Petőfi Népe, 1963. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)
1963-09-20 / 220. szám
1963. szeptember 20, péntek «. «Mal As ENSZ-kösgyűlés csütörtöki vitája Kennedy beszéde Bohózatba illő pártalakítás Djakarta ismét csendes A MEGNYITÁS ünnepélyes aktusa után az ENSZ közgyűlése lényegében csütörtökön kezdte meg munkáját, az általános politikai vitát. A felszólalók főleg a moszkvai megegyezést követően kialakult nemzetközi helyzetről készültek kifejteni álláspontjukat. A csütörtöki ülés magyar idő szerint délután fél négykor kezdődött. Az első felszólaló a brazil külügyminiszter volt, de felszólalásra jelentkezett még Pearson kanadai miniszterelnök is. A legnagyobb várakozás Gromiko szovjet külügyminiszter beszédéhez fűződött, amelyről lapzártáig még nem érkezett jelentés. Kennedy elnök ma szólal fel az ENSZ közgyűlése előtt. Üjabb jelentések szerint az ENSZ ügyrendi bizottsága 15 ázsiai és afrikai ország kívánságára javasolta, hogy a dél-vietnami helyzetet az ENSZ közgyűlésének plenáris ülésén vitassák meg, s az ügy sürgősségére való tekintettel hagyják el a bizottságok vitáját. A francia küldött azonban kifogást emelt a javaslat ellen, azzal érvelve, hogy ez a megoldás késleltetné az általános politikai vitát. A közgyűlés új elnöke — az ENSZ főtitkárával folytatott tanácskozás után — bejelentette, hogy a dél-vietnami kérdést a közgyűlés október 7-e után vitatja meg, és így az semmiképpen sem késlelteti egyéb politikai kérdések megtárgyalását. KENNEDY elnök szerdán este rádió- és televíziós beszédben fordult az amerikai néphez. Az elnök azt a reményét fejezte ki, hogy a kísérleti robbantások betiltásáról szóló egyezményt az Egyesült Államok szenátusa túlnyomó többséggel jóváhagyja. Ezután az adócsökkentés indoklásával foglalkozott. Rámutatott: Az Egyesült Államokban olyan magas az adók szintje, hogy az károkat okoz az amerikai gazdaságnak. Az elnök azt jósolta, hogy az adótervek csökkentése növelheti a foglalkoztatottságot, korlátozhatja a munkanélküliséget és megelőzheti az „új tragikus visszaesést”. Emlékeztetett arra, hogy míg az első világháború után az Egyesült Államokban átlagosan 44 hónaponként követték egymást a gazdasági visszaesések, addig a második világháború után 42 havonként észlelték a válságtüneteket, amelyek gyakoriságuk mellett nagyon is mélyrehatóak voltak. Érdekes, hogy mindezek ellenére az elnök figyelmezteti arra: Nem adhat semmiféle biztosítékot, hogy a szóban forgó, adóterhek csökkentését célzó intézkedés az ország minden gazdasági problémáját megoldja. SVÁJCI burzsoá körök a napokban nagy lármával harangozták be az úgynevezett „Svájci Kommunista Párt” megalakulását. Azóta is folyt a találgatás miféle párt ez. és honnan bukkant elő? A tegnapi híradások már erről is részletesebben szólnak. Mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy a nevezetes pártnak mindössze öt tagja van, ami nem gátolta meg abban, hogy bizonyos Bulliard személyében „főtitkárt” válasszon. Augusztus végén a Svájci Munkapárt Vevey községi szervezetének tagja, Gerard Bulliard albániai látogatásáról visszatérve, leveleket kezdett írogatni a párt tagjainak, amelyben „árulással” vádolta a Svájci Munkapártot és csepül- te a moszkvai szerződést. Bulliard ezután négy hívével kilépett a Svájci Munkapártból és nagy zajjal bejelentette a „Svájci Kommunista Párt” megalakítását, amely