Petőfi Népe, 1964. február (19. évfolyam, 26-50. szám)
1964-02-23 / 45. szám
A tárgyalóterembő!: Ötnapos házasság Sokszor elhangzik mostanában — és nem alaptalanul —, hogy a fiatalok gyakran kötnek meggondolatlanul házasságot, amely aztán néhány hónap, vagy jobb esetben év múlva zátonyra fut. Lehet találkozni a bíróságok tárgyalótermeiben siheder- nyi legénykékkel és az iskolapadot alig maguk mögött hagyott lányokkal: férj—feleséggel, akik válni akarnak. Ezek közül az esetek közül talán tanulságaiban és következményeiben a leginkább gondolkoztató az alábbi ügy, amit a kecskeméti járásbíróság tárgyalt nemrégiben. A fiatalasszony nem jött el egyik tárgyalásra sem. Szégyelte, amit csinált s bizony volt is oka rá. A fiatal férj mindössze tizenkilenc éves, a feleség három évvel idősebb. A férfi hosszas gondolkodás után kereken bevallotta a bírónak, hogy tulajdonképpen nem tudná megmondani, mi vezette arra, hogy a házasságot megkösse. — Erre nem tudok válaszolni/ — jelentette ki a bíró kérdésére. — Az biztos — folytatta I. G. —, hogy nem gondolkoztam ezen abban az időben. Szerelmes sem voltam U. I.-ba. Amikor megismertem, tudtam, hogy szokott férfiakkal foglalkozni. A többiek mondták ezt róla. Elhatároztam, hogy csinálok egy kalandot. Az első este már viszonyt kezdtünk egymással, és ez így ment egy hónapig. Aztán nem találkoztunk többet. Már egy év is eltelt, amikor az utcán megszólított és moziba hívott. Elmentem vele s élőiről kezdődött minden. Ez június 13-án volt a múlt évben. Másnap kijelentette, hogy 15-én megtartjuk az esküvőnket. Én nem szóltam semmit és ezt beleegyezésnek vette. Az említett időben el is mentünk a tanácsházára és megesküdtünk. A gyűrűket is ő szerezte valahonnan. Az esküvő előtt már nem volt időm hazaszaladni, hogy szóljak a szüleimnek, így azok csak másnap tudták meg, hogy megnősültem. — Hol volt a közös lakásuk az esküvő után? — Albérletben laktunk, de én csak öt napig éltem együtt a feleségemmel, aztán meguntam és hazamentem. Állandóan veszekedtünk, mert megtudtam, hogy nem hagyott fel a többi férfi ismerőseivel sem. Akik a tárgyalóteremben vagyunk, nem győzünk csodálkozni a hallottakon, s egyik megdöbbenésből a másikba esünk. Meglepetésünket csak fokozza, amikor az egyik tanú belép és elkezdi a vallomását: — Az asszonyt, a jelenlegi alperest akkor ismertem meg, amikor terhes állapotban volt... — Mikor volt ez? — Több mint két évvel az esküvő előtt, de a gyerek nem a felperestől, a mostani férjtől való, mert akkor még nem is ismerték egymást. — Tudta-e, hogy a lánynak, akit feleségül vett, már volt egy házasságon kívül született gyermeke? — kérdezi a bíró. — Igen, beszélt róla valamit, de ez nem nagyon került megbeszélésre közöttünk. Ö volt az első nő az életemben és teljesen elveszítem a fejemet. Amit mondott, azt csináltam. — A szülei mit szóltak ehhez a házassághoz — fordul a bíró a fiatal férjhez. — Nagyon ellenezték, de akkor már késő volt, mert megesküdtünk. Meg is mondták, hogy ne menjek haza, mert nem engednek be a házba. Aztán csak hazamentem. Etet főleg azért tettem, mert a feleségem elejtett szavaiból azt vettem ki, hogy éjszakai kalandjai miatt eljárás van folyamatban ellene. Ezért volt neki sürgős a házasság. Én mindössze egy hónappal töltöttem be a tizennyolc évemet, mikor megesküdtünk, épedig már akkor huszonegy volt. Kérem, válasszon el bennünket a bíróság. A bíró a felelősségről beszél, amely át kell, hogy hassa a fia- lalokat is az ilyen sorsdöntő lépések előtt, itt azonban erről szó sem volt. Egy tizennyolc éves ember már feltétlenül kell, hogy annyi ítélőképességgel rendelkezzék, ami ilyen kérdések eldöntéséhez szükséges. I. G.