Petőfi Népe, 1963. december (18. évfolyam, 281-305. szám)

1963-12-24 / 301. szám

4. oldal 1963. december 24, kedd Fehér borítékok Pór nappal ezelőtt Izsákon jártam. A Sárfehér Tsz irodájá­nak egyik asztalán ott hevert a rengeteg piros hasú. Két asz- szony rakta őket hármasával az apró borítékokba. Kérdeztem: hová küldik? Azt válaszolták, hogy a szövetkezet harminc- nyolc nyugdíjasának. Személye­sen viszik el lakásukra, mint karácsonyi ajándékot. Fél óra múlva a tanácsházán Tóth Sándornak, a vb elnökhe­lyettesének elújságoltam a dol­got. Mosolygott, s csöndesen megjegyezte, hogy éppen ő hívta fel a közös gazdaságok figyel­mét. No, persze, csak óvatosan, tudtukra adta, hogy a Petőfi Tsz megajándékozni készül nyugdíjasait... A másik négy szövetkezet vezetője azonban ebből is értett... Háromszáz forint, mint aján­dék, nem nagy összeg. Mégis elismerésre méltó — mint fi­gyelmesség. A kis fehér borí­tékok az összetartozás tudatá­nak jelképei. És már annak is, hogy a közősnek módjában áll ajándékozni. Van mivel kife­jezni az együvétartozást. , (h) — Türelem, mindjárt befejezem a javítást. Kossuth-díjjal tünfetlék ki Lyka Károlyt A Minisztertanács Lyka Ká­roly művészettörténésznek — akit a Kossuth-díj első fokozatá­val korábban kitüntettek — a magyar képzőművészet és a vi­lág képzőművészetének magas- színvonalú ismertetéséért, kép­zőművészeti kritikai tevékeny­ségéért és egész életművében a realista művészetért vívott sok­évtizedes harcáért — 95. szüle­tésnapja alkalmából — a Kos- suth-díj nagydíját adományozta. A kitüntetést hétfőn délben Kállai Gyula, a Miniszterta­nács elnökhelyettese, a Kossuth- díj Bizottság elnöke adta át. A kitüntetés átadásánál jelen volt Aczél György, a művelődésügyi miniszter első helyettese, dr. Gál Tivadar, a Minisztertanács titkárságának vezetője, Mikus Sándor, a Kossuth-díj Bizottság tagja és Domanovszki Endre, a Magyar Képzőművészek Szövet­ségének elnöke. Hazaérkezett a Szovjetunióból a Magyar Zeneművészek Szövetségének küldöttsége Hétfőn hazaérkezett a Szov­jetunióból a Magyar Zenemű­vészek Szövetségének küldött­sége: Sárai Tibor, Szabó Ferenc, Kadosa Pál, Maróthy János, Lendvai Kamilló és Sólymos Péter. A delegáció részt vett a Magyar Zeneművészek Szövet­sége és a Szovjet Zeneszerzők Szövetsége közös értekezletén, amelyen megvitatták a két or­szág zeneszerzőinek az utóbbi években alkotott műveit r­— Az ügyeletes or­vosi szolgálatot az ün­nepek alatt Kecskemét egész területére vonat­kozóan a következő or­vosok látják el reggel hét órától este hét óráig az SZTK Kom- szomol téri székházá­ban. December 24-én dr. Szentendrei Mihály körzeti orvos és dr. Kurussa Emma gyer­mekorvos, 25-én dr. Szabó Tibor körzeti or­vos és dr. Domokos Jusztina gyermekorvos, 26-án dr. Rotter Nán­dor körzeti orvos és dr. Szalisznyó Katalin gyermekorvos. Fenti napokon a járóbete­gek és injekciós keze­lésben részesülő bete­gek ellátását reggel nyolctól 10 óráig vég­zik az SZTK-székház orvosi rendelőjében. — A MOST BEFE­JEZŐDÖTT hangver­senyévad során hu­szonegy alkalommal ad­tak önálló műsort Kecs­kemét város ének- és zenekarai. A helyi mű­sorokat általában telt ház előtt tartották meg. — Tizenkét baromfi­tenyésztő mintaközsé­get tartanak