Petőfi Népe, 1963. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)
1963-08-14 / 189. szám
2. oldal 19(53. augusztus 14. szerda Az atomcsendegyezmény az amerikai szenátus előtt „Borháború" Franciaországban izkoplje újjáéled HOME angol és Rusk amerikai külügyminiszter táviratot intézett Hruscsov szovjet miniszterelnökhöz és Gromiko külügyminiszterhez. A táviratok lényegében a moszkvai atomcsendtár- gyalások hivatalos aktusának utolsó mozzanatai, a nyugati államférfiak ugyanis köszönetüket fejezik ki a moszkvai vendéglátásért, és hangot adnak annak a reményüknek, hogy a nukleáris kísérletek betiltásáról szóló szerződés csak az első lépés lesz azon az úton, melyen az országok kinyilváníthatják elszántságukat a béke kivívására. A szerződés egyébként amerikai részről most került tárgyalás alá a szenátusban. Az egész nemzetközi közvélemény várakozással tekint a szenátusi vita elé. Jelenleg a külügyi, a hadügyi és az atomenergia-bizottság tagjai foglalkoznak Rusk külügyminiszter beszámolójával. Rusk elmondotta többek között, hogy az egyezményhez való csatlakozások száma rövidesen meghaladja a százat. Hangoztatta egy kérdésre válaszolva, hogy az amerikai kormány a jövőben nem kíván nukleáris információkat nyújtani Francia- országnak. Tájékoztatta a bizottságokat arról is, hogy a szerződést bárki felmondhatja háromhónapos határidővel, amennyiben úgy látja, hogy a nem csatlakozott hatalmak részéről folytatott nukleáris kísérletek veszélyeztetik biztonságát. A NATO és a Varsói Szerződés tagállamai közti megnemtámadási szerződésre utalva Rusk rámutatott, hogy e kérdésben az USA nem dönthet egyedül, hanem meg kell hallgatnia a NATO- beli partnereit. Rusk nyomatékosan felhívta rá a figyelmet, hogy a moszkvai szerződés nem tartalmaz titkos záradékot. Az amerikai külügyminisztérium közlése szerint hétfőn nyolc újabb ország csatlakozott az egyezményhez. „A DÜS termés átka”, továbbra is beárnyékolja a francia mezőgazdaság kilátásait. A paEGY NAP A KÜLPOLITIKÁBAN radicsom-, a barack-, és a burgonyaháború után (mindhárom termékből ———————— olyan bő volt a termés, hogy a parasztok nemegyszer csak önköltségi áron adhatták el a gyümölcsöt) egyre fenyegetőbb méreteket ölt a „bor csatája”. Az idei szüret ugyanis — akár csak a tavalyi — igen bőségesnek ígérkezik. A gazdasági nehézségek nagyságára utal az a körülmény, hogy a tavalyi termésből még 25 millió hektoliter eladatlan, holott ez a készlet a korábbi években sohasem haladta meg a 18 millió hektót. Ennek következményeként a nagykereskedők a hivatalos minimum alatt vásárolják a bort. A termelők viszont kénytelenek belemenni ebbe az előnytelen alkuba, mert „helyet kell csinálni” az új termésnek, amelynek az értékesítési kilátásai még borúsab- bak. A dél-franciaországi szőlővidékeken különösen nagy a feszültség. A parasztok több helyütt követnek el szabotázs akciókat: ledöntötték a telefonpóznákat, a marseille-i vasútvonalon tönkretették a jelzőberendezést, többfelé rajszögeket vagy égő kéndarabokat szórtak az utakra, hogy gátolják a forgalmat. SZKOPLJE városépítő igazgatósága megkezdte munkáját. Ez az új szerv irányítja a macedón főváros újjáépítését. Mint ismeretes, Jugoszlávia köztársaságai egy-egy új városnegyed építését vállalták el, és az előregyártott elemekből épülő ideiglenes településeken a munkálatok máris jól előrehaladtak. Nagy tömegű külföldi szakember vesz részt a munkálatokban. Megérkezett a fővárosba az ENSZ főtitkárának személyes képviselője is, hogy tárgyaljon a lakosságnak nyújtandó segítségről. A városban egyre javul a hangulat, bár nem múlik el olyan nap, hogy kisebb földrengéseket ne észlelnének. Hétfőn például hat jelentékenyebb rengést jeleztek, ezek közül négy elérte a hármas erősségi fokot. A francia csokor De Gaulle nem akar csatlakozni a moszkvai egyezményhez. Ezzel szemben hivatalosan közölték, hogy Franciaország kereskedelmi mérlege 1963 júliusában 110 000 000 frank deficittel zárult. E deficitben azonban nem szerepel annak a nagy mennyiségű hasis és marijuana csempészárunak az ára, amelyet az emberek kábítása céljából juttattak francia földre, s amelynek egy részét Orlyban lefoglalták. Tény az, hogy Franciaországban évek óta folyamatos a drágulás: az ipari és a mezőgazda- sági termékek ára általában 73 százalékkal emelkedett. Ugyanezen Idő alatt a munkások bére mindössze 7 százalékkal nőtt. Igaz, a hivatalos körök megígérték, hogy eiőbb-utóbb elbánnak a drágasággal. Ezt az ígéretet hivatalosan szintén bejelentették. Addig is azonban, amíg valóra váltják az ígéretet — kidolgozták a postai díjszabás felemelésének tervét, a napilapok és a kenyér árát pedig minden további ígérgetés nélkül — jelentősen felemelték. Csoda-e, ha a hétköznapi franciák nyugtalankodni kezdtek és megkérdezték az illetékeseket: Mi ez? Olyan határozottá vált végül is a kérdezők hangja, hogy a francia pénzügyminiszter jónak látta válaszolni nekik. Ezt mondta: „A gazdasági helyzet kitűnő, de az árak emelkednek." A képlet, íme, világos: A bérék stagnálnak, az árak emelkednek, a megélhetés egyre nehezebb, de ..a gazdasági helyzet kitűnő”. Ki oldja meg ezt a rébuszt? Avagy csak nem ott van eltemetve a kutya, hogy de Gaulle mindenáron A-hata!om és H-hatalom akar lenni? A. A. Mcnamara az amerikai szenátus előtt WASHINGTON. (MTI) Az amerikai szenátus egyesített külügyi, belügyi és atomenergia bizottsága kedden folyU;abb OAS-bandilák felett mondtak ítéletet PÁRIZS. (MTI) A francia állambiztonsági törvényszék hétfőn ítélkezett egy négytagú OAS-banda felett. A banda tagjai 1361 szeptemberében merényletet terveztek de Gaulle ellen, ezért 1962 őszén már 15—20 évi börtönre ítélték őket. Ezúttal tucatnyi plasztik- bombás merényletük miatt álltak a bírák elé. Az OAS-bandi- ták tevékenységüket elsősorban Párizsban fejtették ki A tanács Manouryra, a banda vezetőjére és a másik három OAS-vezérre újabb sokesztendős börtönbüntetést szabott ki. A plasztik- bombás banditák, akik a de Gaulle elleni merényletet is ■„megúszták-’ és bíznak abban, hogy viszonylag rövid időn belül amnesztiában részesülnek, mosolyogva hagyták el a bíróság termét. Még mindig nincs nyoma a londoni bankrablóknak LONDON. A vasútrablás ügyében nyomozó angol hatóságok abban reménykednek, hogy a tettesek nyomravezetéséért kitűzött jutalom, 260 000 font, árulásra csábíthatja a rablóbanda egyik tagját. A jutalom ugyanis sokkal nagyobb, mint a zsákmányból egy-egy rablóra eső rész. A pénzjutalmon kívül büntetlenséget is ígérnek a nyomravezetőnek, és a hatóságok gondoskodnának letelepítéséről is olyan távoli helyen, ahol társainak bosszúja aligha érhetné utol. A beígért jutalomnak azonban eddig még nem Volt hatása. tatta' a moszkvai atomcsend- egyezménnyel kapcsolatos előzetes meghallgatásokat. Ez alkalommal Mcnamara hadügyminiszter jelent meg a bizottság előtt és katonai érvekkel igyekezett meggyőzni a bizottság tagjait arról, hogy szükséges az egyezmény ratifikálása. Ezzel kapcsolatban elsősorban azt bizonygatta, hogy az egyezmény révén az Egyesült Államok katonailag előnyösebb helyzetben lesz a Szovjetunióval, mivel a föld alatti robbantásokra jobban fel van készülve, mint a Szovjetunió. Hruscsov fogadta az európai írók képviselőit GAGRA. (TASZSZ) Nyikita Hruscsov, aki Gagra közelében pihen, kedden fogadta az Európai írók Szövetsége vezető tanácsának ülésszakán részt vevők egy csoportját. A szovjet miniszterelnökkel lefolyt beszélgetésen 28 író vett részt, köztük Giuseppe Ungaretti, az írószövetség elnöke, Giancarlo Vigorelli, Konsztan- tyin Fegyin, Mihail Sjolohov, Jean-Paul Sartre, Simone de Beauvoir, Mihai Beniuc, Salazar elmegy „a legvégső“ határokig Salazar portugál miniszterelnök beszédet mondott a lisszaboni rádióban és televízióban. Éles hangú nyilatkozatában kijelentette, hogy a portugál kormány szükség esetén „a legvégső határokig is elmegy és minden rendelkezésére álló eszközzel megvédi Portugália tengeren túli területeit, amelyek az ország integráns részét kénezik”. A portugál miniszterelnök homályosan, bár, de nyilvánvalóan katonai akciókra célzott és egyben figyelmeztette a portugálokat, hogy valószínűleg fel kell emelni az adókat, mert csak így tudja a kormány biztosítani Angola, Mozambiaue és a többi gyarmat „védelmét a terroristákkal szemben”. Salazar hosszasan és keserű hangon szólt az ENSZ Portugáliával kapcsolatos tevékenységéről. A miniszterelnök egyaránt támadta a Szovjetuniót és az Egyesült Államokat. Az utóbbinak szemrehányást téve azért, mert „afrikai uralmának biztosítása érdekében cserben hagyta szövetségesét”. A gyarmati hatalmát minden eszközzel fenntartani kívánó portugál kormány vezetője a következő ..kiutat” javasolja az afrikai államoknak: „A neokolonizmus veszélyével szemben fogjanak össze volt gyarmatosítóikkal.” (Reuter, AP, AFP) Hírek sorokban SAIGON. Mint a Reuter és az AP közli, Dél-Vietnamban folytatódik a buddhista szerzetesek ellenállása a Ngo Dinh Diem-klikk elnyomó politikájával szemben. Saigontól 600 kilóméternyire északra egy kis Á Icurd háború 1963 augusztus közepével harmadik hónapjába lép Irak nacionalista és reakciós kormányának hadjárata az ország északkeleti részén lakó kurd törzsek ellen. A jelenlegi iraki kormány ez év februárjában került hatalomra, midőn katonai puccsal megdöntötte a kurdok ellen ugyancsak háborút viselő Kasszem tábornok diktatúráját. Az új iraki vezetők politikai hatalmuk biztosítása érdekében és időnyerés céljából fegyverszüneti tárgyalásokat kezdtek a kurd felkelőkkel. A tárgyalások azonban rövid idő után megszakadtak. Első lépésként a Moszul—Kirkuk— Majdan városok vonalától északkeletre fekvő — azaz a kurdok lakta területeket — katonai igazgatás alá helyezték, 1963. július közepén pedig a 75 000 létszámú iraki hadsereg egyharmad része három irányból támadást indított a kurd törzsek ellen. Északon Moszul- ból kiindulva Dihok — Zakho — a Khabur folyó völgye — Amadia és Barzan irányában, Kirkukból kiindulva Taktak — Kojszandzsak irányában, délen az iraki határ mentén a Szirvan völgyében Majdan — Szulejma- nia irányában indult meg a támadás. A partizántaktikát folytató kurd törzsek heves harcok után a hadsereg mindhárom támadását megállították, sőt több ponton helyi jelentőségű győzelmet arattak. Az iraki hadsereg átcsoportosítása után jelenleg csupán egyetlen központosított fő támadási irányban az Erbil — Ruvandiz, illetőleg a már iráni területen fekvő Khane város vonalában támad, hogy ezzel a hadművelettel a kurd felkelők területét kettéoszthassa, Legutóbbi jelentések szerint a hadsereg támadó éke harckocsik és repülőgépek fedezete alatt nagy harcok után átkelt a Gali-Ali Bég hágón és Ruvandiz városának előterébe ért. — Terra — városban ismét egy buddhista szerzetes követett el öngyilkosságot, hogy kifejezze tiltakozását. A szerzetes kőolajjal öntötte le, majd felgyújtotta magát. • LONDON. Hatvankét képviselő, az alsóház létszámának közel tíz százaléka jelezte, hogy nem lép fel a legközelebbi választásokon. Ennyire gyengül a politikai pálya vonzereje. De amidőn az összes pártok sürgették a képviselői fizetések felemelését, a sajtó nagy része úgy vélte, hogy még a jelenlegi szerény fizetést is alig érdemlik meg a honatyák, akik jórészt csak szavazógépek. Eltemették Bebrits Lajost Kedden délután, a Kerepesi úti temető pantheon jában nagy részvéttel kísérték utolsó útjára Bebrits Lajost, a párt és a munkásmozgalom régi harcosát. A munkásmozgalom nagy halottainak emlékműve előtt rendezett végső tiszteletadáson megjelent Nemes Dezső, az MSZMP Politikai Bizottságának Ingja, a Központi Bizottság titkára, dr. Nezvál Ferenc igazságügyminiszter, a párt Központi Bizottságának tagja, Nógrádi Sándor, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának elnöke, Kiss Árpád, a Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöke. A gyászoló család tagjain kívül eljöttek leróni kegyeletüket az elhunyt régi harcostársai, egykori munkatársai, tisztelői, jó barátai. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a kormány nevében dr. Nezvál Ferenc mondott beszédet.