Petőfi Népe, 1963. október (18. évfolyam, 229-255. szám)
1963-10-31 / 255. szám
!. oldal 1963. október 31, csütörtök Előzetes tárgyalások Bamakóban Az Olass Szocialista Párt kongresszusa Helyreállt a nyugalom Dahomeyben A MAROKKÓI—algériai viszály ügyében a két fél kibékítése céljából összehívott értekezEGY NAP A KÜLPOLITIKÁBAN séget képviselő csoport függővé teszi a kormányban való részvételt. Az első gazdasági tervezést letre a Mali Köztársaság fővárosába, Bamakóba már egy nappal ezelőtt megérkeztek az érdekelt felek. Hírügynökségi jelentések azonban arról számolnak be, az első nap anélkül telt el, hogy a két szemben, álló fél találkozott volna egymással. Az előkészítő tárgyalások a késő éjszakai órákig folytak. A Mali Köztársaság elnökének szóvivője kedden este sajtótájékoztatót hívott össze. Bejelentette, hogy a szerdára virradó éjszaka sem lesz négyes találkozó. A közvetítő megbeszéléseket Hailé Szelasszié császár és Mo- dibo Keita, Mali elnöke mindaddig folytatja, amíg mindkét fél részére elfogadható kompromisszumos megoldásra alkalmas helyzet nem jön létre. Előbb kettes, majd hármas találkozó volt, amelyen jól tájékozott forrás szerint az az indítvány állott az előtérben: létesítsenek a vitatott térségben egy semleges övezetet, valamiféle „senki földjét”, ahonnan a szemben álló felek erői kivonulnának, hogy átadják a helyüket egy afrikai rendfenntartó erőkből álló csapategységnek. A javaslat elfogadásával a harcok automatikusan meg is szűnnének. És — természetszerűen előtérbe kerülne a határkérdés, melyre nézve a gyors megállapodás már egyáltalán nem valószínű. A tárgyalások továbbra is kormányfői szinten folynak az elnöki palotában. Sajtójelentések arról számolnak be, hogy a légkör határozottan feszültebbé vált, a korábban kialakult bizakodó hangulatot bizonyos fokú csüggedés váltotta fel. AZ OLASZ Szocialista Párt kongresszusa, illetve a kongresszuson hozott döntések állanak ma Nyugaton a nemzetközi érdeklődés előterében. A hírügynökségi jelentések szerint a szocialista párt egyik szárnya, az úgynevezett „autonómista csoport”, a kormányba való belépést javasolta és erről határozati javaslatot készített. A javaslatot a párt taglétszámának 57 százalékát képviselő kongresszusi küldött szavazta meg. A baloldal határozati javaslata mögött jóval kevesebben foglaltak állást. Ismeretessé vált az a hét feltétel, melynek teljesítésétől a többes reformpolitikát követel, melyben a magánkezdeményezésnek tág teret biztosítanának, míg az állam a kezén levő üzemek révén ugyancsak szerepet kap a termelésben. Üjfajta mezőgazda- sági politika kialakítását is szorgalmazzák, sürgetik az alkotmány előírásainak, különösen a tartományi önkormányzatnak a megvalósítását, az állami közigazgatás reformját, a tudományos kutatás ösztönzését, az iskolarendszer demokratikus reformját. A határozat kijelenti, hogy a külpolitikában ragaszkodni kell a párt hagyományos, internacionalista, pacifista és semleges elveihez. Ez azonban nem teszi kétségessé Olaszország NATO-tagságát. Nenni egy sajtóértekezleten arról beszélt, hogy elégedett a kongresszus eredményeivel, főleg azért, mert határozott és világos politikai döntéseket hozott. Nyugati hír- ügynökségek azonban megjegyzik, hogy a kongresszus korántsem hozta meg a kívánt siker Nenninek. Az eredmények csak az eljövendő kormányalakítási tárgyalásokon válnak lemérhetők- ké. DAHOMEY