nyilván megyénkben. Ezekben a községekben mint­egy 50 ezer törzsköny­vezett, fajtiszta tyúkot tartanak a szövetkeze­tek és háztáji gazdasá­gok és évente negyed- millió tenyésztojást ad­nak át a keltető állo­másoknak. — A sógorával kártyá­zott Kiskunmajsán Kolom­pár Orbán 26 éves foglal­kozás nélküli cigánytele­pi lakos, akitől 3 forintot nyert. Ekkor a vesztes sógor belevágott egy ásót Kolompár Orbán gyom­rába, akit először orvosi elsősegélyben részesítet­tek, majd kórházba szál­lítottak, ahol műtétet hajtottak végre rajta. Az ügyben a nyomozás tart. — Megkezdték a nyúlfarm építését Pe- tőfiszálláson, a föld­művesszövetkezet Irá­nyításával. Ezt köve­tően Kiskunfélegyhá­zán és Kecskeméten is létesítenek hasonló te­lepeket. A farm bete­lepítésére az NDK-ból és Dániából összesen 250 nyulat vásárolnak. — Egészséges Ivóvi­zet adó kutakkal lát­ják el a szövetkezeti majorokat megyénk­ben. Ezt a munkát az idén kezdték meg, s máris mintegy har­minc helyen létesítet­tek mélyfúrású, bővizű kutakat. Jövőre újabb öt ven helyen váltják fel a gémeskutakat a hjdroglóbusok és az ártézi kutak. — Több, mint fél­millió forintos beruhá­zással befejeződött a zsanai Napsugár és Ha­ladás, valamint a ke- lebiai Népfront Terme­lőszövetkezetek egyen­ként 50 férőhelyes nö- vendékmarha-istállójá- nak építése. — Gépesített brigá­dokat szervez jövőre a Bajai Vízügyi Igazga­tóság vízhasznosítási csoportja. A brigád tagjai öntözési bemu­tatókat tartanak a kö­zös gazdaságokban. Az erre kijelölt termelő- szövetkezetekben több száz holdon pótolják majd tömlős öntözés­sel a csapadékot. — VASÁRNAP nyi­tották meg Palkó Jó­zsef festőművész kiál­lítását a kecskeméti Mvvészklubban. — EGYRE TÜBB NŐI DOLGOZÓT fog­lalkoztatnak a kecske­méti vállalatok, üze­mek. A Budapesti Rá­diógyár magnetofonké­szítő üzemének létszá­mát jövő évre 250 női dolgozóval növelik és 1968-ra 1500 — főképp női — munkaerőt fog­lalkoztat az üzem. — 1965-ben tovább nö­vekszik a Bamevál és a Lakatosipari Válla­lat dolgozóinak száma is. * Adam—Éva—János A karácsonyi ünnepek vigalmába, csendes örömeibe beleszövődik néhol a névnapi meg­emlékezés színfoltja, ráadása is. Az Ádámo- kat könnyen sorra vesszük, alig van belőlük néhány. Ez inkább családi, azaz vezetéknév lett idővel. S Adám, a „teremtés koronája”, szerényen húzódik meg a névnapok sűrűjé­ben. Éva — o hódító és olykor csalfa asz- szony jelképe — már diadalmasabb utat futott be. Nem csak Madách nagy művének egyik fő alakjaként él tudatunkban, de nap­jaink Évájaként is szép számmal található az országban, s megyénkben. Itt vannak az­tán a Jánosok — az Istvánokról most ne beszéljünk, hisz a naptár nagyon bőkezű ve­lük —, akik karácsony után jönnek ugyan sorra, de a névnapjukat mégis rendszerint a fenyőfa alatt ülik meg. így egyszerűbb, meg legalább jut idő kialudni a karcos bo­rocskák mámorát. Köszöntsük hát most őket külön is, s kí­vánjunk nekik minden jót e sokszoros ünne­peken. — A KARÁCSONYI ÜNNEPEKRE a pál- monostori Béke Ter­melőszövetkezet tagjai — 513-an — szinte ki­vétel nélkül hízót vág­tak. A zsíros falatok leöblítésére 186 hekto­liter bort osztott ki ter­mészetbeni járandóság címén tagjainak a kö­zös gazdaság. — Ez év végére el­készül a