állítólag . „a marxizmus— leninizmus tisztaságának megőrzését” tűzi ki célul. A Svájci Munkapárt tagjai egyöntetűen elítélik ezt a lépést, s maguk a tekintélyesebb burzsoá lapok is gyorsan rájöttek, hogy az új „kommunista párt” csupán felfújt luftballon. A bohózatba illő pártalakítás tényét azonban felhasználták azok a svájci reakciós körök, amelyek a választások előtt csapást akarnak mérni a Svájci Munkapártra, a szocializmus és kommunizmus eszméire. DJAKARTA csütörtökön teljesen nyugodt volt — jelentik a nyugati hírügynökségek. A kormány gondoskodott róla, hogy az angol érdekeltségek vállalatait, egyes angol személyek magánlakásait a hadsereg egységei őrizzék. A biztonsági intézkedések ellenére Anglia és Ausztrália megkezdte állampolgárainak elszállítását Indonéziából. (Anglia, mellett Ausztrália is támogatja a most megalakult Malaysia államszövetséget, amelyet Indonézia nemzeti fenyegetésnek tekint.) Az angol légierők gépei eddig 250 angol állampolgárt szállítottak el. EGY NAP A KÜLPOLITIKÁBAN Eltemették a birminghami bombamerénylet utolsó három áldozatát Birminghamben tízezres tömeg gyűlt össze a múlt hét végén történt bombamerénylet utolsó három áldozatának gyászünnepségére. A tömeg nem is fért el a templomban, ahol a gyászünnepséget tartották, mintegy négyezren kívül maradtak és teljesen megtöltötték a templom körüli utcákat. A gyászszertartás befejeztével, amikor a temetési menet elindult, néger fiatalok egy csoportja felsorakozott a menet végén, kis amerikai zászlókat lengetve és szabadságdalokat énekelve. Tüntetés Rómában RÓMA. Rómában több száz főnyi tüntető menet tiltakozott G lobke nyugatnémet államtitkár olaszországi látogatása ellen. A miniszterelnöki palota előtt összeütközésre került sor a tünteők és a rendőrség között. Végül a rendőrök szétoszlatták a tüntetőket, akik közül tízet letartóztattak. Schröder a „mozgékony politika1' jelszavával indult Washingtonba Schröder külügyminiszter tegnap délután az Egyesült Államokba repült, ahol előre láthatólag 9—10 napot tölt. Schröder hosszabb megbeszéléseket folytat Rusk amerikai és lord Home angol külügyminiszterrel. Kennedy elnök szintén fogadja majd a bonni külügyminisztert. A hírek szerint lehetséges, hogy Schröder találkozik New Yorkban Gromiko szovjet külügyminiszterrel is. Schröder elindulását megelőzően heves viták zajlottak le CDU vezető körökben arról, milyen magatartást tanúsítson a külügyminiszter Amerikában, hogyan foglaljon állást a kelet —nyugati tárgyalások kérdésében. A múlt hét végi cadenab- biai tanácskozáson kompromisz- szumos megoldás jött létre a különböző irányzatok között, s ennek eredményeként Bonnban most azt hangoztatják, hogy Schröder „mozgékony politikát” fog képviselni, ami azonban nem tévesztendő össze a „rugalmas politikával”, tehát Bonn továbbra is elutasít minden|Ke „vad kísérletezést”. A dél-vietnami felszabadító mozgalom csapatai az erdőből tüzelnek egy amerikai H—21 típusú helikopterre. i , Földrengés, szökőár, orkán Harcok Dél-Vietnamban Törökország nyugati felét szerdán este fél percig tartó, rendkívül erős földrengés érte. A földrengés erejének hivatalos mérése elmaradt, mert az isztambuli egyetemen megsemmisültek a szeizmológiai műszerek. A földrengés sok öreg lakóházat és más épületet romba döntött, és leomlott egy ötemeletes épület egyik fala is. A mentőosz- tagok