Petőfi Népe, 1964. január (19. évfolyam, 1-25. szám)
1964-01-26 / 21. szám
Közben eljött az éjfél ez is hozzá tartozik. Ugyan, kínáljon meg egy cigarettával. — Operát? — Nem. Tervet. Régen szívtam. — Tessék, parancsoljon. Mélyen leszívja a füstöt. __U ogy holnap mi lesz, nem *■ tudom még. De egy biztos: beszélek a párt vezetőséggel. Fegyelmi vizsgálatot kérek magam ellen. Én vagyok az oka mindennek. Rosszul szerettem a fiamat, és rosszul szerettem a pártomat is. Látszólag jól, de mégis rosszul. Ezt érzem. Tudom. Az elvtársak meg fognak érteni. Meg fognak érteni és segítenek. — Szóval eddig a történet? — Nem. Holnap folytatódik. Keserű lesz. De megtisztít, önmagam előtt is. — És a fia? Hosszú szünet. — A csillogás ... emlékszik?— Talán ha a fiam... és én is .. . megváltozunk... újra felragyog a szemében ... Nagyon szeretem. Jó asszony. Hűséges, igaz ember... De ő is gyenge volt... — Most’ menjen kérem, halálosan fáradt vagyok. Jó éjszakát. — Ugyanazt kívánom, Hor- nyák elvtárs. — Hiába kívánja, mégis köszönöm. S a szobára ráborul az éjfél- Sass Ervin Weinträger Adolf: Leány. Jó tanács A hajnalok már beköszönnek — ébredni kedvesebb, könnyebb, a vágyak is messzebbre szöknek, s megdobogtatják szívünket. Napsugár — ragyogó ajándék, nem tavasz és nem is nyár még, de az illat jelzi, hogy pár hét s itt lesz a bohókás vendég. Belenevet halvány szemünkbe, s visszacsillan fényes tükre. Ha messze nézünk, elmerülve, hajunkat borzolja össze. Vállunkat — a kabát lehúzta ■— egyenesítgeti újra, s a nénikéket — nem a sutba — kiülteti a kapukba. Te is ereszd hát neki lábad, hagyd el hütlenül szobádat, menj a hegyekbe, folyópartra, s ölt s él bátran kart a karba . . . Ne nézz körül, ha kedveseddel tréfás kis játékba kezdel: ujjt ujj fog át, sétál az ember, s télutón i6 fölmelgszel. F. Tóth Pál ATOMKOR Apokalipszis lovasait addig tartsátok féken Üt, míg az ember megtanulja, lehet úr nélkül is gazda. Nacsa Imre Zjt nun. tudod. Te nem tudod — s ez jó! — hogy volt idő, mikor nem volt öröm gyereknek lenni se, s nem adott vigaszt — a vigasznak szánt — sok papos, tömjénes pünkösdi mise... Mikor a szülők — nem érett gyümölcstől — roppant tehertől roskadó fák, s a leszakadni készülő ág alatt a gyerekek: ágasok reszkető inű támaszok.«, Ó! munka nyűge! S gondok vaslánca»! mik lefogtatok s rém adtatok időt a gyereknek — játszani! VTMTMlfí« P.r-w:ÁW Falusi állomáson Várok. A gesztenyés állomásra szállingóznak az emberek vastag ködökbe bújó lapályról s utánuk rozsdás út mered Férfiak és nők ballagnak külön- külön a faluból ide zeng bennük távoli gyárak hívó seregié szép lendülete Jönnek szűkszavú halk nénikék is legtöbbje rokonhoz siet szótlanul is motyog egyre szájuk szatyruk fogják s kendőjüket „Apus maradjon itt van a feéesit * szipog szavával s zokogás ré2 kSnvörgo kislányt anyja mellett s villan egy arc mely csupa ránc töprengés amíg tagadó furcsa ősi konokság üt dacol ám belül sír búcsúzik, a földtől hallgat hallgat nem válaszol Elmegy a vonat a a táj rejtélyes gondja csak nehezedik rám meglett emberekre szólnék szólnék örökre elmenők után Egy ideig még a fák füttyögnek majd súlyos csend lesz mint előbb és mintha valakit elsiratna a termést hozó drága föld Polner Zoltán 6. A prés Szép volt. Éjfél felé az üvegekkel megrakott fehér asztal mellett magasra csapott a jókedv. A „nőtlenek asztala” volt ez. ö is oda csatlakozott. Néhányan már kezdettől ott ültek a fémlemezbeliek közül. Mások is odajöttek. Beke Zoli „rontotta” a hangulatot, kijózanító megjegyzéseivel. Alig ivott egy-két kortyot. Azt magyarázta: az öntudatos munkás antialkoholista, másrészt nem lehet, nem is szabad önfeledten mulatni. De miért? — kérdezte valaki, hogy bosszantsa. A mentőknél nem győzik ösz- szeszámlálni az öngyilkosokat, akik a nyomorúság elől menekülnek a halálba — mondta Beke Zoli. — Ejnye a jó dolgodat — tiltakozott az egyik műhelybeli gyerek. Voltak, akik méltatlankodtak: — Hogy kerül a csizma az asztalra? Pokolba most a kísértetekkel ... — Zolikám — próbálkozott ő is —, szórakozzunk... Hagyd most ezeket Időközben összetoltak néhány asztalt. Már Kaszásék is ott voltak a közelben. Jól látta: Ilonka anyját különösképpen nyugtalanították Zoli témái, összeszorította a fogát, sóbálvánnyá merevedett, mint a Szodomái Lót felesége, aki megszegte az Ür tilalmát. Éjfél után is táncoltak. Ő mégis úgy érezte, akkor már Ilonkát is zavarta a környezet. Mintha jókedvét csak azért erőltette volna magára, hogy ő ne vegye észre idegenkedését, csalódottságát. Tortát vett, hat szeletet, elé- bük tette, és meghajolt szertartásosan, frakkos pincér módjára. Katit is felkérte néhány fordulóra. Rajta nem látszott lehangoltság. Sokat tréfált, kacagott, a kamaszfiúk kézről-kézre adták. Ezek a gyerekek a Természet- barátok Csoportjának tagjai. Kurimszky Sanyi társaságába tartoztak. A szavalókórusban is benne vannak. Azt úgy hívják: száz százalék. Egy újság, pontosabban folyóirat heve. Egyszer kapott már ilyet Cigitől. Kár, hogy Cigi nem jött el szilveszterezni... Ilonka tartózkodóbb Katinál. — De ha tartózkodó is — gon- doljo Feri —■, azért talán mégse vagyok közömbös neki. Különben aligha kért volna olyan állhatatosán, hogy menjek velük jövő szombaton az Iparos Dalárda báljára. Ezúttal ő szabadkozott. Megmondta nyíltan: Nem akar elmenni, nem neki való az a hely. Ilonka megharagudott. Menynyit könyörgött ő az édesanyjának — mondta —, amíg sikerült rávennie, hogy menjen el velük szilveszterezni. — Nem is tudom —, mondta —, mit szól apa, ha megtudja, hol köszöntött ránk az év. Ígérje meg Feri, hogy eljön. — Felébreszti a feleségét, e Csendesebben. Feküdjék szépen r vissza. Megengedi, hogy rágyújtsak? — Tessék. Ott a cigaretta: * Opera. Azt hiszem megfelel. — Nem, nem. Tervet szívok. — Parancsoljon. Ott a hamutartó is. Megtalálta? ^ Én szólalok meg először. < — Mondja tovább. Kérem. i — Tovább? ... Mi lesz a fiam- 1 mai? Meg tudja érteni, milyen 1 borzasztó ez? Zoltánt lecsukják. I Hogy nézek ezután az emberek 1 szemébe? Terát megöli a szé- ' Even. Rettenetes! Mi ez? Min- * A* a feje tetejére fordult? Az ' ember megáll, és nem tudja, mi történt. De miért? — Mennyit kérdez. Próbáljon végre felelni is. — Azt hiszi, könnyű? — Nagyon nehéz. Tudom. Sokan várják már a választ, akik 1 éppen most olvassák ezt a történetet. Ne tartsa fel őket sokáig. Kíváncsiak. Okulni akarnak. Talán néhányan magukra ismernek. Segítsen nekik, Hor- nyák elvtárs. írjuk tovább. ígérem, most már egyszer sem szólok közbe, csak ha kérdez tőlem valamit. Az asszony vállát zokogás rázza. Felébredt? Nem ... Álmában sírt. A sszony, férfi, nagyon ne- n héz most nektek. „Meg- bicskáztam, mert a Mincót akarta!” Hát ez is szerelem, Hornyák Zoli? Az apád és az anyád is így szereti egymást? Persze, nem jutott rá idő, és te sem érezhetted, láthattad, hogy milyen az, amikor két ember gyönyörűen, csodaszépen szereti egymást. Te csak Zsur- mótól hallottál erről is. Meg az ő klassz fényképeiről tanultál... hogy így kell, meg amúgy is lehet ... „Kitűnő mi, hapsikám! Szerezz fényképezőgépet, aztán mi is csinálunk. Mincót könnyű befűzni. Van apádnak elég dohánya, kérj tőle.” Nem mertél kérni. Loptál. — röpüli... — sonajt a rém. ; És bicskúzni, egy szajháért! Hosszú csend borít ránk újra 1 hálót. Elnyomom a cigarettám. ! — Szegény nagymama. Meg ; akarta ölni magát, hogy ő a hí- ! bás mindenért. Ö nevelte Zol- tájit... Azt hiszem, az volt a ; baj, hogy nem mi neveltük. Igaza van, barátom. Az előbb '• nem voltam őszinte, amikor azt mondtam, hogy ha jut idő jut, ha nem jut, hát nem. Tudtam én, hogy a párt nem követel tőlem ilyesmit. Azt Is tudtam, hogy éppen azt követeli, hogy törődjek a családommal, a fiammal, hogy becsületes embert neveljek belőle. Ugyan, majd a nagymama! Más dolga sincs... Ez lett a vége. Ez a csalódás. : Igen. csalódtam: magamban csalódtam leginkább. Ügy jártam- keltem én itthon, mint aki nem lát. Nem is láttam semmit. Vak voltam. Nem törődtem a fiammal, hogy merre jár. Sóhajt. __ T érával se. Lehet, lázon1 gott ellene, de beletörődött ő is. Csak a munkájának élt. De hát miért dolgozik az ember? önmagáért is, hogy szebb legyen körülötte az élet! Igaza van. A mi életünk még szép sem volt... Tudja, mit mondtunk, ha nyáron egykét hétre elutazunk valahová? „No, most első a szerelem!” Te- ra szeme boldogan csillogott olyankor. Én azonban már elfelejtettem, hogy régen minden nap úgy csillogott... Azután visszajöttünk és az új nyárig alig találkoztunk a szerelemmel. Amikor megcsókolt, akkor is a másnapi értekezlet járt aa eszemben ... Szörnyű! És ezt senki sem követelte tőlem! Senki!... Pedig még mindig milyen szép asszony. És hogy tud szeretni. .. Szólni akarok. Szólni kell... De Hornyák rám néz, remeg a szája, furcsa fintor ül az arcán. —• Nem felejtem el, hogy Itt van. Tudom, hogy nem kellett volna erről is beszélnem, de most én írom a történetet. És K omáromi utca 12., első emelet 5 Hornyák János vállalati igazgató lakása. Három szoba, fürdőszoba, összkomfort. Szép lakás. Nem csengetek. Ezen az éjszakán minden zár megnyílik előttem. Az asszony kisírt szemére alig néhány perce rebbent az álom. A férj még ébren van. Éjjeli- szekrényén vizespohár, és egy doboz Karil. — Bocsánat — szólok csendben. Felüti a fejét. Hirtelen felül. — Ki maga és mit akar itt? — Ne féljen, nem vagyok betörő. Én írom ezt a történetet. — Semmi köze hozzá. A mi dolgunk. Azonnal távozzék. Felemelem a kezem. — Csendesebben. Hornyák elvtárs, felébreszti a feleségét, s akkor nem beszélgethetünk olyan őszintén, nyíltan. — Nekem nincs titkom a feleségem előtt. — Tudom. De vannak nehezen kimondható vallomások, ezekkel könnyebb négyszemközt megbirkózni. Feküdjön csak le. Nézze a mennyezetet. Beszéljen. Mintha én itt sem lennék . .. Tudja már. hol rontotta el a fia életét? — .Tudom. Talán. Lehet. t r> KCiUUUir. a Vagy már ez is csak — folytatás? — Amikor Zoli 10 éves volt, már akkor felelős pozícióban dolgoztam. Tudja, ki voltam én, amikor felszabadultunk? Két polgáris asztalossegéd. Negyvenötben léptem be a pártba. Aztán tanultam. Mintegy megszállott, elhiheti. Se éjjelem, se nappalom. A feleségem is tanult, esti tanfolyamon végezte a gimnáziumot. A párt megbecsült bennünket. 1954-ben már igaz-- gató voltam. Tera. a feleségem 1953 óta személyzetis. Minden percünk a közösségé, a munkáé Az otthonunki-a alig jutott idő Most sem jut, érti! Nem jut! — Nincs igaza. Hornyák elvtárs. Nem lehet igaza. Persze, ha az ember gyenge, és viteti magát.. . Hornyák idegesen vág közbe. — Kérem, ha már egyszer tudni akarja á véleményem, ne szóljon közbe. Tudja, milyen vihar dúl bennem? Nemcsak a fiam életét, a magamét is, a feleségemét is elhibáztam. El! A szívem is ezt mondja, meg az eszem is. De hol? Hol?! — Mindent megkapott tőlem ez a gyerek. Ha külföldön jártam. olyan ajándékokat hoztam neki, amilyen senki másnak nem lehetett. Drága ruhában járattuk. Ha kért valamit: jól van fiam. megkapod. És ez a hála! Azért, mert azt akartam, hogy ne legyen olyan gyermekkora, mint nekem, meg Terának volt. Tudja mi volt az én apám? Segédmunkás a textilgyárban. Tudja, mi volt az anyám? Mosónő! Igen! Az volt. Levesért, fillérekért alázkodott a nagyságosoknál, a méltóságosoknál!... Gondolhatja, milyen gyermekkorom volt.. . Amikor Terát feleségül vettem, heti 20 pengőt kerestem egy asztalosműhelyben. Ö varrólány volt. Nagy szerelem, házasság. így kezdtük. Húsz évvel ezelőtt. Elhallgat. Mereven nézi £ mennyezetet. Meg kell szólalnom. — Most is úgy szeretik egymást? M grezzen. r ___ l| gy. Hiszem, hogy ő is Még nem vagyunk öregek ... Csak . .. Csak erre is alií ut időnk... — Rettenetes — csúszik ki s számon. — Ugyan, felül kell emelkedn ezen. Az első az, hogy az embe: i rábízott feladatokat megváló sítsa. Aztán ha jut idő jut, hl nem, nem ... — Nem beszél őszintén. Haragosan villan a szeme, fel ül az ágyon. — Hogyan merészeli?!