kecskeméti művelődési ház terv­rajza. Az építkezés­hez a jövő év köze­pén kezdenek. Az új művelődési létesít­mény a város köz­pontjában kap helyet. — AZ ÚJJÁSZER­VEZETT Kecskeméti Katona József Társa­ság vasárnap tartotta december havi tagösz- szejövetelét a TIT klub­helyiségében. A veze­tőség beszámolója után a társaság két új tagja mutatkozott be: Falu Tibor verseit olvasta fel. Illéssy István pe­dig előadást tartott Tóth Árpád költészeté­től. Ezt követően Tar­ján István beszámolt lengyelországi tanul­mányútja élményeiről. — A HÍRES helvé- ciai aranyérmes borok­ból 50 ezer palackot töltöttek meg a keres­kedelem megrendelésé­re az év végi ünnepek- ra. Jövőre az idei év­nél több bor kerii! Hel­véciáról is palackozva a fogyasztókhoz, mint az idén. A tervek sze­rint 1 millió 300 ezer üveget töltenek meg rizling. ezeriő, hársle­velű, szürkebarát és a zamatos kadarkával. — Átadáshoz köze­ledik Kecskeméten a színház szomszédságá­ban épült zenei általá­nos iskola új épülete. A Honvéd Kórház mel­lett 16 tantermes gim­náziumot, a Leninvá- rosban pedig 14 tan­termes általános isko­lát építenek. — Elnézést kérek igazgató úr a késésért. Egy férfi nagyon las­san követett az utcán... azért érkeztem későn... — Ellenek a juhok a Solti Állami Gazda­ságban. Az idén az el­múlt évben meddőn maradt anyajuhokat a nyári hónapokban megtermékenyítették. A gazdaságban így már a múlt hónapban meg­kezdődött az ellés. Ed­dig ötven kisbárány született. — „Rekordtermés” halból. A hercegszán­tói Űj Tavasz Terme lőszövetkezet halasta vából holdanként 12 mázsa halat fogtak ki az őszi lehalászáskor. — A DOLGOZOK ESTI és levelező tago­zatain mind többen ta­nulnak megyénkben. Az elmúlt évben hét­ezer megyénkben ke­reste fel esténként az általános iskolákat, az idei ősztől 7551-en ta­nulnak itt. v — NYOLC VAGON KAGYLÓT termeltek megyénk halászati ter­melőszövetkezetei az idén. Legnagyobb ará­nyú kagylótermelést a bajai Üj Élet Halásza­ti Termelőszövetkezet végzett, saját gomb­üzemének nyersanyag- ellátására. — JANUÁRBAN harminc termelőszövet­kezeti tag részére pulykatenyésztési tan­folyamot rendeznek a Kiskunhalasi Baromfi- feldolgozó Vállalatnál. A tanfolyamon a nagy­üzemi pulykatenyész­téssel ismerkednek majd meg a szövetke­zeti tagok. — Nyolcezernél több juhot tartanak utód­ellenőrzés alatt me­gyénkben. Ez a munka 1961-ben kezdődött meg azzal a céllal, hogy megfigyeljék: a Szovjetunióból és Fran­ciaországból exportált nagy gyapjútermelő kosok milyen hatással vannak az utódokra. A gyapjúhozam növeke­dését, a testalkat ala­kulását több generá­ción keresztül figyelik meg. Csak egyedül a kiskunfélegyházi Dózsa Termelőszövetkezetben ezer juhot tanulmá­nyoznak ebből a szem­pontból. — Nagy gondot for­dít a körzetéhez tarto­zó vadállomány meg­védésére a Kiskunfél­egyházi Vadásztársa ság. A nagy hidegre való tekintettel rend­szeresen etetik az ap­róvadakat. Jó lenne, ha a többi vadásztár­saság is követné pél­dájukat. — Megyénk kisipa­rosai hetvenkét szak­mában dolgoznak. 445 cipész, 394 fodrász és 479 női és férfiszabó kisiparost tartanak nyilván a KIOSZ me­gyei titkárságán. Várható időjárás kedd estig: párás, kö­dös, hideg idő, keleten is kevés felhő. Havazas már seholsem lesz. Mérsékelt szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 4—mínusz 8 fok között. — IPAR és mezőgazdaság címmel cikket közöl Szabad Föld karácsonyi december 29-i keltezéssel megjelent — száma Szabó Pál Kossuth-díjas író, egyszersmind megyénk egyik országgyűlési képviselő­iének tollából, A cikk szerzőiének a Bárs megyei képviselőcsoport ülésén fogant, s szőkébb pátriánk iparosítására vonatkozó gondolatait tartalmazza. A iapnak ugyanebben a számában egész oldalas fény­képes összeállításban bemutatják a tiszakccskei kul­túrpalotát, * i Az ember értéke... Amerikai tudósok kiszámí­tották, hogy az emberi test atomjaiban rejlő energia értéke alapján, az átlagember 85 millió dollárt ér. Érdekes kritérium! Hruscsov unokájának irodalmi sikere Hruscsov szovjet miniszter- elnök unokája, Julia Leonyi- dovna Petrov, a Novosztyi szov­jet hírügynökség munkatársa, megjelentette irodalmi riport­jainak gyűjteményét Szövet nélküli lobogók címVnel. A szov­jet miniszterelnök unokája 25 éves, édesapja a második világ­háborúban pilótaként halt hősi halált. Az újságírónő nagyapja kíséretében Indiában, Indoné­ziában és Afganisztánban járt és útjáról érdekes, színes beszá­molókat írt. Hol szívják a legtöbb cigarettát? Nem irigylésre méltó európai elsőséget ért el Csehszlovákia az elszívott cigaretták száma te­kintetében. Az ország cigaretta fogyasztása az utóbbi tíz évben az évi 10 milliárdról 20 milli­árd darabra emelkedett. A nők vigasztalására A Momento Sera című római esti lapban jelent meg a hír, hogy Gina Lollobrigida férje, Milko Skofic állítólag egy oszt­rák fiatal lány, a húsz eszten­dős Uta von Aichelbichel miatt válik a feleségétől. A lap sze­rint Milko Skofic szeptember­ben ismerkedett meg a klagen­furti fiatal lánnyal a velencei fesztiválon és azóta sűrűn lát­ják együtt őket. 1963-ban?!? Rémítő! Az adeni Fatat al-Dzsavira című lap közölte, hogy a szaúd- arábiai kormány új rabszolga­árakat állapított meg. A rende­let szerint a férfirabszolgát 250 angol fontért, a rabszolga­nőt pedig 350 fontért lehet el­adni. A kormány kötelezettsé­get vállalt, hogy a kereskedők­nek megtéríti a régi és az új rabszolgaárak közötti különb­séget. A Csendes-óceán vizén máig is virágzik a kalózkodás. A ten­geri rablók megtámadják a ha­jókat, foglyul ejtik a legénysé­get és az utasokat, s a foglyo­kat mint rabszolgákat áruba bocsátják — írja a Welt der Arbeit című kölni lap. A kaló­zok olyan jól szervezettek, hogy a hatóságok intézkedései végső soron szinte mindig kudarcot vallanak. Hat új tv-játék A jövő év elején hat tv-já- tékot, illetve tv-filmet tűz mű­sorra a televízió. Láthatjuk Tyendrjakov Dáma—hetes—ász című novellájának tv-játék vál­tozatát. Tabi László Egy pár papucs című tv-szatíráját, Bródy Sándor Lajos király válik című egyfelvonásos színdarabjának és Sarkadi Imre Szeptember című színdarabjának tv-változatót. Tv-játék készül Heltai Jenő Menazséria című vígjátékából és bemutatják Csizmarek Má­tyás Éjszaka is kézbesítendő című vígjátékat. — Érdekes, így tél eleién fá- aót, tavassza1 pedig nem olyan fürge, mint a gyík... NAPTÁR . 1963. december 24, kedd. Névnap: Ádám, Éva. Napkelte: 7 óra 30 perc. Napnyugta: 15 óra 57 perc. _l

Next

/
Thumbnails
Contents