Petőfi Népe, 1964. január (19. évfolyam, 1-25. szám)

1964-01-16 / 12. szám

1964. január 16, csütörtök S. oldal Készül a falumúzeum Rászolgált Érdekes ritkaságok hevernek egymás hegyén-hátón a keceli általános iskola szűk kis raktár- helyiségében. A polcokon bronz­kori leletek, a faeke utódjának számító patyingos eke társasá­gában kulacsok, török harci esz­közök idézik Kecel múltját, melyről pontos írásbeli feljegy­zéseket is tartalmaz az 1839-től vezetett községi jegyzőkönyv. — Ez itt a legelső keceli tűz­oltó duda — mutatja az egyik féltve őrzött „kincset” Iván László tanító — ezzel riasztot­ták annak idején az önkéntes tűzoltókat. Gyűjteményünk itt látható része azonban csak egy kis részét képezi a készülő fa­lumúzeum anyagának, mert a legértékesebbekre még a tulaj­donosok vigyáznak, addig, amíg hozzákezdhetünk a múzeum be­rendezéséhez. A községi tanács jóvoltából már a szakszövetkezet két he­lyiségből álló irodáját ki is utalták a falumúzeum számára. A hideg idő miatt csak tavasz- szal látnak hozzá rendbehoza­talához és az ünnepélyes meg­nyitót augusztus 20-án terve­zik. Vezetését társadalmi mun­kában Iván László vállalta el, akinek családjában szinte ha­gyományos a gyűjtőszenvedély. Nagyapja a . pozsonyi múzeum egyik lelkes gyűjtője volt, ő pedig képeslapokkal kezdte, így jutott el a falutörténeti kutatá­sokig. — A falumúzeum létrehozásá­nak gondolata — mondja Szőke Mihály, a községi tanács vb el­nökhelyettese, egyben a Haza­fias Népfront községi bizottsá­gának elnöke — a Hazafias Nép­front kezdeményezésére szüle­tett. Két éve felhívást adtunk ki, hogy jelentkezzenek azok, akiknek tulajdonában a község életére vonatkozó emlékek, tár­gyak, használati eszközök ta­lálhatók. A lakosság nagy öröm­mel tett eleget a felszólításnak és nekik köszönhető, hogy most már egy egész kis múzeumra való anyag összegyűlt. A két fáradhatatlan gyűjtő elsősorban a hagyományos me­zőgazdasági eszközök, a kör­nyékre jellemző használati tár­gyak felkutatására, megszerzé­sére törekedett, A községi ta­nács és a Hazafias Népfront mindenben támogatta vállalko­zásukat, így nem csoda, hogy munkájukat siker koronázta, hamarosan lesz Kecelen falumú­zeum. Bár sok helyen követnék példájukat, ahol lassan veszen­dőbe megy, elkallódik a mező­gazdaság fejlődését és a falusi életforma kialakulását, fejlődé­sét ékesen szemléltető tárgyak történeti anyaga. V. Zs. A fehérbe öltözött határ- I ban, behavazott dűlőúton láttam őt, amint prémgalléros bőrka­bátban, kucsmában, kipirult arccal ballagott a Szarkási ta­nyai iskolához látogatni. Talál­koztam már vele éjfél körül is, amikor agyonfagyva tápászko- dott le a kocsiról. A „Ricsová- ri” tanyai művelődési körzetből érkezett haza ilyen későn, elő­adást tartott a mezőgazdaság szocialista jövőjéről. Láttam őt tavaszi záporban, amint agyon­fázva, női kerékpáron a tizen­két kilométerre levő „hármas­határra”, szülői értekezletre igyekezett. Voltam vele olyan közös akcióban, amikor tanító­társaival együtt sorra vették a tanyákat és a „kiscselédek”. ne­velőszülőkhöz kiadott gyerekek sorsát ellenőrizték. Hallgattam érveit, amint édesanyákkal és „cselédtartókkal” vitatkozott — nem is olyan régen. Ültünk együtt pártértekezleten, ahol a szocialista tudat kialakítását, az eszmei offenzíva és a kulturális forradalom