Petőfi Népe, 1964. január (19. évfolyam, 1-25. szám)
1964-01-05 / 3. szám
T 1944-ben elveszett egy fiú. A csendes szavú MisA kolczi György, amint rendeződtek valamenyL nyíre a viszonyok, kétszer is elment Kalocsáról Kecskemétre. m Egy csibukos hivatalA nokra emlékszik, aki előtalálta a régi men- hely kartonjai között L az ő fia iratait is. A menhely épületét kiK sebb károsodás érte. Előtte, vagy már ezután szállították el a O gyereket? Később kerestették Pesten. „Az ország minden állami intézetét végignézték. Egyikben sincs a fia” — ez volt a hivatalos Z válasz. Mit tehet az apa? Felesége több hónaS pos betegeskedés után meghalt a helyi tüdőgondozóban. Lacit, a fiút ezért is kellett a menhelybe adni. Hajnal, a kislányuk ötéves volt ekkor, a háborút a Balaton mellett vészelte át a nagyanyjával. A Zöldkereszt segítő szándéka így vált kimondhatatlan szomorú bizonytalanság okozójává: Él-e még, s ha igen, merre lehet a gyerek? De hiszen any- nyian vesztek oda... Ki gondolt egy kis lelenc életével?! Az évek, a múló idő lassan mindent feledtet? Miskolczl György Makóra költözött, megnősült, s e házasságából is született négy gyermeke. 1963 december elején a Nők Lapja közölt riportot egy fiúról — „akinek nincsen múltja”. „Nevét 1959-ben kapta ... Fehér János. Kora — képzelt kor... „Menhelyi könyve” állítólag egy kisfiúé volt... A meghalt fiú születési éve körülbelül megfelel az övének. E papírok szerint most 21 éves. János katona. Óriási termetű, 186 centiméter magas, és többnek látszik 21 évesnél. Keres, kutat, reménykedik, hogy talál valakit. Ha az anyját nem is, legalább egy testvérét vagy rokont. Levelet küld mindenhová, ahonnan jó hírt remél. A vér szerinti családból nem jelentkezett senki. ... Rokonszenves, gondolkodó, jó megjelenésű fiatalember. Állami gondozottként nőtt fel. Szakmát tanult, sok ismerete van a világról. Ha eszébe jut, hogy sem önmagáról, sem esetleges hozzátartozójáról nem tud semmit — sokáig komoran néz maga elé. — Én már sokszor végiggondoltam —mondja. — „Egy család meghalhat... De az egész rokonság nem halhat meg.” Miskolczi bácsi kezébe is eljutott a lap. Nézte a képeket .— egy szemben, kettő profilból — és ... és, istenem, hátha mégis...? A járási tanácsnál hivatalsegéd. Segítették a leveleket fogalmazni: a gyámhatóság tájé-j koztatót kért Kecskemétről. ír- I tak a Nők Lapjának is, hogy megtudják a fiú tartózkodási helyét. NEHEZEN múltak a napok. Válasz nem jött. December 20- án dr. Forgó István, a járási tanács vb elnöke telefonon kereste meg a szerkesztőséget. így sikerült a címet megtudni: Békéscsabán teljesít szolgálatot a fiú. Nincs is messze, szinte a szomszédban. Azonnal telefonáltak a katonasághoz. Az irodákból izgatottan össze- sereglettek az emberek. Miskolczi bácsi telefonon beszélt a fiúval... fiával? Bemutatkoztak egymásnak. Az apa izgult. S a fiú? Megszokta már az ilyesféle beszélgetéseket? Néhány szó, néhány mondat — mit lehet így telefonon megtudni?! Megbeszélték, hogy december 24-én ellátogat Békéscsabára, megkeresi a laktanyában a fiút. Elemózsiát, bort csomagolt, s vonatra ült kora hajnalban. Meglátták egymást. Két idegen ember találkozott. Ismét bemutatkozás. Az 50. évében járó férfi mutatja az újságot. S fürkészi a fiú arcát. Nem talál rokonvonást. Az apósát nem