Petőfi Népe, 1963. december (18. évfolyam, 281-305. szám)
1963-12-05 / 284. szám
I «L ertffid 1963. december 5, csfitBrtdlí „Hz elnök gyilkosa: az antikommunizmus” A „hatok” külügyminiszterei befejezték tanácskozásukat A gyarmati kérdésről tárgyalnak az ENSZ-ben Von Hassel washingtoni megbeszélései HENRY WINSTON, az Egyesült Államok Kommunista Pártjának egyik vezetője, aki jelenleg az NDK-ban tartózkodik, nyilatkozott a legutóbbi amerikai eseményekkel kapcsolatban. Kijelentette többek között, hogy Kennedy meggyilkolása olyan bűnös tett volt, amely az Egyesült Államok igazi nemzeti érdekei ellen irányult. A felelősség ezért a merényletért a nacionalistákra, fajüldözőkre, és más terrorista csoportokra háruL Ez a gyilkosság a haladó belpolitika ellen irányított csapás volt. Az amerikaiak milliói, a világ valamennyi népe előtt világossá vált, ez a szélsőséges és reakciós politika ellensége minden demokratikus törekvésnek és egyaránt vezet néger gyermekek, ártatlan emberek meggyilkolásához, vagy a nemzet legmagasabb rangú állam- férfiának elpusztításához. A Johnson elnök által kijelölt héttagú bizottság egyébként rövidesen összeül. A TASZSZ-hírügynökség tevékenységével kapcsolatban hangoztatja, hogy az amerikai nép nem sok eredményt vár a bizottságtól, hiszen munkájuk azoktól a tényéktől függ. melyeket az FBI-től és a dallasi rendőrségtől kapnak. Egy Reuter-jelentés szerint Leroy Collins, Flo- rida-állam volt kormányzója nyilatkozatában megállapította, hogy a „féktelenségre úszító déliek harci kiáltásai” adtak biztatást a Kennedy elnök ellen elkövetett merénylethez. A bújtoga- tók robbanásig feszült légkört alakítottak ki, s harcot hirdettek egyes tagállamok „jogainak” védelmében. Ruby. Oswald gyilkosa úgy él börtöncellájában, mintha otthon, a lakásán töltené büntetését. Változatlan eréllyel vezeti éjszakai mulatóit, utasításokat ad ki. telefonbeszélgetéseket folytat és látogatókat is fogad. Egyes szenátorok már azt a kérdést is felvetették, hogy felelősség terheli a merénylettel kapcsolatban Kennedy testőreit is. Rámutatnak, hogy november 22-ére virradó éjszaka az egyik texasi sajtóklubban iddogáltak az elnök védelmére kirendelt titkosrendőrök éjfél után 3 óráig. Ez a merénylet napjának hajnalán történt. AZ EURÖPAI Gazdasági Közösség miniszteri tanácsának kétnapos értekezlete befejeződött. A zárótanácskozáson ,a külügyminiszterek vettek részt. Parázs vita alakult ki különböző külpolitikai jellegű kérdésekről. A külügyminiszterek elhatározták, hogy nyilatkozatban fejtik ki állásEGY NAP A KÜLPOLITIKÁBAN pontjukat a jövő évben sorra kerülő vámtarifacsökkentési tárgyalások kérdéséről. Röviden foglalkoztak a „baromfiháború” problémájával is. Mint ismeretes, az amerikai farmerek kártérítésre jogosultak annak következtében, hogy a Közös Piachoz tartozó országok felemelték a fagyasztott baromfi behozatali vámját. A kártérítés összegét egy öttagú bizottság korábban évi 26 millió dollárban állapította meg. Az EGK most- tájékozódni akar az amerikaiaknál, hogy milyen formában szeretnék a kártérítést. Elvben elképzelhető ugyanis, hogy Washington egy hasonló nagyságú, közös piaci országokból származó exporttételt magasabb vámokkal sújt majd. AZ ENSZ-KÖZGYÜLÉS plenáris ülésén határozati javaslatot fogadtak el. mely felszólítja a Biztonsági Tanácsot, vizsgálja meg a portugál uralom alatt álló afrikai testületek helyzetét, és hozzon olyan intézkedést, mely