feladatait, módsze­reit fejtegette. Szeret beszélni, ez a szakmá­ja, de mindig érdekesen, figyel­met lebilincselően. Feleslegesen semmit! — ez parancs, amely­nek betartására másokat is ne­vel. A külterületi iskola igazgató­ságának ablaka sokszor világít éjfélekig. A történelem, vagy a marxista irodalom könyveit böngészgeti — a következő órák­ra készülődik. Hallgattam az esti egyetemen felelni a szocia­lizmus világméretű győzelmé­ről, és ott voltam azon a dél­utánon a marxista középiskolán, amikor a lét és tudat viszonyát magyarázta közel száz felnőtt és ifjúsági vezetőnek. Közepes termetű, külsőre „hétköznapi” ember Torma László elvtárs. Foglalkozása ta­nár, jó néhány éve a lajosmi- zsei tanyai iskolák igazgatója. Korát meghazudtol óan mozgé­kony. Pedig egyidős a magyar kommunista mozgalommal, böl­csőjét a tanácshatalom idején ringatták. Nem volt az a bölcső díszes faragásé, hanem olyan szegényes, amilyenből akkortájt a legtöbb volt az országban. Kommunista értelmiségi. — Majdnem húsz éve tagja a párt­nak, azóta élen járó társadalmi munkás, pártvezetőségi tag. ta­nácstag, munkásőr és 15 éve propagandista. Ezt az utóbbit szereti a legjobban, de ottho­nosan mozog a társadalmi élet majdnem minden területén. Elő­adásaiért a fizetség a hallgató­ság tapsa, az egyszerű emberek értő tekintete. Az idén a községi párttitkár­ral együtt a tanyai területeken forgószínpadszerűen 51 előadás­ból álló sorozatot szervezett. — Emellett a járási marxista esti középiskolán is osztályvezető ta­nár. Eddig senki nem morzso­lódott le a csoportjából, pedig sokan nehezen birkóznak a ma­gas színvonalú és terjedelmes tanulnivalóval. A nehézségeken mindig egyszerű szóval segíti át hallgatóit. Megértő barátja és segítőtársa mindegyiknek, hi­szen mai tudását ő is munkája mellett gyűjtögette össze csep- penként. Nem elégedett meg a ta­nári diplomával, mert azóta már elvégezte a Marxizmus— Leninizmus Esti Egyetemét, je­lenleg pedig a Pártfőiskola utol­só éves levelező hallgatója. Ta­nít és tanul, vizsgáztat és vizs­gára készül — így megy ez már több mint egy évtizede és nem fárad bele. Munkatársai, a tanítók és sok ezer szülő nagyra becsüli Tor­ma Lászlót. Rendkívül elfoglalt ember, mégis jut ideje a gyer­mekekkel számháborúzni, ki­rándulást szervezni. Különleges figyelemmel segíti az úttörő- mozgalmat, mert a piros nyak- kendősök között küzdelmes élet­útjának folytatóit látja. Mennyi jót mondhatnék még róla, ami mind igaz. De bizo­nyára az eddigiekért is harag­szik már, mert dicsekedni nem szeret és annak sem örül, ha mások „hozsannáznak” róla. Azt azonban el kell még mondani, hogy a községben tanító peda­gógusoknak nagy létszámú, ön­álló és jól dolgozó pártalapszer- vezete van, amelynek alapítója és sok új tagjelölt ajánlója új­ra csak Torma elvtárs volt. A szocial Sta forradalom évfordulóján nagy meglepetésben volt része, mert a megyei párt­bizottságra volt hivatalos. Meg­dicsérték és a „Szocialista Mun­káért Érdemérem” kitüntetés­ben részesítették. Megérdemelte, rászolgált. HORVÁTH IGNÁC ről eddig nem volt szó. Még csak nem is kérdezték tőle, hogy mi köze van Kemecsei ha­lálához. — Erről semmit sem tudok... Nem tudom, kiről beszél, őr­nagy úr... — Nézze, mondtam már ma­gának, hogy jobb, ha mindent őszintén bevall... Az őszinteség mindig enyhítő körülmény... — Semmit sem tudok róla — makacskodott a B. 26-os. — Ezt sem ismeri? — kér­dezte Pálos, és felemelt az asz­talról egy kis dobozt, majd óvatosan kivett belőle egy tö­rött üvegfiolát. A nyugatnémet vadász nagy önuralommal nézte Pálos ke­zét, és hallgatott. — Megtaláltuk rajta az ujj­lenyomatát. Egyeztettük, kár tagadnia. A B. 26-os látta, hogy már nem tagadhat. Bólintott. — A szakaszvezetővel ho­gyan tartotta a kapcsolatot? — fordított a kérdéseken az őr­nagy. — Telefonon és levélben. — Ö ismerte magát? — Nem. — És maga? — Én természetesen ismer­tem. — Hogyan került vele érint­kezésbe? — Kintről kaptam meg az utasítást és a korábbi fedőne­vet. — Hogyan látta el pénzzel? — Postán... — Korábban adott neki uta­sításokat? — Csak hálózatszervezési pa­rancsokat kapott, meg néhány­szor kísérletezgettem vele, ho­gyan viselkedik. — Hogyan válaszolt magá­nak? — Mindig más faluból, gé­pelt borítékkal, a miskolci pos­tára ... Küldtem neki vegyi in­digót. s később azt használta. Aztán kapott ötven különböző nevet, besorszámozva. Ugyan­ennek a másolata megvolt ná­lam is, és mindig a következő névre kellett küldenie a leve­let a miskolci postára ... — Rágyújt? — Ha megkínálna, őrnagy úr, szívesen venném ... — No, gyújtson rá! Kísérjék ki az előszobába! A B. 26-ost újra megbilin­cselték, és kivezették az elő­szobába. Az őrnagy ezután Fe- renczit faggatta, hogy milyen embernek ismerte meg a sza­kaszvezetőt, hogyan került a hadsereghez? Ferenczi részlete­sen válaszolt a kérdésekre. Egy óra is elmúlt már, ami­kor Pálos javasolta, hogy men­jenek le ebédelni, addigra meg­jönnek Ferenczi szülei is. — Beszéljen a húgával — fordult Ferenczi századoshoz ismét —, talán éppen az erősítené meg, ha teljes meztelenségében meg­mondanánk neki, ki volt ez a gazember... — Akkor is várjunk még hány napot, őrnagy elvtárs. — Van egy tippem. Jelen lesz Éva is, amikor szüleivel beszél­getünk. Csakugyan! Behívjuk! Ha ez sem döbbenti meg, ak­kor ... — Őrnagy elvtárs... ne fe­ledje, hogy Éva nagyon rendes lány... Az ügyész és a rendőrtisztek lementek az ebédlőbe. Liszkai közben odasündörgött a pa­rancsnoka mellé, s kissé híze­legve próbált kiszedni belőle néhány dolgot, amit még min­dig nem értett. — De kíváncsi maga, főhad­nagy elvtárs! — csapott a vál­lára Pálos. — Nem volt ebben semmi ördöngösség. — De hát Kovács igazgató... Az őrnagy elvtárs is azt mond­ta eleinte, hogy őrá gyanakszik. — Magának még mindig az éjszakai villogás jár az eszé­ben, amit a toronyban láttunk? Meg a toronyszoba, ugye? — Az is. És a különös visel­kedése. .. A képek ... — Én is csak később jöttem rá, hogy Kovács a televíziós an­tennát igazította a toronyban, mert Besztercebányát akarták fogni. — Mi volt azzal a toronyszo­bával? — kérdezte az ezredes, aki eddig is nagy figyelemmel hallgatta Pálos minden szavát. — Az üdülő igazgatója be­rendezett magának a toronyban egy festőszobát... Az az érzé­sem, hogy túlzott belső kéte­lyei vannak ennek az ember­nek, bár amint elnézegettem a képeit, nem is olyan rosszak. Szégyellte őket mások előtt, ezért húzódott a toronyba. — Tény, hogy nagyszerű kilátás nyílik onnan... Mi észrevet­tük, s meglestük. Gyanúnkat csak fokozta, hogy olyan lopoz- va jött le a szobából, mint egy besurranó tolvaj. Pedig egysze­rűen csak nem akarta leleplez­ni