Petőfi Népe, 1963. december (18. évfolyam, 281-305. szám)
1963-12-06 / 285. szám
fl balesetek többségét hibás szállítóberendezések és szerszámok okozzák Munkavédelem és üzemegészségügy a tanácsi iparkan Az elmúlt években a tanácsi Ipar sokat fejlődött. Mintegy 116 millió forintot fordítottak 1960- tól új üzemek létesítésére, gépek beszerzésére és egyéb beruházásokra. A következő két évben még 76 millió forint beruházást valósítanak meg terv szerint. Jól érzékelteti a növekedés ütemét az iparban dolgozók létszámának emelkedése is.---------------L____________ fe ldolgozó Vállalat központjában dolgozó 130 nőnek például mindössze két zuhany és egy fürdőkád áll rendelkezésére. Üzemi étkezdéje sincs a vállalatnak, ezért a dolgozók a magukkal hozott élelmiszert a munkahelyen fogyasztják 1 el. Hasonló gonddal küzd a megyében számos tanácsi vállalat. Az üzemi baleseteket vizsgálva az SZMT munkásvédelmi bizottsága megállapította, hogy 1960 óta folyamatosan emelkedik a balesetek miatt kiesett munkanapok száma a tanácsi iparban. Ez évben a Kalocsai és Kiskunfélegyházi Vegyesipari és Szolgáltató Vállalatnál, valamint a Kiskunhalasi Város- és Községgazdálkodási Vállalatnál fordult elő halálos üzemi baleset. , Leggyakrabban a hibás szerszámok és szállítóberendezések okoznak sérülést. A vasipari gépek korszerűtlenségét jellemzi, hogy a Permetezőgépgyárban például egy-egy alkatrész gyártásánál egy-négy gépet használnak és 50 féle alkatrészt kénytelenek nyitott géppel előállítani. Kévés a megfelelő szállító- berendezés és a biztonságos anyagmozgatást akadályozzák a szűk, korszerűtlen munkatermek is. Számos tanácsi vállalatnál veszélyezteti a munkások egészségét a megfelelő szellőző, illetve fűtőberendezés hiánya. A Fémtömegcikkipari Vállalatnál például a festőműhelyben végzetékek. Különösen : a régi, eiDCeejikemetlek írják iffimiifittWHimHHtiBninHtfifíiRtiiiiiiifftiiiniftiíítmiiiiimfmiiiiiiniitminiiimiiifiuiiiiiiiiitiitmiiiHitiiiifiifiiiiiiiiiiiiiHniiiim!? Lelketlen fogatos Az 1958. évi ötezerrel szemben ez év első felében már több mint 11 ezren dolgoztak a tanácsi vállalatoknál. Az ipar fejlesztésével párhuzamosan több mint 25 millió forintot fordítanak az üzemek munkásvédelmi és üzemegészségügyi helyzetének javítására az ötéves terv során. Az erőfeszítések ellenére azonban számos üzemben ma még nem kielégítő a dolgozók szociális ellátottsága. A Kalocsai Textilzik a szárítást is, és a levegő erősen szennyezett Az egyéni védőeszközöket a vállalatok általában biztosítják. Akadnak azonban olyan gazdasági vezetők is, akik nem követelik meg az előirt védőszemüveg vagy ruha használatát. A Bajai Cementipari Vállalatnál például éppen a művezető szenvedett sérülést mert nem vette tó a védőszemüveget. Még mindig sok balesetet okoznak a szabálytalanul szerelt földeletlen elektromos veavült műhelyekben. A Kiskunfélegyházi Vegyesipari Vállalatnál halálos sérülést okozott az áramütés. Hiba az is, hogy számos vállalat alkalmaz még Szakképzet- len dolgozókat balesetveszélyes munkaterületen. Így például a Bajai Cementipari Vállalatnál dolgozó daru- és keverőgépkezelők sem rendelkeznek az előírt szakképzettséggel. A felvilágosító és oktatómunkát vizsgálva megállapítható, hogy az üzemek egy részében nem vetítenek munkásvédelmi tárgyú filmeket, holott ezek sokat segíthetnének a balesetek megelőzésében. Még mindig nem kielégítő a vállalati biztonsági .megbízottak képzése és számos vállalatnál elhanyagolják a fiatalkorú dolgozók rendszeres oktatását is. Helyes lenne, ha az illetékes tanácsi szakosztályok a beruházási tervek elkészítésénél kérnék a szakszervezetek véleményét is, és az eddiginél is nagyobb szigorral lépnének fel a balesetekért felelős személyek ellen. BÉKÉS DEZSŐ Bíróság elé kerül a szadista apa Meghökkentő és iszonyatos embertelenségre valló bűncselekménnyel vádol tan kerül a bíróság elé nemsokára Bajnok Gábor Solti lakos. Több személy ellen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt ül a vádlottak padjára. A sértettek