Petőfi Népe, 1963. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)
1963-09-20 / 220. szám
menetek közé helyezni és onnan könnyen kivehetők. Felső! kupakja tolltartóként használható, míg alsó részén szívótalp van, hogy hozzátapadjon a sima felülethez. Másfél milliméteres Geiger-számláló A columbiai orvostudományi központ dolgozói olyan apró Geiger-számlálót szerkesztettek, amelynek átmérője nem haladja meg a másfél millimétert, tehát könnyen elhelyezhető akár egy injekciós tűben. Célja a radiológiai kezelésnek kitett daganatok fejlődésének vizsgálata, _ A tudomány műhelyéből Az olasz nemzeti egység 100. évfordulója alkalmából építették meg az Alweg-vasutat. Az egysínű gyorsforgalmi jármű 200 utast szállíthat, s óránként 90 kilométeres sebességet érhet el. Legnagyobb indítási gyorsulása 1,5 m/mp. A világ közlekedési szakemberei nagy figyelemmel várják e vasúti járművel szerzett tapasztalatokat. megoldás Szovjet tapasztalatok Érdekes megfigyeléseket végeztek a Szovjetunióban a traktorosok erőkifejtésével kapcsokülön asztalkát írtak elő. Egyik ábránkon egy állítható készlet található: ezen a helyes ülés- és írómagasság könnyen beállítható. Az asztal lapja felcsapható, a nem mozgatható részben kapott helyett a tintatartó és írószervályú. Másik ábránk egy felsőoktatási ülőbútort mutat, felhajtható írólappal. Ötletes irattartó Ügyes megoldás a képen látható rugós irattartó. A feljegyzéseket, leveleket, a kis cédulákat könnyen be lehet a spirálHa megfigyelük a különböző mezőgazdasági erőgépek és munkagépek munkahelyeinek felépítését, akkor azt tapasztaljuk, hogy minden gépen a karok és a pedálok másképpen vannak elhelyezve. A traktoroknál például azt láthatjuk, hogy a sebességváltó kar elhelyezése típusonként az üléstől 170—500 milliméter között változik, a kormányé pedig 430—520 milliméter között, míg a fékpedál beállítása a padlótól egyes típusoknál 150 milliméter, addig más gépeken a 240 millimétert is eléri, s az ülés támlájától egyik esetben 410 milliméterre, más esetben 930 milliméterre van. Lehetne még jellemzőbbeket is sorolni, mint például a kormány elfordulásának szögét, ez is rendkívül széles határok között változik. A karok és pedálok elhelyezésének ez a tarkasága odevezet, hogy a térd és a könyökízületek nem a legkedvezőbb szögekben végezhetik a szükséges mozgásokat, s így a karok kapcsolásához nagyobb erőkifejtésre van szükség, mint ésszerű egységes elhelyezés esetén. Hegeszt őberendezés mezei ja vitások hoz A képen látható, váltakozó áramú hegesztőgenerátor középfrekvenciás áramot szolgáltat és a hálózattól távol eső helyeken is biztosítja a javítási és hegesztési munka végzését. A generátor traktorral hajtható, mégpedig a traktor lehajtótengelyéről. Megoldható azonban hajtása 12 LE-es benzin- vagy Diesel-motorral is. A generátorban aránylag egyszerű kivitelű vezérlőszekrény van, amely a tízállású fokozatkapcsolót foglalja magában. Kétállású főkapcsolója „kis” helyzetbe állítva 30—160 Amper, „nagy” helyzetben pedig 145—250 Amper hegesztőáramot ad. A legnagyobb megengedett hegesztőáram 250 A, tartós üzemben azonban csak 175 A-t lehet használni. TECHNIKA tuáomimy Ésszerűbb, egységesebb elhelyezést A mezőgazdasági gépkezelők jobb munkafeltételeiért Korszerű iskolabútorok A tanulók naponta több órát töltenek ülve, ezért rendkívül fontos, hogy ez ne befolyásolja károsan fejlődésüket. Hollandiában tudományos vizsgálatokat folytattak, s külön előírásokat adtak ki az iskolai bútorokra. Az iskolapadot kitiltották az iskolákból, mert megállapították, hogy az ülőhely és az asztal közti rögzített távolság egészségügyi szempontból káros, helyette ülőhelyet és A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának több munkabizottságában felvetődött, hogy a tagországok szakembereinek alaposabban meg kellene vizsgálni, miként lehetséges a mező- gazdasági gépkezelők munkahelyeit kulturáltabbá tenni. Ugyanis a mezőgazdasági termelés fokozott gépesítése az emberi munkával szemben nagyobb arányban egyoldalú terhelésekben jelentkezik, miután a gépek kezelőinek egész munkanapja korlátozott mozgási lehetőségek között zajlik le. Ez egyoldalú testhelyzetekhez, gyors elfáradáshoz, láb-, hát-, és deréktáji fájdalmakhoz vezet. A munkahelyzetet még súlyosbítja a gépeket irányító karók és pedálok elhelyezése, a működésükhöz szükséges rendkívüli erőfeszítés és a jelenleg alkalmazott ülések mérete is. Ezért került előtérbe a munkahelyzet fiziológiai ésszerűsítésének problémája. Ahány gép, annyi latban. Méréseik során kitűnt, hogy például a sebességváltókar kezelése közben a traktoros 6—17 kilogramm, a kormányzásnál 10—3ff kilogramm egyéb funkcióknál 8—17 kilogramm erőt fejt ki. A fékpedálokra 8—36 kilogramm, a tengelykapcsoló pedálokra pedig 4—45 kilogramm erőt kell gyakorolnia. A fiziológiailag ésszerű erőkifejtésről ugyan elég eltérőek a felfogások, de bármelyiket vesszük is alapul, azonnal láthatjuk, hogy a gépkezelők erőkifejtését csökkenteni kell. Régebbi felfogás szerint a fizioló- gialilag ésszerű erőkifejtés 5 kilogramm alatt van, más felfogás szerint a határ 8 kilogramm, ezen felül a kéz munkájához már az egész test erőkifejtése szükséges, A karok és pedálok sokféle elhelyezése következtében ész- szerűtlenül kialakított munkahelyek nehézségeit még az is fokozza, hogy a gépek üléseinek magassága és dőlésszöge is teljesen változó: találhatók gépek 290 milliméter ülésmagasságtól 456 milliméter ülésmagasságig. Közös munkára van szükség Az üléseknek ez az önkényes méretezése, a karok célszerűtlen elhelyezése tökéletesen eltérő munkafeltételeket hoznak létre a munkahelyeken és a vezetőt arra kényszerítik, hogy fiziológiailag ésszerűtlen, fárasztó testhelyzetben dolgozzék. \ Ezért közösen, minden országiban tanulmányozni kell a munkahelyek jobb kialakulásának lehetőségeit. Az egységesítés a korszerű mezőgazdasági gépeken a szükséges fiziológiai értékelést is megkívánja, azzal a céllal, hogy a gépek kezelői számára optimális munkafeltételeket lehessen biztosítani. (p.) Bács-Kiskun megye) Nyomda V. Kecskemét. — Telefon: 11-8S. Indes; 25 0*5. Őtlámpás villantó Ez a villanófény-automata bármely fényképezőgépre felszerelhető. Beépített rugós felhúzószerkezet gondoskodik arról, hogy az öt villanólámpa akár megállás nélkül — egymás után elvillanjon. A berendezést 15 V- os telep üzemelteti. A villan- tóra külön kék szűrő is helyezhető, s így színes napfény filmre is lehet vele dolgozni. Új sugárzási etalon A legtöbb anyag neutranel- nyelő képességét jól megállapíthatjuk a rendkívül nagy és a rendkívül kis energiájú részecskék esetében, de 10 000—600 000 V közötti energiatartományban már rendkívül nagy a mérési bizonytalanság. A képünkön látható sugárzási etalon segítségével azonban ez a technikai probléma is megoldódott. Ez a sugárzási etalon 5 centiméter átmérőjű vékony aranygomb. Középpontjába neutronkiboosátó anyagot helyeznek el és nagy energiájú protonokkal bombázzák. Az ilyen módon létrejött neutronokat az aranyhártya vagy elnyeli vagy átengedi. A kilépő neutronáram ismeretében már kiszámítható az elnyelési tényező, valamint a neutronok energiája. Ez az etalon valószínű, véglegesen feleletet ad a sugárzásvédelmek helyes méretviszonyaira. PETŐFI NEPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Weither Dániel. Kiadja: a Petőfi Népe Lapkiadó Vállalat felelős kiadó: Mezei István igazgató. Szerkesztőség: Kecskemét. Széchenyi tér 1. szám. Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19. 25-16. Kiadóhivatal: Kecskemét. Szabadság tér l/a. Telefon: 17-09. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dll 1 hónapra 12 forint. Élelmiszer ólaiból Érdekes megfigyelésekre tettek szert külföldi tudósok. A bitumennel borított utak alatt közvetlen a fedőrétegnél találtak erjesztőgombákat. Ebből arra következtettek, hogy olajban termeszthetők az élesztőgombák. Az olajoshordákban tenyésztett élesztőgombákat műtrágyázták, s az olaj cserélésével naponta megötszörözték súlyukat. Öt kiló élesztőgomba tehát 24 óra alatt 25 kilóra gyarapodott. A fehérjének ez az előállítási módja 6 százalékát sem teszi ki a hasonló fehérje értékű hús előállításának. Sikeres idegátültetés Egy Los Angeles-i kórházban sikerrel ültettek át ideget. A sikeres műtétet egy fiatalemberen hajtották végre, akinek singcsontidege mintegy 12 centiméter hosszúságban megsérült, elroncsolódott. Az idegátültetéshez egy baleseti sérült frissen amputált lábából preparálták ki az ideget, amelyet azután besugároztak, hogy ily módon csökkentsék az átültetés után fellépő káros reakciókat. Ugyancsak sikeres idegátültetést végeztek egy tanítónőn is, akinek középső idegét pótolták. MindAl weg-vasút kettőjük ujjai visszanyerték érzékelőképességüket, s remény van rá, hogy mozgásképességük is visszatér. t Torinóban