Petőfi Népe, 1963. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)

1963-09-20 / 220. szám

1963. szeptember 20. péntek 3. oldal Új arcot ölt a táj Szedik a „piros aranyat" Sivár, kietlen a vidék. Gyen­ge homok, ványadt kukoricák. Csak az árnyas lombú erdőcso­portok jelentenek némi változa­tosságot a tájban, meg az út mentén elszórt tanyák. És még valami. Kilométernyire a szanki Petőfi Tsz derűsre csinosított központi épületétől, élénkzöld szőlősorok vegyszertől kékre pettyezett levelei fürödtek a déli nap adakozó sugarában. A közös gazdaság 12 holdas szőlőiskolája megérdemli a szemlélődést: a kiskunfélegyházi járás egyik legjobb, közel 90 százalékos eredésű szaporító­anyag-telepe. „Oportó 5600” — közli a sor szélén eg/ apró táb­la a fajtából lerakott vesszők számát. Saját gyűjtésű és a kör­nyező gazdaságoktól vásárolt szőlővesszőkből számos fajta — túlnyomórészt kadarka, kövi­dinka, sárfehér — került ez év áprilisában a mélyen forgatott talajba. A talaj munkák egy ré­szét és az iskola telepítését is a családtagok végezték. A terület minden holdjára 300 mázsa is­tállótrágyát, s az első sorolás, majd az öntözés előtt 350 kilo­gramm vegyes műtrágyát juttat­tak. A gyomosodás mértékétől függően háromszor-négyszer kapáltak.. Előbb a Dongér-csatornából, majd az időközben üzembe ál­lított fúrott kutakból kétszer 40 milliméter mesterséges csa­padékkal esőztették a 12 hol­dat. Vegyszeres védelemben 11 —12-szer részesítették a tsz szá­mára — mint nemegyszer han­goztatják — „kulcskérdést” je­lentő iskolát. Csatasorban A Kecskeméti Gépállomás ha­talmas szerelőcsarnokát színül­tig megtöltik a dolgozók. Lassan elül a zsongás és az arcok Or­bán József főagronómus felé fordulnak. Könnyen kiválogat­hatnám azokat, akik éjszakai műszakban dolgoztak. Pillájuk fáradtan mozdul, szemük alatt mélyebb az árnyék. — Nagy munka előtt állunk, alaposan meg kell fontolnunk, hogyan fogjunk hozzá. Ezért kértük, hogy jöjjenek el azok is, dliifc éjszaka dolgozlak, bár tudjuk, húzza már őket az ágy — kezdi beszámolóját Or­bán elvtárs. — Majd alszunk, ha befeje­ződött a vetés. Addig játszva kibírjuk! — kiált közbe valaki és a derültség villanyáramként fut végig a sorokon. — Alvásra azért jut idő — „veszi a lab­dát” mosolyogva a főagronó­mus. — Csak a munkaidőt kell az utolsó percig végigdolgozni, akkor teljesíteni fogjuk felada­tunkat és október 20-ig minde­nütt földbe kerül a mag. No­vemberben már a fagyos sárba hulló búzából, rozsból csak tervteljesítés lesz, kenyér alig. Nekünk pedig arra van szük­ségünk. Igaz-e? — Igaz bizony! — hallatszik innen is, onnan is, és a szélen ülő munkaruhás fiatalember (még ő sem volt otthon, most reggelizik) bizonyításképpen bicskahegyre szúr egy jókora falatot a sárga héjú cipóból és felmutatja, mint a harcba induló római légiók parancsnoka a hadijelvényt. — Őszi tervünk 40 ezer nor­málhold. Közös gazdaságaink ezzel szemben mindössze 31 ezer holdnyi munkára kötöttek ve­lünk szerződést. Első feladatunk tehát az, hogy felmérjük, ele­gendő-e a termelőszövetkezetek gépparkja a kilencezer hold megművelésére. Szükség esetén módosítjuk a szerződést — foly­tatja tájékoztatóját Orbán Jó­zsef. — A kettős műszakban dol­gozó traktorosok számát 44-ről 56-ra emeljük. Nyújtott mű­szakban 24 gépünk dolgozik. Tartalékban levő vetőgépeink kijavítva, készenlétben állnak. Műhelykocsink két műszakban járja a határt és a helyszí­nen végzi a javításokat. A munkát tehát megszervez­tük, most már traktorosaink következnek Jó néhányukkal hosszú évek óta dolgozunk együtt. Rájuk mindig számíthatunk, de azt re­méljük, hogy fiataljaink is fel­zárkóznak melléjük az előttünk álló kemény napokban, lelkese­déssel pótolva a gyakorlatot. A terem már üresen ásít, és kint, a gépállomás udvarán, a megbeszélés záróakkordjaként, feldübörögnek a munkába in­duló traktorok. B. D. De miért is az e szépen be­állott szőlőiskola a közös gaz­daságnak? Néhány éve még a járás „se­reghajtójaként” emlegették a szanki Petőfi Tsz-t. Tapasztalat­lan vezetés párosult a mostoha természeti adottságokkal. Az új vezetők a gazdálkodás egyéb ágainak rendbe tétele, a munka jó megszervezése mellett az új lehetőséggel is éltek, amikor vállalták a szőlőiskola létreho­zását. A szaporítóanyag és a védekezőszer költsége, valamint a munkadíj 320 ezer forintot tett ki. Az ősszel kiszedendő vesszőkből mintegy 200 ezerre van szükségük a géppel művel­hető 60 hold saját szőlőtelepíté­sük megvalósításához. A többit értékesítik. Ebből, igen szeré­nyen is, félmillió forintot meg­haladó bevételre számítanak. A jövedelem és az eddigi ráfordí­tás különbözető a munkaegység értékét legalább 10 forinttal nö­veli majd. * Eredményeiket, s az is­kola létesítésében, valamint gondozásában tanúsított lelkiis­meretes munkát a felsőbb szer­vek is méltányolják, olyannyi­ra, hogy jövőre a járásban lé­tesítendő szőlőszaporító iskolá­ból 20 holdon ismét a szanki Petőfi Tsz gazdái teszik földbe a vesszőket. Állandó, tizennyolc tagú mun­kacsapatot szerveznek, amely­nek teendője kizárólag a szapo­rító iskola, illetve a telepítés munkáinak a végzése. Az isko­lába a vesszőket még az őszön szeretnék lerakni. Változik hát a szanki — közelebbről a móricgáti — ha­tár arculata. Ott, ahol most a homok sárgásszürke takarója feszül, nemsokára egyenes de­rekú szőlővesszők kandikálnak a vonuló felhőkre. Jóba Tibor Jogászkongresszus A Magyar Jogász Szövetség október 4-től 6-ig Hévízen ren­dezi VI. kongresszusát. A kong­resszus keretében többek között előadás hangzik el a magyar jogászok feladatairól az MSZMP VIII. kongresszusa határozatai­nak tükrében. A Magyar Jogász Szövetség szakosztályai több időszerű elméleti és gyakorlati kérdés vitáját tűzik napirendre a kongresszuson. Ha összeszámlálnánk a három csoporban tarkálló asszonyokat, biztosan lennének százan, — a császártöltéai Kossuth Tsz 60 holdas paprikjk ábláján. A szá­ron szinte fürtökben lóg a söté­ten pirosló termés, az édes-ne­mes paprika, de nem sokáig, kába. Miskén, a Kalocsa vidéki Fűszerpaprikaipari Vállalat fel­dolgozó telepén kerül sor a ter­més felfűzésére és szárítására. — Az átlagtermés harmincöt