Petőfi Népe, 1964. január (19. évfolyam, 1-25. szám)
1964-01-05 / 3. szám
ESTI VAZLAT Várnai Valéria: Fiatal lány (szén). BÉKÉT! Régi játékait megunt gyermekként most újat, földrengést akarsz atommal, hidrogénnel játszani? Tank és repülőgép már nem irtja elég gyorsan a modern gladiátorokat, akik nem akarnak mást csak olajfák alatt élni s leoltani a harci tüzeket, hogy utolsó lobbanásától ne remegjen a dermedt éj. Nacsa Imre Néki meséltek a habok.. A fűzfa mellett — ahol akkor még nyár volt — ott ült az öreg. Kopott gúnyában, őszre készült, s csak nézte, nézte a vizet. Már messzi járt az estharangszó, bóbiskolt már a sok virág. Szél hordta szét, mit felkavartak a tehenek — az út porát. A nyárfasor nyugalmat intett, s már minden hallgatott, és az utolsó nyári estén néki meséltek a habok.., ANTALFY ISTVÁN Házak mögé öntve, kék dombokon, a délután hűlő salakja füstölög. Vérednek borzas rét ütán roskadó, ezüst ködök. Megkövesedjk a fák lángos levelén az ég. Esteledik. Gyöngyveretű, hosszú villanásokat lép a csend, mely csupa derű. Meleg alkonyi zománc utcánk, a folyó felől sűrű holnapi szél lobog, kérem csapódik, tündököl s izzó kévéjébe fog. FÖLNEK ZOLTÁN ÚTÉPÍTŐK Rőt fényben hajlongnak, mint barna virágok, dobban a csákány, éle alól fröccsen a kő, henger zümmög, kazán rekedten krákog, éget a szél. Formákat bont az ész s az erő. A régi út felhasított testtel elnyúlik a nagy műtőasztalon s halni készül az árokparti pléhkereszttel idejük lejárt — mélyen lehajtom homlokom: úri hintók suhantak erre büszkén s az út göröngye béresek lábát törte fel, por gomolygott itt paraszti álmok üszkén, de most a rét mentás illatot lehel. Nézem a munkások hajlongó hadát... Letűnt kort lép át a mérföldes jelen s míg átkot, könnyet a múltnak ad át a jövendő már sétálni készül velem. Az este öreg bagolyként, lomhán rebben, a hold szeme pislog, szekér zörren az úton, az éj ragyog már arany keretben s a táj díszeként hintázik a gémeskúton. Arvay József 48. Az ügyeletes tulajdonképpen ’ szabályt sértett, amikor elbóbis- 1 költ. Brondell nagyon szigorúan [ vette az ilyesmit, nem győzte j eleget oktatni embereit, hogy a • hírszerző munka nem tűr fe- ! gyelmetlenséget Ám a nyakig- I láb férfi már második napja ; volt szolgálatban, az ezredes '< ugyanis csak néhányukra merte (rábízni ezt a feladatot. Csend honolt a hatalmas szo- ! bábán. Az egész Európára ki- ] terjedő kémszolgálat csápjai [ hangtalanul dolgoztak ... A nyakigláb ügyeletest Bron- ; deli modem rádiótelefonjának i halk berregése riasztotta fel. A ! férfi máris a kagyló után ka- I pott. De e pillanatban megszó- ; lalt a hangszóró is: A B. 26-os azonnali intézke- i dést kér! A B. 26-os azonnali 1 intézkedést kér! A telefonban ugyanezt ismé- : telték. Az ügyeletes hamarjában azt sem tudta, hogy ki is az a B. 26-os. Felállt, megropogtatta derekát, majd a homlokára csapott: Yes. B. 26!... — Részletes tájékoztatást kérek! — szólt bele aztán a mikrofonba. A szoba ajtaja felett elhelyezett elektromos óra fél tizenkettőt mutatott. — AB. 26-os jelezte, hogy a B. 12-est letartóztatták. Fecske rádión közölte a B. 26-ossal, hogy nem tud érintkezésbe lépni a B. 12-essel. A B. 26-os egyszersmind gyanús jeleket észlelt maga körül. Szerinte várható Fecske letartóztatása is! Az egész akció veszélyben! Azonnal intézkedést kér! — Miféle intézkedést? — kérdezte az ügyeletes. — Erről nem szólt! Biztosan tudni szeretné a mi elgondolásunkat! — Mikor jelentkezett? — Tíz perce vettük az adását. — Ma éjszaka vár utasítást? — Valószínű, őrnagy úr! Szokatlan időben jelentkezett be. Biztosan megvan rá az oka! — Megkeresem Brondell ezredes urat! Aztán majd