Petőfi Népe, 1963. december (18. évfolyam, 281-305. szám)
1963-12-24 / 301. szám
A hó alól épp hogy kilátszanak az utak. Szántások, vetések partjai között bukdácsol a kocsink. Tanyavilág. Eszembe jut a statisztikai zsebkönyv szűkszavú jelentése: „Bács-Kiskun megyében a népesség 36 százaléka (210 977 fő) külterületen él. Ez az arány jóval magasabb, mint az országos átlag.” És egy másik adat: Több mint 61 ezer tanya... , De a statisztika nem szól a behavazott utak kilométereiről. Ezért vállalkoztunk arra, hogy bemutassuk: hogyan él a tanyák népe jelenleg, 1963 decemberében. Jól megvagyunk itt Már állnak a villanyoszlopok Kiskunfélegyháza határában a haleszi iskola környékén. S taFészekrakás Szekér halad a havas tájon. Vastag pára csap ki a lovak orrlyukán. Hajtőjük, Ernszt Gottfried, fiatalember. Arcába csap a jeges szél. Nagyobb igyekezetre nógatja a két lovat, a Bolygót meg a Bercit. S azok máris szaporábban lépkednek gazdájuk háza felé. Rövid fél órára tért haza ebédelni. A Kiskunhalasi Állami Gazdaság tajói üzemegységének fogatosa ő. A tanya a gazdaság tulajdona. Régi, vert- falú, alacsony ház, kicsiny ablakokkal. Körös-körül a havas pusztaság. A legközelebbi tanya ötszáz méterre lehet. A fogatost meleg ebéddel várja fiatal felesége. Tíz hónapja házasok. Egyszerű berendezésű a szoba, régies, kopott holmikkal. A „fészekrakás” küzdelmes kezdetének vagyunk tanúi. S nem éppen eszményi körülmények között. De a fiatal | pár magabiztossága imponálóan rokonszenves, ahogy a gondokat igyekeznek félvállról venni. — Két kilométerre van az üzemegység központja — mondja a férj. — Hetenként kétszer azért bemegyünk esténként, televíziót nézni. Más szórakozásra itt nincs lehetőség. De hát, reméljük, nem fogunk itt megöregedni. Ebéd végeztével indul tovább. Trágyát hord a földekre, tizenheted magával. Munkában a fogatos brigád — amely az idén első ízben nyerte el a szocialista címet. vasszal helyükre kerülnek a huzalok is. — Lesz filmvetítő az iskolában, televízió a két közeli tsz- központban! — örvendezik Szendrei Lajosné tanítónő, aki férjével együtt 12 év óta lakik a kéttantermes iskolával egybeépített lakásban. — Nagyon jól megvagyunk itt — mondja a „tanító néni”. — Most már, hogy villany lesz, nem is kívánkozunk a városba. Igaz, 'a férjemnek így is elég sok elfoglaltsága van, jelenleg is bent van a tanácsülésen. Igen gyakran felkeresnek bennünket a szülők — ezt igazán nem panaszként mondom! — sok esetben családi problémákkal is. Tanyasi iskola ... Egy a sok közül., Németh B. Imre nyolcadikos leányát, Krisztinát, beavatja a növényvédelem rejtelmeibe. Szendreiné a délutáni tanításra készül. Indulás előtt. Imrehegv Csak az országút szélére helyezett tábla jelzi, hogy közigazgatási egységről van szó. Buckák, ritkás facsoportok, a beláthatatlan határban tanyák és tanyák... Németh E. Imre négy kilométerre lakik a tanácsházától, az országúihoz közel. A rendezett udvar elárulja, hogy pedáns ember a házigazda. Az első pillanatban hatalmas ba- romfisereg fog körül bennünket. Most tér haza a közeli erdőből, fejszével a vállán. — Bizony, egész nap fát vágtam^ — újságolja. — Látja az erdőt? Pár hónap és nem lesz ott semmi. Kiirtjuk. Még a télen jönnek a lánctalpasok és elsimítják a helyét. Szőlőt telepítünk oda. Mármint az. im- rebegyi termelőszövetkezeti csoportok, közöttük a Rákóczi Tszcs is, amelynek egyik gazdája vagyok. Elmagyarázza, hogy a csoport tagjai felosztották maguk között a megtisztítandó területet. Sietni kell a munkával, hiszen ilyenkor látni, milyen sok fa van itt, ezen a kopár vidéken is. A tanyát 15 évvel ezelőtt építette. Mint a szőlő, akkora szívóssággal igyekezett „megkapaszkodni” a homokon. Sikerült. Ám — ellentétben a hasonlattal — nem a szőlő, hanem a gyümölcs