Petőfi Népe, 1963. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)

1963-09-12 / 213. szám

nl flat 1963. szeptember 12, csütörtök — Szerdára virradóra lényegesen javult a helyzet a vasárnapi felhőszakadásoktól megduzzadt pata­kok mentén. Valamennyi patakon megkezdődött az apadás, sőt nagy részükön már levonult az árhullám. Heréd községben a Bér-patak több mint fél métert apadt, s már víztelenítették az elöntött házakat. Az árhullámok pusztításairól még nincsenek végleges adatok. Becslések alap­ján a legtöbb kárt okozott helyeken — Somogy, Baranya, Tolna és Fejér megyében — mintegy 8000 holdra tehető a vízzel elöntött terület, 80— 90 százalékban patak menti rétek és legelők. n APTÁR 1963. szeptember 12, csütörtök. Névnap: Mária. Napkelte: 5 óra 16 perc. Napnyugta: 18 óra 4 perc. n _i « A MAGYAR TU­DOMÁNYOS AKADÉ­MIÁN tegnap megkez­dődött a Magyar Bio­kémiai Társaság első nagygyűlése. A három­napos nagygyűlést dr. Tankó Béla debreceni orvosprofesszor, a tár­saság elnöke nyitotta meg. A Magyar Tudo­mányos Akadémia ne­vében Straub F. Brúnó akadémikus üdvözölte a kongresszus nagyszá­mú résztvevőjét. A há­romnapos tanácskozá­son 68 előadás hang­zik el a biokémia leg­különbözőbb kérdései­ről. — Faruk, volt egyip­tomi királyt 1675 dol­lár pénzbüntetésre ítél­te a római bíróság, mert egy svájci gyűj­tőnek olyan „régi” bé­lyegeket és érméket adott el. amelyek ha­misnak bizonyultak. = A vn.AG LEGSÜ- LYOSABB HÁZASPÁRJA minden valószínfiséer sze­rint az Ámultában éld Mr. és Mrs. Worth házaspár. A férj 266,8 kilogramm, felesége pedig 180,5 kilót nyom. A házaspár tehát 457,3 kilogrammos, tekin­télyes súllyal rendelkezik. A férj két méter magas, egyik nadrágszáráhan két normál méretű ember ké­nyelmesen elfér. Mindket­ten makkegészségesek. — A nyári szünet utolsó napjaiban 17 önkiszolgáló bolt mű­ködését vizsgálták ala­pos részletességgel a SZÖVOSZ kecskeméti technikumának taná­rai, hogy tapasztala­tairól a tanítás során diákjaiknak beszámol­hassanak. — ittas Állapot­ban, vezetői igazolvány és menetlevél nélkül ült a vállalatától engedély nélkül elvitt motorkerék­párra Kormos József, a Kecskeméti Finommecha­nikai vállalat dolgozója, s az 5-ös számú főközle­kedési útvonalon Kiskun­félegyháza felé tartva ne­kihajtott a leeresztett vas­úti sorompónak. Az ütkö­zés következtében nyolc napon belül gyógyuló sé­rülést szenvedett, a mo­torkerékpáron és a so­rompón pedig körülbelül 2500 forint értékű kár ke­letkezett. Siralmas rekord A japán fiatalkorúak 1962-ben 162 941 bűn- cselekményt követtek el. Ez a szám rekord­nak tekinthető, hiszen 28 százalékkal nagyobb mint az előző évi. A bűncselekmények több­ségét 14—15 éves gye­rekek követték el, akik közül sokan kapcsolat­ban állnak különféle gengszterbandákkal. — Iskolák, középüle­tek takarítását könnyí­ti és gyorsítja az új felmosó robotgép, mely­nek első példányait a napokban készítette el a Bajai Vas- és Fém­ipari Ktsz. — Több mint hat­millió tojást expor­tált eddig a Kecs­keméti Baromfifel­dolgozó Vállalat, zömmel a népi de­mokratikus onszá­— KÖMPÖC párt- és tanácsvezetői, ta­nácstagjai a népneve­lők bevonásával meg­tárgyalták az őszi me­zőgazdasági munkák elvégzésével kapcsola­tos feladatokat. Ezeket ismertették a termelő- szövetkezetek és ter­melőszövetkezeti cso­portok gazdáival. Az eredmény nem maradt el, mert máris 200 hol­don elvégezték a rozs vetését, szedik a bur­gonyát, és készülnek a kukorica törésére. (Ko­rom József leveléből.) Korunk hősei Posztnyikov szovjet szobrászművész jelen­leg Valentina Tyeres- kova és Valeri j Bi- kovszkij