mázsa — mondja Kovács Já­nos, az egyik brigád vezetője, aki a tábla végénél az asszo­mert a fürge kezek által hama­rosan zsákokba, s onnan a lá­dákba kerül. Természetesen dolgoznak itt férfiak is, de inkább csak a rakodásban, amely nehezebb testi munkát igényel. A ládák meglehetősen gyor­san telnek. Egy nap alatt meg­szedik a kétszáz mázsát, amit a saját tehergépkocsi hord Mis­kére. Az autó háromszor, négy­szer fordul naponta, de ha szük­ség van rá, a pótkocsis vonta­tók is „bekapcsolódnák” amun­Kovács János brigádjának asszonyai fürgén szedik a paprikát. nyék között épp „kiosztja” 8 sorokat. — Jó közepes ered­mény. Nem rajtunk, hanem az aszályon múlott, hogy holdan­ként nem lett meg az ötven mázsa. Igaza van. Mert nyáron, ak­kor is főként az asszonyok, szor­galmasan művelték a paprikát; háromszor megkapálták, de az ekekapázást ennél is többször elvégezték. Versenyzett is egy­A termést kocsira rakják, amely egy helyre hordja a teli ládákat. Képün­kön Valter József, Startéi József, Kalász István, Hidas Imre és Schulcz Antal szövetkezeti gazda látható. mással a három brigád, de hát végül is egyformán jól haladtak, mivel, ha szükség volt rá, kise­gítették egymást. Nyílt tárgyalás A távolsági autóbusz soká indul még, de a négy fiatalasszony olyan szigorú határozottsággal elfoglalta a két egymás utáni páros ülést, mint­ha helyük veszélyeztet­ve lenne. Hallgatnak. Egyikük kezében össze­hajtogatott hivatalos cé­dula simul a zsebken­dő mellett. Szinte sóhaj­tanak, mikor a nagy kö­vér asszony is megérke­zik. Billen a busz, mi­alatt felküzdi magát a lépcsőkön. Nem is kö­szön. Ügy kezdi, mint aki halálra van sértve. — Te is Manci? Meg ti is, Bözsi, Joli?... Itt az egész Kőris utca? ... Mi az istennek ráncigál- ják az embert? — Maga is az idézés­re? — Arra. Mit tudom én, miért! _ Most már értem, mi ért nem köszönt Ró­za néném harmadnapja, mikor a csemegeboltban találkoztunk — jegyzi meg élesen, keserűen az egyik fiatalasszony. Az 5 arca megviselt, szeme kisírt, halántékán vara- sodott seb. — Én, azért?! Egysze­rűen nem vettelek ész­re... De miért is hívat- tattál engem? Én nem tudok semmiről. Min­denkinek megvan a ma­ga baja. Senki nem te­szi ki a piacra: Nesz- tek, vegyetek el belőle. — Azt Róza néném is tudva tudja, hányszor zavart ki Péter a három gyerekkel, mikor berú­gott. Bicskával rontott utánunk, a szomszédba kellett meghúzódnunk éjszakára. — Én semmit se tu­dok, semmit nem lát­tam. Mikor egy családra eljön az este, bezárul minden a világ előtt. Hol, mi történik — sen­kinek semmi köze hoz­zá. — Ugyan ne tessék már mondani! — csuk­lik sírásba a menyecske hangja. — Hányszor mu­togattam arcomon, ka­romon á kék foltokat magának is?! — Azt mondtad, vé­letlenül nekimentéi az ajtónak. — Igen ... mert az ember takargatná, amíg lehet — zokog amaz. — Na, és akkor se látott semmit, mikor Józsi bá­tyámért átjött hozzánk, mikor a disznót vágtuk? Nem? ... Akkor is egész nap a kocsmában volt Péter. Érte mentem, ri- mánkodtam, jöjjön ha­za, segítsen. Erre, ott mindenki előtt egy szék­kel támadt rám. Ha a maga ura nem fogja le, talán agyon is üt. Ö kí­sérte haza, — Józsi bá­csi. Sokáig csitítgatta itthon is, mert nem akart csillapodni. Felborítgat- ta az asztalokat, pedig teli voltak hurkával, kolbásszal, meg még ren­geteg töltelékkel. Ott to- porzékolt rajta, Józsi bá­csi alig bírta elszedni lőle a késeket... Akkor jött át maga is, mindent látott. .. Hát annyit nem tenne legalább a gyermekeim érdekében, hogy mindezt tanúsítsa a bíróságon? — Én ilyesmihez sose voltam szokva. A mi családunkban ilyet én nem láttam... Sok min­dent kibír az ember. Ki kell bírni. Asszony vagy. — Én egyszer men­tem el az uramért a kocsmába — szól közbe bátortalanul a tanúnak beidézett másik fiatal- asszony. Hogy mit kap­tam, te jó isten! Abból megértettem, hogy töb­bet ne csináljam ... Sok mindent el kell tűrnünk egymásnak. — Ez az! Én is adtam anyám szavára, mikor négy-öt évvel ezelőtt már tűrhetetlen lett a sorunk, ö is mindig ezt tanácsolta: „Rossz a rosszal, de rossz nélkül még rosszabb.” Hát te­gyem tönkre örök életre a gyerekeket, magamat?! Lehet végtelenségig bír­ni. hogy jóformán már nem is alhatunk odaha­za? Egy kis zurdikban húzzuk meg magunkat Bütöséknél. Négyen sí­runk, álmatlankodunk. Idejutottunk tíz év után. Négy-öt évvel ezelőtt látszott már, hogy a mi életünk zátonyra futott. Most már van képe oda­hozni a szeretőjét is éj­szakára. A gyerekei előtt! Ekkor az elhízott asz- szony, akiknél ■„ ilyet nem láttak, ilyenhez nincsenek szokva”- —, hevesen közbevág. — Ki kell bírni min­dent! Hát, az én lányom mit szólt, mikor a ve- jem szeretője egyenesen hozzá is bepofátlanko- dott. Oszt így: „Még mindig kapaszkodsz az uradba, mi? Tudd meg, hogy gyerekem lesz — tőle.” A lyányom mégis kitartott az ura mellett. Sőt! Összejámak avval a lyánnyal. Az sokszor elviszi hozzá a vejemtől való gyereket, hadd le­gyen náluk, míg ő a piacon jár... — Tudja mit. Róza né­ném — változik határo­zottá a válóperes tárgya­lására utazó fiatalasz- szony hangja. — Nekem maga ne is jöjjön ta­núskodni. Maradjon itt­hon ... Még a bünteté­sét is megfizetem in­kább. A kövér asszony most már azért is elmegy. TÓTH ISTVÁN Jókedvűen^ vidám tréfálko­zással fűszerezve halad a mun­ka. A kedélyes hangulat vég­eredményben azt is kifejezésre juttatja, hogy valójában nem is olyan rossz a termés... (Hatvani—Pásztor) 3800 vagon hibridkukorica-vetőmag A nyári műszaki karbantar­tás után az elmúlt napokban megkezdték a munkát XI állami gazdaság hibridvetőmag-üzemé- ben. Az elmúlt évek hibrid­kukorica-vetőmag termése 3300 vagon volt. Az idei termés va­lószínűleg meghaladja a 3800 vagont is. Ebből 2500 vagonnyit használnak fel a hazai termelő­üzemek, a felesleget főleg Csehszlovákiába, a Német De­mokratikus Köztársaságba, a Német Szövetségi Köztársaságba és Ausztriába exportálják. Az idén ősszel a Cegléd-cifra- kerti Állami Gazdaságban elké­szült a 12. hibridüzem, amely novemberben áll munkába, s még a tél folyamán 300—350 vagonnyi hibrid magot készít «tó vetésre, „ - - *• r”'- •

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents