bejelentések elmulasztóit. A KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ MŰSORA: Február 25-én, kedden este 7 órakor Shakespeare: CORIOLANUS Tragédia 3 felvonásban. Somiay Artur bérlet. 2 mm-es ablaküveg méretre vágva azonnal, képkeretezés, piakát festés, nagy választékban, rövid határidővel készül: A DEKORÁCIÓBAN Csongrádi út 7. 667 Azonnali belépéssel alkalmazunk dunaújvárosi munkahelyeinkre ács, kőműves, vasbetonszerelő szakmunkásokat, kubikusokat, egész kubikus-betonozó brigádokat. Jelentkezés: Dunaújváros, Május 1 ■. 7. ■ Százhalombattai munkánkra azonnal felveszünk: ács, lakatos, villanyhegesztő, villanyszerelő szakmunkásokat, KUBIKOSOKAT, egész KUBIKOS—BETONOZÓ brigádokat. Jelentkezés Százhalombattán a hőerőmű területén levő 5. sz. főépítésvezetőségünkön. Szállás, étkezés biztosítva. ÉM 26. sz. ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT 600 Február 25-én, kedden: Baja Központi: Matróz a rakétában, Baja Uránia: Gitár és szerelem, Kalocsa: Orosz csoda I„ Kecskemét Árpád: Egy házasság hétköznapjai, Kecskemét Városi: Robin Hood új kalandjai, Kiskőrös: Hátha mégis szerelem, Kiskunfélegyháza: Angyalok földje, Kiskunhalas: Aranyfog. költemények KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Mindazon rokonoknak, jó barátoknak, ismerősöknek, az Asztalos Ktsz vezetőségének és dolgozóinak, a Galambsport tagságának, a 607. számú Iparianulc-intéziet vezetőségének és tantestületének, a közületeknek és dolgozóiknak, akik felejthetetlen, drága jó férjem és édesapánk, Szé- csi János elhunyta alkalmával temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mérhetetlen fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, ezúton mondunk hálás köszönetét. A gyászoló család. 13033 köszönetnyilvánítás. Köszönetét mondunk mindazoknak a rokoroknak, ismerősöknek, a Kecskeméti Cipész Ktsz vezetőségének és dolgozóinak, akik .szeretett férjem, drága édesapánk és nagyapám, Máté Lajos temetésén megjelentek, ravatalára koszorút vagy virágot helyezték. A gyászoló család. 704 Apróhirdetések HIKDETÖFELEINK FIGYELMŰBE! Hirdetések (elvétele változatlanul a Kiadóhivatalban — Szabadság tér 1/a — történik! KEDVEZMÉNYESEN vásárolhat: szép, modem, festett hálóbútort, konyhabútort, szép, modem reka- mlékat, fotelokat, székeket, sezlont, páros ágyakat, éjjeliszekrényeket. Kecskemét, Vak-Bottyán u. 9. (Rákóczi útnál.) 710 1100-AS Skoda eladó, esetleg motort beszámítok. Kecskemét, Máriahegy 60. ________________________709 BA RNA háló, szekrények, ágyak eladók. Kecskemét, Zsinór utca 50. 708 ELADÓK festett hálók, kredencek, páros szekrények, ágyak. Kecskemét, Kossuth körút 23. (Volt zsib- piacnál.) 797 JO hízó eladó. Érdeklődni: Kecskemét, Zöldfa utca 100. 703 KECSKEMÉTEN, központban, 3 szobás, mellékhelyiségekkel rendelkező házrész eladó. Vétel esetén beköltözhető. Kecskemét, Csányi utca 9. sz. __________ 702 CS ALÁDI náz eladó. Kecskemét, Varai hegy 101. Faragó. (Benda Sándorral szemben.) 701 KISEBB méretű szoba, konyha, mellékhelyiséges lakást költségmeg- térítésesl átadok. Kecskemét, Zöldfa utca 52. 