Petőfi Népe, 1963. december (18. évfolyam, 281-305. szám)
1963-12-24 / 301. szám
Í965. december 24, kedd 3. oldal A GYÁR FIA dolgozók. — Nyolc óra helyett már fél nyolckor a műhelyben rendezkedik. Érzéke van a szakmához, a munkáját komolyan veszi. Miránk pedig mindig számíthat, amíg rendesen, becsületesen viselkedik ... Pistát nem kényeztette el túlságosan az élet, amelytől mégis értékes ajándékot . kapott. Pártfogókat, akik szárnyuk alá vették és útját gondos kézzel egyengetik. Foglalkoznak vele, tanítják, nevelik és közben törik a fejüket, mivel szerezzenek számára karácsonyi, névnapi meglepetést. A sportolók ajándéka egy pár rég áhított bakancs, a TMK műhelyé pedig .. -. Hát ők egyelőre nem árulták el titkukat... Szép, igaz történet. Minden sorát a valóság kanyarí- totta, és az emberi közösségről mond dicséretet. A közösségről, melynek jóvoltából Pista nyugodtan tekinthet a jövő elé. Embert faragnak belőle. Vadas Zsuzsa IDE KOT A HOMOK Örökzöld fenyő ... Néhány évszázad kedves népszokása szerint illatozó ágain gyertyát gyújtunk, csillogó holmikkal ékesítjük, gyermekeink örömére főként, de nem utolsósorban a magunk ifjúságának visz- szaidézésére is. Tűlevelei alá helyezzük az ajándékokat, amelyekkel szeretteinket kívánjuk meglepni. Az ünnep szép eksztázisában megbocsátható, ha hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról: hogyan is fejlődnek, nőnek su- dá.&á a kedves fenyőfák. Kicsinyeink, érthetően természetesnek veszik, hogy egy szép estén csillagszórók robbannak, s a szobát betölti az évente csupán egyszer gyönyörködtető, gyantás „karácsonyillat”. S a felnőttek zöme is megelégszik azzal, hogy a karácsonyfapiacon beszerezze lehetőleg a legmu- tatósabb, legmagasabb fát. Tegyük félre mégis néhány percre az ünnep romantikáját, s beszéljünk most arról az emberről, aki nem csupán együtt él a fenyőkkel, hanem a tudományos vizsgálódás minden tapasztalatát, eszközét felhasználva, igyekszik számukra minél előnyösebb fejlődési és növekedési lehetőségeket, körülményeket biztosítani. Horváth László, a Kiskunsági Állami Erdőgazdaság bugaci erdészetének vezetője Sopronból került az Alföldre. Édesapja Nagyon szép szeptemberi nap volt. Trippó Pista sohasem fogja elfelejteni. Nevetett az ég, az ablakok is, az épület pedig úgy tűnt, mintha nem is gyár lenne, hanem egyenest tündérpalota. Megbűvölten állt a folyósón, hangtalanul kóstolgatta a szavak ízét: Budapesti Rádió- technikai Gyár 1. sz. Kecskeméti Telepe. Rendkívül jól hangzott, hátha még számításba vette, hogy ezentúl ő is ide tartozik. — Hát te meg mit akarsz itt, öcsi? — szólították meg mosolyogva többen a fal mellett lapuló, apró termetű fiút. — Én kérem, ipari tanuló vagyok — rebegte Pista, aki éppen úgy festett, mint valami fészkéből kipottyant, riadt kismadár. Néhány hónap telt csak el azóta, hogy Pista bevonult a gyárba — és a dolgozók szívébe. A TMK-műhelybe került, lakatos ipari tanulónak. Félénk mosolya, rendíthetetlen buzgalma egy csapásra meghódította a keménykötésű szakmunkásokat. Anélkül, hogy erről bárki is szót ejtett volna — Pistát fiává fogadta a gyár. Mindenki törődik vele, mindenkinek van hozzá egy kedves szava, még a szakács is dupla porció ebéddel kedveskedik. — Először villany- szerelő akartam lenni — vallja be őszintén —, de kicsi voltam és nem vettek fel. Az iskolából ide küldtek és most már úgy megszerettem a lakatosszakmát, hogy oda nem adnám semmiért. Közben a satu körül tevékenykedik. Az utolsó simításokat végzi szakavatott mozdulatokkal a saját készítésű kalapácson. Ügy fénylik ez a kala’- pács, akár Pista elégedett ábrázata. Nem hiába kapott ötöst szakismeretből. Csak azt a szakrajz hármast kellene kijavítani... — Majd mi kézbe vesszük — ígéri Puchard Antal, a TMK vezetője. — Persze a gyerek szorgalmával nincs semmi baj. Tanul lelkii smeretesen, minden áldott este petróleumlámpa mellett, mert villany még nincs náluk. Kint laknak a város külterületén. Aztán otthon is sokat segít. Édesapja nemrég halt meg. Édesanyja a megyei kórház mosodájában dolgozik, keresetéből bizony éppen elég három gyereket felnevelni. Pista készségesen könnyít a terhein. Munkakezdés előtt öccsét kíséri az iskolába, vizet hord, bevásárol. Játék? — Focizni szeretek és moziba járni. Hü, micsoda izgalmas volt A púpos és milyen szép az Optimista tragédia. Sakkom is van. És mindig én győzök. Más játék már igazán nem való nekem. Kiderül, hogy délutánonként Pista látja el a sportszer - tárosi teendőket is. Kiadja és összeszedi a felszereléseket, jó munkájáért nemrég jutalmazta meg a szakszervezet. A gyáriak zúgó tapsa szolgáltatta a zene- kíséretet az ajándék átvétel nagy és felemelő pillanatához. De tekintélye aztán van is a sportolók előtt! Miért zárták szívükbe a gyáriak a Nyilas Misire emlékeztető, törékeny fiút? Szerénysége, munkaszerete miatt. Szinte repül ide- oda az épületben, hogy teljesítse a kapott utasításokat. Egyszer a szivattyúról leesett a lábszelep. Azonnal jelentkezett, hogy kihozza. Három méteres vízből. Persze, hogy nem engedték meg neki. — Itt érzi magát legjobban. Közöttünk — mondják a A mester — Kiss Imre géplakatos — csak ellenőrzi a műveletet. Pista az utolsó simításokat végzi első, önálló munkáján, egy kalapácson. vadőr volt, így örökölte 6 is az erdő, a természet fanatikus sze- retetét, ami azután az erdészpályára vitte. Az erdőmérnöki főiskolát 1950-ben végezte el. Jóformán amióta az iskolapadból kinőtt, foglalkoztatja őt a kísérletező, kutatómunka. Már első munkahelyei egyikén, Ke- lebián úgy „mutatkozott be”, hogy új erdőművelési eljárásokat honosított meg. Bugac — újabb állomás az életében. Itt, a szelíd árnyakkal csalogató, kandi őzekkel népes erdő közepén, ahol — saját bevallása szerint — a nagyvilág csak a napi sajtó és a rádió formájában ad hírt magáról, valami lobogó szenvedéllyel vetette magát a tudományos ku tatás „sűrűjébe”. S most meglátásairól, észleleteiről, a vizsgálódásokból leszűrt tapasztalatok ról vall csöndes dolgozószobá' jában, ahol kettőnk beszélgetését csak Lédi, a hűséges vadászkutya figyeli a kályha mellől, okos barna szemét ránk függesztve. — Egyik eljárásom a vízigényes erdei fenyő számára szükséges vízmennyiség biztosítását célozza, homoktalajon. A tapasztalat azt mutatja, hogy a homok augusztusban például 40 centiméter mélységig csaknem teljesen száraz, s a „hagyományosan” rövid — 25—30 centi- méteres — gyökerű fenyőcsemeték így a talajból képtelenek vizet nyerni. Az altalaj trágyázásával — ezzel az új eljárással — viszont jóval hosszabb, 55—60 centiméter gyökérhosz- szúságú csemetéket nevelhetünk. Kézi forgatással 60 centiméter mélységben fűrészpor és fenyőhumusz keverékéből álló víztároló réteget képezünk a talajban. A fűrészpor a vizet köti meg, az erdőben gyűjtött fenyőtűalom pedig tápanyagokban igen dús; emellett bizonyos, a gyökérzet fejlődését elősegítő gombafajtát 'is tartalmaz. A gyökér „megkeresi” a talaj