Petőfi Népe, 1964. január (19. évfolyam, 1-25. szám)
1964-01-09 / 6. szám
A MAGYAR. SZOCIALISTA Világ proletárjai, egyesüljetek! ‘hétté MUNKÁSPÁRT BACS - KISKUN MEGYEI LAPJA XIX. ÉVFOLYAM, 6. SZÁM Ära 60 fillér «Sä 1964. JANUÁR 9. CSÜTÖRTÖK Kilencvenmillió forint I '' jhTEZE' ' ■} A gazdasági, szervező korszerűsítésre, raktárépítésre Hálóxatfejlesxtés a f&ldműveasxövelkexeteknél A megye lakosságának kereskedelmi cikkekkel történő ellátása érdekében igen sokat tesznek a földművesszövetkezetek. Ahogy nőnek a vásárlók igényei, úgy kell bővíteni, korszerűsíteni a boltokat, üzleteket — a falusi kereskedelmi hálózatot. A múlt év elején a földművesszövetkezetek azt a célt tűzték maguk elé, hogy miután a járási központok üzlethálózata megfelel a korszerű kereskedelmi feltételeknek, elsősorban a kis községek és tanyaközpontok boltjait fejlesztik, korszerűsítik. Ez természetesen nem egyéves program, mint ahogyan több évet vett igénybe az ellátási körzetek kialakítása is, amely nagyjából megegyezik a járások beosztásával. Adonyl Péterrel, a MÉSZÖV beruházási osztályának vezetőjével arról beszélgettünk, hogy milyen eredményeket hozott ebben a tekintetben az 1963-as év. — Már az is sokat mond, hogy tavaly kétszer annyit, fordítottunk beruházásra, mint 1962-ben — mondja Adonyi elvtárs. — Kilencvenmillió forintos beruházási összegünk nagy részét mintegy 57 millió forintot a mezőgazdaság és a felvásárlás vitte el. Ebből az egyik legjelentősebb tétel a Kecskeméti Hűtőház építése, amelyre tavaly 20 millió forintot fordítottunk. Ez a felvásárlás szempontjából jelentős, mert így tárolni tudFotokiállítás Ügyesen összeállított, változatos témakörű fotókiállítás fogadja a császártöltési művelődési otthonba látogatót. A község életéről, vagy egy-egy hangulatos országjáró kirándulás nevezetesebb állomásairól készített felvételeket a művelődési otthon fotoszak- köre és az általános iskola fotoszakkörének tagjai készítették. Érezhető lelkesedéssel, s mint jó néhány kép bizonyítja, hozzáértéssel is. A kiállítás nézői szívesen időznek a biztató reményekre jogosító felvételek előtt. juk a különböző árukat, és ezáltal javul a boltok ellátása is. A másik jelentős beruházás a szakszövetkezeteknél meglevő fiatal szőlőtelepek gondozása és a támrendszer kialakítása, illetve új kultúra a telepítésre, amelyre 22 millió forintot fordítottunk az elmúlt évben. Ezenkívül — folytatja a beruházási osztály vezetője — öt olyan községben. amely mezőgazdasági gócpontnak számít, raktárakat építettünk. Baján például január 6-án adtuk át rendeltetésének a 30 vagonos hőlégkezelé- ses hagymatárolót. A szakszövetkezetek 4,5 millió forintot költöttek raktárra, csomagolóhelyre, és gépszínek építésére. Tizenhárom erőgépet vásároltak míg azelőtt a két év alatti beruházás tett ki ennyit. Adonyi Péter elmondta, hogy a kereskedelmi és vendéglátóipari hálózat fejlesztésére mintegy 20 millió forintot fordítottak a • földművesszövetkezetek. Szinte kivétel nélkül a kisebb községekben az egész lakosságot érintő és érdeklő létesítmények építésére került sor. Solton és Tompán az egész körzetet ellátó cukrász, valamint Bambiüzemet létesítettek. Tizenkét tanyaközpontban korszerűsítették az üzleteket. Ezeknek nagyobb része minden igénynek megfelelő vegyesbolt, kisebb része pedig falatozó és kisvendéglő. Hetény- egyházán a napokban adják át rendeltetésének az önkiszolgáló élelmiszerüzletet és a kisvendéglőt. Az utóbbi években háromszorosára nőtt falun a bútorforgalom. Jánoshalmán, Tiszakécskén, Lajosmizsén nagy raktárakat