magát a vendégek előtt, hogy hol dolgozik. De egy másik do­loggal is félrevezetett... Kide­rült, hogy Kovács igazgató haj­nalonként egy mészkőbarlangba jár fürdeni, amelynek egyik üregében forró, a másikban hi­deg víz van. Szaunázik. Ezt ké­sőbb magam is ellenőriztem... Mire ismét felmentek, már ott ült a két öreg is, Ferenczi néni és Ferenczi Bácsi, Feren­czi százados hozta fel őket a fővárosba, de minthogy két órá­ra szólt az idézés, kicsit körül­néztek a városban ... Kissé ijedten pislogtak a sok emberre, akik egymás után lép­tek be a szobába. (Folytatjuk) Széthűződott a mezőny A bácsalmási Petőfi Ter­Jt\ melöszövetkezetben joggal illesztették az évi ok­tatási terv elejére az MSZMP Vili. kongresszusának hatá­rozatából vett idézetet: „Nőtt népünk művelődési igénye, a tanulás kezd népmozgalom­má válni hazánkban.” Illik ez a megállapítás a bácsalmási Petőfire. A tag­ság közül jelenleg 29-en ta­nulnak levelező és esti isko­lán. A legtöbben a mezőgaz­dasági technikum levelező tagozatára járnak, amely 1963-ban nyílt meg a köz­ségben. Igen sok gondot for­dít a szövetkezet vezetősége arra, hogy fejlessze a tagok általános szakmai és politi­kai műveltségét. A téli hó­napokban gazdaságpolitikai előadásokat tartanak. Rend­szeresen megtartják az Idő­szerű kérdések előadássoro­zatát és a KISZ-fiatalok szá­mára „A világtérképe előtt” előadásait. A jövőre is gondolnak a bácsalmási Petőfiben. Skriba- nek Pálnak és Bányai Jó­zsefnek 500 forint havi ösz­töndíjat fizet a szövetkezet, hogy felsőfokú iskolában folytathassák tanulmányai kát. Szoros kapcsolatot építet tek ki a község kulturális bi­zottságával is. A tagok kö­zül egyre többen tekintik meg a községben bemutatott színdarabokat. Hetven tag számára pedig bérletet sze­reztek nyáron a szegedi sza­badtéri játékokra, Tapaszta­latcserével egybekötött ki­rándulásokat szerveznek ezen kívül a járás területén mű­ködő termelőszövetkezetek­be. Végül: a szövetkezet ál­doz a könyvtár fejlesztésére is. E zek az eredmények a pozitív vonások a bácsalmási Petőfi Termelő- szövetkezet kulturális mun kájában. A tagság egy része nagy kedvvel és a vezetőség hathatós támogatásával mű­velődik, tanul, képezi magát. Vannak azonban olyanok is, akik nem használják ki ezeket a lehetőségeket. Vala­miféle hosszútávfutó verseny mezőnyéhez hasonlíthatnánk a szövetkezet tagságát, akik közül a legjobbak messze elől járnakf a lemaradók pe­dig a győzelem minden re menye nélkül csak porosz kálnak. Széthúzódott a me­zőny. Mert az említett kitű­nő eredmények ellenére is kilenc analfabéta van még a Petőfiben és mintegy hat­vanon nem végezték el az általános iskolát. Pedig mű­ködik a községben alapisme­reti tanfolyam, és a dolgozók esti iskolája, ahol igen sok szövetkezeti gazda tanul a napi munka után fáradtan, hogy megszerezze a bizonyít­ványt a nyolc osztályról. S zemrehányást termé­szetesen nem érdemel a Petőfi vezetősége emiatt, legfeljebb a figyelmüket kell felhívnunk rá, hogy a követ­kező oktatási évben törődje­nek maguk is egy kicsit töb­bet az elmaradottakkal, biz tassák őket jó szóval, meg­győzéssel, bírják rá a tanu­lásra. Akkor majd a „me zőny vége” is erőre kap, s ha már nem is elsőnek ér­nek a célba, de legalább vé­gigfutják a távot. Molnár József

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents