Petőfi Népe, 1963. december (18. évfolyam, 281-305. szám)
1963-12-06 / 285. szám
t. oldal 1963. december 6, péntek Johnson Kennedy célkitűzéseinek megyalósítását követeli Minisztertanács Párizsban Pisztolypárbaj a brazil szenátus ülésén HÍRÜGYNÖKSÉGI jelentések szerint Johnson amerikai elnök beszédet mondott az AFL—CIO szakszervezeti szövetség végrehajtó bizottságának ülésén. Beszédében erélyesen sürgette a meggyilkolt Kennedy elnök polgárjogi programjának mielőbbi megvalósítását. Az elnök bírálta, hogy a kongresszusban a déli államok képviselői zátonyra akarják futtatni ezt a programot. Johnson szorgalmazta Kennedy adócsökkentési és közegészségügyi javaslatainak megvalósítását is. Hangoztatta, hogy az adócsökkentés 11 millió dollárt ömlesztene a gazdasági életbe és új munkaalkalmakat teremtene. A kormány arra törekszik, hogy ötmillió munkanélkülit juttasson foglalkoztatáshoz. Az AP arról is beszámol, hogy Johnson szerdán este nyilatkozatot tett közzé és új gazdasági intézkedéseket léptetett életbe. Január 7-től megszüntetik bizonyos külföldi áruk vámkedvezményét, annak ellensúlyozásául, hogy a Közös Piac államai korlátozták az amerikai baromfibehozatalt. Érzékenyen érinti az európai cégeket, hogy megszüntetik a tehergépkocsik vámkedvezményét is. A Fehér Ház jól értesült forrásai szerint egyébként az FBI előbb Robert Kennedy igazságügyminiszter elé terjeszti a fivérének meggyilkolásával foglalkozó jelentést. Ennek elkészítése még nem fejeződött be, várható azonban, hogy a hét végéig Johnson elnöknek is eljuttatják. A kiszivárgott hírek szerint egyébként a szövetségi nyomozó- hivatal elfogadta a dallasi nyomozás eredményeit azzal együtt, hogy a merénylet egyetlen kitervezőjének és végrehajtójának állítja be a meggyilkolt Oswaldot. Minden jel arra mutat, hogy a faji megkülönböztetés felszámolását követelő négertüntetések az elnökgyilkosság utáni szünet leteltével ismét folytatódni fognak. A legnagyobb néger szervezetek a hírek szerint december 22-e után, amikor letelik a Kennedy meggyilkolását követő gyászhónap, felvonulásokat és tüntetéseket fognak szervezni. Ennek oka az, hogy úgy látszik Johnson elnök sem lesz képes egyköny- nyen legyőzni a kongresszus fajvédő tagjainak ellenállását. EGY NAP A KÜLPOLITIKÁBAN A FRANCIA KOR MÁNY szerdán miniszter- tanácsot tartott, hogy meghallgassa a külügyminiszter és a földművelésügyi miniszter tájékoztatóját a „hatok” külügyminisztereinek brüsszeli értekezletéről. A tájékoztatások szerint a francia kormány nagy fontosságot tulajdonít az EGK közös mezőgazdasági politikája kialakításának, és rendkívül sajnálná, ha a jelenleg folyó tárgyalások eredménytelenül végződnének, mert a Közös Piac szükségképpen megérezné ennek hátrányos következményeit. Tudni kell ennek az állásfoglalásnak a megítéléséhez, hogy az említett tanácskozásokon Brüsszelben elsősorban Franciaország és Nyugat-Németország között állnak fenn nézeteltérések a közös mezőgazdasági politika kérdésében. A baromfiháború legújabb fejleményei egyébként nem érintik Franciaországot, tekintettel arra, hogy az amerikai fagyasztott árut Franciaország már évek óta nem veszi át. Az amerikai részről tett megtorló intézkedések legfeljebb az égetett szeszes italok választékát csökkentik, mert ezekre is vámkorlátozást álla pított meg Amerika. A BRAZIL szenátus ülésén szerdán valóságos pisztolypárbaj zajlott le két szenátor között. A lövöldöző feleket ugyan nem sebesítették meg a golyók, de az egyik közülük célt tévesztve, halálos sebet ejtett egy harmadik politikuson. A hírügynökségi jelentések szerint a pisztolypár- bajt vívó két szenátor a munkáspárt, illetve