építettünk. Kiskunmajsán ma adják át a bútorraktárt. A jövő évi tervek még nincsenek jóváhagyva, de annyit már mondhatunk, hogy a korábbi elgondolásokhoz igazodva folytatják annak a programnak a megvalósítását, mély szerint a kisebb települések, tanya- központok is megfelelő üzleteket kapnak . G. É. Az idén is gyorsított ütemben fejlődik a vegyipar A magyai' vegyipar termelése az 1960 júniusi párthatározat irányelveinek és a második ötéves terv célkitűzéseinek megfelelően 1964-ben is gyorsított ütemben fejlődik. Az év második felében befejezik a Tiszai Vegyikombinát nitrogénműtrágya gyárának építését. Az utolsó negyedévijén megkezdi az üzempróbát, 1965- ben pedig már 410 000 tonna 20,5 százalékos pétisóval növeli a nitrogénműtrágya gyártását. Most hazai gyártásból körülbelül 50 kiló pétisó jut egy hektárnyi területre, a TVK gyárának beépítésével 108—110 kilót szórhatnak ki hektáronként. Tovább bővül 1964-ben a Borsodi Vegyikombinát nitrogénműtrágya gyára, s hozzáfognak a Péti Nitrogénművek bővítésének tervezéséhez. A szuperfoszfátgyártás jövőre megkétszereződik a Tisza menti Vegyiművek új foszforműtrágya üzemének idei továbbépítésével. A peremartoni ipari robbanóanyaggyár szuperfoszfát üzemét ugyancsak bővítik. A műanyaggyártás növelésére is jelentős beruházásokat irányoztak elő. Üjabb pvc-üzem egészíti ki a Borsodi Vegyikombinátot. Ennek eredményeként 1967-re megötszöröződik a pvc- por előállítása. Ugyanitt tovább fejlesztik a danulon műszál alapanyagát készítő kaprolak- tám üzemet. Nagy erővel folytatják a magyar viscosagyár danulonrost és danulonselyem üzemének 1965-ben befejeződő beruházását is. Az ebben az évben kezdődő beruházások közül az egyik legjelentősebb a polietilén gyár építésének megkezdése a Tiszai Vegyikombinátban. és irányító tevékenység félévi programja A megyei tanács és végrehajtó bizottság ni u n ka tér véből Mint arról korábban már röviden beszámoltunk, elkészült a megyei tanács és vb 1964. első fél évére vonatkozó munkaterve, s azt megvitatta, illetve határozattá emelte a végrehajtó bizottság. Az idei első negyedévi tanácsülésén a költségvetési és beruházási feladatokat, az ország- gyűlés által meghatározott 1964. évi költségvetési keretek végleges megállapítását tárgyalja a tanácsülés. A második negyedévben pedig a második ötéves terv községfejlesztési, beruházási és termelési tervének végrehajtásáról szóló beszámoló megvitatását tűzi napirendjére, figyelemmel a tanácsok és vb-k ez irányú tevékenységére. A végrehajtó bizottság ülésein megtárgyalásra kerülő napirendek átfogják a megye életének számos területét. Szerepel ezek között a megyei tanács vb jelentése a termelőszövetkezetek munkaszervezéséről és jövedelemelosztásáról, az 1960. évi februári megyei párt-vb határozat végrehajtásának ezzel kapcsolatos tapasztalatai és a további tennivalók. Megtárgyalja a vb a megyei Gépállomási igazgatóság 1963. évi munkáját és idei felkészülését. Március elején kerül sor a második ötéves terv mezőgazdasági termelésének és áruértékesítésének elemző vizsgálatára, a kitűzött feladatok időarányos részének és az idei esztendőre jutó tennivalók megvitatására. Március második felében kerül a vb elé a termelőszövetkezetek 1963. évi gazdálkodásáról, 1964. évi tervéről s a gyenge tsz-ek helyzetéről szóló jelentés. Az ipari, illetve mezőgazda- sági termelés toyébbi alakulását segíti a szakmunkásképzés helyzetének felmérése az igények figyelembevételével, a Köz- gazdasági Kollégium i** áro.