arcmását min­tázza. Egyúttal befejez egy kompozíciót, amely German Tyitovot áb­rázolja, amint apja he­gedűjátékát hallgatja. — MEGYÉNK ME­ZŐGAZDASÁGI ÜZEMEIBEN az idén is megszervezik a szakszervezeti politi­kai oktatást. A má­sodéves tanfolyamok mellett újabb húsz elsőéves tanfolvamot indítanak a téli hó­napok alatt. — BULGARIA nem­zeti ünnepe alkalmából a kecskeméti városi művelődési ház „Bul­gária ma” címmel fény- icépkiállítást rendezett a Cifrapalota első eme­leti dísztermében. A ki­állítás minden délután 4-től este hét óráig te­kinthető meg. — E HÉTEN NYÍ­LIK az újonnan fel­épült tiszakécskei mű­velődési otthonban a Bolgár Nemzeti Galéria negyven képből álló reprodukciós vándorki­állítása, melyet a kecs­keméti városi művelő­dési ház rendezésében még a járás tizennégy községében mutatnak be. — Kiszámították, hogy a Német Szövet­ségi Köztársaság 56 millió lakosából 2,5 millió tisztviselő. Ez azt jelenti, hogy min­den 22,4 lakosra jut egy tisztviselő. — A NEW YORK-I karácsonyi játékpiac készülő slágere: kísér- tetház az ablakban megjelenő szellemek­kel és kétségbeesett se­gélykiáltásokkal mag­nófelvételről. — Elkészült — a kö­zös gazdaság saját épí­tőbrigádjának közre­működésével — az új, 40 vagon befogadóké­pességű magtár az izsá- ki Sárfehér Termelő- szövetkezetben. Az új gazdasági épület jelen­tősen enyhíti a terme­lőszövetkezet tárolási gondjait. — VI. Pál pápa a ja­pánoktól olyan készü­léket kap ajándékba, amely villanyáram se­gítségével tíz perc alatt a „legmakacsabb” ál­matlanokat is elaltatja. Gépjármű- vezetők, motorosok figyelem l Füzet formájában megjelent a BRFK ve­zetőjének 1/1963. sz. szabályrendelete. A szabályrendelet foglal­kozik az új KRESZ- nek megfelelően a fő­város új forgalmi rendjével. Többek kö­zött szabályozza a hi­dak, alagutak, parkok forgalmi rendjét. A fü­zet az állami könyv- terjesztő vállalatoknál 80 filléres áron kap­ható. — Űj kölcsönző bol­tot adnak át ma ren­deltetésének Tiszakécs- kén. A földművesszö­vetkezet kezelésében a mosó- és porszívógépek mellett számos háztar­tási kisgép és eszköz kölcsönzésével segíti a házi munka végzését. — Majdnem 3000 mázsa almára — a ter­vezettnek a négyszere­sére — számítanak az Izsáki Kossuth Terme­lőszövetkezetben. A szőlők közötti szór­ványgyümölcsfák ter­mésének egy részét már leszüretelték és ér­tékesítették. A téli al­ma kétharmad része megfelel az exportkö­vetelményeknek. “ JEAN EFFEL, a világhírű francia raj­zoló, aki A világ te­remtése című rajzfilm alkotásában közremű­ködött, Adám és Éva címmel új filmet készít elő. Effel a történetet Mózes első könyvéből kölcsönözte, s filmjé­ben számos vidám moz­zanattal és ötlettel egé­szíti ki azt. — villámcsapás er­TE az augusztus 29-én Lászlófalva felett átvonu­ló vihar alkalmával Sza­bó László lászlófalvi lakos nádfedeles lakóházát. A háztáji biztosítással ren­delkező termelőszövetke­zeti tagnak a lakóépület tetőzetében, s padláson elhelyezett mezőgazdasági és házi ingóságokban ke­letkezett károk megtéríté­se fejében 21 173 forintot utalt ki az Állami Bizto­sító. — VEZETŐI IGA­ZOLVÁNY NÉLKÜL motorozott Kállai Sán­dor Petőfiszállás, 611. szám alatti lakos. Sza­bálysértési eljárás in­dult ellene. — A Kecskeméti Agro­meteorológiai Obszervató­rium jelenti: Szeptember 10-én a középhömérséklet 16, (az ötvenéves átlag 17,8) a legmagasabb napi hő­mérséklet 18,5 fok, a nap­sütéses órák száma 1,9 volt, 11-én a legalacso­nyabb hőmérséklet 10,3, a reggel hét órakor mért hőmérséklet 12,8, a dél­után ketőkor mért hőmér­séklet 28,8 fok volt. Várható időjárás csütörtök estig: kevés felhő eső nélkül. Gyen­ge, napközben kissé élénkebb keleti, délke­leti szél. Főként a Du­nántúlon reggeli köd. A nappali felmelegedés kissé még erősödik. Várható legmaga­sabb nappali hőmér­séklet ma 21—22 fok között. Tíz ú/ szervizt nyitott a Gelka A posta jelentése szerint már több mint négyszáz- ezer televízió előfizető van hazánkban, s az utóbbi idő­ben különösen vidéken növekszik a készüléktulajdo- nosok száma. A Gépipari Elektromos Karbantartó Vál­lalat ezért elsősorban vidéken bővíti szervizhálózatát. Az idén már tíz javítófiókot nyitott, ebben a hónap­ban pedig Kecskeméten nyílik újabb, erős- és gyenge­áramú berendezések javítására egyaránt alkalmas kis íizem. Ugyanakkor Baján, Hatvanban, Kiskunfélegy­házán bővítik és korszerűsítik a megnövekedett for­galom lebonyolítására már szűk szervizeket. Az idén hatmillió forintot fordítottak a szervizek műszerellá- fására és ezzel elérték, hogy a jól berendezett üzemek a legkomplikáltabb javításra is képesek. gokba. 125 évvel ezelőtt, 1838-ban nyílt meg az első orosz- országi vasútvonal Szentpétervár és Cárszkoje Szelő közti 26 kilométeres útvonalon. A vasutat a következő év májusára már Pavlovszkig hosszabbították meg. Képünkön a vasút megnyitása, egykorú rajz szerint. Foto: Politechnikai Múzeum, Moszkva. — IRODALMI PRESSZÓVÁ ALAKUL ÁT szeptember 12-től hetenként egy estén a szolnoki Árpád presszó, ahol este öttől hétig minimális belépődíj mellett fővárosi és helybeli színészek tolmácsolják a magyar és külföldi — elsősorban mai — irodalom gyöngyszemeit, verset, sanzont, prózát. A kezdeményezés a szolnoki színház mű­vészeinek érdeme. Tervek az iskolai tejellátás végleges megoldására Az iskolai tanulók tejellátá­sával évek óta foglalkoznak kü­lönböző szervek, azonban még mindig megoldatlan. A Belke­reskedelmi Minisztérium rendel­kezésére álló adatok szerint je­lenleg 8 városban, összesen 210 iskolában gondoskodnak tejáru­sításról. A felmérések szerint az ország 63 városában lenne szük­ség a tanulók tízórai és uzson­naellátásának megszervezésére. A szervezett iskolatej-akció egyik eredményes formájában látszik a debreceni kísérlet, ahol az élelmiszer-kiskereskedelmi vállalat büféket létesített az is­kolákban és ezekre bízta a tej- árusítást. Kiderült, hogy a büfé működése rentábilis. Nemcsak tejet, hanem péksüteményt, ke­nyeret, cukrászsüteményt, üdítő italokat is árusítanak. Abban az esetben, ha a tej­ipar palackozott tej hiányában csak kannatejet tud szállítani az iskolai büfébe, az egészség- ügyi követelmények megtartá­sával papírpohárba kimért tői is árusítható. Ehhez a mód­szerhez azonban csak úgy járul hozzá az Egészségügyi Minisz­térium, ha megakadályozzák a papírpohár ismételt felhaszná­lását. Mintegy 11 millió forint szükséges az iskolai büfék lét­rehozására, valamint a kiske­reskedelmi vállalatokat terhelné az iskolai év folyamán valami­vel több mint 6 millió forint üzemelési költség. Ezekkel a feltételekkel meg­valósítható már az idén az or­szág 31 városának 288 iskolá­jában több mint 166 000 tanuló tejellátása, jövőre pedig újabb 24 város 121 000 tanulójának tejakciója. Majdnem 200 ezer forint szorális és kulturális célokra Az apostagi Duna Termelő- szövetkezet kulturális és szo­ciális célokra közel 200 ezer fo­rintot biztosított. Augusztus 31-ig az öregek segélyezésére 33 300, házassági, szülési és te­metkezési segélyként majdnem 7500, sportcélokra 2500, egyéb szociális célokra 2000, kirándu­lásokra, tapasztalatcserék utazá­si költségeire pedig több mint 8000 forintot használtak fel. Ha a fenti összegeket részle­teiben is megvizsgáljuk, kitű­nik, hogy mintegy 136 olyan öreg tsz-gazda részesült 250 forintos egyszeri segélyben, aki­nek földjáradéka nem haladja meg az 500 forintot. Az épít­kező tsz-gazdáknak 400 forint erejéig ingyen fuvart biztosíta­nak. Az idős, munkaképtelen és járadékban részesülő tagok föld­jének megművelésén kívül, a téli tüzelőgondok enyhítésére rozsét, háztartásuk ellátására pedig az idei termésből 200 má­zsa búzát juttatnak, mintegy 42 ezer forint értékben. A kulturális alapból a tsz- akadémiának — amely a tél fo­lyamán működött — mintegy hatvan hallgatója tapasztalat- cserén vett részt a Helvéciái Állami Gazdaságban, 150 élen­járó szövetkezeti gazdát pedig balatoni kirándulással jutal­maztak. A községi könyvtárat 5000 forinttal támogatják. Ipi Lajosné levelező Többszörös csaló a bíróság előtt Nem először ült a vádlottak padjára Pál János 34 éves kis­kunfélegyházi lakos, amikor a napokban több rendbeli csalás miatt mondott ítéletet felette a kiskunfélegyházi járásbíróság. A büntetett előéletű ember szinte a csalásra specializálta magát. Egy alkalommal például felkereste Kun Dezsőt, a Vegyes­ipari Vállalat dolgozóját, hogy adjon neki hat mázsa cemen­tet. Kun el is intézte a vállalat­nál, s Pál János a raktárban, kihasználva a raktáros tévedé­sét, 12 mázsa cementet vett át, amit aztán eladott. Becsapta Hegedűs Imrét is azzal, hogy sóder érkezett az állomásra, de hogy átvehesse, még 400 forint­ra lenne szüksége. A gyanútlan ember átadta Pálnak a pénzt, amit az a mai napig sem adott meg. Persze, a sóder csak ki­talált ürügy volt. Két hónappal ezelőtt a kiskunfélegyházi MÁV állomásról egy kerékpárt lopott el, azzal Kunszállásra ment és eladta. Ennek az árát is italra költötte. A járásbíróság folytatólago­san és visszaesőként elkövetett csalás és több más különböző bűntettben mondotta ki bűnös­nek Pál Jánost. Nem jogerősen 10 hónapi szabadságvesztésre ítélte, s egyben elrendelte a ko­rábban kiszabott, de próbaidőre feltételesen felfüggesztett bör­tönbüntetés végrehajtását is. 26. A döntés után Bujdosó meg­könnyebbült. Jó kedvvel indult a határba, hogy még egyszer megnézze a száradó lucernát. Alig haladt öt percig, amikor szemközt a nagy dűlőn Sütőst látta közeledni a Zetoron. Va­lami nem tetszett a párttitkár­nak, mert összeszorította a szá­ját és olyan komoran nézett, mint akinek apját, anyját meg­ölték. Még a lucemabetakarítási kitűnő haditerv sem hangolta jó kedvre. Sőt, így nyilatkozott: — Megette a fene az egész világot, leálltak a traktorosaim. Nem hajlandók dolgozni. Ott köpködik a tökmagot a köves- útnál. Erre már az agronómus is el- komorodott. Mert az még nem fordult elő, hogy a traktorosok abbahagyták volna a munkát. Eddig még rájuk lehetett leg­biztosabban számítani. — És szerinted mi ütött be­léjük? — kérdezte izgatottan. — Csupán csak annyi, hogy Vazult szembeköpte a felesége! — Ezt nem értem — rázta a fejét. — Miért kell ezért sztráj­kolni? Mi köze ennek a munká­hoz? — Csupán csak annyi, hogy Kádár Gergővel szomszédok. — A gépállomás traktorosá­val? — Ügy van. Ebből lett a baj. Mert Gergő felesége azzal dicse­kedett, hogy a férje háromezer- ötszáz forintot keresett a mi té- eszünkben az utolsó hónapban Vazul meg éppen akkor vitte haza az ötszáz forint előleget, amit mi másfél hónapra fizet­tünk neki. Érted már? Én Va­zult állítom az első nyomra, hogy diktálja az iramot, hajtsa ki a lelket is a gépállomás trak­torosából, mert sürget a mun­ka. Még vasárnapja sincs, tizen- kétórás műszakban ül a gépen, i

Next

/
Thumbnails
Contents