által. Ot évvel ezelőtt például két holdon bizakodva létesített összefüggő gyümölcsöst. Almást, barackost. Az előbbiből a jonatánt, az utóbbiból több félét (őszibarackost is), azért, hogy a nyár minden szakaszában szüretelhessen. Megmutatja az ültetvény idei termését, az almát. Gyönyörű példányck. Fertőzésnek nyomát sem látni rajtuk. — A növények élettana, védelmük a kártevők ellen, mindig érdekelt — mondja, s már szedi is elő a szakkönyveket. Pingpongasztal a présházban Soltvadkert határában, a Szarvaskúti-dűlőben nagy üveg- verandás tanyaház udvarán állunk meg. Kemény Sándor, a Bajcsy-Zsilinszky Szakszövetkezet gazdája, szíves hangon invitál, tekintsük meg a pincéjét. Belépünk a présházba, s elibünk tárul — a pingpongasztal ... — Kell valami sportolási lehetőség a külterületen is — magyarázza mosolyogva. — Nagyszerű mérkőzések folynak itt télen, a szomszédokkal. A pincében nagy hordók őrzik a homok több évjáratú „aranyát”. Ahány hordó, any- nyifajta nedű. S ez a változatosság összefüggésben van a lakásban tapasztalható jómóddal is. A család másfél éve autótulajdonos is. Elégedett emberek — gondolhatnánk róluk. — Bent építkezünk, a faluban. Ott van villany. Televízió, mosógép, porszívó... — sorolja* Keményné, aki tanítónő a közeli iskolában. — Hogy a tanya sorsa mi lesz, azt most még nem tudjuk. Lehet, hogy eladjuk, lehet... Nem folytatja. A táskarádió zenéje betölti a szobát. .. . Benő bácsi „felgerjcszti” a motort. kerekét. Etetik a gazdák a masinát, alul aranysárgán folyik ki a lemorzsolt tengeriszem. Szakács Benő bácsi a gépszín alól összehozott szemmel figyeli a munkát. 0 ugyanis — a traktoros. Tanyasi ember. Gyermekkora óta a fél kilométerre levő tanyán él. Mindig érdekelték a gépek. Előbb a „tüzesgépekkel ’, később a traktorokkal is megismerkedett. Több mint tíz éve ül a szövetkezet erőgépein. — Most a másodikon — magyarázza. — Ez még új gép, hat évvel ezelőtt vásárolta a szövetkezet — mutat a Hoffher- ra. — Amit korábban használtam, a? nagyon régi volt. Azt mondja, kitűnő gép a Csak öt tanyára jutottunk el... De talán így is sikerült keresztmetszetét adni annak a világnak, amelynek népe a régi települési viszonyok adta keretek között keresi — és meg is találja — az új életformát, ami sajátja a ma emberének. Csak nekik sokkal nehezebb, mint azoknak, akik városban vagy nagyobb falvakban a kultúra és a technika minden lehetséges áldásában részesülhetnek. Ök a havas utak kilométereit járják, s szemüknek szokatlan még a neonfény. De a fiatalok már széttörik a régi kereteket, s az egyre korszerűsödő helységeinkben igyekeznek megvetni lábukat. HATVANI DÁNI ÉLPÁSZTOR ZOLTÁN Hatvan négy éves traktoros gumikerekű G—35-ös. Két évvel ezelőtt oklevelet nyert vele a megyei szántoversenyen. Nagy élmény volt ez számára, amit bizonyít az is, hogy minden részletre pontosan emlékszik. Benő bácsi most hatvannégy éves. Egészséges, életvidám ember. Jól bírja a munkát, hiszen élen is általában itt tesz-vesz a gépek körül. Hoffherjét ő maga javítgatja, amikor az épp nem működik. Szívesen bajlódik vele, nem adná át egyik szerelőnek sem. Szeret-e kint, a tanyán élni? — kérdezzük tőle. A válasz igenlő. Megszokta az őt körülvevő pusztaságot. Nem cserélné a városért. Igaz, vannak előnyei is a külterületnek, hiszen a háztáji földet mindjárt a tanya mellett kapja, s az állatok tartására igen nagy a lehetőség. Egyenletes ütemmel jár a motor. Szakadatlanul dohog a gumikerekű G—35-ös a kiskunhalasi Vörös Október Termelőszövetkezet központjában. Lendül a hajtószíj, pörgeti a morzsológép Valamennyi a sajátja. Főleg télen olvasgatja őket. Petróleumlámpánál. Hogy errefelé villanyt hozzanak a közeljövőben, nincs kilátás. Csak a tanulási vágy fénye világít... Favágás és növényvédelem