*•«• i alapján. A második negyedévben vitatja meg a vb a megye munkaerő-helyzetét és az ipari, valamint az építési-, közlekedési- és vízügyi osztály munkáját, az előttük álló feladatok teljesítését. Megtárgyalja a vb a felügyelete alá tartozó vállalatok létszám- és bérgazdálkodási tevékenységét is. A művelődési feladatok közül még januárban sor kerül a tanyai lakosság körében végzett népművelési munka értékelésére, a második negyedévben pedig a körzetesítések következtében előállott iskolaszervezési tennivalók összegezésére. Megvizsgálja a vb a munkára nevelés eredményeit, valamint annak helyét az iskolák össztevé- kenységében, s összefüggését az egyes tantárgyakkal. Szerepel a vb előtt a tbc-el- leni küzdelem eddigi eredményeiről és további tennivalóiról szóló beszámoló, a szociális gondozás helyzete, megvitatja a vb a Népi Ellenőrzési Bizottság munkatervét a Magyar Nemzeti Bank, az Állami Biztosító munkáját,. valamint. a megyei rendőrfőkapitányság jelentését a megye közbiztonsági helyzeté- röf. Sor kerül a kereskedelem célkitűzéseinek felmérésére, a községfejlesztési tervek végrehajtásának megvizsgálására, a felvásárlási, beruházási, pénzügyi stb feladatok értékelésére. Jelentős helyet foglal el a vb munkájában a tanácsi irányító tevékenység elemzése, segítése. A vb első negyedévi munkaterve a megyei tanács vb apparátusának munkáját, a második negyedévi pedig a vb irányító és elemző munkáját — különös tekintettel a mezőgazdaságra — tűzi ki vizsgálat céljául. De szerepel a munkatervben a bajai és a kalocsai városi, a kiskőrösi, kecskeméti és kiskunhalasi járási tanács vb-k irányító tevékenysége is egy-egy részterület — egészségügy, községfejlesztés, költségvetési tevékenység stb. — vúBgálata alapján. Mindez a nem teljes felsorolás is mutatja azt a nagy munkát, amely az idei első fél évbe» is a megyei tanács és vb, s ehhez kapcsolódóan tanácsaink előtt áll, s megszabja a gazdasági szervező s irányító tevékenység alapjait, annak szervezeti részét, a tanácsülések és tanács vb-ülések félévi programját. Tüntetések és ellentüntetések Algériában A színesfémipar jelentősen megnöveli a bakonyi és Fejér megyei bauxitbányák kapacitását, bővíti az almásfüzitői és az ajkai timföldgyárat, megkezdi a székesfehérvári könnyűfémmű hengerdéjének tervezését. A kőolajipari beruházások között jelentős állomásához érkezik a dunai kőolajfinomító építése. Tovább folytatódik a gyógyszer- és a gumiipar rekonstrukciója. Az idei nagyarányú beruhá zásoknak az a rendeltetése, hogy közel vigyék a vegyipar második ötéves tervét a beteljesüléshez. E célból a tavalyi 3,6 milliárd forintos beruházási összeget majdnem 50 százalékkal. több mint 5 milliárd forintba növelték. ALGÍR. (MTI) Nyugati hírügynökségek az algériai sajtószolgálatra hivatkozva jelentik, hogy kedden kormányellenes tüntetések zajlottak le Oranban és az orani körzet más nagyobb városaiban. A francia zászlók alatt felvonuló mintegy 3S0, túlnyomóan fiatalkorú tüntető kormányellenes jelszavakat hangoztatott, Ferhat Abbaszt és Ben Khed- dát, Ben Bella ellenfeleit éltette. Medeghri algériai belügymi nisater a kedd esti minisztertanács után a sajtó képviselői előtt kijelentette, hogy a felelőtlen fiatalkorúakat reakciós és ellenforradalmi elemek irányították. Az ország nehéz gazdasági helyzetét a munkanélküliséget használták fel ürügyként saját akciójuk érdekében. A kormány — mondotta — megtette a szükséges intézkedéseket. A tüntetések résztvevőit letartóztatták Az ellenforradalmi tüntetés után néhány órával hétezren vonultak fel Oran utcáin a kormányt éltetve, hitet téve a szocialista eszmék mellett, (MTI).