Petőfi Népe, 1963. november (18. évfolyam, 256-280. szám)

1963-11-03 / 258. szám

A kkor Is mari saséi korbá­csol la a Duna hullámait. A karcsú híd büszkén állt pillé­rein, összekötve Bajánál a Du­nántúlt az Alfölddel. Háború volt, kegyetlen napok. Vér, rombolás mindenütt. Az összekötő híd sem állt sokáig. Felrobbantották a visszavonuló németek... ♦ Azóta a hullámsírban feküd­tek a híd pillérei és helyette a régi alapokra már régebben fel is épült az új összekötő híd. Május óta a Budapesti Híd­építő Vállalat szakemberei dolgoznak a Dunán. Emelik a híd roncsait, amelyek a hat- hétméteres vízréteg alatt leg­alább 12 méterre fúródtak az iszapba. A roncsok, a pillérek r égnek meredő darabjai veszé­lyeztették a hajózást. Hajós­nyelven szólva, régebben Ba­jánál — egy nyílást szabaddá tettek a vízben, s eddig azon közlekedtek a folyami hajók. Végleg alkalmassá szeretnék azonban tenni a Duna bajai hídfőjének szakaszát a tengeri hajózáshoz. Mindezeket kísérőnktől, Tol­nai Ferenctől, az építésvezető­től tudjuk meg, miközben mo­torcsónakunk a vizet hasítja, a folyó közepén tanyázó hatalmas ű szódaru felé. — Harminchatan dolgozunk a roncsok felszínre hozásánál. Ott vannak az eddigi kiemelt da­rabok — mutat a part felé —, mintegy 550 tonnát emeltünk ki. Egy-egy emelésnél 50, 60, sőt gyakori a 100 tonnás ronca- darab is. Ez a munka bizony nem könnyű! A víz alatt először ta- lajelfúvás szükséges ahhoz, hogy a két búvárcsoport hozzá­férjen a roncsokhoz. Jelenleg is ember van lent a mélyben. Telefon-összekötte­téssel érintkeznek vele; így közlik az utasítást a daru sze­mélyzetével, amelyet a mély­ben dolgozó búvár ad. Erősen hullámzik a Duna. A víz sötét. S ott a mélyben egy ember, Kispál Sándor dolgo­zik. Szabad beszélnem vele? Clyan tisztán hallom a hang­ját, mintha mellettem állna. — Nagyon sötét van. Hét méter víz van fölöttem. Most harminc méter hosszú hídpillér- hez erősítettem a húzóláncot. KÖNYÖRGÉS TE MAGASSÁGOS és eiérhes tetten Abtakundusz, minden üvegesek, ablakosok, és nyílás­záró szerkezeteket átlátszó la­pokkal ellátó kétlábú lények atyja, hallgasd meg igazhitű szolgád alázatos könyörgését. A Hold már kétszer telt meg és fogyott el ismét azóta, hogy földi helytartódhoz, a kecskék­ről elnevezett város V -egyes Ká -téesz névre hallgató egy­házad egyik alpapjához, a jel­vényében képkereteket és abla­kokat hordozó imaházad őrző­jéhez fordultam legbensőbb ké­résemmel. Elpanaszolám, hogy szelek és viharok betörék gá­ládul hajlékom négy üvegét, amelyen át a világba láttam, s melyek megóvtak engem s csa­ládom a kinti időtől, hévségtől, hidegtől, esők parkolásától. BE IS biztosítóm pedig egész lakásomat a rossz szellemektől, s károkozástól, felírván ajtóm fölé a titkos jelet: ÁB... Ha­nem ez mitsem ért, mivel biz­tonságom már lészen, csak szent papjaiddal, alpapjaiddal és egyéb ceremóniamestereiddel van híjával a város. Meg olykor az nemes lapocskákkal is, me­lyeket egymás kezéből kapkod­nak ki a népek, s győztes lévén az, ki maga cipelendi imaházad­hoz ablakos kereteit mondván: máris cálolom a stexet, hoci- nesze, viszem... De ki biran- dusz olyan bivalyi erővel, hogy nagy keretet cigeljen — hazánk pór nyelvén mondva — a teme­tőszéltől lakott helyünk kellős közepéig? Azóta tehát járunk nyakára szegény földi helytar­tóidnak — nem egy magammal — molesztálván őket reggel és délben kijövetelük irányában. S ők, mit tehetve, ígérik is, ami csak tőlük telik, halogatván a napot — bár halálunk napját tologálhatnánk majdan ilyen buzgalommal és hatékonyan. NEM IS folytatom tovább. Sírni szeretnék. Vad viharok eljövetelét érzi köszvényes cson­tom — a télelő jele ez. Papíro­kat gyűjtök hát, s azzal tömö- getem ablakom nyílásait. HA UGYAN meg nem könyö­rülsz rajtam szent Ablakundusz még az első hó leeste és fagyott tetemeink végső kihűlte előtt, Ámen. HALANDÓ PÁL és sorstársai. (Telepünk nevét írni se mervén e hithű irat alá.) ülést tartott az MSZBÍ elnöksége A Magyar—Szovjet Baráti Társaság országos elnöksége szombaton Rónai Sándor elnök- lésével ülést tartott. A társaság ez évben végzett munkájáról a beszámolót Kristóf István, az MSZBT főtitkára terjesztette elő. Kis tudósok Egyik könyökére támaszkodik, a má­sik ceruzáját ütö- geti az orrához, a harmadik kicsit nyitva hagyta a száját, a negyedik szemüvegét igazít­ja. Ez kihúzza ma­gát a széken, hogy a fejénél valamivel több látszon testi mivoltából a hosszú asztal mellett, amaz nevetésre felkészül­ten várja az alkal­mas pillanatot. De valamennyi élénken figyel. Sze­mük a régész bá­csin, Kőhegyi Mi- hályon, aki annyira bácsi, hogy első ránézésre alik tűn­ne ki a kis tudó­sok közül. Fiatal­ember, s annyira eggyéválik tanítvá­nyaival, hogy egész lehúzódik székében; legyen ő is akkora, mint azok« Végére jár a késő délutáni honismere­ti szakkör foglalko­zás a bácsalmási Vörösmarty könyv­tár ifjúsági termé­ben. Még néhány instrukció, befeje­zésül. — Tehát gyere­kek! Legközelebb megvizsgáljuk en­nek a jó öreg ha­tárnak valamelyik zugát .•.. Ahogy megbeszéltük, ott és akkor találko­zunk. Ha véletlenül nem jönnék, üze­nek nektek. Akkor se lógassátok az or­rotokat. Néha nya­kig vagyok mun­kával..; Te hőscin- cér! — fogja gallé­ron a mellette fész­kelődé kisfiút — ne húzódj el az asztal­tól. Nem látod, fényképez a ripor­ter elvtárs... Le ne maradj a képről« Tudod, te képvise­led rajta a színvo­nalat. A VI—VII. osztá­lyos úttörők jót ne­vetnek. Erre sok­szor sor kerül egy- egy foglalkozáson, hiszen a régész bá­csi olyan jóízűeket mond. A gyerekek iga­zán fájó szívvel hagyják itt a kelle­mes szakköri fog­lalkozást. Szeretet­tel igazítják rendbe az asztalra sorakoz­tatott monográfiá­kat, bekötött újság­évfolyamokat. Gon­dosan ellenőrzik, nem estek-e ki a kutatás során beil­lesztett kutyanyel­vek. Aztán hazain­dul Harczi Tibor, Szén te Márk, Nassz János, Kiss Pál, meg a többi tizen­két kisfiú. m Súlya lehet olyan száz tonna. — Nem fél a mélyben? A telefonikagylóban nevetés: — Megszoktam ... Mellettem hangos vezénysza­vak röpködnek. Megfeszül a vastag darulánc, felbukkan a búvár is. Kezdődik az emelés. Csikorognak a láncok, hullám­zik a víz, és annyi év után is­mét napfényben fürdik egy pil­lérdarab. Ezzel végére is érnénk ri­portunknak. Azt a címet is ad­tuk neki: Végleg eltűnnek a háború maradványai! De m:- kor? Ezt még engedjük elmon­dani az építésvezetőnek, aki hazánkban 1948 óta 280 elsüly- lyedt hajó kiemelésénél segéd­kezett: — Decemberben, sajnos, már nem tudjuk folytatni a roncs- kiemelést. Bevonulunk a sugo- vicai téli kikötőbe és az ed­dig kiemelt pillérek feldarabo­lását végezzük. Tavasszal újra A daru láncai már feszítik a mélyben fekvő hídpillérdarabot. Kispál Sándor búvár is felérkezik a mélyből. Közel két órát volt a víz alatt, s bizony jólesik szippantania a friss levegőből. munkához látunk; akkorra mintegy 200 tonna körüli vas marad már csak a Duna mé­lyén. Kiemelésével hamar vég­zünk, és jelenthetjük: tengeri hajózásra alkalmassá tettük a Duna bajai hídfőjének szaka­szát. .. MÁRKUS JÁNOS és PÁSZTOR ZOLTÁN riportja Végleg eltűnnek a háború maradványai Búvárokkal, roncsemelőkkel a Dunán Emelkedik a roncsdarab. Ezúttal 100 tonna súly van az emelő- daru láncain. PETŐFI NEPE A Magyar Szocialista Munkáspárt B ács-Kiskun inegyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Weither Dániel. Kiadja: a Petőt! Népe Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Mezei István igazgató Szerkesztőség: Kecskemét. Széchenyi tér 1. szám. Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19. 25-16. Belpolitikai rovat: 11-22. Szerkesztő bizottság 10-38. Kiadóhivatal: Kecskemét. Szabadság tér i/a Telefon: 17-09. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál ás kézbesítőim éL Előfizetési dfj t hőnapra 12 forint Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét. — Telefon: 11-85. Index; 25 065,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents