Petőfi Népe, 1963. december (18. évfolyam, 281-305. szám)
1963-12-06 / 285. szám
tS&S. december fl, ptoatMk I. <*S4 Az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának közleménye Az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottsága vizsgálatot folytatott dr. Varga András budapesti lakos, a Bács-Kiskun megyei Tanács V. B. volt elnöke ügyében. A KEB megállapította, hogy dr. Varga 1945 óta, hosszú időn keresztül állandóan felfelé ívelő közigazgatási pályafutása során elbizakodottá, önteltté vált és súlyosan megsértette a kommunista erkölcs szabályait. Visszaélve hivatali beosztásával, a központi szervek engedélye nélkül olyan építkezési beruházásokat rendelt el a népgazdaság terhére, melyek kizárólag saját szerénytelen igényeinek a kielégítését szolgálták. Kommunista vezetőhöz méltatlan magatartása miatt a Központi Ellenőrző Bizottság kizárta az MSZMP soraiból. Alakul és alakít » A TK U S O K Harminckilenc éves alacsony, erős testalkatú férfi Tihor István, a harkakötönyi Mező Imre Tsz kovácsa — és párttitkára. Így vall foglalkozásáról, s a tisztségéről. — A kovácsmesterség tanult szakmám. Két évtizede ebből élek. Párttitkár viszont két év óta vagyok. De ha fordítva volna, akkor is az utóbbi jelentené a komplikáltabb feladatot. A vasat tűzbe teszem, és addig kalapálom, hajlítom, amíg ki nem alakul belőle az, amit akarok. Ám az emberi dolgok alakítása bonyolultabb. A gordiuszi csomó Tihor István szíwel-lélekkel ezen fáradozik. Nem könnyű feladat. A füstös kis műhelyben ‘állandóan sok a munka, segítőtársa viszont nincs. — Ma kint voltam Tajón — beszéli. — Ott van az egyik ma jorközpontunk. Gyakran kijárok oda, mivel az állattenyésztők munkája nem kevés kívánnivalót hagy maga után. Most is volt mit észrevennem. „Begyulladt” a siló; vagyis rothadásnak indult. Aztán egy hét- revaló kukoricát is megdaráltak.' Pedig ilyenkor még nem szabadna, legfeljebb csak két napra valót. Mindennapra akad valami ügy. Nemrégiben több vezetőségi ülésen is foglalkoztak egy ügygyei. Két, egymással összeférhetetlen családról volt szó, akik a közös gazdaság tulajdonában levő házban laknak. A nézeteltérés odáig fajult, hogy az már általános megbotránkozást váltott ki. A vezetőség töprengett: mit lehetne tenni. Végül a párttitkár kettévágta a gordiuszi csomót: mindkét haragos számára kilátásba helyezte, hogy más helyre költöztetik őket. Erre egy csapásra lecsillapodtak a kedélyek. A késés ára Ám a legizgalmasabb problémáikat mégiscsak a gazdálkodás „szüli”. így volt ez például a vetés idejében történő befejezésénél is. Tihor István szerint a vezetőségi ülések igen aktívak. Sikerült azzá tenni őket, aminek lenniük kell: a gazdálkodás „motorjává”. Nem ment köny- nyen. Először is egy olyan, látszatra jelentéktelen problémával kellett megküzdeni, mint a pontos időben történő megjelenés. A . iséseket hatékony módon számolták fel. Elhatározták, hogy a pontatlan vezetőségi tagok egy liter bor árát teszik bele az erre a célra kijelölt kasszába. Eleinte összegyűlt néhány liter ára, ám az utóbbi időben nem növekszik a kassza tartalma. Megvalósult javaslatok — megvalósitaudó tervek És az elnök? Milyen a vezetési módszere? — Minden javaslatot meghallgat, megfontolja azokat, másokkal