ismerte, de mondták, hogy az magas termetű volt. Volt feleségének a bátyjához sem hasonlít. Egészen más vonásai vannak a „lánytestvérének” is. Nem sok szavuk volt egymáshoz. De hát mit tudhat akármelyikük? A külső hasonlóság hiánya nem feltétlenül perdöntő. Miskolczi bácsi előszedte a hazait. Közösen elfogyasztották. Koccintani egy-két katonapajtás is került. Nem happyenddel végződik a történet. A fiú elmondta, hogy az utóbbi időben három látogatója volt már, s egy pesti család csomagot küldött — ők nem léptek fel a szülők reményével, igényével, de megszánták a magányos gyereket. Majdnem biztos, hogy megtalálta a testvéreit — mondta a fiú, s a férfi nem faggatózott róluk: kik azok? Hol vannak? A RAJVEZETÖ dákókat hozott. Négyesben lejátszottak egy biliárdpartit. S nemsokára elindult vissza, Makóra. Hó esett, síkos a pálya, lassan megy a vonat. Karácsonyra sokan utaznak a rokonokhoz. Miskolczi bácsi egymagában. Később talán majd beszélgetni kezd valamelyik útitársával. Emlékszik: egy Kalocsa környéki községből volt a dada, aki szoptatta akkor a kisfiát. A nevét elfelejtette, húsz-egynéhány éves lehetett. Jó lenne megtalálni vagy őt, vagy a többiek közül valakit, hátha adhatnak útbaigazítást, tanácsot: hol keresse a fiát? Kecskemétről a gyámhatóság sem válaszolt még. Lenne remény? Húsz év után még lenne remény? Virányi Pál Ä z MSZMP VIII. kongresz- ** szasa azt a feladatot állította a pártszervezetek, a kommunisták, a közgondolkodás alakításában közreműködő minden szerv és ideológiai műhely elé, hogy nagyobb aktivitást tanúsítsanak a szocialista eszmék terjesztésében, tanítsák meg az embereket szocialista módon élni, dolgozni és gondolkozni. A jelszavak nyelvére lefordítva: a kongresszus meghirdette a szocialista ideológia offen zíváját. Ez a felhívás azóta átment a köztudatba, a legtöbben azonban nem tudnak vele mit kezdeni. Sokan azt mondják, hogy nem sok jelét látják a kongresszusi jelszó érvényesülésének. Az emberek e nézete mögött legtöbbször az van, hogy az eszmei offenzívától valamiféle látványos akciókat várnak. Az offenzív ideológiai munka szükségességét maga az élet vetette fel. Az ország belső fejlődése fordulóponthoz érkezett: csaknem két évtized megfeszített, áldozatos harcában új rendet teremtettünk a lerombolt régi helyébe, leraktuk a szocializmus gazdasági, politikai és ideológiai alapjait, amelyre felhúzhatjuk a szocializmus és a kommunizmus épületét. Ebben a munkában politikailag, gazdaságilag és az ideológia legfontosabb kérdéseiben végleges vereséget szenvedtek a régi uralkodó osztályok, az új forradalmi ideológia milliók gyakorlatának vezérfonalává lett. A megdöntött társadalmi rend eszmei öröksége azonban még mindig kísért: sokak fejében még mindig hat a polgári világnézet, hatnak a nyárspolgári magatartás legkülönfélébb maradványai, sokszor békés együttesben a szocialista ideológia elemeivel. A cél tehát az, hogy a szocialista társadalom felépítésével együtt és azzal szoros kölcsönhatásban a társadalom minden tagjának világnézete megfeleljen a szocialista valóságnak, szűnjön meg a lét és a tudat között még meglevő különbség. Czükség van erre, mert a ** szocializmus és a kapitalizmus nemzetközi erőviszonyaiban bekövetkezett változás a két rendszer harcának új szakaszát tűzte napirendre: a békés egymás mellett élés körülményei között a harc gazdasági és ideológiai síkra terelődött. S ebben a harcban csak akkor győzhetünk, ha a szocializmus nemcsak a politikai és gazdasági viszonyokban, hanem az emberek gondolkodásában is uralkodó lesz. Az eszmei offen- zíva napirendre tűzését tehát ez a két körülmény diktálja, s egyben megszabja az offenzíva tartalmát és módszereit is. Nem látványos és zajos hadjárat tehát az eszmei offenzíva, nem bontható le egyes kampá— Azonnal megyek! Mire odaérek, legyen ott Garkins, Müller! Figyeljék a rádiót, hátha újra bejelentkezik! Addig hozassa le nekem a Fecske I- akció aktáit. — Igenis! Brondell lecsapta a kagylót, s mérgesen kisietett a lakásból, anélkül hogy vendégeinek szólt volng. hová megy. Csak a lépcsőházban jutott eszébe, hogy mégis illő lett volna legalább bejelentenie a távozását. Biztosan megsértődnek! De hát mit csináljon? Mondja azt a püspöknek, hogy itt kell hagynia, mert a munka hívja? Lehet, hogy megértené; sőt biztos, hiszen éppen erről a .munkáról beszélgettek; ezért is hívta meg a lakására más előkelőségekkel együtt. De jobb így... Sokáig bíbelődött a sötétben, amíg sikerült kinyitnia a garázsajtót. Beült 320-as fekete Special Mercedesébe, amelyet nemrégen kapott ajándékba. Kitolatott a kertajtóig ... Brondell egy kétemeletes villában lakott, München szélén, a villanegyedben, ö a második emelet tízszobás lakását bérelte. Az alsó traktusban az alpolgármester lakott. Brondell rálépett a gázpedálra, s az autó nagyot lendült. Az automata sebességkapcsoló halkan kattant, ötven méter után már száz körül táncolt a sebességmérő mutatója. Ezekben a kései órákban is viszonylag nagy volt a forgalom, de a Mercedes hatalmas karosszériájával úgy suhant el az autók mellett, mint egy rakéta. Az ezredes gondolatban visz- szatért a püspökhöz. Érdekes férfi, megjárta a koncentrációs táborokat is. Két éve ismerkedett meg vele, egy fogadáson. Kellemes ember benyomását keltette, s Brondell azonnal tudta, hogy érdemes barátkoznia ezzel az okos egyházi személyiséggel. Koncentrációs tábor foglya volt, s ma mégis úgy beszél, mint egy kis náci... Az előbb egész szépen megmagyarázta, miért merte dicsérni az SS-eket Dachauban, a ha- rangavatési ünnepségen ... Még Brondell is meghökkent kissé, amikor a püspök a koncentrációs tábor főterén felállított harang tövében arról kezdett szónokolni, hogy tulajdonképpen voltak jó SS-ek is, sőt, többségükben jó szívvel viseltettek a foglyok iránt, hiszen ő is nekik köszönheti az életét... S milyen tapsvihart kapott a püspök úr! Csak egy kis csoport egykori lágerlakó fütyült... — Alapjában meg lehet érteni ezt az embert. Inkább politikus, mint pap... Bár ő, Brondell ezredes nem szíveli különösebben az egykori SS-vezéreket, mert túl vadul csinálnak mindent, nem szeretnek bíbelődni a csomagolással. Persze azért használható emberek. A kommunizmus elleni egységfrontot nem gyengíthetik azzal, hogy külön utakat járjanak... Titokban a püspök úr is ilyesmiről álmodozik, noha egyszer már megégette a nyelvét... A fene ebbe a piros lámpába, pillantott fel az egyik útkereszteződésnél a középen függő jelzőlámpára ... Az ezredes majdnem beleszaladt az előtte haladó kocsiba. Nagyot csikordult .a fék. Milyen messze van ez a parancsnokság . .. Már többször elhatározta, hogy közelebb költözik, de soha nem került rá sor. Pedig folyton keresztül kell mennie ezen a forgalmas, agyonzsúfolt városon, hogy kijusson München túlsó szélére, az erdőben rejtőző parancsnokságra. Szünet nélkül... nyakra, hanem szívós mindennapi feladat, átfogja a gazdasági, politikai és ideológiai építőmunka minden területét. Nem merül ki abban sem, hogy időnként hajtóvadászatot rendezünk az ideológia vagy kultúra negatív jelenségei, káros megnyilvánulásai ellen. C lsősorban aktív, kezde“ ményező, elméleti és ideológiai munka az eszmei of- fenzíva. Olyan megfeszített gondolati tevékenység, amely folytonosan figyeli az élet új jelenségeit, állandóan szembesíti a? ^Inréletet és az elvi megállapításokat a változó gyakorlattal, s marxista—leninista választ ad a valóság által felvemeg. akkor — és csakis akkctf — vehetjük fel az eredményes harcot a köztünk és bennünk élő káros, polgári, kispolgári nézetekkel, megnyilvánulásokkal. Mert helytelen lenne elhanyagolni a marxista—leninista világnézet harcos kritika jellegét, hiszen az offenzíva szó maga is ezt tartalmazza. Az eszmei offenzíva fontos teendője ugyanis a kritikai közszellem, mindenekelőtt pedig a marxista kritika megerősítése. S itt sok még a megoldatlan feladat. Tisztázni kell a kritikai mércék és normák, az irodalmiművészeti alkotó munka alap- kritériumainak értelmezését. Mindenekelőtt kimozdítva pasz- szi vitásukból, csatasorba kell állítani az alkotók és a közönség nevelésében olyannyira fontos marxista kritikusi gárdát, arra kell ösztönözni őket, hogy tett minden új kérdésre, bátran elvetve az idejétmúlt következtetéseket. Az ilyen kommunista magatartás biztosítja leginkább a szocialista építőmunka és a szocialista közgondolkodás fejlődésének szoros egységét és kölcsönhatását. Mert az eszmei offenzíva csak akkor éri el célját, ha visszahat a szocialista építőmunka tökéletesedésére és a fejlődő társadalmi tevékenységből táplálkozik; másrészt a valóságnak és a tudatnak ez a szoros kölcsönhatása azzal jár, hogy a marxizmus—leninizmusnak éppen a lényege, a lelke: a valóság változásai iránti érzékenység és az azokra való helyes reagálás válik a szocializmus építésén munkálkodók vérévé. Az eszmei offenzíva azt jelenti továbbá, hogy az életben még meglevő káros jelenségekkel, az emberek gondolkodásában, magatartásában, ízlésében ható elmaradottsággal elsősorban pozitív ellenpéldákat állítsunk szembe. A nevelés és meggyőzés legjobb módja az ideológiai munkában is a példa- mutatás, az új, születő vagy már megerősödött szocialista értékek felkarolása. Az a célunk, hogy elterjesszük a szocialista köz- gondolkodást, a szocialista életeszményeket, a szocialista erkölcsi normákat. Elvont síkon, általános alapelvek hangoztatásával itt nem sokra megyünk. A munkamorál, a szocialista emberség, a társadalmi felelősség követendő példáiban egyáltalán nem szűkölködünk már, de a marxista gondolat, a szocialista irodalom, művészet is sok olyan értéket hozott már létre, amelyek közkincesé tétele és felkarolása nemcsak a szocialista gondolkodás, erkölcs és ízlés elterjedését szolgálja, hanem visszahat az ilyenféle példák és értékék gyarapodására is. Ha az eszmei offenzívának! mindezektől az alkotó pozitív összetevőiről nem feledkezünk; N eber figyelemmel