melyében fekvő réteget, amelyből tehát kellő mennyiségű vizet és táplálékot szívhat magába a növény. Kérdésünkre válaszolva megjegyzi, hogy a^kézi forgatás bizony meglehetősen nagy munka, hiszen eddig öt hektáron végeztek az erdészetben altalajtrágyázást. Gépi erővel azonban nem biztosítható az altalaj-trá- gyaréteg összefüggősége, egvön- tetűsége. A jelenlegi eljárással viszont — becsléseik, méréseik szerint — tíz évre elegendő nedvességet kap a talaj, s évente 3 millió kiültethető erdei fenyőcsemetét tudnak felnevelni. — Mindent ki kell hozni a homokból — mondja —, amit A MICI Ismerik ugye azt alapos, vastag vagy vékony szövetből készült, elől silttel, azaz ellenzővel ellátott férfisapkát, amely régen sportviseletnek számított, s ma is az világszerte. Kivéve hazánkat, ahol ez az ártatlan sportsapka „politikai tényezővé” lépett elő. A története hosszú, és én ezúttal nem szeretnék belebonyolódni. Csupán szubjektív élményként annyit, hogy hajdanában, ifjabb koromban magam is szívesen hordtam ezt a fejfedőt, amit micinek keresztelt el az ötletes és találékony magyar nyelv. Olcsó volt és célszerű, nyáron sutba lehetett vágni, s ősszel elővenni újra, nem ártott neki a gyűfég, g&ás 3» 1» csak lehet. És elméleteim megvalósulása egyben az évi erdősítési feladtunk sikeresebb teljesítéséhez vezet. Másik módszere, amelyet már több erdészetben, de nem mindig a kellő következetességgeJ alkalmaznak, ugyancsak a homok mélyében fekvő vízrétegek kihasználására irányul. Ez az úgynevezett árkos ültetés, amelynek során a csemetéket 30—70 centiméter mély árkokba ültetik. A kelet—nyugati irányban kiképzett árkokban a csemeték kevésbé vannak kitéve a nap hevének és a szélverésnek, s gyökereiknek nem jelent „konkurrenciát” a felsőbb szinten tenyésző gyomnövényzet. A mélyedésekben megrekedt hóréteg az olvadáskor ugyancsak víztöbbletet ad. De bármilyen csapadékból is az árkokba ültetett csemeték 30 százalékkal többet hasznosítanak, mint egyéb körülmények között. ... Magyarázza, rajzokban vázolja fel a fenyők nevelésének nagyrészt már a gyakorlatban is alkalmazott tudományos módjait. Mert e röviden ismertetett két érdekes témán kívül még jócskán vannak új utakat mutató ötletei; ésszerűbb, kézenfekvő termelési eljárásai, amelyek csak arra várnak, hogy az illetékesek felkarolják és alkalmazzák is őket. E tekintetben ez a lelkes fiatal szakember hatványozott mértékben számít mind közvetlen felettes szerve, az erdőgazdaság, mind pedig az Erdészeti Tudományos Intézet támogatására, mely utóbbi szintén figyelemmel kíséri munkásságát Mikor afelől kérdezzük: a nyugati „végek” fia hogyan szokott meg az alföldi homokon, elmosolyodik: Mi tagadás, kezdetben sokat kínzott a honvágy. De a mérleg másik serpenyőjében ott voltak a tennivalók, amelyek mindig halaszthatatlanok, el nem odázhatók. Voltak már a jelenleginél előnyösebb kilátásaim, úgy is volt, hogy hazamehettem volna, de sohasem tudtam félbehagyni a már megkezdett kísérleteket. Gondolkozik kissé, hogy kimondja-e, azután megadja magát az érzéseinek: — A homok, amellyel foglalkozom, s amelyen élek — most már eltéphetetlenül ideköt. Kisfia, a négyéves Lacika tipeg be az irodába. Lédi hízelegve fut hozzá. — Apuka, nekem lesz-e karácsonyfám? — kérdi a gyerek, szemében a sóvárgó, türelmetlen csillogással. Horváth László kitekint az ablakon. Pillantása végigsiklik az erdőn, amelynek szolgálatában telnek napjai, töprengő, tűnődő, megoldást kereső percei. Szinte látja a megbúvó nedveket, tápanyagokat a talajban, amelyben megkapaszkodva, életet, erőt gyűjtenek magukba a szívós gyökerek. S két tenyere közé fogva Lacika fagycsípte kis pofiját, jó melegséggel a hangjában felel: — Lesz, kisfiam. Egészen biztos, hogy lesz! Jóba Tibor Kinevezések Ä Minisztertanács dr. Polinsz- ki Károly Kossuth-díjas egyetemi tanárt, a kémiai tudómé nyak doktorát, a Veszprém’ Vegyipari Egyetem rektorát tisztsége alól felmentette. A Minisztertanács dr. Polinsz- ki Károlyt művelődésügyi miniszterhelyettesé, Darvas Lás lót, a Chemolimpex vezérig’ gatóját külkereskedelmi mini» terhelyettesé és dr. Gál Ti vad; miniszterhelyettest, a Miniszter- tanács titkárságának vezetőjét — beosztásának változatlanul hagyása mellett — miniszter első helyettessé kinevezte már nagyon elviselődött, eldobta az ember, s vett helyette újat. A kalap — megmaradt ünneplőnek, alkalmi ruhadarabnak. , Azt mondják — én sosem vettem észre —, hogy a mici idővel a fel- szabadulás utáni időszakban amolyan egyen- sapkaféle lett. Főleg funkcionáriusok hordták és azok, akik szerettek volna mindenáron munkáskülsőt nyerni ily módon, vagyis jobb „káderoknak” látszani. Bevallom, és is hordtam, főleg vidéki utakra, vonaton való utazáskor —, s roppant praktikusnak találtam. Eszembe sem jutott, hogy én most valamiféle „kaszthoz” tartozom. S nem is éreztette ezt velem senki. Gondolom, a legtöbben akkor is úgy értékelték az embereket, hogy mi van a „tökfödő” alatt. Nem a sapkát, hanem a viselőjét nézték. Habár ki tudja ... Egy szemináriumon hallottam nemrég, amikor a „baloldaliság” át- kos nyavalyáját elemezgettük egy hallgató szájából, hogy bizony volt idő, amikor ez a mici is kifejezője volt a „baloskodásnak”. „De hiszen te is azt hordtál még nem is olyan régen, komám!” — mondta valaki tréfás élcelődéssel és erre kitört a nevetés. No, de mindegy — azért a mici mégiscsak gyanús viselet lett. S annak számít napjainkban is. Csak egyszerű és tiszta lelkületű munkásemberek hordják, akik fütyülnek a mici ilyetén való „ politikai pályafutására”, és azt mondják: megteszi ez az öntödében, a traktoron, vagy a sgpllös műhelyekben, minek koszolnák be a drága kalapot, ami különben sem célszerű a szeles, változó időben. S akik hivatalba, vagy egyéb munkahelyre járnak — azoknak kitalált a divat egy átmeneti megoldást: a filces sapkát. Ez olyan izé... Szintén lapos valami, de kalapanyagból készült, olyan simuló, kettőbe vágott labda formájú, pici kis ellenzővel. Mici, de mégsem mici, tehát ma is hordható — a gyanú árnyéka nélkül. Nem tehetek róla, de ez a fejfedő nem nyerte meg a tetszésemet. Mostanában látom ugyanezt szőrémézett. téliesített kivitelben is — de az sem az igazi... Bevallom, nekem továbbra is a régi mici tetszik. Nem az az ócskaság, amit a kirakatokba tesznek ezen a né-. ven, hanem a valóban sportsapka, kinézetű — ilyet azonban nem gyárt az ipar, mondván: minek, ha úgysem kell a kutyának sem. Pedig de jó volna télies időben, aztán tavaszon és őszszel — amikor a kalapot fütyülve kapja le az ember fejéről a szél... De ez hiábavaló vágyakozás. Micikénk gyanúba került, s tudják, hogy van ez — a gyanú öl... Felterjesztéssel kellene élni és rehabilitációt kérni számára. Higyjék el, ő nem volt hibás. Micike ártatlan én meg is esküszöm rá, ha kell... Ha ugyan lehet esküdni egy lánynévre hallgató micsoda ártatlanságára, anélkül, hogy ne keveredne halvány gyanúba maga is az ember. F. Tóth Fél