is megtárgyalja. Tavaly például ilyentájt a gulyások javasolták, hogy a tsz vásárolja meg a részére felkínált 40 növendékmarhát, darabonként 3500 forintért. Vállalták, hogy a szűkös takarmányviszonyok mellett is megfelelően tartják őket. Hát legyen, mondta az elnök. És nem jártunk rosszul. Tavasz- szal — mint vemhes üszőket — egyenként átlag 8000 forintért értékesítettük az állományt. Van még egy gond, ami nem hagyja nyugodni Tihor Istvánt. Kicsiny a párt alapszervezete. Tízen vannak mindössze. Rajta kivül még csak egy fizikai munkát végző gazda tagja a pártnak: Kurgyis Dezső traktoros. — Szeretnénk, ha minden munkaterületen lenne kommunista. Vagy legalább pártonkí- vüli aktíva. Egyelőre csak az utóbbira gondolhatunk. De hát majd idővel..: Valósággal izzik az ember, ahogy beszél. Mint a vas, amit a tűzbe tart. Ö maga is állandóan alakul a közösség gondjainak pörölye alatt. De már alakít is! Az emeletes új épület egyik ablakából éppen kihallatszik: „Jó estét, gyerekek! Remélem, ágyban vagytok már?” Egy-egy lakásban kialudt már a fény, amott az ágyazást végző háziasszony sziluettje mozog az üvegen; a pámacsücsköt igazítja. Aki tavasszal járt Kecskeméten a Tizedes utcában, csodálkozhat: a szép nagy lakóház helyén akkor még hepehupás térség volt. Ma már talán vannak gyerekek, akik itt születtek, s a divatos függönyök mögött új örömök, s néha fájdalmak is váltogatják egymást... A kész épületek által közbezárt térséget erőcLítrnényszerűen tölti be a beton panelek, blokkok tömege. Közülük óriás daru nyújtja törzsét, gémjét a fekete égre. A kezelőfülke feletti reflektor éles fénybe vonja az alatta emelkedő új épület földszintjét, melynek ablaktalan felületét végig elfoglalja a fehér felírás: „A blokk szerelését kezdtük 1963, XI. hó 25-én.” Magas, bőrkabátos férfi jelenik meg az emeletszint szélén. Mielőtt lemászna a létrán, felkiált a magasba. — Mi van, Pali? — Semmi vész. Az erős, szőke fiatalember lejön, kisiet a blokkmáglyák közül. — Kertész Miklós darus vagyok — mutatkozik be. — Most a kollegám, Pohankovits Pál van odafent. Én reggel négytől délután kettőig, ők kettőtől este tízig tartják a műszakot. Jövő héten fordítva lesz. Mellettünk egy lépcsőszakaszt szerelnek a daru négy ágban végződő acélhuzaljára. A vasbetonba fúrt lyukakba vastag, hatalmas karikafej ü szegeket vernek; legyen mibe akasztani a karmokat. Habencius Dezső és Kiss István segédmunkás gyorsan végez. Felegyenesednek térdeplő helyzetükből, a magasba intenek. A kivilágított kezelőfülkéből fekete emberalak figyel. Alatta, felette szinte foszforeszkálnak a daru traverzei, egy-egy ködfelhő libben el mellette, s ilyenkor mintha repülne a sötét égen az óriás alkotmány. A „pilóta” kapcsol, fogantyúkat mozgat. Peng a feszlő huzal, zeng a bonyolult acél gépezet. — Lassan mehet! — Spannold meg. A lépcső nemsokára az eme- 1 »tszint felé úszik, de közben fordulni kezd. — Várj, mélyíts! — Ne forgasd a rudakat! — Nullában vagyok. Minden rendben. A messziről fűrészes körvonalú betonidom hamarosan az épületrész túlfe- lén köt ki. — Haladnánk mi — jelenti ki megkönnyebülten Kiss István —, csak ne lennének kényszerű gépállásók ... Két óra helyett fél ötkor kezdtünk ma is. Elszakította a kábelt a