Petőfi Népe, 1964. január (19. évfolyam, 1-25. szám)
1964-01-04 / 2. szám
SWI. Január i, szombat f. oWaf Cikkünk nyomán Nemcsak a kereskedelem a hibás Január 1-től csak Trabantot adnak hitelre Lapunk december 12-i számában szóvá tettük, hogy a kecskeméti Ajándékbolt kirakatában látott porcelán Léda-figuiát gicct-iek tartjuk. Három nappal később Üj kereskedelmi propaganda? címmel arról számoltunk be, hogy a kecskeméti Stylus írószerbolt egyik dolgozója giccsnek nevezte a Képzőművészeti Alap naptárát, amelyet többek között Szőnyi-, Csók- és Derkovits-reproduk- ciók díszítenek. Cikkeinkre küldött válaszában Gergely Miklós, a Bács- Kiskun megyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat igazgatója többek között ezeket írta: „Mindkét cikkben közöltek- kel elvben egyetértek, sőt, csak elismeréssel nyilatkozhatom azokról, ak. bátran harcolnak a szocialista művészettől idegen törekvések ellen. Szeretném azonban felhívni a figyelmet arra, hogy a kereskedelem sok esetben forgalomba hoz olyan árut is, amit nem szívesen vesz át. Mivel a nagykereskedelmi vállalat raktárában van Még a laikus is örömmel, jóleső érzéssel —. s főleg érdeklődéssel — veszi kezébe a Mezőgazdasági Könyvkiadó legújabb reprezentatív munkáját, a Kertészeti Lexikont. Valóban, könyvkiadásunk büszkesége ez a mű, azonkívül, hogy régi igényt elégítenek ki vele szerkesztői. Hiszen az első magyar nyelvű Kertészeti Lexikonról van szó. A könyv 1200 oldalon 25 ezer címszót tartalmaz. Már ebből is következtetni lehet, hogy felöleli a tárgyalt tudománykor egészét. A legkorszerűbb ismereteket és a nagyüzemi termelési módokat éppúgy megtalálja benne az olvasó, mint a régi, a hagyományos és a házi kertekben is alkalmazható eljárásokat. Természetesen kivétel nélkül szerepelnek benne a kertészet már a cikkből, ha nincs is kimondva „kötelezően”, a kiskereskedelemnek is kell, hogy legyen belőle. Ezért úgy vélem, nem a kereskedelmi dolgozókat kell hibáztatni egyes giccs- tárgyak forgalomba hozatala miatt, hanem elsősorban a gyártó üzemeket, illetve azokat a zsűritagokat, akik jóváhagyják gyártását. A másik írásra vonatkozóan megjegyzem: Sajnos, a keres- kedelmitanuló-iskolában nem foglalkoznak művészettel, s a fiatalok bizonyos fokig magukra vannak utalva, de az idősebb kartársak sem tudják sok esetben, hogy mi a giccs.” Jó lenne, ha Gergely elvtárs megjegyzését arra vonatkozóan, hogy a nagykereskedelem egyáltalán átvesz az ipartól gicese- ket, valamint, hogy a kereske- delmitanuló-iskolában nincs tantárgy, amely művészettel foglalkozik — s ez véleményünk szerint is igen helytelen — a Belkereskedelmi Minisztériumban is fontolóra vennék. közvetlen tudományágai, így a szőlészet, borászat, a gyümölcs-, zöldség- és dísznövénytermesztés, a kertépítés, a kertészeti technológia, valamint a gyógynövények termesztése. A lexikon bő teret szentel a kertészeti termelésben nélkülözhetetlen segédtudományoknak is, mint például a növénytannak, az állattannak, a mikológiának, a mikrobiológiának, a genetikának, a földműveléstannak, sőt, ízelítőt ad a kertészettel kapcsolatos fizikai, kémiai és meteorológiai ismeretekből is. Külön érdeme, hogy tartalmazza a méhészet tárgykörébe tartozó fogalmakat is. A mezőgazdasági nagyüzemek, a termelőszövetkezetek vezetői megtalálhatják benne az üzem- szervezés, a számvitel, a tervezés, a statisztika és a mezőgazdasági igazgatásnak a tárgykörbe illő fogalmait magyarázó címszavakat. Alig van oldal a lexikonban, amely ne tartalmazna legalább két-három rajzos, fényképes illusztrációt. Ezenkívül külön figyelmet érdemel a hatvannégy színes melléklet, amely több mint 170 növény- és gyümölcs- fajtát ábrázol, a színárnyalatok pontos utánzatával, a természetesség illúzióját keltve. Ennélfogva a lexikon az általános műveltség gyarapítására is alkalmas. Talán szükségtelen is hangsúlyozni, hogy megyénkben mekkora jelentőségű ez a munka, amelyet a 100 éves Kertészeti és Szőlészeti Főiskola neves tanárai, Kossuth-díjas tudósok, kiváló elméleti és gyakorlati szakemberek készítettek. Az elmúlt év szeptemberének végén került nyilvánosságra az a rendelkezés, hogy december 31-ig Moszkvics, Skoda, Wartburg. Trabant, Warszawa és Fiat 1500-as személygépkocsik vásárlásánál ötven százalékos, hároméves időtartamú hitelt biztosít az Országos Takarék- pénztár. Így már szeptember utolsó napjaiban közel százan keresték fel megyénkben az OTP körzeti fiókokat, s tájékoztatást kértek a vásárlási feltételekről. Október és november hónapokban az érdeklődés tovább fokozódott. December elején elterjedt — teljesen alaptalanul — az a hír, hogy január 1-től csökken a gépkocsik ára. Mint később a Népszabadságban megjelent írás tájékoztatta A Művelődésügyi Minisztériumban kapott tájékoztatás szerint a különböző művészeti (zenei, képző- és iparművészeti) gimnáziumokba történő jelentkezés rendjét a következőképpen szabályozták az 1961— 65-ös tanévre: a jelentkező általános iskolások névsorát az általános iskolák igazgatói február 10-ig kell, hogy eljuttassák a gimnázium igazgatóságához. A Budapesti Zenei Gimnáziumba továbbra is csak a főváros területén legalább egy év óta lakó tanulókat veszik fel. Zenei gimnáziumokba azok kerülhetnek, akik a szakmai (zenei) felvételi vizsgán megfelelnek. A képző- és iparművészeti gimnázium képzőművész-tagozatára jelentkezők névsorát az ország egész területéről Budapestre, IX. kerület, Török Pál utca 1. szám alá kell küldeni. Az iparművész tagozat kerámia, szőnyegszövő, díszítő-festő és a fémműves szakmára Baranya, Somogy, Tolna és Zala megyék területéről jelentkező fiatalok névsorát a pécsi művészeti gimnáziumba (Pécs, István tér 8.) kell továbApróhírdetések FODRÁSZNÖT kisegítésre keresek. Kecskemét, Gáspár András u. 7. szám. 12709 LAKÖHAZ ingóságokkal azonnal eladó. Gróf Alajosné, Hetényegyháza, Ürihegy 143. Buszmegálló: Nagy Gergely tanya. 38 SAMPIONGOMBA állandóan kapható. Kecskemét, Bocskai utca 24. sz. alatt. 