egész éjjel kutattak halottak és sebesültek után, azonban csak egy holttestet találtak és a sebesültek száma is kevés. Isztambul környékéről érkezett hírek szerint a Márvány-tenger menti falvakban igen erősen volt észlelhető a földrengés. A kayseri tartományban fekvő Sáncánál szökőár pusztított, mely. ben tíz ember lelte ha’álát. A falu 18 háza összedőlt, 17 pedig roskadozik. Olaszország középső és déli részén szerdán délután zivatar vonult végig. A spanyolországi Alicante környékén a felhőszakadás menekülésre kényszerítette egy camping 400 vendégét. A Mexikói-öböl mentén fekvő Texas amerikai állam déli részén szerdán több ezer ember volt kénytelen elhagyni otthonát, és a sorozatos felhőszakadások okozta árvíz miatt magasabban fekvő helyekre menekülni. A szükségszállások — a legutóbbi adatok szerint — eddig 3500 embert fogadtak be. Van>e még rabszolgaság ? F. Kolabavala, a Blitz című indiai hetilapban megfigyelések és tények alapján ismerteti, miként virágzik a rabszolgaság és a rabszolga-kereskedelem Szaúd- Arábiában és Uz Arábiái Félsziget déli sejkségeiben. Sokan azt hiszik, hogy a rabszolgaság már a múlt században megszűnt. De bármennyire hihetetlen, földünkön vannak még olyan részek, ahol ma is ad- ják-veszik az embereket. Sokan halálukig gazdáik tulajdonai maradnak. Ezeknek az embereknek reménytelen, monoton rabszolgaéletében csak a különféle büntetések jelentenek némi változatosságot. Először Maszkatban láttam rabszolgákat. Egy ismerősöm révén sikerült beszélgetnem egy rabszolgával, Salah- hal. Salah nagyon lassan és halkan beszélt. Egyszer sem nézett a szemembe. i,Még kivágják a nyelvem, vagy megkínoznak, ha megtudják, hogy beszélgettem magukkal. Nem emlékszem szüléimre, de tudom, hogy Beludzsisztán- ban születtem. Halat szárítok a gazdámnak. Szolgái — férfiak és nők vegyesen — majdnem mind rabszolgák. Pedig azt mondják, hogy Maszkatban már megszüntették a rabszolgaságot. Gazdánk nagyon kegyetlen. Egyik társam szökni próbált. A gazda kiköttette és halálra verette.” Kísérőm elmondta, hogy a rabszolga- kereskedőknek különösen jó üzletet jelent a fehér nőkkel való kereskedelem. De néger nőket is adnak-vesznek. A néger nőket termékenyeknek tartják, és ezért igen értékesek a rabszolgatartó számára, hiszen a rabszolganő gyermekei szintén a rabszolgatartó tulajdonába kerülnek. Azt is elmondták, hogy milyen magas az eunuchok értéke. A kínos műtétet gyermekkorukban hajtják végre. A műtétet általában 10 közül csak egy éli túl. Találkoztam egy eunuchhal. — Hosszasan kértem, jutalmat ígértem, mire nagy kelletlenül hajlandó volt elmondani történetét: „Réges-régen, ha jól emlékszem, Tumbuktu mellett éltem valahol. Amikor 12 éves voltam, egész családom zarándokúira indult Mekkába. Iratok nélkül és jóformán teljesen pénz nélkül indultunk útnak. Egy kis folyó mellett egy kereskedő vállalkozott, hogy Mekkába segít bennünket. Amikor azonban a parthoz értünk, letartóztattak bennünket. Szaúd-Arábiában a rabokat nem élelmezik, napjában csak egyszer kapnak vizet. Öt vagy hét napig tartottak börtönben minket. Apám ekkor elhatározta: elad engem rabszolgának, hogy élelmet vehessen a család többi tagjának.” Ománban megismerkedtem egy Ra- sid nevű jemeni rabszolgakereskedővel. Amint megtudtam, Rasid nemcsak rabszolgákkal kereskedett. Egyébként Rasid kérésére nem az igazi nevén írok róla. Rasid