kísérve a születő szocialista értékeket, kezdeményezzenek a nézetek tisztázásában, a nem marxista kritikai és művészeti koncepciók bírálatában. em nélkülözheti az eszmei offenzíva a párt által meghirdetett és a gyakorlatban is megvalósult türelmet, baráti szellemet mindazok iránt, akik még nem mindenben értenek egyet velünk. Hiszen a szocialista közszellem alakulása is ellentmondásos folyamat, amelyben a régi és az új elemei állandó harcot vívnak egymással. A szocializmus eszmevilágához közeledő emberek nevelése igen nagy türelmet igényel; a türelmetlenség, főleg pedig a rideg lenézés, a dogmatikus merevség és a liberális engedékenység egyaránt csak kárt okozhat. Az ideológiai egyet nem értés nem lehet akadálya a politikai együttműködésnek, ha ez az együttműködés magában foglalja az idegen nézetek bírálatát. Ennek a bírálatnak azonban csak az szolgáltathat szilárd bázist, ha gondosan megmutatjuk és felkaroljuk mindazt, ami már a mienk a felénk közeledőkben, s közösen örülünk a szocializmus eszméi felé tett minden újabb lépésüknek. példamutatást, a valóság * szüntelen tanulmányozását, elmélyült gondolati tevékenységet, a szocialista értékek ápolását, aktív kritikai szellemet, ugyanakkor türelmet, bölcsességet követel meg tehát az eszmei harc minden pártszervezettől, minden kommunistától, az ideológiai és kulturális front minden munkásától. BARANYAI GYULA, az MSZMP KB kulturális osztályának helyettes vezetője Téli táj Amikor aztán zöldre váltott a lámpa, ismét repülhetett a Mercedes, s Brondell negyedóra múlva beléphetett hivatali szobájába. Parancsa szerint ott várakozott Müller és Garkins. Éppen valami hűsítő italt kevertek maguknak. Hanyag mozdulattal felálltak. — Hallották, mi történt? — szólt oda nekik Brondell. — Igen, mindent tudunk — válaszolta Garkins. Az ezredes leült. Kezébe vet- > te a Fecske-akció aktáit, aztán í ismét megszólalt: — És most mit tegyünk? Szerintem a következő variációk lehetségesek: A B. 12-es hallgatni fog. Ha semmi egyebet nem tudnak az akcióról, akkor talán sikerül kibújnia ... Persze, valami baklövést csinálhatott ... Minden összeroppanhat. A második lehetőség pedig az, hogy Fecske rontotta el a dolgot. Ráálltak, és követték. — Fecske sokat tud ... Esetleg nem bírja a kínzásokat, s mindent elmond ... Nem lenne kellemes dolog — szólt közbe Müller. — S rajta keresztül lebuktathatjuk a B. 26-ost is ... (Folytatjuk.) Hótól báráriygyapjas parti fák viliódzó ágain ring a csend, szikrázik a nádas, vadlibák húznak az égi tengeren, fent. E végtelen csillogás felett gyémánt húr, fagy feszül keményen, lépegő varjú csillagot vet a bokortőn, topog a fényen. Vadnyomon szél kölyke hol szalad, \ ezüst cserjén halk remegések, tavaszról álmodnak hó alatt virágszámyú reményvetések. Favágók ballagnak baltával, melegszik markuk a makk pinán. < Rád gondolok! — szívemről a dal < kihajt, mint a piros tulipán. LUKÁCS MIKLÓS Ákombákom Tisza pártján kicsi házban, Hideg télen, forró nyárban Nagyanyóka egyre várja: tr-e már az unokája? — Kicsi vagyok még, hiába, Nem járhatok iskolába, Karika, meg ákombákom, Ez az egész tudományom. Ráírom egy képeslapra, Postaláda, hamm, bekapja, Hogy örül majd nagyanyóka, Elolvassa szárul szóra. — Ákombákom, irkafirka, „Jaj, be szépen írt az Ilka.” VÁRKONYI KATALIN