elősegíti e területek függetlenné válását. A közgyűlés ezután folytatta a különleges bizottság jelentésének megvitatását a gyarmati országoknak és népeknek nyújtandó függetlenségről szóló nyilatkozatról. A Biztonsági Tanács ugyanakkor a Délafrikai Köztársaság fajüldöző politikájáról folytatott vitát. Sukamo indonéz elnök egy gyűlésen mondott beszédében hangsúlyozta, hogy ENSZ- vizsgálatot kell folytatni annak megállapítására, hogyan fogadta Sarawak és Észak-Borneó lakossága a Malaysia-államszövetség megalakulását. Sukarno hangoztatta, hogy Indonézia további erőfeszítéseket tesz e kártékony hatású állam- szövetség szétzúzására. WASHINGTONBAN tárgyalások kezdődtek McNamara amerikai és Von Hassel nyugatnémet hadügyminiszter között. A tárgyalásokon szóba kerülnek az Egyesült Államok és Nyugat-Német- ország katonai együttműködésének fokozottabb elmélyítésével kapcsolatos kérdések. Szerepel a napirenden a NATO decemberben. Párizsban tartandó tanácsülésén alkalmazandó közös amerikai és nyugatnémet taktika kidolgozása. Sajtójelentések kiemelik, hogy a legnehezebb probléma a washingtoni tárgyalásokon az anyagi terhek elosztásának kérdése lesz. Amerika arra törekszik, hogy a bonni kormány nagyobb részarányban vállalja az amerikai csapatok eltartásának költségeit. Kambodzsa fizennégyhafalmi értekezVlet kíván A kambodzsai kormány szerdán kifejezte azt az óhaját, hogy az ország semlegességének biztosítása végett hívjanak ösz- sze tizennégyhatalmi értekezletet. A kormány kiadott közleményében rámutatott, hogy eredetileg azt javasolta, tartsanak értekezletet annak a kilenc országnak a részvételével, amely 1954-ben az indokínai háború megszüntetéséről tárgyalt. — „örömmel fogadná” azonban Kambodzsa olyan értekezlet összehívását is. amelyen a — Laoszról tárgyaló — tavalyi genfi értekezleten részt vett tizennégy ország képviselői jelennének meg. John Steinbeck, a Nobel-díjas amerikai író hazánkba látogatott. Képünkön a világhírű író a parlament előtt látható. Lemondott a japán kormány Az AP jelentése szerint szerdán hivatalosan benyújtotta lemondását a japán kormány. Ez azonban csak formalitásnak tekinthető, mivel Ikeda miniszterelnök liberális-demokrata pártja győzelmet aratott a novemberi általános választásokon, s mint a hírügynökségek rámutatnak, biztosra vehető, hogy a parlament csütörtökön összeülő új ülésszakán ismét őt állítják a miniszterelnöki posztra. Politikai megfigyelők szerint az új kormány néhány változástól eltekintve, azonos lesz a régivel. Elfogták az angliai vonatrablás egyik elsőrendű gyanúsítottiát LONDON. Köves Tibor, az MTI tudósítója írja: Négy hónappal a nagy angliai vonatrablás után London egyik legelőkelőbb negyedében letartóztatták John Daly régiségkereskedőt, akiről azt gyanítják, hogy tagja volt a rablóbanda „agytrösztjének”. Daly, a világszerte körözött öt elsőrendű gyanúsított egyike, október óta álnéven a Belgravia kerületben, London diplomáciai negyedében lakott, ismert politikusok, iparmágnások tőszomszédságában. A Scotland Yard brigádja kedden késő délután fogita körül az Eaton téri házat. Daly pizsamában teázgatoft felesége társaságában, amikor a detektívek meglepték. Ügy tudják, a rendőrség alvilági besugás alapján jutott a Scotland Yardtól alig két kilométernyire lakó Daly nyomába. Szerdán megkezdődött a kihallgatása is. A rendőrség reméli, hogy a vezérek egyikének kézre kerülése elmozdíthatja a holtpontról a