a saját gyermekei: a kétéves Julianna és az egyéves Gábor. A feltűnően durva ember az ügyészi kihallgatás sorén elmondotta, hogy örömmel várta a gyerekek születését, de amikor később, éjszakánként sími kezdtek, ez ,őt „idegesítette”. Ráordítofct a csöppségekre, de azok még jobban sírtak. Erre tenyérrel és ököllel ütni kezdte a gyerekek arcát, fejét s mind a kettőnek orrán, száján folyt a vér. Amikor az anyja közbeszólt, és meg akarta akadályoz ni a gyerekek bántalmazását, a goromba férj őt is megverte. Volt rá eset, hogy az asszony súlyos testi sérüléseket szenvedett és orvoshoz kellett fordulnia. Később a megfélemlített anya szólni sem mert, amikor Bajnok Gábor ököllel verte a gyerekeket. Néhány héttel ezelőtt Bajnok a szüleinél volt odahaza birka- vágáson. Két liter bort ivott és részeg állapotban ment haza. Otthon lefeküdt. Almából egyéves kisfia, sírása ébresztette tó. Dühösen kapta ki a kiságyból és ököllel többször az arcába csapott. A kisfiút életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba és csak az orvosok lelkiismeretes munkája mentette meg az életét. Az „apa” előzetes letartóztatásban várja a tárgyalást és a méltó büntetést. o. r. mon írtra A Magva, Szocialista Munkáspárt Bács-Ktefcun megyei Biaottsága te a megyei tanács lapja. Ptezerkesztű: Weither Dániel. Kiadja: a Péttel Népe Lapkiadó Válts lat Felelte kiadó: Mezei István gazgató SMkoMMg! Kecskemét, Széchenyi tér L seám. Svertcesstteégi tetefonkOzpoa* M-M, 6-M. Kiadóhivatal: Kecskemét. Szabadság Mr 1A TWOton: M-M. hi)«MZ a Magyar Paste. nOflzeUietO: a i helyi postahivataloknál te kéebeMtŐknA. Előfizetési di] I hónapra R forint Bács-IOskun megyei Nyomda V. Kecskemét — Telefont Ml A múlt hét végén többen is szemtanúi voltunk a következő esetnek: Az Építési és Szerelő- ipari Vállalat egyik lovaskocsija az építkezés után maradt törmeléket akarta kivinni a Megyei Kórház udvarából. A fogatos — virtusból-e, vagy ittas volt, nem tudom — egyszer csak teljes erejéből ütni kezdte a lovakat. „Majd én megmutatom, hogy odaálltok, ahova én akaróm!” — kiáltozta neki vadulva. Ne is mondjam, hogy a krvak még kegyetlenebb ütlegelése Ne csak a bugaci vonat Az Qrgovány felől reggel 7 óm 10 perces érkezésű kisvasút nem áll meg sem Fehértó-Fel- sőn, sem Törökfáá-Felsőn — csak a bugaci vonat, amely reggel 6 óóra 30 perckor érkezik. Ez az iskolás gyerekeknek korai, és szeretnénk mi szülők, ha az említett két helyen az orgo- ványi vonat is megállna. Kérjük az illetékesek méltányos intézkedését. Mezei Ferenc Ballószög C kkünk nyomán Megrendelő kerestetik Lapunk december 1-i számában „Senki földje?” cím alatt szóvá tettük, hogy Kecskeméten, a Batthyány utca vége és a Halasi út eleje közötti szakaszon hiányzik a közvilágítás. Észrevételünkre a DAV Nagykőrösi Üzletigazgatósága a következőket válaszolta: „Tudomásunk van róla, hogy az érintett helyen huzamosabb idő óta nincs közvilágítás. Üzletigazgatóságunk azonban mind az ideig, amíg az illetékes tanács azt meg nem rendeli, nem végezheti el a bővítést. Sajnos, úgy fest, hogy ennek nem akar gazdája akadni. Ezért mi is kérjük a szerkesztőséget, hogy a lakosság érdekében járjon el az illetékeseknél (városi vagy a megyei tanács vb), akik a munkához a pénzügyi fedezetet biztosítják, illetve a hálózatbővítést megrendelik.” Ismeretterjesztő előadók országos konferenciája A Kossuth Klubban csütörtökön országos konferenciát rendezett a Tudományos Ismeret- terjesztő Társulat történelmi és nemzetközi szakosztályainak országos választmánya. A konferencián a két szakosztály budapesti és valameny- nyi megyei szervezetének képviselői előtt Mód Aladár tanszékvezető egyetemi tanár, a TIT elnökhelyettese „Korunk vitája” címmel tartott előadást a jelenlegi világpolitikai helyzetről. A vitaindító referátumot követően a küldöttek eszmecserét folytattak a napjainkban végbemenő gazdasági, ideológiai és politikai folyamatok, változások történelmi jelentőségéről. Ezután megtárgyalták a történelmi és a nemzetközi ismeretek népszerűsítésének közös problémáit, majd a két szakosztály hatékonyabb együttműkö- détxnek kérdéseit. közben ez az „odaállás” nem teljes mértékben sikerült, mert már az elején rosszul, ügyetlenül kezdte. A szerencsétlen állatokon töltötte ki hát a mérgét. Véleményem szerint az ilyen lelketlen emberre nem szabadna rábízni állatot — de talán gépet sem! —, mert ő maga bizonyította be szemünk láttára, hogy ilyesmire nem alkalmas. Németh Nándor Kecskemét A zsúfoltság enyhítésére A Kecskemét—Kerekegyháza között közlekedő személyvonat — úgy reggel, mint este —. a munkaszüneti napok kivételével annyira zsúfolt, hogy azon az utazás szinte már balesetveszélyessé vált. Erről a MÁV kecskeméti állomásfőnöksége is meggyőződhetett már régebben, s éppen ezért kérjük: A szerelvényhez legalább még két-há- rom kocsit csatoljon, hogy utazásunk kényelmesebb lehessen. Csík Mihály géplakatos és 150 társa, Hetén yegyháza Vadfogás Vörös Ferenc vadászmester- tó beszélgettünk el a napokban a kunszentmiklósi Petőfi Vadásztársaság eddigi eredményeiről és terveiről. — A tavalyi vadászati idény — mondotta — Kunszentmik- lóson nem volt a legsikerültebbnek mondható. Idén viszont annál nagyobb lelkesedéssel és lényegesen jobban felkészülve kezdte az évadot a társaság 34 tagja. Most az élővad befogása van soron. A hálóval befogott foglyok száma máris jóval meghaladta a százat. A nyulak hálózása rövidesen megkezdődik Megtudjuk, hogy 300—300 fogoly és nyúl szerepel a terveikben, az idei nagy vadbőség azonban minden bizonnyal lehetővé teszi ennél a kétharmadával több élővad befogását is. A hálózásban egyébként a község középiskolás tanulói siettek a vadászok segítségére. Azonkívül, hogy a fiatalok részére a vadbefogás szabad idejükben jó szórakozást, érdekes élményt is jelent, a vadásztársaság minden általuk befogott nyűiért 25, a fogolyért pedig 15 forintot utal át az iskolának. A vadak etetésére a társaság a község két termelőszövetkezetétől kapott elegendő mennyiségben cséplési hulladékot, valamint Szudán i fűmagot és egyéb takarmánykeveréket. Közgyűlésükön elhatározták, hogy mindegyik vadász két-két fácán- és fogolyetetőt készít el és állít fel a vadászterületen. Számos, a jövőben esedékes tervük közül végezetül azt a remélhetőleg rövidesen megvalósuló szándékot említsük meg, hogy a vadállomány vérfelfrissítése érdekében összesen mintegy másfél száz fácánt, foglyot és nyúl at szereznek be. Szép is, jó is, de... Sokan megfordulnak naponta a Csátaljai Vegyes Ruházati boltban. A vásárlások nagy része, érthetően, a télre való felkészülés jegyében zajlik. A tágas üzlethelyiség önkiválasztó cipő- részlege vonzza tatán a legtöbb érdeklődőt. A választék nagy, csak a férfiak által a leggyakrabban keresett csizmákban van hiány. Gazdacsizmából (gumicsizma) legutóbb a nyáron kapott az üzlet jelentősebb szállítmányt, s az nagyon gyorsan el is fogyott. Azóta? Egyfajtát kínálhatnak a bolt dolgozói. Jó, vastag talpú, sötétbordó bőrcsizmát, amelyet a vásárló szívesen szemügyre vesz, megforgat, megtapogat és ilyenformán dícsér: __Szép is, jó is, de mit kezdenék vele, amikor nekem fekete di nire vagy a sár tiit* éwMi hWK rottet*—?1 Zsineg és fadarab a kenyérben Két egyforma szövegű levelet kaptunk a minap. Az egyiket Mócza István, Kecskemét, volkertelepi lakos írta, a másikat pedig egy régi előfizetőnk. Levelükben mindketten azon felháborodásuknak adnak kifejezést, hogy a hét elején vásárolt kenyérben zsineget és fadarabét találtak. (Mellékelték is a borítékban.) „Véleményünk szerint — írják levelükben — a Kecskemét és Vidéke Sütőipari Vállalat Klapka utcai üzemében nem kellő gondossággal végzik a liszt átszi tálasát. Mert nincs olyan szita, amelyen egy arasznyi zsákbekötő zsineg, illetve egy hat-nyolc centi hosz- szú, kisujjnyi vastagságú fadarab csak úgy „átcsússzon”, ha annak hibátlan '3 szövése. Kérjük tehát a sütőüzem vezetőit, s egyúttal dolgozóit is, hogy többször és alaposabban ellenőrizzék a sziták épségét és akkor a jövőben nem fordulhat elő hasonló eset.” j. r.