-nél éppen az ellenkezőjét tapasztalta a bíróság. Mintha akarata sem lett volna, olyan felelőtlenül ment bele ebbe a házasságba. Nagyobb azonban av lánynak, U. I.-nek a felelőssége, aki csupán arra akarta felhasználni a házasságot, hogy az erkölcsrendészet elől „menedéket” találjon. Neki csak arra kellett a férj, hogy nevet adjon éjszakai kalandjaihoz, hogy fedve legyen. Bizonyos értelemben szerencse, hogy a „gyerek-férj” öt nap múlva rádöbbent helyzetére és átlátott felesége cselszövésein. A bíróság végül is felbontotta a házasságot, amelynek töHéne- te elgondolkoztató minden köny- nyelműen házasulni akaró fiatal számára. Gál Sándor terrasza volt. Télen üresen, elhagyottan állt, tócsák fénylettek egy-két kint hagyott, rozzant nádszék és a tört lábú asztalok körül, kupacokba hordta a szél a sáros falevélmaradványokat. Keskeny ösvény vezetett a földalatti végállomásához. Cigi a Hősök tere felől érkezett, átment a hídon, befordult a Vaj- dahunvad-vára udvarára. Várt egy ideig, aztán továbbment. Megállt a tartóhídnál. Nézelődött. Kissé eltávolodott a Hermina út irányába, onnan kilátás nyílt a Széchenyi fürdőhöz. Távolról jól szemügyre vette a találkozó helyét: nyolc órakor kellett odaérnie. Már messziről megismerte Beke Zolit. Éppen leszállt a kerékpárról. Sár lepte a bakancsát, nadrágját magasan a térde alatt szorította össze a csip- tető. Cigi megtorpant. Rossz érzése támadt: ez a fiú nemrég lebukott a Pálmában — gondolta —, bent tartották néhány napig. Ha nem is volt ellene bizonyíték, az nyilvánvaló, hogy a gyanúsak listájára került, s akkor majdnem bizonyos, hogy megfigyelés alatt tartják. Egyszóval: fekete. Kinek jutott eszébe, hogy ilyen kényes munkát bízzon rá? • Elhatározta: vár néhány percet. Tekintete ösztönösen végig- siklott a kerékpárnyomon, amely Beke Zoli útirányát mutatta. S akkor észrevette: Zolit mintegy ötven méternyire egy kerékpáros követte. Cigi éles szeme pontosan felmérte a közeledő tekintetét: az ismeretlen, ahogy meglátta a kerékpárról leszálló fiút — az nem vette észre, háttal állt neki s éppen lehajolt, hogy megigazítsa a nadrágszárát —, hirtelen kanyart vett, a pedálba taposott és befordult egy parti ösvényen. Mit tegyen? Cigi csak néhány másodpercig töprengett, a kerékpáros eltűnt, ő gyors léptekkel odament a fiúhoz. Beke Zoli felismerte: rögtön rájött, hogy már találkoztak valahol. De azért kínnal-bajjal hozzákezdett a fütyüléshez. Kissé Ez már Dunántúl. Vasúti töltés az országút mellett. A tehervonat kerekeinek zaját visszaveri az erdő. Aztán a szerelvény eltűnik a bajai összekötőhíd traverzei között. A bakterház lebegni látszik a tél végi délután hatalmas csendjében. Dunántúl. De még Bács-Kis- kun megye. Amott, a sudár kanadai nyár koronái már Tolnából integetnek, meglegyezgetve közben a Nap korongját. Hallgat a gemenci erdő. Dervaderics Ferenc, a Duna- ártéri Állami Erdőgazdaság munkaügyi csoportvezetője azonban annál beszédesebb. Vállas, harmincöt év körüli férfi, szívós, mint a jó fekete ártéri talajban ezer gyökérrel megkapaszkodó nyárfa. Amolyan tipikus erdész, aki nem tudna meglenni az erdő nélkül. — Erdőgazdaságunk területének kétharmad része húzódik az árterületen — magyarázza. — Fent, Paks táján kezdődik, s az ország határánál ér véget. Ebből nyolezer hektár van ebben a megyében. Nagyobb része még őserdő. Közép-Európa leghíresebb vadrezervátuma. Vaddisznó, szarvas, őz, — ezek tenyésznek itt. Mesterségesen csak a fácán tenyésztésével foglalkozunk. Majd a fakitermelésről beszél. ami egész éven át tart. Évente 200 ezer köbméter fát vágnak ki. Szerszám, papír, farostlemez, tűzifa lesz belőle. Viszik a dunai uszályok, észak és dél felé. Pusztul az erdő? Nem! A kétszázezer köbméter tulajdonképpen az erdő egyéves kamata. Ennyivel gyarapítják az évgyűrűk. S a letarolt területeket minden évben betelepítik. Több mint ezer hektáron. Tölggyel, kőrissel, fekete dióval, és kanadai nyárral. Főleg az utóbbival. A most kitermelésre kerülő nyárjasok 42 évesek. A tölgyek csak 120 év alatt érnék el azt a vastagságot, amilyenre a szálegyenes nyárfák nem egészen fél évszázad alatt „meghíztak”. HD Csatornák szelik át az erdőt, felettük rozoga fahidak. A kanális mélyén roskodozik a jég, darabjain felszikrázik a napfény. Fogat jön velünk szemben a keskeny erdei úton. Széltől cserzett férfi ül a hajtó mellett. Péter József, az erdészet vezetője. Kísérőnk megállítja, Husti Mihály brigádja felől kérdezősködik. Azok dolgoznak itt legközelebb. Január 1-től 2200 köbméter fát termeltek ki. A legnagyobb hidegben is megállás nélkül dolgoztak, mind a tizennégyen. Megyünk tovább. A holt Du- na-ágban még mozdulatlan a kás látvány volt: a hidegben inkább vastag párát engedett ki ajkai közül, mintsem dallamot. — Veled kellett volna találkoznom tegnapelőtt is? — kérdezte Kurimszky. — Hol? — A Mexikói úton, a bekerített teleknél, a nagy reklámragasztó tábla mellett. — Velem. — Miért nem jöttél? — Ott voltam, de úgy látszik, eltévesztettük az időt. — Mikor voltál ott? — Ebéd után. Nem mondott igazat. Cigi tudta, hogy nem volt ott. A megállapodás úgy szólt, hogy aki várni fog, könyökmagasságban ceruzával vonalt húz a plakátokra, ö késő délután járt ott, a plakátokon semmiféle jelzést nem látott. A biztonság kedvéért másnap reggel újra megnézte ... — Nem hoztam semmit — mondta Cigi hirtelen fogant elhatározással. — Nincs anyag. (Folytatjuk.) Jég. A parton rengeteg felhalmozott rönkfa, a majdani feldolgozás szerint csoportosítva. Mihelyt megindul az uszályforgalom, azonnal elszállítják, mert aztán kijön a zöldár. Mint minden évben. És elvinné az egész „termést”. Olyankor a brigád magasabban fekvő területre megy dolgozni. Itt már megszűnik a csend birodalma. A fák zengve erősítik fel a motorok zaját. Mintha sikoltana az erdő — kétség- beesésében, fájdalmában. Husti Mihály már nem fiatalember. Régi erdei munkás. A Tolna megyei Bátán lakik. — Szakmunkás vagyok — mondja. — Mint a brigádban mindenki. Régen csak erős karok kellettek ide, most már ez is kell —, s kucsmáját a tarkójára pöccintve a homlokára mutat. Jelezvén, hogy a tudás sem nélkülözhető. — Munkaidő? — Virradattól naplementig. Nem ám nyolc óra, a fenét! Teljesítményre megy. Én is hajnalban indulok el, meg a többiek is, akik a közeli falvakból járnak ki. Varga Sándor tizenegy éve dolgozik itt. Mikor ide került, akkor kezdték gépesíteni a fakitermelést. Előbb kisteljesítményű villanyfűrész, aztán a Druzsba, most pedig a nyugatnémet gyártmányú Styhl Contra a „szerszámuk”. S kezében máris felsikolt a motorfűrész. Mint a vajat, úgy vágja át a földön fekvő fa törzsét. Papírfának darabolja. — Tizennégy kilós — mutat a fűrészre. — Percenkénti fordulatszáma meghaladja a hétezret. Remeg tőle az amber teste. Néhány év alatt kikészíti a csuklót. Ám nem soká kapunk új gépeket. Azok is ugyanilyen jók, de csak nyolc kilósak. Távolabb a rönköket tisztítják meg a kéregtől. A forgó korongra szerelt ferde kések alól suhogva röppennek ki a fahéj darabjai. Dervaderics szerint a gép nem tökéletes, elfaragja a fát. De a kérgező bakon haladatlan a munka. Régebben csak azon csinálták. S eszembe jutnak a finom tapintású levélpapírok, a polcokon sorakozó testes könyvek. Mennyi munka, veszély, gép fölé görnyedő erőfeszítés kell ahhoz, hogy a tudás, a szépség, vagy egyszerűen csak a szerelmes vallomás betűi helyükre kerüljenek! S mindennek az első állomása a fakitermelés és a I kérgezés... un A lánctalpas DT ma már huszadszor vonszolja a ledöntött nyárfát a felaprítás színhelyére, ötszáz méterről hordja, hússzor oda-vissza, tehát éppen húsz kilométer. Egy-egy fa 30—40 mázsa. De a súrlódás megsokszorozza súlyát. Gernye Miklós, a gép vezetője vidám tekintetű, kerekarcú férfi. Sükösdön lakik, s öt éve jár ki ide nap nap után. Fülkéjének ablakán nincs üveg. Minek? A gallyak úgyis kivernék. S nem volt januárban, a mínusz 20 fokos fagyban sem. Akkor pufajkában ült a volán mögött. A motor részére pedig állandóan melegítették a vizet a kis őrházikóban. Most egészen könnyen van öltözve. Még az inge nyakát is kigombolta. Megfázás? Az erF A D Ö N T Ő K dei munkások nem ismerik ezt a betegséget. Januárban is teljes létszámmal dolgozott a brigád. Gallyakkal • borított tisztáson át megyünk a fadöntők felé, a DT által vágott csapáson. Két vállas ember épp most készül egy termetes nyárfa kidöntéséhez. Egyikük kezében fejsze, a másikéban Styhl Contra. Fejükön sisak. A lehulló gallyak ellen. Előbb a „hajkolást” végzik el. A fa föld feletti, kiszélesedő bütykeit vagdossák le, hogy a talajjal egyszinten dönthessék le. Közvetlenül a föld felszíne felett van ugyanis a törzs legértékesebb része. Aztán a motorfűrész belemélyed a fa tövébe. Fent enyhén megremegnek a gallyak. Kanyarintás jobbra, kanya- rintás balra. Az amúgy is dél felé hajló fa sikoltva feszül az égtájnak. Berregve fordul a fűrész, körülvágja a fát. s a két ember óvatosan elhelyezkedik az északi oldalon. Most... S az óriás meginog, majd mind nagyobb lendülettel zuhan eredeti dőlésének irányába. dörgő reccsenések visszhan- gos kíséretében sodorva magával a szomszédos fák ágait. És a két ember — Kovács Ferenc és Mészáros Zoltán — győztes mosollyal áll a fatetem lábánál. Az előbb még törpéknek tűntek —, most ők az óriások. öt percig tartott az egész. A fának mindig arra kell dőlni, amerre ők akarják. Csupán egyszer tévedhetnéviek... De nem tévednek. Halálos baleset öt évvel ezelőtt fordult elő utoljára a gazdaságban. Ehhez a munkához tapasztalat kell. Meg érzék. S a húszfokos, csontot hasogató hidegben sem használhatnak „belső fűtést”. Épp úgy, mint a járművezetők. Itt észnél kell lenni. Meg kell elégedniük a forró teával —, a „védőitallal”. Dervaderics Ferenc a tisztás felé mutat. Ezt mondja: — Nem soká jön a lánctalpas forgatni. Aztán telepítünk. És leszáll az este. Az emberek hazaindulnak, ki motorral, ki kerékpárral, ki meg gyalog. Elcsendesedik az erdő. Majd a holdfény sápadt ragyogásában neszezve jönnek elő az őzek, szarvasok. A tisztásokon beleszaglásznak a levegőbe, s bóklászva mennnek tovább, rejtekhelyei keresve maguknak a sűrűségben. A lánctalpas recés nyomai kopogóssá fagynak. Itt hagyta nyomát az ember, szétszórt gallyakkal, farakásokkal, letarolt területtel. Irtja az erdőt, hogy helyet csináljon a szellem nyomtatott betűinek. De nemcsak írtja, — növeszti is. összefogva a természet végtelen hatalmával. Hatvani Dániel Megalakult az Energiagazdálkodási Intézet A kormány felhatalmazására a nehézipari miniszter elrendelte Energiagazdálkodási Intézet megalakítását. Az Energiagazdálkodási Intézetet az eddigi hőenergiagazdasági és tervező vállalatra alapozták. A helyébe lépett Energiagazdálkodási Intézet az OEGH elvi irányításával országos hőellátási terveke* dolgoz ki, erre vonatkozó műszaki, módszertani vizsgálatokat, elméleti kutatásokat végez, tanulmányokat készít. Másik fő feladatként mint központi szaktervező fokozott mértékben topábbra is tervezi a mindinkább szaporodó ipari- és fűtőerőmű- ’eket, hőszolgáltató rendszereket, egyéb ipari, hőtechnikai létesítményeket, hűtőházakat, energiaracionalizálási beruházásokat, légkondenzációs berendezéseket.