700 ELADÓ Kecskemét, Orrét 257. szám alatti tanya 800 négyszögöl földdel. Érdeklődni: helyszínen: Kokovaiék- nál. 699 FEKETE Pannónia príma állapotban eladó. Takács Lajos, Tasker- tes. Telefon: Kunszentmiklós 42. 698 ELADÓ Kecskemét, Alsószéktó III. u. 7. sz. alatt kétszobás ház, mellékhelyiséggel, elfoglalható. 697 A B ÁCS-KISKUN megyei Vendéglátó Vállalat (Kecskemét, Kossuth tér 1.) gyakorlott gyors- és gépírót keres. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a vállalat tervosztályán, naponta 12 óráig. 695 ELADÓ 1 hold föld, fele szőlő. Budai út mellett, benzinkúttól 500 m- re. Érdeklődni: Kecskemét, Szé- Chenyiváros 13. 687 ELADÓ egy tricikli. Kecskemét. Zsinór utca 105. 680 FIATALEMBER albérleti szobát keres. Kecskemét, Boldog u. 8/a. Molnárék. 688 ÉRETTSÉGIZETT férfit termény és őrlemény—raktárnoki beosztásba félveszünk. Takarmánykeverő Üzem Kecskemét Rákócziváros 28. __________________________ 13030 EL CSERÉLEM kecskeméti, másfél szobás összkomfortos lakásomat hasonló budapesíiért. Érdeklődni a kiadóhivatalban. 680 TRAGYA eladó Kecskemét, Külső Szegedi u. 15. Hajnal Imrénél. 67o ALSÖSZÉKTÓBAN 400 négyszögön Felsőszélctóban 1335 négyszögöl Ka pás-féle szőlő eladó. Érdeklődni- Kecskemét. Katona József u. 11. sz’ Kapásné. 1301-i HÁZIIPARI Szövetkezet Szolnok Magyar utca 14. Keres azonnali belépésre textil- vagy ruhaipari tech mkumot végzett műszaki dolgozót, valamint leányka és gyermek ruha konfekció üzemi gyakorlattal rei. delkező, érettségizett szakmunkást műszaki vezetői beosztásra. 6:0 GÉPÍRÁST és német fordítást vállalok. Baditz Miskolc, Tass u. 15. _______________ 12989 IP ARI tanulónak jelentkezhetnek 14—17 éves fiúk 15 féle szakmára. A tanulóképzés helye: Kecskemét, Kiskunfélegyháza vagy Baja. Az érdeklődök levelezőlapon kérjenek tájékoztatót munkaügyi osztályunktól. VáUalatunk február 28-ig fogad el jelentkezéseket. ÉM Bács megyei Állami Építőipari Vállalat, Kecskemét, Klapka u. 34. 552 AZ EM 44. sz. Építőipari Vállalat azonnal felvesz budapesti munkahelyekre kőműves szakmunkásokat) valamint kubikosokat és férfi segédmunkásokat. Munkásszállást és napi kétszeri étkezést biztosítunk. Vidékieknek tanácsi igazolás, szakmunkásoknak szerszám szükséges. Munkaruhát adunk. Jelentkezés: Budapest, V., Kossuth Lajos tér 13—15. Földszint. 219 Használt ruhaneműt, bútort vásároljon a SZOBA, konyhás lakást belterületien költségmegtérítéssel keresek. Kecskemét, Székelyteiep, I, u. 10. szám. 665 A HETÉNYEGYHAZI Egyetértés Tszcs értesíti tagjait, hogy zár- számadási közgyűlését 1964. március 1-én délelőtt 8 órakor tartja a he- tényegyliázi művelődési otthonban. 646 zomanyi Áruházban Kecskemét, Nagykőrösi utca 22. 705 ELCSERÉLNÉM szoba. konyha, mellékhelyiséges lakásomat kétszobásért, költségmegtérítéssel. Érdeklődni: Keckemét, Belső-Szegedi út 2. 17 órától. 4 634 VILLATELEK eladó. Kecskemét, Katona J. u. 4. Kis. 13037 ELADÓ azonnal beköltözhető ház. Kecskemét, Csáktornyái u. 47. 13035 Ö RAJA VITÁS soron kívül is. Vörös órás, Batthyány u. 29. Kecskemét. ___________________________________13034 ÁG Y férfi részére kiadó. Kecskemét, Sörház u. 21 /b. 13032 HÁROMAJTÓS szekrény, két reka- mié, két fotel, tükör eladó. Kecskemét, Kőhíd u. 11. 13031 KÉT ágy kiadó férfiak részére. Kecskemét, Kölcsey u. 13. 13030 ELADÓ ház minden elfogadható áron. Kecskemét, Rendőrfalu, Benke József u. 21. 13029 ELADÓ új ház. Kecskemét, IV. kér. ICapisztrán János u. 2. sz. 13025 ELADÓ jó minőségű réti széna. 30 mázsa. Cím: Végh L. Nagybugac 257. sz. 13021 5 DARAB bikaborjú eladó Seres Jánosnál, X. kér. 17. Laktanya mellett. 122 ELADÓ vagy kiadó másfél hold jótermő szőlő jutányosán. Kecske- mét, Nyíri út 18. 651 EGY- ÉS KÉTSZEMÉLYES ’ RÉKA MIÉ, fotel, szék, sezlon, varia háló, he- verőt készít, javítást vállal fizetési kedvezménnyel Blaskovits kárpitos mester. Kecskemét, Rákóczi út 2. szám. 593 ELADÓ Kecskemét, Pásztor u. 3. számú ház. Utcai szoba, 3 helyiséggel, disznóóllal, kis eserelakás- sal elfoglalható. 12969 ELCSERÉLEM kisméretű egy szoba, konyha, kamrás udvari lakásomat hasonlóéit. Kecskemét, II. kér. Kupa U- 24. Balláék. 13004 SZÉKTÓ dűlőben Kórház mellett, eladó 800 n.-öl szőlő, házhelynek is alkalmas. Érdeklődni: Kecskemét. Belsőnyír 20 sz. Tormásiéknál. 613 KÉTSZOBÁS összkomfortos családi ház beköltözhetően, egy szoba elő- szobás házrész lakottan éladó. Kecskemét, Károlyi utca 14. 168 ELADÓ Orrét és Kisfái állomásokhoz 15 perc járásra Sáfár-féle szőlő, lakó- és melléképületekkel, részletben is. Érdeklődni: Kecskemét, Vörösmarty u. 13. Sáfárné, az udvarban. 633 250-ES Simson kifogástalan állapotban eladó. Nagy János, Óbög, Perg- halom 98. Mindennap megtekinthet ____________________________________636 ELADÓ lakómentes kis családi ház. Kecskeritét, Tizedes u. 2/a. 12978 125-ÖS Csepel motorkerékpár eladó. Kecskemét, Óz u. 29. sz. 1299 ELADÓ beköltözhető egyszobás kis ház 144 n.-öl telekkel, Ceglédi betonút mentén. Kecskemét, Vacsinegy 219. (Olajmalomhoz közel). 64a BEKÖLTÖZHETŐ 2 szoba, konyhás, pincés ház eladó. Érd.: Kecskemét, Kandó Kálmán u. 43. Barta. 652 Helvéciái állami Gazdaság Borbási Faiskola felvesz szőlő és faiskolai munkára férfiakat és nőket. 1964 március 1-től november 30-ig. 9 hónapos szerződést kötünk. Munkába járás Kecskemétről a gazdaság autóbuszával. — Jelentkezés: Kecskemét. Borbás 50. Férfiaknak 12 hónapos szerződést is biztosítunk. 13005 Vízvezeték-szerelő szakmunkásokat keres azonnali belépésre a Megyei Kórház, Kecskemét. 10 éves gyakorlat szükséges. 681 Építőipari normaeSszámolót felvesz az Izsáki Állami j Gazdaság. Fizetés megegyezés sze- ; rint. Munkásszállást és ét- j kezést biztosítunk. Felvé- j tel esetén az útiköltséget : megtérítjük. Jelentkezés I személyesen vagy Izsák 26. sz. telefonon. 663 Rönkvágást, bérfűrészelést, fűrészelt árok bérszárítását, kovács-, és bog nármunkát, kocsijavítást vállal a KECSKEMÉTI FÉM- ÉS VASIPARI KTSZ. Szent István város 17. (Fűzfásköz.) Telefon: 24-68. _____________________________________________134 |