Petőfi Népe, 1963. november (18. évfolyam, 256-280. szám)

1963-11-02 / 257. szám

Ankét a műszaki könyvekről Az élelmiszeripari szakma ve­zető szakemberei vannak együtt mintegy harmincán. A Kecske­ménti Konzervgyár II. sz. tele­pén műszaki könyvankétot tar­tanak. Nemrég hangzott el a beve­zető előadást tartó dr. Almási Elemérnek, a Központi Élelmi- szeripari Kutató Intézet kikül­döttének egyik megállapítása: „Nincs olyan műszaki könyv, amelyből egy újítást ki ne le­hetne elemezni. Műszaki fej­lesztés — műszaki önképzés nél­kül nehéz dió, de nem is való­sítható meg.” Szentpéteri György, a Nagy­kőrösi Konzervgyár műszaki könyvtárosa, egyben újítási meg­bízottja, máris csatlakozik. „Újí­tások ügyében a mi könyvtá­runkat is sokan látogatják. Kül­földi, keleti, nyugati szakfolyó­iratokat is járatunk. Fotólabo­ratóriumot rendeztünk be.” „Könyvállományunk egy része 8—10 éves kiadás — mondja Vörös Antal, a kecskeméti II-s telep könyvtárosa. Várjuk ezek­re a selejtezési engedélyt. A ké- ziköriyveket különösen a TMK- sok forgatják szorgalmasan, de újabban már az édes- és kon- zervüzemiek is. Sok hasznát vesszük a népszerűbb kiadvá­nyoknak a szakmunkásképző tanfolyamokon. Az alapismere­teket tartalmazó szakkönyvek éppen ezért legyenek közérthe­tőbbek.” „Van nálunk is sok könyv — kezdi Deli Lajos, az I-es tele­piek részéről —, de némelyiket úgy őrzi a könyvtáros elvtárs­nő, mint a szentírást; ki nem adná tanulmányozásra. Nem fo­rognak a könyvek. Van, aki ki­veszi az őt érdeklő szakmai for­rásmunkát, aztán elteszi a sa­ját könyvtárába.” Bíráló megjegyzések is elhang­zanak. Nincs még elég szak­könyv a hűtőgépek, anyagmoz­gató berendezések — mint eb­ben a szakmában a szivattyúk kezeléséről. Rendszertelenül jár­nak a szaklapok, mint a „Kon­zerv- és paprikaipar” meg a „Hűtőipar”. Záradékképpen arra a követ­keztetésre jutnak, hogy az üze­mi műszaki könyvtárak kezelé­sét jól tájékozott szakemberek­re kell bízni. — th —n KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ November 2-án, szombaton este 1 órakor Vörösmarty: CSONGOR ÉS TÜNDE Drámai költemény 3 részben. Eerky Lili bérlet. 0^-4 November 2-án, szombaton: Baja Központi: Az iszákosok ut­cája, Baja Uránia: Gyilkosság Szicíliában, Kalocsa: Párbeszéd, Kecskemét Árpád: A hetedik esküdt, Kecskemét Városi: Foto Háber, Kiskőrös: Köszönöm doktor bácsi. Kiskunfélegyháza: A púpos, Kiskunhalas: Hogy ál­lunk fiatalember? A FIZIKAI KÉMIA ALAPJAI 2. bővített és átdolgozott kiadás Dr. Erdey-Grúz Tibor. Kb. 752 oldal. Ára kötve kb. 78 forint. A mű új kiadása — az előző­höz viszonyítva — még részle­tesebben tárgyalja a vegyész­mérnökökön kívül a gépészmér­nökök, energetikusok minden­napi munkájához is szükséges termodinamikát, azonkívül is­merteti a kolloidokból azokat a felületi jelenségeket, amelyek­nek ipari vonatkozásai fonto­sak. A mű csupán középfokú matematikád előismereteket igé­nyel. Használt bútort, ruhaneműt stb készpénzért is vásárolunk! ány; Áruház Kecskemét, Nagykőrösi u. 22. sz. 9104 Apr óhirdetések MOSZKVICS 407, 1961-es típus, jó állapotban eladó. Vaskút, gyógy­szertár. 342 NEHÉZ és könnyű fizikai munkára alkalmazunk fatelepre férfi és női segédmunkásokat, azonnali belé­péssel. Egyszeri étkezést és a vidé­kiek részére modem munkásszállást biztosítunk. ÉRDÉRT Vállalat 9-es sz. lombos telepe, Budapest, XVITI. Gyűjtő u. 2. 9369 ÖTVENES és. hötszázas mázsa el­adó. Kecskémét,,.. Bem, u. 18. 3770 SZŐLŐOLTVÁNYOK, olasz rizling, bánáti rizling, saszla, Csabagyön­gye, szőlőskertek, piros szlanká. I. o. 4,50, II. o. 2,50, azonnali szál­lításra megrendelhető. Szabó Imre Abasár, Rákóczi u. 6. 9372 BOGNARSEGÉD, aki ács-, aszta­losmunkához ért, elhelyezkedne. Leveleket ..Kőműves” jeligére a ki- adóhivatalba kérek. 3780 NEMZETKÖZI győztes apától ma­gyar vizsla szuka és kan, 1 évesek eiadók. Jánoshalma, Papímemu- gyár. 9347 A MŰM. 618. sz. Helyiipari Iskola igazgatósága pályázatot hirdet az alábbi betöltetlen állásokra: fém­ipari műszaki tanári állásra (egye­temi vagy főiskolai végzettséggel), matematika—fizika szakos tanári állásra (egyetemi végzettséggel ren­delkezők előnyben), lakatosipari szakoktatói állásra (lakatosmesteri vagy művezetői képesítés szüksé­ges). Fizetés 10/1959. sz. rendelet szerint. Cím: Kiskunhalas, Szabad­kai út 1. sz. ________________ 9321 HE LYET keres 150 db birkának te­lelőre. Dunántúl előnyben. Tal- mácsi László, Szabadszállás, Ba- láos 169.____________________________9330 600-as TRABANT Limousine eladó. Csólyospálos, alsópálosi iskola, Nagy Nándor.____________________________9343 WA RSZAWA személygépkocsi el­adó családi okok miatt. 19 000 kilo­méterrel. Kiskőrös, Kossuth u. 22. szám._______________ 9370 PIA ROMAJTÓS szekrény, tvikpr, ágy eladó. Kecskemét, Leninváros, X. épület C.-lépcsőház, III. emelet 34. szám. 9377 GYERMEKKOCSI eladó. Kecskemet, Puskin u. 4 . 9379 ELADÓ 2 ruhásszekrény, Kecske­mét, Villám István u. 3. 9330 TRÁGYA eladó. Kecskemét, Csong­rádi út 107. 9382 előnyben” jeligére a kecskeméti Magyar Hirdetőbe. 9384 GERENDÁK és verandablak eladó. Kecskemét, Szamuely Tibor utca 4. Szőke Gyuláné. 9385 KŐMŰVESEKET és kőművesek mellé segédmunkásokat azonnali belépésre állandó budapesti mun­kára felveszünk. Munkásszállást, ebédet biztosítunk. Tanácsi igazo­lás szükséges. Utazási költséget hem térítünk,. csak a kedvezmé­ny és igazolást adjuk. Jelentkezés: Április 4 Magasépítő és Szerelő- ipari Ktsz, Budapest, VIH. Auróra u. 23. Munkaügy. ______________ 9361 KI TŰNŐ állapotban levő Pannónia motorkerékpár áron alul eladó. Kecskemét, Puskin u. 19/b. 3746 A KISKUNHALASI Községgazdálko- dási Vállalat felvesz egy gyakor­lott magasépítő technikust és há­rom gyakorlott útépítő technikust vagy művezetőt. Fizetés megálla­podás szerint, útiköltséget csak felvétel esetén térítünk. 9345 ELADÓ szép dió háló, sezlon. Érdeklődni vasárnap. Kecskemét, Szabadság tér 3. II. em. 6. 7363 Izsákon megnyílt a kecskeméti Fényképész Szövetkezet fiókműterme. Rákóczi út 20. szám alatt, dr. Gábris- sal szemben. Készítünk: igazolvány-, esküvői, csa- di, társas, tabló-, valamint műszaki fényképeket. Vezetőség 9342 Gyors- és gép rőt keres azonnali belépésre az AGROKER Vállalat (Kecs­kemét, Matkói út 3.), csak nagy gyakorlattal bírók je­lentkezzenek, akik a he­lyesírást is ismerik. Jelentkezés: 1963. nov. 4-én reggel 7—15 óráig. 9349 LOTTÓN nyert centrifuga és jó ál­lapotban levő 125-ös D. Csepel sür­gősen eladó. Kecskemét, Vásári ut­ca 20. U-es Konzervgyár mögött. 9356 ALIG használt kombináltbútor el­adó. Érdeklődni kiskecskeméti élel­miszerboltban, Kerekesné. 9358 A 44. sz. Építőipari Vállalat azon­nali belépéssel felvesz budapesti munkahelyre TSZ-TAGOKAT szerződéssel, továbbá kubikosokat és férfi segédmunkásokat. A vál­lalat a dolgozó kívánságára szer­ződést köt. Szállást, napi kétszeri étkezést, családfenntartóknak külön- élési díjat biztosítunk. Munkaruha, tanácsi igazolás, tsz-tagoknak a tsz vezetőségétől iga-zolás szükséges. Je­lentkezés: Budapest, V. Kossuth Lajos tér 13—15. 9385 700-AS DKW személykocsi jókar­ban eladó. Kecskeméti Úttörő ut­ca 17. 9383 Megérhetett Kiskunhalasra csak 2 napig A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL DUNAVECSEI JARÄSI felügyelősége ÉRETTSÉGIZETT FÉRFI ELŐADÓT KERES NOVEMBER 15-1 BELEpESSEL. JELENTKEZÉS SZEMÉLYESEN VAGY LEVÉLBEN DUNAVECSE, JARÄSI TANÁCS ÉPÜLETÉBEN. 9313 FIATAL házaspár Idős özvegyet eltartana lakásáért. „Szép élet” jeligére a kecskeméti Magyar Hir­detőbe. 9340 ELCSERÉLEM egy szoba, összkom­fortos szövetkezeti lakásom egy kis szoba, konyhádért. „Bérháziak íluíc­dukkózásf, fényezést és minden szerkezeti festést és mázolást vállal a Kecskeméti Fém- és Vas­ipari Ktsz. Szent István város 1* (Fűzfásköz.) Telefon: 24-68. 8973 Áz Állami Áruház mai ajánlata: „Neva” férfiing divatszínekben Nyakkendő új mintákban Férfi kockás gyapjú sál 122,— Ft 18,— Ft-tól 66,— Ft-ig 87,— Ft __________ 9300 Bá cs-Kiskun megyei Tanácsi Tervező Iroda felvételre keres tervezésben gyakorlott ÉPÍTÉSZMÉRNÖKÖKET, ÜT-, HID­ES MÉLYÉPÍTÉSI TERVEZÉSBEN GYAKORLOTT Általános mérnököket, statikus mérnökö­ket, ÉS EGY Fö MAGASÉPÍTŐ ÄRELEMZÖT. Továbbá MAGASÉPÍTÉSI ÉS MÉLYÉPÍTÉSI TECHNIKUSOKAT. Szükség esetén lakást biztosítunk. Útiköltséget felvétel esetén térítünk. Jelentkezés levélben vagy személyesen. Kecskemét, Kossuth tér 1. ______ 9367 A Várpalotai Szénbányászati Tröszt férfi Binnkaeréhet felvesz 18—40 éves korig, mélyszinti bányamunkára. Felvételt azok nyerhetnek, akik azt megelőzően orvosi vizs­gálaton bányamunkára alkalmasnak bizonyultak. Kedvezményes munkásszállást és napi 3-szori étkezést biz­tosítunk. Nős és családfenntartók évente 64 <j ahidrált szenet kapnak térítés nélkül. Útiköltséget felvétel esetén térítünk. Felvételhez rendezett munkakönyv, két hétnél nem régibb tanácsi igazolás, katonakönyv és az előző munkahelyről egészségügyi törzslap szükséges. Jelentkezni lehet 1963. december 1-ig Várpalotai Szénbányá­szati Tröszt munkaügyi osztályán. 9229 Eredményesen hirdethet lapunkban Nyugdíjas anyagkönyvelőt vagy forgalmi könyvelőt alkalmaz azonnalra a Kecs­keméti Hűtőipari Válla­lat. Rákócziváro® 20. sz. Kecskemét. 9366 PETŐFI NEPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Weither DánieL Kiadja: a Petőfi Népe Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Mezei István igazgató. Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyi tér l. szám. Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19. 25-16. Belpolitikai rovat: il-22. Szerkesztő bizottság 10-38 Kiadóhivatal: Kecskemét. Szabadság tér l/a Telefon: 17-09. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 12 forint Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét. — Telefon: 11-85. Index: 25 065. GOLIATH AZ ÓRIÁSBÁLNA UU1 ''UWÜP i>!»l'l 3 Ö N i Kiskunmajsára november 4, Kiskunfélegyházára nov. 5—7. Megtekinthető reggel 8-tól este 8-ig. Tanulóknak csoportos látogatás esetén kedvezmény. 9275 3 C N l

Next

/
Thumbnails
Contents