új négytagú kormányának tagja: megtartották első sajtóértekezletüket. A kormányelnök kijelentette, hogy az országban az elmúlt napok tüntetései után ismét nyugaloiT uralkodik. Az éjszakai kijárási tilalmat egyelőn még fenntartják, de a kereskedelem máris felélénkült és nő a lakosság biztonságérzete. Hamarosan általános választásokat tartanak, de ennek időpontja még nem ismeretes. A régi kormány miniszterei egyelőre egy katonai támaszponton élnek „biztonságuk érdekében”, de semmiféle bírói eljárást nem szándékoznak indítan ellenük — hangoztatja az új kormányfő. A DPá egyik kommentárja megállapítja, hogy az új da- homey-i kormány tagjai azt a három pártot képviselik, amely az ország politikai életében eddig is vezetőszerepet töltött be. Dahomey külpo litikáját — állapítja meg a hírügynökség — « legutóbbi napok eseményei valószínűleg nem iger érintik. Ezek már régóta lappangó belpolitika: feszültségre vezethetők vissza. SZOVJET SZÍVSEBÉSZEK HOLLANDIÁBAN Krilov és Szolovjev, ismert szovjet szívsebészek látogatást tettek az utrechti Antonius-kórházban. Balról jobbra: dr. Van Nieuwenhuizen, a kórház szívspecialistája, Szolovjev professzor, dr. Schaepkens Van Riempst szívsebész, és Krilov professzor egy mesterséges szívgépnél. Folyik a mentés Lengédében LENGEDE (MTI) A nyugat-németországi Lengede vasércbánya egyik kamrájában, víz ostromolta „légzsákjában” rekedt három bányász Gerhard Hanusch, Fritz Leder és Emil Pohlei, nyugodt alvással töltötték a szerdára virradó éjszakát, míg a felszínen megfeszített erővel folyt a küzdelem megmentésükért. A munkát a sűrű köd és a fagyponthoz közelálló hőmérséklet akadályozza. Tekintettel arra, hogy a légzsákban 1,3 atmoszféra a nyomás, nem elég egyszerűen áttörni a bányászok tartózkodási helye fölötti földréteget, mert ebben az esetben a levegő elillanna és a helyébe nyomuló víz a három bányász vesztét okozná. A hatvan méteres mélységben tehát gondosan szigetelni kell a fúrást. Ezután folytatják a munkát és előreláthatólag szerdán este 10 órakor törik át a falat, Ekkor torpedóalakú mentőkabint bocsátanak le a szerencsétlenül jártakért. A három bányászt a mentőkabinból különleges kamrába viszik majd, ahol mintegy három órán keresztül fokozatosan csökkentik a nyomást. Ilyen jellegű mentésre nem volt még példa a bányaszerencsétlenségek történetében. A mentési munkálatokról tudósító fotóriporterek az összeköttetést biztosító csövön fényképezőgépet küldtek le a mélybe és ezzel a bányászok lefényképezték magukat. Bár az első felvételek rosszul sikerültek, ez az első eset, hogy egy bányaszerencsétlenség szenvedő hősei fényképeket küldenek magukról a felszínre. A fotóriporterek ezután újabb gépet küldtek a légzsákba, pontosabb használati utasítással. A három bányász 125 órája várja szabadulását. Kádár János üdvözlete Max Reimannhoz Kádár János elvtárs táviratban üdvözölte Max Reimaim elvtársat, Németország Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkárát 65. születésnapja alkalmából. Souvanna Phouma Moszkvában Souvanna Phouma herceg, a laoszi koalíciós kormány miniszterelnöke feleségével együtt szerdán a szovjet fővárosba érkezett. A vnukovói repülőtéren Nyi- kita Hruscsov szovjet miniszterelnök és felesége fogadták a magas vendégeket. A fogadásnál jelen voltak más szovjet vezető személyiségek és a diplomáciai képviseletek vezetői is. Nyikita Hruscsov szerdán fogadta Souvanna Phoumát. A fogadáson és megbeszélésen Khampan Panya laoszi nagykövet, Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter és más hivatalos személyiségek vettek részt. Hasznos kiállítás Holnap, november 1-én —, miként már hírül adtuk — az állami gazdaságok, s a gépállomások megyei igazgatósága, a MEDOSZ megyei bizottsága, valamint az Agrártudományi Egyesület Bács-Kiskun megyei csoportja rendezésében Kiskunhalason nagyszabású mezőgazda- sági újítási kiállítás nyílik. Az itteni állami gazdaság előadótermében, s a Csipkeházzal szemben elterülő Városi Parkban több mint 70 gép bemutatásával ismertetésre kerülnek a gépesített homoki gazdálkodás kialakításában elért eredmények, a szőlő és gyümölcsös telepítésének, művelésének, a különböző termények feldolgozásának korszerű módszerei. Emeli a kiállítás színvonalát az. hogy a Törökszentmiklósi Mezőgazda- sági Gépgyár is felvonultatja legújabb gyártmányait, a Mező- gazdasági Gépkísérleti Intézet pedig ismerteti legújabb kutatási eredményeit. Vendégkiállítóként, a hatáskörébe tartozó üzemek dolgozói legjobb újításainak a bemutatásával szerepel a Tolna megyei Állami Gazdaságok Igazgatósága is. A szükséges felvilágosítások megadására, s a gépek működésbe hozása végett a kiállításon állandó technikai ügyeletet tartanak. A kiállítás fontos állomása a mezőgazdasági újítási mozgalomnak, tanulságos seregszemléje az újítók hasznos tevékenységének. Mindezek fejlődésének eddigi szakaszáról ad számot, ugyanakkor támpontul szolgál a mozgalom még szélesebb körben szükséges kibontakoztatásához is. Haszna kétségen kívüli, sikeréhez azonban nem elegendő a rendező szervek példás felkészülése. Ahhoz arra van szükség, hogy mezőgazdasági üzemeink, szövetkezeti gazdaságaink minél több vezetője és gépesítéssel foglalkozó szakembere tekintse meg. A példák tömegével lehetne bizonyítani, hogy a hasonló rendezvények, az ezeken szerzett tapasztalatok milyen nagy segítséget nyújtottak a mezőgazdasági termelés fokozásában. Járási tanácsaink mezőgazda- sági osztályai is segítsenek a november 7-én este záruló kiállítás látogatóinak szervezésében. Nem szabad megismétlődnie annak a közönynek, ami a néhány hete Felsőszentivánon megrendezett sertéstenyésztési ankéton való részvétellel kapcsolatban számos közös gazdaság részéről megnyilvánult. Azon például a kiskunfélegyházi, a kecskeméti és a kiskőrösi járásból senki nem vett részt, s a dunavecsei- ből is csak két-három szövetkezeti vezető. A távolmaradást pedig nem indokolta a vetés munkája, hiszen az állattenyésztők azzal nem voltak elfoglalva. A korszerű termelés egyre bonyolultabb feladatok megoldását követeli mezőgazdasági üzemeink vezetőitől, s ehhez bizony látniok, tanulniok kell. Látniok ezt a kiállítást is! T. I. Rendőrkézre került az álügyvéd Nem tanult háromszori szabadságvesztés büntetéséből, amelyet csalásért, üzérkedésért kapott Peregi Kálmán városföldi lakos. A 26 éves fiatalember augusztusban ismét nem érzett kedvet a becsületes munkához, s hiszékeny embereket csapott be különböző fondorlatokkal. Elsőnek R. F-nétől kért 500 forintot gyümölcsvásárlásra, s mikor az „előleg elfogyott” ismét 300 forint kellett az „olcsó gyümölcs előlegezéséhez”. Sz. A-nénak úgy mutatkozott be, mint ügyvéd, s felajánlotta, hogy a család válóperes ügyét gyorsan megoldja, természetesen nem ingyen, hanem 1800 