a kereszténydemokrata párt tagja. A megsebesített politikust már nem lehetett megmenteni, mert súlyos haslövést kapott. A munkáspárti politikus lőtt először, mivel ellenfele a fenyegetőzések el lenére is felszólalt az egyik ülésen. A másik szenátor szónoklás közben rántotta elő fegyver rét és válaszolt a tüzelésre. A szenátus félbeszakította ülését, a két lövöldöző honatyát pedig őrizetbe vették. Jellemző a heves vérmérsékletű latin-amerikai viszonyokra, hogy az év elején törvényjavaslatot akartak elfogadtatni, melynek értelmében a képviselőknek ülés előtt a ruhatárban kell hagyniuk revorvereiket. Ezt a törvényt akkor nem fogadták el. de hiánya máris jelentkezett a véres kimenetelű szenátusi ülésen A finn nép ünnepe 46 esztendővel ezelőtt, 1917 december 6-án több évszázados svéd és orosz cári uralom után Finnország független lett. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom eredményeként szabadulhatott meg a finn nép a cári elnyomástól, s a Lenin vezette Népbiztosok Tanácsa az elsők között ismerte el a Finn Köztársaság függetlenségét. A szovjet állam ezzel tett hitet a népek önrendelkezési joga mellett, s biztosította a kis szomszédos ország önálló, békés állami fejlődését. Végeredményben ez lett az alapja a második világháború után kialakult jó szovjet—finn viszonynak, amely ma is a kölcsönös bizalmon nyugszik. Finnország külpolitikája a pozitív semlegesség elveit követi, összekapcsolva ezt az észak-európai atomfegyvermentes övezet kialakítására irányuló törekvéseivel. 1946-ban Paasikivi elnök fektette le a tízéves szovjet— finn barátsági egyezményben ennek a politikának írásos fundamentumát, s ezt a szerződést Kekkemen elnöksége idején meghosszabbították. Finnország semlegességi politikája — ahogyan Kékkőkén elnök mondotta — „az észak-európai békepolitika egyik sarkköve”. Hazánk és Finnország hagyományosan jó viszonya az elmúlt tizennyolc esztendő során új tartalmat kapott s ezt fejezte ki Kekkonen elnök idei májusi magyarországi látogatása. Az évfordulón köszöntjük a baráti finn népet. Az Unita az új olasz kormányról Moszkvában megnyílt i kerekasztal-értekezlet Moszkvában a Szakszervezetek Házának Október-termében csütörtökön megnyílt a 8. kerekasztal-értekezlet, amelyen keleti és nyugati országok politikusai és közéleti személyiségei véleménycserét folytatnak a nemzetközi helyzet időszerű problémáiról és javaslatokat tesznek a vitás kérdések békés rendezésére. Az értekezletet, melynek munkájában tizenkilenc ország képviselői vesznék részt, Henri Ro- lin belga szocialista politikus nyitotta meg. „Azért gyűltünk össze, hogy megtaláljuk a nemzetközi feszültség enyhüléséhez, a politikai légkör javulásához, a béke stabilizálásához vezető utakat” — mondotta, majd kijelentette: A nyugati közéleti személyiségeket mindenkor elragadtatással töltötték el a szovjet népnek a békés fejlesztés érdekében tett erőfeszítései. Henri Rolin kifejezte azt a reményét. hogy a moszkvai kerekasztal-értekezlet közelebb hozza majd a Kelet és a Nyugat álláspontját. Az értekezlet résztvevői egyperces néma felállással adóztak XXIII. János pápa és John Kennedy emlékének. Henri Rolin, amikor erre javaslatot tett, azt mondotta, hogy János pápával és John Kennedyvél „a világ elvesztett két olyan kiváló személyiséget, akik kitartóan kutatták a békéhez vezető utaikat”. Henri Rolin megnyitó szavai után a kerekasztal-értekezlet résztvevői megkezdték a vitát. Nemzetközi |K|A|LiE|I|D|0|S|Z[K|0|P Dobi István üdvözlő távirata Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke Finnország nemzeti ünnepe alkalmából, táviratban fejezte ki jókívánságait Urho Kaleva Kekkonennék, a Finn Köztársaság elnökének, (MTI) Az Unita csütörtöki száma kommentárban foglalkozik a Möro vezette új olasz „közép- baloldali” kormánnyal. A lap rámutat: „Az új kormány születése nem olyan történelmi fordulat, mint amilyennek Nenni feltüntette azt a szocialista párt kongresszusán. Az új kabinet sokkal inkább a kereszténydemokrata párt konzervatív irányzatainak hagyományos hegemóniáját erősíti meg. A gazdasági élet és a termelés minden kulcspozíciója a kereszténydemokraták kezében van a kormányban. Mit tehet ezzel szemben a költségvetési minisztérium élén az elszigetelt szocialista Giolitti, akit már ezekben a napokban személyesen támadott Saragat és több kereszténydemokrata vezető? A külpolitika élén a jelenlegi politikai gárda leginkább atlanfl venezuelai szabadságharcosok szabadon bocsátották az amerikai ezredest A Venezuelai Nemzeti Felsza- badítási Front (FALN) harcosai csütörtökön Caracasban szabadlábra helyezték James Che- nault ezredest, a Venezuelában működő amerikai katonai misz- szió helyettes vezetőjét. Az ezredest a venezuelai hazafiak múlt szerdán, nyolc nappal ezelőtt vették őrizetbe. Az akciónak az volt a célja, hogy felhívja a nemzetközi közvélemény figyelmét az amerikabarát Betan- court-diktatúrára, és kifejezze a hazafiak tiltakozását a múlt vasárnap rendezett csalárd választások miatt. Az ezredes, akit az amerikai nagykövetség közvetlen közelében sértetlenül helyeztek szabadlábra, jó egészségnek örvend. ti beállítottságú, NATO-barát érzelmű kettősét találjuk: Sara- gatot és Andreottit. Ez azt bizonyítja, hogy e téren semmi sem változott. A kormány távol áll a népi tömegektől, a katolikus tömegektől, minden párt balszámyá- tól. A parlamentnek és az országnak kell megmutatnia, hogy a csaló kísérletekre végül kudarc vár.” BUDAPEST. Kádár János, a forradalmi munkás—paraszt kormány elnöke fogadta Rácz Pált, hazánk új kairói rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, aki Magyarországot nagyköveti rangban a Jemeni Arab Köztársaságban és követi rangban a Szudán! Köztársaságban is képviseli. * MAGDEBURG. A Königshütte mellett levő vasúti átjárónál robogó vonat nekifutott egy munkásokat szállító tehergépkocsinak. Hat munkás szörnyethalt, több másik súlyosan megsebesült. * BELGRAD. Joszip Broz-Tito jugoszláv köztársasági elnök fogadta Nasution tábornokot, Indonézia hadügyminiszterét és szívélyes beszélgetést folytatott vele. * LISSZABON. A portugál rendőrség letartóztatta dr. Dias Amado orvost, a lisszaboni egyetem volt professzorát ellenzéki beállítottsága miatt Ügy hírlik, hogy a fővárosban más letartóztatások is voltak. * BERLIN. A Magdeburg közelében levő Salzwedel városkában megkezdődtek az élőkéjtníjLcb Választás — HÍREK MÖGÖTT van. Kuba ellen Venezuelában, az amerikai tSke latin-amerikai fellegvárában választásokat tartottak. A végeredményt még nem hirdették ki, bár világos, hogy a fegyverek és géppisztolyok árnyékában az amerikaiak által, is támogatott hivatalos jelölt, Leoni többséget — ám távolról sem meggyőző többséget — kapott. A választási eredményt bár még ki sem hirdették — de a világ már napok 6ta nem a választásokra figyel. Elsősorban persze azért nem, mert a forradalmi baloldal elnyomása miatt a választások nyilvánvalóan hamisak. De másrészt azért sem, mert — és ez a most következő napok szempontjából rendkívül fontos — nyilvánvaló: a venezuelai kormány a Pentagon támogatásával katonai provokációt készít elő Kuba ellen. Az ürügy az volt, hogy mintegy „megrendelésre’! a választások előtt néhány nappal három tonna fegyvert és lőszert „találtak” Ca- racastól 500 kilométernyire a venezuelai tengerparton. A Betancourt- kormány és az amerikai katonai misszió erre feldobta azt a provokációs hírt, hogy „Kuba támadásra készül Venezuela ellen”. Jóformán negyvennyolc óra alatt kiderült, hogy a kérdéses fegyverek és lőszerek a legújabb típusú északamerikai gyártmányok. így nem is lehetnek az Egyesült Államokkal minden katonai kapcsolatot már csaknem öt éve megszakított Kuba birtokában. Annál inkább származhatnak természetesen az amerikai titkosszolgálat, a CIA raktáraiból — hiszen Venezuelában is van legalább egy tucat Ilyen fegyverrak- tár. De a provokációk szervezőit a tények nem különösebben érdeklik. A Pentagon és a Zsoltijában álló venezuelai kormány szándékait világosan jelzi, hogy az ENSZ előtt emelt indokolatlan venezuelai „panasz” katonai szankciókat követel Kuba ellen. A helyzet teljesen világos: A „fegyverraktárügy” része egy széles körű és nyilvánvalóan a Pentagonból Irányított tervnek, amely előre Indokolni és szentesíteni akarja egy Kuba elleni fegyveres agresszió előkészítését. Különösen súlyos és rendkívüli felelőtlenségre mutat, hogy ezt az akciót éppen akkor indítják el, amikor az amerikai elnök halála amúgy is ingataggá, s az ilyen kísérletekkel szemben sok szempontból védtelenebbé is tette egy józan politika Egyesült Allamok-beli híveit. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének ebben a helyzetben elemi feladata, hogy józanságát megőrizve, megbélyegezze ezt a sötét provokációt. szüleiek Jenny Marx 150. születésnapjának méltó megünneplésére. Jenny Marx — Marx Károly élettársa és hűséges harcostársa e városkában szü* letett 1814. február 12-én. MOSZKVA. Az Egyesített Atomkutató Intézet tagállamai pénzügyi tanácsadói és szakértői Dubnában befejezték tanácskozásukat. Jóváhagyták az intézet 1964. évi költségvetését és javasolták, hogy a költségvetést a teljhatalmú megbízottak bizottságának januárban megnyíló ülésszaka elé terjesszék. * GENF. A svájci parlament felsőháza a moszkvai atom- csendszerződés ratifikálása mellett foglalt állást. WASHINGTON. Kai-Uwe von Hassel nyugatnémet és Mac- Namara amerikai hadügyminiszter befejezte kétnapos washingtoni tanácskozását. Megállapodtak abban, hogy legközelebb Nyugat-Németországban találkoznak, valószínűleg jövő év májusában. PEKING. A pekingi magyar külkereskedelmi kirendeltség bemutató termében december 3-án megnyílt a magyar garázsipari árubemutató. A kiállítás iránt kínai szakemberek körében igen nagy érdeklődés nyilvánult meg. • RÖMA. Csütörtökön reggel a szakszervezetek határozatára félmillió olasz textilmunkás lépett sztrájkba, mert a gyárosok megszakították a kollektív szerződésekről folyó tárgyalásokat. Egy luccai textilgyáros négyezer munkása idén már háromhónapos sztrájkharcot vívott, míg végül sikerült meghátrálásra kényszeríteni a tulajdonost és megfelelő kollektív szerződést kötni. BUENOS AIRES. Az argentin fővárosban Popular címmel új hetilap jelent meg, amelynek szerkesztője Emesto Jiudi- zi, az Argentin Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja. A lap vezércikkében bejelentette, hogy támogatja a külföldi olajtársaságokkal kötött szerződések érvénytelenítését és a békés együttélés politikáját, szolidaritást vállal Kubával. • BUDAPEST. Széchenyi Zsig- mond, a neves Afrika-utazó és vadászati szakkiró az országos erdészeti főigazgatóság szervezésében kéthónapos tartózkodásra a kelet-afrikai Kenyába és Tanganyikába utazott. Utazásának célja a változó vadgazdálkodási és vadászati viszonyok tanulmányozása, a Magyar Nemzeti Múzeum Afrika-tárának gazdagítása és élményanyag gyűjtése egy megírandó új Afri- ka-könyvhöz