Petőfi Népe, 1963. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)
1963-09-20 / 220. szám
1963. szeptember 20, péntek n L A P T A R 1963. szeptember 20, péntek. Névnap: Friderika. Napkelte: 5 óra 27 perc. Napnyugta: 17 óra 47 perc. n j — 118 ezer holdon került földbe eddig a gabona magja megyénk termelőszövetkezeti gazdaságaiban. A kedvező talajadottságokat kihasználva naponta 6—7 ezer holdon szórják földbe a magot. A nedves talajon gyorsan fejlődnek, bo! rosodnak az ősziek, s már frissen zöldellnek a gabonamezők. — ÉRTESÍTJÜK kedves olvasóinkat, hogy lapunk vasárnapi száma 12 oldalas lesz. Árusítási ára: 80 fillér. Olvasóankét Baján Csütörtökön délután a Bajai Hírlap szerkesztő bizottsága jólsikerült olvasóankétot tartott a Bajai Fehérnemű Gyárban. A fe- hémeműgyári dolgozók több értékes javaslatot tettek a lapszerkesztéssel kapcsolatban, majd a felvetett kérdések megválaszolása után Kárpáti Antal, a Bajai Városi Tanács VB titkára, a Bajai Hírlap szerkesztő bizottságának tagja a városfejlesztés soron következő feladatairól tájékoztatta a megjelenteket. (T. S.) — TIZENNYOLCADIK KAIN címmel ma délután fél hat órai kezdettel a népfront és az MSZBT kezdeményezésére bemutatják a legújabb színes szovjet filmalkotást a volt kecskeméti Otthon mozi helyiségében. Az érdeklődők közül a bérlettulajdonosok szeptemberi bérletükkel vehetnek részt az előadáson. — A szegedi járás népi ron tbizotts ágaiban dolgozó mezőgazdasági szakemberek egy csoportja tegnap egynapos tapasztalatcserére a kecskeméti járásba látogatott, s többek között a Helvéciái Állami Gazdaság üzemegységeiben a szőlőtelepítések és szőlőgyökerezte- tós módszereit tanulmányozták. — ISMÉT ELŐKERÜLTEK A PERMETEZŐGÉPEK. A bőséges nyár végi csapadék után megjelent a peronoszpó- ra megyénk szőlőseiben. A fertőzés terjedésétől főleg a fiatal szőlősöket és a szőlőiskolákat védik. Helyenként az idén már tizedszer permeteznek. DAG HAMMARSKJÖLD 1925-töl, 1961-ben bekövetkezett tragikus haláláig naponta papírra vetette gondolatait, irodalmi jegyzeteket készített, sőt néhány verset is írt. Naplója egyáltalán nem foglalkozik politikai eseményekkel, vagy azqjtkal a politikai személyiségekkel, akikkel a volt ENSZ-főtltkár érintkezésbe került. Hammarskjöld naplója október folyamán egy stockholmi kiadóvállalatnál nyomtatásban is megjelenik. 185 évvel ezelőtt, 1778. szeptember 20-án született Faddej Bellingszgauzen orosz tengernagy, sarkkutató, aki 1820—1821-ben Lazarewel együtt a Déli Sark vidékére expedíciót vezetett és ennek keretében első ízben hajózták körül az Antarktisz kontinensét. Eme út alkalmával fedezték fel a nyugati partvidéken az I. Sándor, az I. Péter, valamint a Bellingszgauzen- szigeteket. — Áruértékesítési tervének majdnem a felét teljesítette eddig a vaskúti Kossuth Termelőszövetkezet. A bevétel nagy részét —, mintegy másfél millió forintot —, az állattenyésztésből nyerték. Főleg a tenyészsertés- tartás jövedelmezett jól, amelyből 130-at adtak el eddig tovább- tenyésztésre a tánsszö- vetkezeteknek. — November 7-re elkészül Császártöltésen a törpevízmű, amelynek építésére hárommillió forintot fordít a helyi tanács. — A Skóciában végzett kísérletek során 95 százalékban megbízhatónak mutatkozott az elektronikus burgonyaszedőgép, amely különbséget tesz a gumók, a kövek és a göröngyök között. Dinnyenemesítő méhek A Duna—Tisza közi Mezőgazdasági Kísérleti Intézetben az idén a méhek termékenyítő munkáját is felhasználták a nemesítésben. A görögdinnye keresztezését, amelyet eddig betanított munkások kézzel végeztek, az idén a méhecskékre bízták. A nagyüzemi szaporító táblán — _, ahol váltakozva, ötsoronként kaptak helyet az dekeSnek ígérkező elő- apanövények — a méhek szorgalmasan elvégez- adást a Kiskunhalasi a termékenyítést. A területen, a megfigyelések szerint, hetven százalékban kaptak triplói hibrideket, amely a két fajta tulajdonságait egyesíti, s csak harminc százalékban történt öntermékenyítés. Az így nyert nemesített magot a jövő évben már árudinnye termesztésére használják fel. Ezzel a módszerrel lényegesen olcsóbb a nemesített hibrid vetőmag előállítása. — AZ EURÓPAI DRÁMA és színjátszás 15 évszázada címmel művészeti csoportok részére rendeznek ma este 7 órai kezdettel érGózon István Művelődési Házban. — AUTOMATIKUSAN MŰKÖDŐ, elektronikus ponthegesztőgép prototípusát mutatja be a Bajai Villamosipari Gépgyár a szeptember 23-án megnyíló kiállítással egybekötött budapesti hengerészkongresszuson, ahol számos külföldi cég is képviselteti magát. — NAGYSZABÁSÚ, HAGYOMÁNYOS szüreti mulatság előkészületei folynak Kelebián. A vasárnap megrendezésre kerülő szüreti mulatság reggel zenés toborzóval veszi kezdetét, majd lovasversenynyel, bemutatóval, borversennyel folytatódik, s három órai kezdettel kerül sor a szüreti karneválra, este pedig a tápéi népi együttes és a kelebiai kultúrcso- port szabadtéri műsorára, amelyet tűzijáték után szüreti bál követ. — 85 ezer forint bevétel — kilenc holdról. A csávolyi Egyesülés Termelőszövetkezet fekete ribizlise az idén rekordtermést hozott. A kilencholdas területről 77 mázsa C-vi- tamin gazdag bogyót szedtek le, amelyért mintegy 85 ezer forintot kaptak. — A tervezett 1600ból már 800 köbméter silót készítettek a katymári Vörös Csillag Termelőszövetkezet gazdái állatállomáinyuk téli takarmányozására, szénából pedig a tavalyinál két vagonnal több áll a rendelkezésükre. A háztáji gazdaság ellátását 22 hold silókukoricával is segíti a közös, amelyet ezután takarítanak be. — EDI SON-DÍJJAL jutalmazták azokat a művészeket, akik az év legjobb hanglemezfelvételein szerepeltek. Ezúttal Marlene Diet- rich kapta azt egyik „Edisont”, „Mondd, hol vannak a virágok” című hanglemezéért. — A HORGOK rákos megbetegedésének valószínű oka — amerikai tudósok szerint — a nagyvárosok levegőjének szeny- nyeződése alifás (nyílt szénláncú) szénhidrogénekkel. — Kétezer esetben összesen 1 millió 800 ezer forint kártérítést fizetett ki ez év első felében az állami és magánbiztosításra az Állami Biztosító városi fiókja. Pétfiirdőn sorsol fák a lottót A lottó 38. játékheti nyerőszámait ma délelőtt 10 órai kezdettel Pétfürdőn sorsolja a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság. — E HÉTEN Kecskeméten 40 ezer lottó- szelvényt vásároltak Egyedül a totó-lottó ki- rendeltségen 7500 szelvény „fogyott” el. — 80 ezer forint értékű társadalmi munkával bevezették a villanyt a városföldi Petőfi Termelőszövetke- be az Országos Villamos- és Távvezeték' építő Vállalat városföldi kirendeltségének dolgozói. A társadalmi munkás brigádot Varga Mihály technikus irányította. — SZÁNTÓTERÜLETÉNEK mintegy 40 százalékán pótolta az idén mesterségesen a Csapadékot a tassi Petőfi Termelőszövetkezet. Az öntözött földekről a tervezettnél kétszerte több termést takarítottak be majd nem minden növényféleségből. Így a hétszáz normálholdnyi öntözött területről hárommillió forint értékű terményt takarítottak be. — DÉT- ÉS NYUGAT* Németország területén több ezer pillangó szárnyára kerek alumínium fóliát ragasztottak, hogy megfigyelhessék repülésük útirányát. A bonni zoológiái múzeum, amely a kísérletet végzi, jutalmat ad mindenkinek, aki beszolgáltat egy ilyen villa novai” felszerelt pillangót. — A Milano melletti Stresában október 4— 6 között tartják rpeg a negyedik nemzetközi turisztikai filmfesztivált, amelyen mintegy ötven filmet mutatnak be. A legjobb filmet Stresa város „aranypáva” díjjal tünteti ki /AŐjÁQÁS — A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervató rinm jelenti: Szeptember 18-án a középhőmérséklet 19,9 (az ötvenéves átlag 16,4), a legmagasabb napi hőmérséklet 28 fok, a napsütéses órák száma 9,3 volt. 19-én a legalacsonyabb hőmérséklet 13,6, a reggel hét órakor mért hőmérséklet 28,7 fok volt. Várható időjárás péntek estig: kissé fel- hősebb idő. még legfeljebb csak elszórtan esővel. Mérsékelt időnként élénkebb keleti szél. A nappali fel- melegedés valamivel gyengül. Várható leg magasabb nappali hőmérséklet ma 23— 26 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete Siófokon 26 fok. Ünnepélyesen megnyitották a Georgikon Napokat Európa első mezőgazdasági főiskolája, a 166 évvel ezelőtt alapított keszthelyi Georgikon emlékére szeptember 19-től 21-ig Georgikon Napokat rendez a Keszthelyi Agrártudományi Főiskola, a Földművelésügyi Minisztérium, a TIT, a ME- DOSZ és több más szerv. A hagyományos ünnepséget a főiskola dísztermében nyitották meg. 30 neves külföldi tudós és az ország mintegy 400 legismertebb kutatója, mezőgazdasági szakembere vett részt a megnyitó ünnepségen. Dr. Bélák Sándor, a Keszthelyi Agrártudományi Főiskola rektora üdvözölte a megjelenteket. A Georgikon ünnepség témáját és programját úgy választották meg — mondotta a rektor —, hogy az nemzetközi vonatkozásban is időszerű problémákkal foglalkozzék. A fő téma: a mezőgazdaság feladatai az élelmiszeripar fejlődésében. A részletkérdéseket a kutatók és a szakemberek öt szekcióban vitatják meg. A külföldi tudósok részéről dr. Wilhelm Rudolf, a kölni Max Planck kutatóintézet állat- tenyésztési osztályának igazgatója üdvözölte a mezőgazdasági kutatók nagy seregszemléjét, majd felolvasták a neves külföldi tudósok üdvözlő táviratait. A Georgikon Napok első vitain- 1ító előadását dr. Láng Géza, a mezőgazdasági tudományok doktora, rektorhelyettes tartotta. A gondos munka eredménye Az elmúlt év hasonló időszakában még nyolc-kilenc mét^r magas szintkülönbségű dombok voltak ott, ahol most a mélykúti Alkotmány Termelő- szövetkezet majdnem asztallap- simaságú, 200 katasztrális hold új telepítésű szőlője díszlik. A szőlőt az idén tavasszal telepítették. A munka minőségére nagy gondot fordítottak, ami azt eredményezte, hogy a vesz- szők 98 százaléka megeredt, s a hajtások átlagos hosszúsága jelenleg meghaladja az egy métert. A szőlő lombozatának épségben tartására is lelkiismeretesen ügyelnek. Vegyszertől perzselt, vagy a peronoszpóra által tönkretett levelet nem lehet találni az ültetvényen. Az egész területet példásan rendben tart)4k; gyomra még mutatóban sem akad az ember a 200 holdon. Zöldtrágyanövények termesztéséről is gondoskodtak: a szőlők sorközeit bevetették bük- könyös rozzsal, melyet tavasz- szal szántanak a talajba. A nyáron egyébként zöldbabot termesztettek a sorok között, a hüvelytermést értékesítették, a zöld szárrészt pedig talajerőpótlás céljából alászántották. Az Alkotmány Tsz 1970-ig a szőlő területét 1600, a gyümölcsösét pedig ezer holdra növeli. Baranyai István .Légyinvázió Törökfáiban címmel lapunk augusztus 4-i számában Bognár József törökfái (Kecskemét) olvasónk panaszlevelét közöltük, amelyben kifogásolta, hogy a városból kikerülő szemetet a környékükön rakják le, s emiatt szinte ellepik a legyek a lakásokat. Dr. Horváth Imre állami közegészségügyi felügyelő a panasszal kapcsolatosan a következőket válaszolja: a városszéli szemétlerakodóhely lakott területhez valóban közel esik. A községgazdákodási vállalat azonban a várostól mintegy hárorp kilométerre levő alkalmasabb helyre a jelenlegi lófogatú szemétgyűjtő kocsikkal nem tudná elvégezni időben a szemét ösz- szegyűjtését és kiszállítását is. Tekintettel azonban arra, hogy a Községgazdálkodási Vállalat még a tavasszal megkapta a Kuka elnevezésű gépjárműveket és a hozzá való edények is elkészülnek a jövő év januárjában, az új, s a jelenleginél egy kilométerrel messzebb tervezett szemétlerakóhely kijelölése rövidesen megtörténik. Száz vagon gyógynövény Több mint száz vagon nyers gyógynövényt szállítanak ebben az esztendőben a Hortobágy széli, balmazújvárosi gyógynövénytelepre. A pusztán vadon termő, valamint a környékbeli mezőgazdasági nagyüzemekben termelt 35 féle gyomnövényt dolgozzák fel itt értékes gyógyszeralapanyagokká. Jelenleg a csipkebogyó adja a legnagyobb munkát: 40 vagon nyers bogyót magvaznak és szárítanak. Mégse értek vele úgyszólván semmit, mert a szívómotor, amit már hónapokkal előbb megrendeltek, nem akart megérkezni, hiába sürgették. Pedig most már minden nap tetemes veszteséget jelentett. Ráadásul a Vízügyi Igazgatóság megbízottjával is meggyűlt a bajuk. Bujdosó egyik délelőtt éppen a baromfifarmra lovagolt be, amikor Kovács Miska, a legfiatalabb traktoros, utolérte az életveszélyesen robogó Zetorral. — Agronómus kartárs, szétrombolják a duzzasztónkat! — kiáltotta a gyerek, és kézzel- lábbal magyarázta, hogy semmiképp nem lehet a v'zügyise- ket lebeszélni az istentelen munkáról. A lovát kikötötte azonnal, s felkapaszkodott a Zetorra. Amikorra oda értek, a rombolók már belegázoltak a vízbe és kezdték szétszedni a gerendákat. — Mit akarnak, emberek, nincs ennél jobb dolguk? — támadt rájuk erélyesen. Azok azonban nem zavartatták magukat, ott erőlködtek a süppedő latyakban, mintha nem is szólt volna hozzájuk. Két zárófát már ki is emeltek, és a víz megindult parányi vízesés- szerűen az alsóbb szakaszba. — Hagyják abba azonnal! Nem hallották, hogy hagyják abba? — kiáltott most már dühösen. Erre már a legidősebb ember válaszolt. — Ez a parancs, kérem. Nekünk nem maga dirigál, hanem a vállalat. — Mit ugrál itt tulajdonképpen? — gúnyolódott egy húsz év körüli szőke gyerek, aki legszorgalmasabb volt a rombolásban. Kiabálással és erőszakkal nem boldogulhatott, e^ért megLiliputi város Düsseldorf határában; százötven négyzetméteres területen „liliputi világvárost’! épít egy Dommel nevű, többszörös milliomos építész. Mintegy 20 millió márkát áldoz arra, hogy a játékvárosban többek között felépítsék a római Szent Péter bazilika pontos, miniatűr mását, a német városok legszebb középkori épületeit. Az érdekes vállakózás nemcsak romantikus. Dommel a forgalmas útvonal közelében évi másfél millió márka bevételt remél a látogatóktól, - -----------