gép. Tegnap is... Pedig még az idén át akarjuk adni... — Sok baj van ezekkel a magyar darukkal — magyarázza Kertész Miklós... De kaptunk most két kiváló „Rapid”- típusú gépet az NDK-ból. Egyiknek a nyaka látszik is amoda — mutat a temető irányában szürkéllő darura. — Annak a kezelésére jöttem ide Szombathelyről. Ott már ilyenekkel dolgoztunk. A lépcsőbeillesztés helyére megyünk. Kucsmás, szikár férfi jelez magasba tartott karjával a darusnak. Kovács Sándor, a, Szilvási Lajos-brigád ve- zetőheíyettese. — Mindig csak finoman — kiabál felfelé. — Lejjebb... Lassan... Ne szaladgáljatok most alatta.. Le! Helyre fordult a lépcső. Görög István, Horváth István, Ba- ranyi József szinte a kisujjá- val igazítja most már pontos illeszkedésre a betonidomot. A daru végleg leteheti. Kiakasztják a kapcsokat. Kész. Most már megnyugszanak. A feszültség rövid nevetésekbe, vidám megjegyzésekbe oldódik fel. Mozgolódás támad. Felintegetnek a darusnak: ügyes voltál! A daru ^émje méltóságteljesen ívelődik a magasba. A reflektor világította arcok elismeréssel kísérik útját, amint visszafelé fordul... Bent az új lakásokban régen elhangzott már a mese... Aludjatok jól, gyerekek! Álmodjatok szépeket az építőmunkásokról. Fogjátok át a barna mackó nyakát, mondjátok neki, hogy ne féljen azoktól a kinti fényektől. Ház épül ott, amiben nemsokára más kisfiúk, kislányok álmodnak majd. TÓTH ISTVÁN Fűrész és bürokrácia Az Alsó-Dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság „Duna táj” című havi tájékoztatójában olvastam az alábbi történetkét, amely úgy érzem megérdemli a nagyobb nyilvánosságot is. Fűrészre volt szüksége az igazgatóság mestereinek. Elmentek tehát a boltba, vettek egy keretet és egy lapot, aztán a hazulról hozott zsinór segítségével összeszerelték az egészet. Vígan fűrészeltek volna a pompád szerszámmal ki tudja meddig, ha el nem következett volna a leltárfelvétel ideje. A „lelkiismeretes és precíz” leltározó bizottság a raktárban egy komplett fűrészt talált, viszont nem találta a raktárkönyvben szereplő fűrészlapot és keretet. Mit tett tehát? Természetesen azt, ami egy „lelkiismeretes és precíz” bizottsághoz illik: a többletrubrikába bevezetett egy darab fűrészt, a hiány rovatba pedig egy darab fűrészlapot és egy darab keretet. Azaz, hogy csak bevezetett volna, ha az élelmes raktáros egy huszáros vágással meg nem oldja a problémát és szét nem szereli a fűrészt ismét alkotó elemeire. A történet elolvasása után azt hiszem mindenki előtt világos, hogyan akadályozza a bürokrácia a termelő munkát. Kivéve természetesen a „lelkiismeretes és precíz” leltározó bizottságot. B. D. Hatvani Dániel A mélyforgatás „finisében" Az Országos Törzskönyvezési és Utódellenőrzési Felügyelőség szalk- szentmártoni kostelepének szántóföldjei is gépek zakatolásától voltak hangosak az utóbbi napokban. Patkós Károly és Borbély Károly erögépvezetők is a telep saját Szuper Zetor és MTZ— 5-ös traktoraihoz kapcsolt ekével a felvétel időpontjában a terület utolsó holdjainak őszi mélyszántását végzik. Napi 10 holdat hagynak maguk mögött megforgatva, s mire képük az olvasóhoz kerül, már pontot is tettek — a rájuk eső 200 holdon — a nagy munka végére. (Pásztor Z. felv.) Hosszú, szürke sáv... Az orrom előtt ment el a vonat. Pár pillanatig töprengtem az állomás peronján,' s eszembe jutott az autóstop. Bátorítást adott, hogy pár nappal előbb egy amerikai földrajz szakos egyetemi hallgatónőről beszéltek a televízióban, aki 12 ezer kilométert utazott ilyen módszerrel. Mutatták a fényképét is, és egyáltalán nem csodálkoztam a teljesítményen, hiszen melyik gépkocsivezetőnek nem esne meg a szíve egy csinos földrajz szakos lányon. Mivel én csak nyolcvan kilométert akartam utazni, úgy gondoltam, eredményes lesz a próbálkozásom ezen a rövid úton. tekintettel arra is, hogy én nem vagyok külsőleg olyan csábító, mint a baby. Fél óra múlva már ott forgattam a fejem a Szeged—Budapest országúton. Pillanatok alatt ráébredtem helyzetem reménytelenségére, mert az autók úgy húztak el mellettem, mintha eperfa lennék az út mentén. Elkeseredetten hanyatlott le a karom, s már láttam szomorú jövőmet: gyalogolni kell. Fejet lehajtva ballagtam tehát, közben telt az idő. Ahogy megállapítottam, sokkal gyorsabban fogyott az idő, mint a kilométer. Yves Montand jutott eszembe, és dúdolni kezdtem a dalt: „Hosszú szürke sáv az út, mely a messzeségbe néz, egyre fut, csak egyre fut..Dübörögve közeledett ■ felém, a hátam mögött egy hatalmas jármű. Ahogy kivettem, egyedül ült a sofőr, s már el is gondoltam, hogy öt perc múlva beszélgetni fogunk vele, elmondja honnan jön, merre tart, van-e családja, hányszor teszi meg ezt az utat hetenként, örömömben mind a két karom az ég felé emeltem, de a vezető rám sem nézett. A vagonnak is beillő kocsi tíz centire húzott el mellettem. Mikor Balástyára értem, már sötét volt, éppen akkor jöttek ki a moziból. A cukrászda előtt szép, piros Moszkvics állt. Mellé szegődtem és vártam a tulajdonost. Két lány jött ki, s egyenesen a kocsihoz tartottak. — Tessék mondani, ez nem taxi? — tettem fel a világ legostobáb kérdését. — Ne játssza meg itt magát, mert mindjárt rendőrt hívunk — nyelvelt az egyik szirén, s a biztonságban, kényelemben levő ember flegmatikus mozdulatával rántotta be az ajtót. Egy óra múlva Kisteleken voltam. Még egy órám van a gyors érkezéséig — gondoltam, addig megváltom a jegyet. — Itt nem áll meg a gyors kérem, csak Félegyházán — mondta egy lila arc a kis ablakból. Harmi ne ki loméberes gyaloglás után úgy hatott rám ez a kijelentés, mint a sivatagi vándorra az oázis, amelyben — kiszáradt a kút. Reményeimet végképp veszni hagytam, s egy darab fa érdektelenségével ültem be a cukrászdába, hogy elfogyasszak egy szörpöt, de mit látnak szemeim. A két hölgy elegánsan ül a szomszéd asztalnál, és feketézik. — Nem hívnák rendőrt? — hajlok feléjük. —Csak nem gyalog jött? — ármilnak el, s alig bírják letenni a poharat. — De igen. Szegedtől eddig gyalogoltam. Az harminc kilométer, s nemsoká indulok Félegyházára. — Éppen arra megyünk, szívesen elvisz- szü-k. Néhány perc múlva már robog a Moszkvics a hosszú, szürke sávon, s közben az amerikai lány jár s* eszemben. Amikor megérkezünk Félegyházára, csak szokásból kérdezem, hogy mivel tartozom. — Harminc forint — pattan a válasz. Kifizetem, és fogcsikorgatva indulok az állomásra, hogy megváltsam Kecskemétig a jegyemet. Hallom, amint mögöttem felkacag a harminckilométeres hosszú, szürke sáv. Gál Sándor