39 SÜRGŐSEN eladó keveset használt neobarokk garnitúra és háromajtós barokk szekrény. Kiskőrös, Budai Nagy Antal u. 11. 40 BÜTOROZOTT vagy üres, lehetőleg külön bejáratú szobát keres fiatal házaspár. „Pontos fizető 102814” jeligére a kecskeméti Magyar Hirdetőbe. 41 A SZÍNHÁZ megvételre keres 40— 60 cm hosszúságú hajait, bármilyen színben. 19 GYAKORLOTT tervstatisztikust néhány hónapra kisegítőként azonnal felvesz a Kecskeméti Sütőipari Vállalat, Kecskemét, Petőfi u. 14. ____________________________________10009 ÉM. Bács megyei Állami Építőipari Vállalat építőipari könnyűgépkezelő tanfolyamot indít Kecskeméten. Jelentkezhetnek vállalaton kívüli dolgozók is. Követelmény: 18—35 év közötti korhatár, 8 ált. iskolai végzettség, jártasság az építőipari munkában. Jelentkezési határidő: 1964. január 5. Személyesen vagy írásban a gépészeti osztályon, Kecskemét* Klapka u. 34. 9 az olvasókat, a közeljövőben csökkenés nem várható az autók áránál. Az eltelt három hónap alatt Moszkvicsra 11, Wartburgra 13, Trabantra 11 és Skodára 17 esetben folyósítottak kölcsönt. Még az óév utolsó napjaiban módosított rendelkezés érkezett az OTP-fiókokhoz. Bár megszűnt a hitel a Moszkvics, Skoda, Warszawa, Wartburg és a Fiat 1500-as új személygépkocsikra, de a 44 ezer forintos Trabant Limousine és a 47 ezer forintos Trabant Combi tovább vásárolható hároméves időtartamú részletre, ötvenszázalékos hitelnél 690—830 forint és hatvanszázalékos hitelnél pedig 740—890 forint között mozog a havi törlesztési összeg. bítani. Az ország más területéről iparművész szakra, és az előbb felsorolt megyékből az iparművész tagozat többi szakára jelentkezettek névsorát ugyancsak a Budapesti Képző- és Iparművészeti Gimná- giumnak (IX. kerület, Török Pál utca 1.) kell eljuttatni. A jelentkezőket március elejére rajzi felvételi vizsgára hívják be a lakóhelyükhöz legközelebb eső városba. A felvételi vizsgák eredményeiről az érdekelt általános iskolák igazgatóit március 28-ig értesítik. TMK-ban jártas technikust, asztalost azonnali belépésre keres a megyei kórház Kecskemét. Felvételhez 10 éves gyakorlat, előbbinél technikumi végzettség szükséges. 31 Széncsiszolást, nikkelezést, krómozást rövid határidőre vállal a Kecskeméti Ezermester Ktsz. Munkaátvétel reggel 8 órától 16 óráig Jókai utca 19. szám alatt. __________________ 34 Te rv-statisztikust és gyakorlattal rendelkező könyvelőt felvesz a Kecskeméti Szolgáltató, Javító és Vegyesipari Vállalat. Jelentkezés Klapka u. 9. sz. alatt. 32 KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Szombaton este 7 órakor: Hervé: NEBÁN CS VIRÁG Operett 3 felvonásban. Berky Lili bérlet. Január 4-én, szombaton: Baja Központi: Méhkirálynő, Baja Uránia: Boccaccio I., Kalocsa: Lány és az államügyész, Kecskemét Árpád: A bűnös visszatér, Kecskemét Városi: •Germinal, Kiskőrös: Cartouche, Kiskunfélegyháza: Utolsó szerelem, Kiskunhalas: Szélhámosnő. Közlemény A KECSKEMÉTI Járási és Városi Rendőrkapitányságon talált tárgyként őriznek egy szovjet gyártmányú 976371-es gyári számú férfi- kerékpárt, egy