Petőfi Népe, 1963. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)
1963-09-22 / 222. szám
ÉBRED A VÁROS Hajnali körút Kecskeméten A fák zöld lombjai között apró lándzsákként szóródtak át a nap sugarai. Az erdő késő dél- atáni csendjét csak a szarvas- bikák mennydörgésszerű bőgé- se, s a száraz ágak reccsenése törte meg. Lélegzetvisszafojtva ültünk a mohás fatörzsek mögött, előttünk Gerhart Czer- wionka úr, nyugatnémet szeszgyáros, háta mögött felesége, s még hátrább a fővadász, s e so- rpk írója. A bikát vártuk, amelyről oly sokat beszélt Kazi Balázs, a Duna-ártéri Állami Erdőgazdaság vadászati előadója, amikor a hintón elindultunk a lenesi vadászháztól. Vártunk izgatottan ... Egyszer csak a bokor megzörrent... Elő- s»ör a tehenek jöttek ki a tenyérnyi tisztásra, majd fejedelmi pompájával megjelent az ag- gancsos... A vadász kérdően nézett hátra, egy intés, s abban a pillanatban vágta ketté a hosszan tartó csendet a távcsöves puska dörrenése... A vad térdre rogyott, majd el vágódott a selymes füvön. Nem tudom, ki örült a legjobban, de tény az, hogy Gerhart Czerwionka úr könnyes szemmel fogta meg az aranyérmes bika aggancsát. S volt is miért örülnie, ritka trófea, páratlan huszonkettes, 11 kilós aggancsa volt a terítékre kerülő bikának. Ütban a vadászházhoz, már feloldódott a hangulat. A vadász dicsérő szavait alig győzte lefordítani a tolmács. — Nagyon szívesen jöttem Magyarországra vadászni. Egész Európában nincs ilyen jó vadállomány, mint önöknél. .. Hogy könnyes volt a szemem?... Ne csodálkozzon, szenvedélyem a vadászat, s azt sohasem fogom elfelejteni, hogy itt lőttem életem első legnagyobb szarvasbikáját ... Nagyon-nagyon elégedett vagyok. Később tudtam meg, hogy Czerwionka úr még egy aranyérmes bikát ejtett el, s nem kevesebb, mint 110 ezer forintot fizetett — természetesen dollárban — az aggancsokért. Vasvári Istvánnal, a karapan- esai erdészet helyettes vezetőjével és Walter Gerling konzul úrral a szigeterdei részben ta- lő^oaétak, SíüBflS» tói mar ne® lehettünk tanúi a szarvasbika elejtésének, mert már végeztek a vadászattal. Gerling úr a fővadászával és gépkocsivezetőjével, szabályos „szafarival” jött el hozzánk. E nap délutánja eredményes volt, ugyanis egy 9,10 kilogrammos, tizenhat ágú aggancs „gazdája” került a puskacső elé. A nagy öröm, amelyet a szarvasbika elejtése okozott, nem tette közlékennyé a nyugatnémet vendéget. Ezért Vasvári István mondta el néhány szóban a kilövés történetét: — Hintón mentünk az erdőbevágásba. Lámpaüvegen utánoz tan a bőgést, amikor válasz érkezett. öreg bika hangjára ismertem. Csalogattuk. Egy bokros rész mellett haladtunk, amikor mellettünk hallatszott fel a vad erőteljes nászjele... Gerling úr meglátta... A többit már a fegyver döntötte el... Az erdőgazdaság közpootjá ban, Baján, Kazi elvtárs friss adatokkal bővítette jegyzetün két. Üjabb osztrák és nyugatnémet vendégek érkeztek: Hans Hopfe, dr. Jakob Halberstadt, és mások. Vendégeink jól érzik magukat nálunk, hiszen udvarias a kiszolgálás, kiváló vadállomány, s aranyérmes szarvasbikák várják őket... Hubertusra, jó vadászatot! GÉMES GÁBOR Kerékpárlámpák fénycsóvája utat vág a sötétségben. Néha egy-egy gépkocsi pásztázza végig az utat. Tejeskocsi fékez a tejcsárda mellett. A járdaszegély mellé kannákat állítanak. Fel búg a motor. Robár Lajos, a szállítómunkás beül a gépkocsivezető mellé. Sietnek. Hiszen csak a megyeszékhelyen nyolcezer liter kannatej vár szállításra. Négy gépkocsi végzi ezt a munkát. Fél öt. Az utcán alig egy-két ember. A Szabadság téri édességbolt néonfelirata egész éjszaka világított. Előző számaink egyikében bíráltuk az üzletet, hogy nincs rendben a reklámvilágítás. Feltehető, hogy a sárga fényű neonbetűket azért hagyták égve, — mert mit lehessen tudni, mikor jár erre újság- iró? De néha lehetne takarékoskodni is. Felelőtlen gépkocsivezető Kiérünk a Rákóczi útra. A játékbolt előtt fellocsolt, lesöpört járda a korán kelő házfelügyelőt dicséri. A bútorüzlet előtt most locsolnak. Távolban a konzervgyár nagy kéménye fekete füstfelhőbe burkolja az égboltot. Kivilágítatlan személygépkocsi kanyarodik be az útra. Majdnem elüti az úttesten áthaladó öreg nénit. Sajnos, a rendszám- táblát nem látjuk. Ahol a sínek összefutnak Elhúzzák az üvegtáblákat. A várakozók a pénztár köré csoportosulnak. Háromnegyed öt. Nyitják a nagyállomáson a „restit”. A forgalmi irodában cseng a telefon. Az egyik őrház „adja be” jelentését. — Tegnap 17 órától ma reggel ötig 42 szerelvény haladt át az állomáson — mondja Tóth Sándor forgalmi szolgálattevő főtiszt. — Ebből tizennyolc volt tehervonat. A hajnali órák megfeszített munka elé állították az állomás kocsirendezőit. A vágányokon 263 teherkocsi szállítmánya indulásra kész. Száztizenegyet már az éjszakai órákban elindítottak. — Hét óra körül nagy zsúfoltság várható — mondja. — Hetipiaci nap van, s ilyenkor mintegy négy és fél ezer utas érkezik és indul állomásunkról. Konzervgyár felé — „konzervdobozban“ Megérkeznek a kék buszok a helyi járatok állomására. A konzervgyár I. telepe felé pótkocsis busz indul. Mint a herin- gek a konzervdobozban, úgy zsúfolódunk benne. „Munkakezdésre miért nem sűrítik a járatokat? Főként a nagy munkáslétszámmal dolgozó üzemek felé?” — kérdezik jogosan az utasok. Az ötös vonalon Mák Sándorné a jegykezelő. Ez a busz is túlzsúfolt. — Ülőkalauz vagyok, de a tervezők annyira „lemélyítették” az ülést, hogy — ha sok utas van — nem látom az első ajtónál leszállókat. A múltkor az 1-es járaton egy fiatalasszony szállt le elől. Én „elcsöngettem” a kocsit, nem láttam, hogy a kisfia még a lépcsőn van. Az ajtó becsukódott, s a gyermek kezét beszorította. Szerencsére az ijedtségen kívül egyéb baja nem történt. A kalauz is ember — tehát segítséget kér az utasoktól. Akik é jszaka dolgoztak — Az éjszakai műszak eredménye 5000 darab egykilós fehér kenyér, 110 százalékos teljesítmény — tájékoztat a Sütőipari Vállalat Klapka utcai üzemének vezetője, Dobos Sándor. Letelt a munkaidő, ökrös János, Krizsán József is indulnak haza a családhoz. Nyolc órán át dagasztották, szaggatták, sütötték a reggelihez valót a városnak. Öt óra előtt négy teherautó és három lovaskocsi indult szét a városba. A kosarakban ott sár- gállik-barnállik a friss kenyér. — S meddig tart az üzemvezető szolgálati ideje? — Én csak négy órára jöttem be. Hogy mikor végzek? Ezt még előre nem tudom — mondja mosolyogva Dobos elvtárs. Már javában „üzemel” a piac. Háromnegyed hat. Nagy Sándorral, a piackezelőség helyettes vezetőjével indulunk a vásárlók és az árusok forgatagában. Nagy a kínálat és a kereslet is. Paradicsom — * * * egy kis bosszúság A városföldi Dózsa Termelő- szövetkezet 35 mázsa burgonyát, egy autó paradicsomot, 15 mázsa paprikát hoz ma forgalomba. Negyedóra telik el. A Horváth Cyrill utcán sok vásárló igyekszik a piac felé. A Komszomol tér és a Horváth utca sarkán levő emeletes épület járdaszegélyét nagy lendülettel sepri egy férfi, örvendetes, hogy tisztán tartják —, csak az nem, amikor a járókelők ^szemébe- szájába” száll az utca pora. Nem lehetne ezt korábban csinálni? Vagy fellocsolni? Az SZTK-val szembeni buszmegálló és környéke tarkállik az eldobott papíroktól. Főleg a megálló kelti egy kisebb fajta szeméttelep látszatát. S mindez a város szívében! Reggeli riadó Szirénázó tűzoltókocsik száguldanak keresztül a városon. Háromnegyed hét. 2 % Mi/» — A Szarvas utca 11. szám alatt volt mennyezettűz — tájékoztatnak a tűzoltóságon. — A kéménybe épített gerenda okozta a tüzet. Időben értesítették a tűzoltóságot. S Bodocz Bálint hadnagy vezetésével a mentőalakulat is időben érkezett. így a kár csak hat-hétszáz forint körül van. * Ez történt — mi legalábbis ezt láttuk — pénteken hajnalban Kecskeméten. Nem különlegesség. Egy város mindennapi ébredése. KOVÁCSI MIKLÓS Piriké külföldön Terítéken egy páratlan tizennégyes bika. Ezt a gyönyörű vadat az idén lőtték nyugatnémet vendégeink. Az agancsot 209,39 DUtU.et'RtiaUől ^r«uÁnnpsaek nyilvánítottak. Bájos kolléganőm, Piriké, szabadságából öt napot Prágában töltött. Visszatérte után végigjárta a hivatalt és kü- lön-kiilön mindenkinek beszámolt élményeiről. Hozzám délfelé robogott be ezzel a felkiáltással: öregem, csodálatos volt! Ezután rekedtre strapáit hangszálait felüdítve egy pohár vízzel, pontok és vesszők teljes mellőzésével darálni kezdte: Szóval hogy rövid legyek, tudom, sok a dolgod, csak onnan mesélem, hogy a csomagolásnál kiderült, hogy kicsi a bőrönd, tudod, amit attól a nagynénikémtől kértünk kölcsön, aki... — Édes Pirikém! — vágtam közbe — kihasználva egy lélegzetvételt — mi lenne, ha onnan kezdenéd, hogy Prágában leszálltál a vonatról. — El is mehetek, ha terhedre vagyok — mondta halálra sértve, de meg sem mozdult. Hogy a lehetőség szerint megrövidítsem az élménybeszámoló idejét, cselhez folyamodtam, összeszedve részben képes levelezőlapokról, részben pedig hallomás útján szerzett prágai ismereteimet, kérdéseket tettem fel neki, azt remélve, hogy így korlátok közé szoríthatom féktelen mesélő kedvét. — Szép a Vencel tér? — Gyönyörű kiskosztümöt láttam ott az egyik kirakatban és egy pár csau- szandált. Mondtam is a barátnőmnek, akivel a vonaton ismerkedtünk össze, hogy. .. — És a híres Hrad- zsim, a soktornyú Szent Vitus székes- egyházzal? — Hradzsin... Hradzsin ... várjál csak. Ha jól emlékszem, oda elmentek a többiek. Én nem tartottam fontosnak, különben is fájt egy kicsit a lábam, mert mondanom se kell, hogy a csau- szandált megvettem. Szorított öt napig és képzeld, itthon elkönyörögte tőlem a Vica, pedig már olyan jól kitapostam. És tudod menynyit adott érte az a?... A továbbiakban kiderült, hogy Pirikének a Moldva folyó kéttornyú hídja csak azért tetszett, mert át lehetett menni rajta a túlsó partra, ahol megvásárolhatott egy csodaszép csipkés hogy- ismondjam mit. A Loretta templom ha- rángjátéka viszont idegesítette, mert éppen akkor alkudozott egy prágaival áruba bocsátva téli szalámiját. Mint mondta: egymás szavát sem értették a veszett harangozástól. Délután 4 órakor rámtukmált egy nyakböségemnél két számmal nagyobb sziloninget és a munkaidő letelte előtt két perccel végre összegezve tapasztalatait kijelentette, hogy Prága csodálatosan szép. —S —ő