tekintélyes külsejű ember. Fehér ruházatot viselt, a fején aranybrossal ékesített magas turbán, az övében tőr volt. A szokásos üdvözlések után Rasid kávéval kínált, majd atyaian egy 8 éves kisfiú fejére tette a kezét és mosolyogva mondta: „Embereim különböző vidékekről szállítják az ilyen gyermekeket. Csak meg kell fenyegetni a szülőket, hogy valami történhet a kútjukkal ...” Köztudomású, hogy az élet ezeken a vidékeken a víztől függ és vizet csak az ősi kutakban találni. Tehát nem nehéz rábírni a szegény családokat, hogy olcsón eladják gyermekeiket. Igaz, néha erőszakot is kell alkalmazni. Rasid folytatta: „Egy-egy gyermeket 10 ezer rúpiáért adok el. Néha hosszú hónapokig velem élnek a gyermekek, amíg összeszedek elegendő számú rabszolgát, hogy érdemes legyen karavánban útnak indítani őket Szaúd-Arábiába. A karavánokat beduinok kísérik, akik jól ismerik az országot. Az ománi határőrök néha megpróbálják feltartóztatni a karavánokat. Ha a menekülés nem sikerül, a rabokat megfojtják és eltemetik a homokban.” Rasid így folytatta elbeszélését: „Mostanában rendszertelenül tartják a rabszolgavásárokat. Csak Mekka közelében, Dakkat el Abid völgyében találkoznak havonta a kereskedők és a vásárlók. A rabszolgákat többnyire „közvetítőn” keresztül adják-veszik.” „Igaz-e, hogy a háremekben súlyosan bántalmazzák a nőket?” — kérdeztem. „Ma már ez ritkán történik meg. Csak azokat büntetik, akik meg akarnak szökni a háremből. Ilyen esetekben megkorbácsolják az elfogott szökevényt. Az egész hárem szemeláttára történik a fenyítés. Az ítéletvégrehajtó — az eunuch. Az áldozat sokszor csak napok múlva tér magához. Ez jó lecke a többieknek. De higyje el, ezt mi nagyon helytelenítjük, hiszen végeredményben romlik az „áru”, csökken a piaci értéke.” Holmberg svéd utazó, aki egyszer Szaúd-Arábiában járt. elmondta, hogy a repülőgép valamennyi felnőtt utasának retúrjegye volt, csupán a gyermekeknek nem, azon egyszerű ok miatt, mert ők már nem tértek vissza: eladták őket rabszolgáknak. Barátom és munkatársam, Little őrnagy elmondta, hogy korszerű repülőgépekkel bonyolítják le a föld legősibb kereskedelmét, a rabszolga-kereskedelmet. Egyszer egy texasi pilótával beszélgetett, aki rabszolgaszállítással foglalkozott. „Higyje el őrnagy, évente 10 000 font sterlinget fizetnek. Az összeget pontosan átutalják egy New York-i bankba. Ezenkívül minden költségemet megtérítik. De egyébként hagyjuk ezt a mocskos témát.” Londonban egy éjszakai mulatóban megismerkedtem egy bizonyos George kapitánnyal, aki a múltban Szaúd király személyi pilótája volt. Ez az amerikai bárkit itatott, etetett, aki hajlandó volt meghallgatni elbeszéléseit. A kapitány olyan ember benyomását keltette, akit lelkiismeretfurdalás gyötör. Amikor a szaúd-arábiai rabszolga-kereskedelem felől érdeklődtem nála, azt válaszolta, hogy leggyakrabban ilyen árukat szállított: hasis, fegyverek, lányok és gyermekek. A fentebb elmondottak talán különösen és hihetetlenül hangzanak. De egy tekintélyes szakértő véleménye szerint Szaúd-Arábia minden huszadik lakosa ma is rabszolgaságban él. A rabszolgakereskedő az „áru” eladásakor köteles igazolványt felmutatni a vásárlónak, amely megerősíti, hogy a rabszolga, akit elad, rabszolgaságban volt és rabszolgaként született. Ez az eljárás azonban búsás jövedelemforrás az igazolványokat készítő csalók és hamisítók számára.