darab (félpár) egyujjas zöld színű női irhakesztyűt, egy női kabátot, valamint egy mellényt. Igazolt tulajdonosaik a rendőrkapitányságon átvehetik. kecskeméti anyakönyvi nirek SZÜLETTEK: Fábián Éva (anyja neve: Szikora Mária), Kovács Elza (Kovács Margit), Balázs István (Ráez Rozália), Százdi József (Molnár Anna), Sipos József (Ácsai Mária), Tóth Péter (Varga Klára), Varga Éva (Magonyi Rozália), Kiérném Zoltán (Kun-Szabó Katalin), Karácsony András (Csendes Mai> git), Meskó Gizella (Füredi Mária), íVLeskó Katalin (Füredi Mária), Sturcz Lajos (Farkas Etelka), Nagy Sándor (Kovács Mária), Delic Tibor (Baksa Margit). Gál Lukács (Ticsor Klára), Ácsai Klára (Lakatos Mária), Eszik Judit (Kozma Judit), Mihály Éva (Szőke Erzsébet), Kovács Bálint (Nagy Margit), Tóth Márton (Sipos Veronika), Fekete Éva (Dobi roczi Katalin), Forgács Éva (Bugyi Erzsébet), Rácz István (Benke Margit), Túri János (Gyulai Sarolta), Madarasi Zoltán (Forgi Irén), Sváb- Kovács Ildikó (Gréczi Erzsébet), Juhász István (Hegedűs Erzsébet)* Fazekas Sándor (Pácser Rozália), Hajagos Imre (Válik Krisztina), Zu- bek Mária (Bite Mária), Szabó Erika (Kovács Julianna), Simon Katalin (Szép Erzsébet), Jónás Éva (Tóth Éva). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Gubacsi Imre és Labancz Anna, Szálát tál és Dunai Erzsébet, Major Pál és Tóth Beatrix, Vörös Mihály és Bakos Erzsébet, Gömöri István és Rusznyák Anna, Végvári László és Terecskei Margit, Kormos István és Nagy Terézia, Ambrus László és Dormány Eszter, Szegyik János és Trokán Erzsébet, Szurok István és Gulyás Eszter. MEGHALTAK: Anka Lászlón é Gyöngyösi Mária 69 éves, Bognár Imréné Szőke Judit 75 éves, Selymes Gergely 69 éves, Magyar Imréné Zsámboki Julianna 91 éves, Rácz Pálné Kiss Rozália 65 éves, Huszka Mihályné Fazekas Terézia 51 éves, Pólyák László 70 éves, Győrfi Ilona 90 éves, Fodor István- né Nyúl Mária 79 éves, Pálinkás Imréné Bánó Terézia 75 éves, Halász Sándor 79 éves, Szécsényi Nagy Péterné Faragó Margit 72 éves, Bállá Imre 63 éves, Balányi Gergely 64 éves, Lehoczki Pálné Koncz Rozália 79 éves, Bába Mihály 63 éves, Verdung János 70 éves, Deák József 73 éves, Szabó Imréné Hegedűs Mária 73 éves, Laczi Béla 24 éves és Jámbor István 72 éves korában. Instruktort keresünk bajai székhellyel. Érettségi, több éves adminisztrátori irányító munkaköri gyakorlat szükséges. Állami Biztosító Igazgatósága, Kecskemét, Rákóczi út 14. 33 Megjelent az első magyar nyelvű Kertészeti Lexikon Hogyan és kik jelentkezhetnek a művészeti gimnáziumokba J SZIGET LAKÓK ISTENKÉNT FOGADTAK JAMES COCK-Ql ZOL KAPITÁNY NEM TILTAKOZOTT AZJSTENI "ÁL ELLEN. A FŐPAPA TEMPLOMBA KÍSÉRTE AZ ÚJ Éló ISTENT " HOGY BEMUTASSA A TÖBBI tSTENEKZAMES COOK AZONBAN NEM BABÁTSACBÓl ZAT- SZOWA VÉGIG A SZERTARTÁST... LÁTTÁTOK AZOKAT A NAGY CSÓNAKOKAT, AMELYEKEN ÉRKEZTEM HOZZATOK! RAKJATOK MEG AZOKAT ÉLELEMMEL ÉS MINDENNEMŰ ajándékokkal! — COOKALÁYETEJTE MAGÁT A KÜLÖNBÖZŐ SZEBTAR- TÁSOKNAK. BEKENTÉK ILLATOS OLAJOKKAL ,S KIFESTETTÉK SZÍNES FESTÉKEKKEL.