közlöm az utasítást. Az ügye'etes már tárcsázott is. Fejből tudta az ezredes lakástelefonját. — Az ezredes urat kérem! — Társaság van nála! Sürgős? — tudakolta egy női hang. — Igen. nagyon sürgős! Tessék megmondani neki, hogy az ügyeletes tiszt keresi! — Hívom... / Az ügyeletes várt. Az ezredes azonban nem jelentkezett. Eltelt három perc, négy, öt, s a vonal túlsó végéről csak halk muzsikát lehetett hallani. Jó tízperces várakozás után reccsent bele Brondell ezredes hangja a telefonba: — Itt Brondell! Meg... — Ezredes úr... — Hallgasson! Megmondtam, hogy Garkins kapitányt keressék, ha van valami! Hívja fel őt, én nem érek rá! — De ezredes úr! A B. 26-os sürgős intézkedést kér! A telefon túlsó végén egy pillanatnyi szünet következett — Mi történt? Halljam! Az ügyeletes elmondta a hírt, Önkiszolgáló bolt — Ezt megkeserülik! Tessék, motozzanak meg! Ha mernek. De figyelmeztetem magukat, ha nem találnak nálam semmit, csúnya botrányt csapok. Mégiscsak szemtelenség! ... Ez már aztán több a soknál! Már éppen nyitottam a számat, amikor Pali bácsi leintett: — Hagyd!... Nézze, asszonyom, a kollegám látta, hiábavaló a tagadás. Ne nehezítse feleslegesen a dolgunkat. Adja vissza, amit elvitt és ígérje meg, hogy többet nem fordul elő. Szavamat adom, nem lesz folytatása az ügynek. U üha! Megijedt az öreg. ” Most már én is kezdtem begyulladni. Honnan veszi a bátorságot, hogy ilyen határozottan tagadjon? Talán mégse kellene rendőrt hívni. Még bocsájártunk úgy, hogy kiszaladta!?. Mielőtt egyet léphetett volna az asszony, Ilonka újra megszólalt: — Kérem, legyen szíves a raktárba fáradni!. .. Halkan mondta, de a nő paprikavörös lett. Gyorsan odaléptem: — Parancsoljon! Erre... Nehezen kecmergett ki a korlátok közül visszafelé, gyérekkel, de csak akkor mert megszólalni, amikor már a raktárajtó felé lépkedtünk. — Micsoda dolog ez kérem! Mit akarnak? — Nem feleltem, csak faarccal mutattam az utat. — Kikérem magamnak! — tette hozzá. De nem mert megállni. Beszélhetsz, babám, tudod te mit akarunk ... Nem is nekünk szól ez a műfelháborodás, halj a, most végre elkapjuk! — ™ Ilonka! — kiáltottam £ pénztárosnak — rendelni kell a háztartási gyufából! Alig van már.. . — Igen — szólt Ilonka a világ legtermészetesebb hangján, Valamit odafirkantott egy heverő papírlapra. Felém sem pillantott. Ez a szokott fogásunk. Senki se sejthet belőle semmit. Ha figyelmeztetni akarjuk egymást, „rendelünk"’. Ez az Ilonka kitűnő partner Csinos is, de most nem erről van szó. Egy szempillantás alatt megnézi magának azt, akivel éppen beszél az ember. Feltűnés léikül, az ördög tudja hogy csinálja, most se fordította erre a ’éjét. De mérget vehetek rá. rül mintha semmire sem készülnénk. — Szolgálhatok még valamivel? . .. Igenis, tessék parancsolni, a tortalap arra van... — Mutatom, de nem nyúlok hozzá, vegye le ő. A nő elegendte a gyerek kezét, levett egyet. Tétovázott, hosszan válogatott tovább, aztán még egyet betett a kosárba. Aha! Terhedre vagyok! Na jó!... Elfordultam. Még megszimatol valamit. Maradjon csak egyedül, érezze magát biztonságban. Tudtam, hogy most már a többiek is figyelik. Tulajdonképpen feleslegesen, én már eleget láttam. A nő még lófrált a polcok hosszában. Itt is, rntt is levett valamit. Egyszer lehajolt, hogy megigazítsa a kislány kabátját, aztán a pénztárhoz indult. I lonka gyorsan dolgozott. ■ Végre az asszonyra került a sor. Letette a pultra a kosarat, Ilonka meg rámolta kifelé: — Egy kiló liszt, egy kiló cukor, két tortalap, kávé, gyufa, két doboz Fecske, szardínia, fogkrém, papírszalvéta, babaszappan ... — ahogy jött. Mondta íz árakat és zongorázott a pénztárgép gombjain. Amikor elfogyott, közömbös hangon megkérdezte: — Más nem volt? — Nem, semmi! — mondta a nő, és kezdte bedobálni az egészet egy hálóba. Ilonka lenyomta a gombot, bemondta a végösszeget és átadta a cédulát. A nő fizetett, aztán maga előtt tolva a gyereket, indult a kijárat felé. Én már akkor közömbös képnél közvetlenül a korlát mellett álltam. Sohase lehet tudni. Az ilyen jól öltözöttek általában nem merik megtenni, de suhan- cokkal, meg másfélékkel már nem a többi vevőnek, akik most kővémeredten állnak és várják, hogy mi lesz. Semmi se lesz! Amikor kilépsz a raktárból, akár le is tagadhatod az egészet. Nekik. De nekünk ott hagyod az aláírt jegyzőkönyvet.. Mert mi tapintatosak vagyunk ám, a fene egye meg!... Hiszen ez ugyebár nem lopás, hanem amolyan kis szabálysértés csak! Pár száz forintra megbüntetnek, de a priuszod tiszta marad ... Az az átkozott tapintat! Hű " de kellemetlen volt, amikor egyszer „tévedtünk”. Nem találtunk a vevőnél semmit. Lehet, hogy megneszelte a dolgot, és visszatette a polcra. Figyelmeztetést kaptam érte, másodszorra fegyelmi járna. De téged nagyon jól láttalak, amikor leemelted a polcról a kölnisüveget, meg a fogkefét, és zsebre vágtad. A kosárban meg nem volt benne, figyeltem a korlát mellől. Biztos voltam a dologban. Pali bácsi, a főnök, már odabent várt bennünket a raktárban. — Nos, hát asszonyom, mit dugott a zsebébe? — Kikérem magamnak! Micsoda dolog ez!... tanítónő vagyok, a férjem osztályvezető a ... -nél. A csukott ajtó mögött most már igazán cirkuszolt. Kiabált, fenyegetőzött. Azt mondják, ez betegség az ilyeneknél. Hát aztán! Akárminek hívják, nekünk az mindegy. Mi fizetünk rá, ha nem tartjuk nyitva a szemünket. Úgyis megesik, hogy nem vesszük észre, vagy futni hagyjuk, ha nem láttuk biztosan. De most nincs mese! Megnéztem még egyszer még a helyét is annak a kölnisüvegnek ... Hanem egyelőre még neki áll feljebb: Önkéntelenül kiszaladt a számon: — A másik zsebébe dugta, láttam. — Ide? Tessék! — Azt is kifordította. Valami papír esett a földre, meg egy igazolvány. Más semmi. Nem lyukas a zsebe? De ahogy ott rázogatta hisztériásán az orrunk előtt, láttam, hogy ez sem lehet. Más zseb meg nem volt rajta. Melegedni kezdett a fülem töve. — Tisztán láttam. Pali bácsi — magyaráztam a főnöknek. — Még csak vissza se tette, nem járt többet a piperénél... ; Most mit csináljak? Elfutott] a méreg. Éreztem, hogy ez a ... i ez a nő valahogy átejtett. Jobb! szerettem volna már túl lenni | az egészen. Ahogy ott álltam az] ajtó mellett, önkéntelenül rá-' tettem a kezem a kilincsre. ! Megvan! Ö, én ökör! Pedig] milyen egyszerű — kiugrottam az ajtón, egyenesen a gyermekhez, és kiemeltem a zsebéből a kölnit, meg a fogkefét. — Persze, amikor megigazította a kabátját, akkor!... A csöppség csak állt, bámész szemekkel. Nem is tudta, miről van szó. Hanem az anyja, amikor meglátta a kezemben a holmit, mint a fúria rontott a kicsire. — Te büdös kölyök! Te bitang! Hát erre neveltelek én? — És már csépelte is, ahol érte. A kislány visított, az anyja őr-1 jöngött, alig tudtuk lefogni. ! J ól megszorítottam a kar-] ját és az arcába sziszeg-] tem: — Jöjjön oda a polchoz!! Azonnal! Maga ... Vagy másfél méter magasan! vannak a kölnisüvegek. A kis-] lány pipískedve sem érte volna; el, nemhogy észrevétlenül el- ■ emeljen egyet... Ó, a gaz bes-! ítia! Hát volt képe megütni azt] í az ártatlanságot?!... ] j Mester László ' * • lldlk/L iicrou 111Y. I1U most már toporzékolt. — Feljelentem magukat! Gyalázat! Ide nézzenek! — és kifordította a kabátzsebét. nogy amikor az illető odaér a pénztárpulthoz, nem téveszti el. Ez hát rendben volna. Olyan udvariasan forgolódom a vevő kö