hónapok óta egy helyben topogó nyomozást. <vvvyvvwwvw''vwwwv^t A reakció támadása a brazil kormány ellen Mint a Prensa Latina hír- ügynökség tudósítója jelenti Rio de Janeiróból, a brazil reakció leplezetlen támadást indított a Goulart-kormány ellen, mert vörös posztó a szemében az elnöknek minden olyan kezdeményezése, amely az ország szuverenitásának és gazdasági függetlenségének megszilárdítására irányul. Újabban a reakció azért kezdett támadást, mert a kormány határozatot hozott, melynek értelmében korlátozzák az országban elért nyereségek kivitelét külföldre. A határozat tervezete a köztársasági elnök előtt fekszik aláírás végett. A monopóliumokat szolgáló jobboldali sajtó éles kampányt indított a kormány ellen. A reakció nem leplezi, hogy államcsínyt szándékozik végrehajtani és így próbálja megszüntetni a nép vívmányait. Indulás előtt Leningrad: Titkos. Ervin magyar meteorológus, aki részt a 9. szovjet déli-sarki expedíció munkájában P. K. Szenkoval, az expedíció helyettes vezetőjével (balról) és M. Oszrekin szovjet sarkkutatóval albumot nézeget. Az expedíció rövidesen elindul Leningrádból a Déli-sarkra. Hírek sorokban iiiiiiiiininiininiMi BERLIN. Max Reimann, a Német Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára. az NDK televíziójában Véget ért a II. vatikáni zsinat második ülésszaka Szerdán délben VI. Pál pápa jelenlétében bezárult a II. vatikáni zsinat második ülésszaka. A záróülésen elfogadták a liturgia reformjáról és a társadalmi érintkezés, más szóval a tájékoztatás eszközeiről szóló két sémát, amelyet a szavazás után VI. Pál pápa ünnepélyesen kihirdetett. A zsinat harmadik ülésszaka 1964. szeptember 20-án kezdődik és november 20-án fejeződik be, vagyis a következő ülésszakra rövidebb időt irányoztak elő, mint az első és második „felvonásra”. A most lezárult ülésszakon a nézeteltérések egyik legfontosabb témája a katolikus egyház úgynevezett kollegális vezetésének kérdése. Az „újítók” a zsinat során több ízben javasolták egy elsősorban püspökökből álló apostoli testület létrehozását, amely a pápa elnökletével működve, a Vatikán „egyetemes kormányának” szerepét töltené be, s ily módon nagymértékben csökkenthetné a többségében konzervatív bíborosokból álló római kúria befolyását. A zsinat, ebben a kérdésben lényegében semmiféle döntést nem hozott. mondott beszédében felszólította Erhard bonni kancellárt, változtassa meg a két német állam közötti viszony enyhítésének kérdésében eddig követett nyugatnémet politikát, helyezze új alapokra a két német állam kapcsolatait. • SZERDÁN Budapesten Erdélyi Károly külügyminiszterhelyettes és dr. Dusán Csalics, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, kicserélte a Magyar Népköztársaság kormánya és a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság kormánya között Belgrád- ban 1963. február 20-án aláírt konzuli egyezmény megerősítő okiratait. A kubai fiatalok katonai testnevelése fegyveres erők most nemcsak hatalmas bástyát jelentenek az ország védelme szempontjából, hanem óriási méretű iskolát is, amelyben az ifjúság elsajátíthatja a haza előtt álló nagy feladatok végrehajtásához szükséges ismereteket. HAVANNA. Raul Castro miniszterelnök-helyettes, a kubai forradalmi fegyveres erők minisztere, az első katonai sport játékok megnyitó ünnepségen mondott beszédében nagy figyelmet szentelt a katonai testnevelés fontosságának. Kijelentette, hogy a kubai forradalmi