forintért. Miután csak 500 forint volt otthon, az „ügyvéd úr” egyelőre ennyivel is megelégedett. Arról talán nem is kell beszélni, hogy a válóperes ügy elintézéséből Peregi részéről semmi sem történt. Az emberek azonban még mindig hittek Pereginek. K. Gnek olcsó kukoricát ajánlott megvételre, s erre először 500, majd 300 forintot csalt ki. A kukoricavásárlás elmaradt, mint ahogy Peregi is, aki már forrónak érezte a városföldi talajt a lába alatt. E csalássorozat betetőzése a katonatelepi italboltban zajlott le. B. J. nagykőrösi lakos alaposan felöntött a garatra, s szerencsétlenségére az ital kifizetésekor az összes pénzét elővette. Kerékpárral indult haza, ám az ital erősebbnek bizonyult nála, s az árokba esett. Peregi nem hagyta magára, a „segítségére sietett”. Amíg felállította az il- luminált embert, annak 1600 forintja Peregi zsebébe „vándorolt”. Nem Peregi Kálmánon múlott, hogy az 1600 forint többé-ke- vésbé megmaradt, ugyanis a csaló és tolvaj álügyvéd előzetes letartóztatásban várja az ítéletet. Gémes Gábor Csalt, örökségért ölni akart — tízévi szabadságvesztésre ítélték Szűcs János kecskeméti lakost csalásért, sikkasztásért, lopásért már háromszor megbüntették. Rövid munkavállalás után vállalatok vezetőitől és magán- személyektől kisebb-nagyobb összegeket csalt ki arra hivatkozva, hogy a pénzre hivatalos Megrögzött tolvaj a bíróság előtt Nemrégiben ítélte el a kiskunfélegyházi járásbíróság Ri- cza Mátyásné kecskeméti lakos fiatalasszonyt. Riczáné, bár most került először a vádlottak padjára, cselekményei egy megrögzött bűnözőnek is „dicséretére” váltak volna. Ez év márciusában elment férje szüleihez, bár Ricza Mátyástól különváltan él, mégis egy hetet tartózkodott ott. Kihasználva a kínálkozó alkalmakat a családtól különböző női ruhaneműt lopott el. majd egy alkalommal, amikor senki sem tartózkodott odahaza, feltörte a padlásajtót, és padlásról megpakolva távozott. Kiskunfélegyházára ment, s ott Fejes Sán- dornénál volt alkalmazásban. A bizalommal azonban itt is visz- szaélt és szintén megdézsmálta a háziasszonyt, aztán eltűnt, de csak rövid időre, mert májusban már Kiss Gáborné ugyancsak kiskunfélegyházi lakoshoz költözött, mint albérlő. Bűnöző életmódjával azonban még itt sem szakított, hanem tovább lopott, nem válogatva a szeme elé került tárgyakban. Szalonnát, ágyterítőt, zsákot mindent elvitt. A bíróság több rendbeli lopás és csalás bűntette miatt jogerősen tízhónapi szabadság- vesztésre ítélte. útján szüksége van, mert a pénztárcáját ellopták. Vidéki útjain fizetés nélkül távozott a szállodákból. A szélhámoskodást elősegítette, hogy amikor a vállalattól kilépett, nem vezették be a személyi igazolványába munkaviszonya megszűnését, s így arra hivatkozott, hogy van munkahelye. Közben hírét vette, hogy Budapesten a nagynénje mintegy húszezer forint örökséghez jutott. A fővárosba utazott azzal a céllal, hogy a pénzt megkaparintja. Egyik napon az előszobában gázkulccsal többször fejbe ütötte az idős asszonyt, majd amikor földre esett, fojtogatni kezdte. A házfelügyelő megzavarta és a szomszédok segítségével lefogták. A szerencsétlen asszonyt csak a gyors orvosi kezelés mentette meg. A fővárosi bíróság Budapesten, majd Kecskeméten — ahol a szélhámosságok zömét követte el — tárgyalta a bűnügyet. Szűcs Jánost a bíróság tízévi szabadságvesztésre ítélte és kötelezte az okozott kár megtérítésére.