Petőfi Népe, 1963. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)
1963-08-14 / 189. szám
1963. augusztus 14, szerda 3. oldal A dolgozók bizalma kötelez Panasszal fordult szerkesztőségünkhöz a Gyümölcs, Zöldség Göngyölegellátó Szövetkezeti Vállalat Kecskeméti Kirendeltségének két dolgozója: Bednárik Sándor és Kolozsvári Antal. Elmondták, hogy mindketten egy szegezőbrigád tagjai és azt kifogásolják, hogy Forgó János munkacsapata „látástól-vakulá- sig’' dolgozva, az ő fizetésüknek többszörösét kereste az elmúlt hónapban. A telep vezetője hallgatólagosan tudomásul veszi a túlmunkát, és ráadásul a vasárnapi túlórákban készített ládákat is hozzácsapja valamelyik munkanap teljesítményéhez. Hangsúlyozták, hogy nem az irigység késztette őket panasztételre. De szerintük nem helyénvaló, hogy éppen az a brigád követ el szabálytalanságot, melynek tagjai között a szak- szervezeti bizottság elnöke és titkára is dolgozik. Szabálytalan munkaláp és jelenléti ív A göngyölegtelepen Pálfi Sándor kirendeltségvezető fogadott bennünket. A Forgó-brigád munkalapjaiból könnyen megái. A műhely küszöbén A lámpaüzem automata gépsorának egységei kékre, pirosra festettek. A munkaplatóknál fémes szürkék, ezüstösen csillogók a szerkezetek. A Bács-Kiskun megyei Fémtömegcikkipari Vállalat kalocsai telepének modern lámpaüzemében már érvényesülnek a modern színlélektan szempontjai. A kék józan hangulatot, „tárgyilagos” közérzetet biztosít. A piros foltok, szegélyek élesítik a figyelmet: vigyázz! — ezek az okos gépek is csinálhatnak bajt, ha mozdulataid nem olyan céltudatosak, mint ahogyan ök megkívánják. Itt egy nagy ládában lámpaégők villognak, mint karácsonyfadíszek; a másik gépnél a kupakok félgömbjei fénylenek tompán. Amott sugárvetők korongjai tükrözik a napfényt, emitt az akasztók dróttörzsei rezegnek, fémövvel az aljukon. A hosszú teremből kisebb műhelybe vezet az ajtó. Az automatasor pihen. Kisebb, egyedi gépek mellett Vízi Erzsébet, Szabadi Pálné és Pilger Jolán dolgozik. Gépeik „nyelvükre veszik” az égőket, kupakokat, egy-kettőt forgatnak rajtuk, s „harapásaik” nyomai a jól ismert lyukacskák. Juhász Imre párttitkár át- haladtában néhány szót vált Székely Sándor téemkással, s alighogy kilépne az ajtón, a küszöbön Pulai Zoltán, a lámpaüzem vezetője állítja meg. — Hol van Brunner Mihály? Kellene már az anyag, így fejünkre állunk, mint a jancsiszög. — Az anyag- és áruosztályvezető azóta Debrecenben jár — jelzi egy mozdulat a nagy távolságot. — Mit keres ott? — Nektek is, nekünk is anyagot. Nálunk, a galvanizáló műhelyben is árváskod- nak a kádak. Mozdulni se tuaunk szalmiáksó nélkül. Nincs az egész megyében... Tudod, nemegyszer filléres anyagok hiánya miatt fő a fejünk. Pedig nincs olyan nap, hogy ne ösztökéljem az anyag- és áruosztályt. A lámpaüzem vezetője egyre csak ismétli: — Fejre állunk, fejre állunk... (t) lapíthattuk, hogy a panasztevők állítása helytálló, a havi keresetek itt valóban elérik a 3700 3800 forintot, a többi munkacsapatban dolgozók 1400—1600 forintos átlagkeresetével szemben. Pálfi Sándor elismerte, hogy elnézi a túlórákat, és azt is, hogy a vasárnapi teljesítést — a munkalapokon ennek nyoma sincs — hozzácsapják a hétköznapokhoz. Azt állította azonban, hogy a szóban forgó túlórák száma igen csekély. Mester Já- nosné telepvezető így nyilatkozott: — Valószínűleg irigység szülte a panaszt. A keresetekben mutatkozó nagy eltérések részben abból adódnak, hogy a Forgó-brigád tagjai kiváló munkások, teljesítményük mindig magasabb, mint a többi dolgozóé. Az elmúlt hónapban angol exportládát készítettek, amelynek normája lényegesen jobb, mint a többi ládaféleségé. Jlosszas keresgélés után előkerültek a jelenléti ívek is, melyeket, úgy látszik, jól elrejtett a gondos vezetőség, és nem ok nélkül. Június 10-ig ugyanis, helyesen, napi tízórás teljesítés, attól kezdve viszont csak 8,5 óra van a brigádtagok neve mellett feltüntetve. „ilfí is szívesen vállaltuk volna“ Körülnéztünk a munkahelyen és beszélgettünk néhány dolgozóval. Egy fiatal elvtárs ezt mondta: — Mi is szívesen vállaltuk volna a jól jövedelmező angol exportot, de tőlünk ezt meg sem kérdezték. Amit azok elhatároznak — és a Forgóbrigád felé intett — az „szentírás”. Érthető, hiszen ott dolgoznak a szakszervezeti vezetők. Az udvaron dolgozó csapat tagjai nem fogadták szívesen érdeklődésünket. Sohasem találtuk volna ki miért, ha meg nem kérdezzük, mikor jár le a munkaidejük. — Kettőkor — mondták. Óránk ekkor éppen fél ötöt mutatott. , Túlzott jószívűsége Visszatérve az irodába, elmondtuk tapasztalatainkat, mire a kirendeltségvezető hirtelen hangot váltott, és — ismételten hangsúlyozva a Forgó-brigádban dolgozók erényeit — kijelentette: — Hát igen, hagyjuk keresni az elvtársakat. Többen házat építenek, kell nekik a oénz. Az angol exportot pedig azért bíztuk rájuk, mert erre a brigádra máskor is számíthatunk. A jól hangzó magyarázat nem elégített ki bennünket, és felkértük a KPVDSZ megyei bizottságát az ügy kivizsgálására. Ma már birtokunkban van a felvett jegyzőkönyv is, mely megállapítja, hogy a bizonylati fegyelmet felrúgva, hamis munka’apókkal és jelenléti ívvel igyekezett a telep vezetősége álcázni a szabálytalan túlórákat, melyekért csak sima teljesítménybért fizetett. Helytelenül járt el okkor is, amikor a Forgó-brigádot jelentős anyagi előnyhöz juttatta azzal, hogy a jól fizető exportmunkát nem osztotta meg a brigádok között. Ez ellenségeskedést szült és rontotta a munkafegyelmet. A KPVDSZ megyei bizottsága utasította a telep vezetőjét, hogy a szabálytalanságokat haladéktalanul szüntesse meg és erről augusztus 15-ig tegyen jelentést. Ugyanakkor felhívta a szakszervezeti vezetőket, hogy az eddiginél lelkiismeretesebben végezzék munkájukat. Véleményünk szerint azonban az ügy ezzel nincs lezárva. A szakszervezeti vezetők súlyosan vétettek a kollektíva ellen. „Kéz kezet mos” alapon szó nélkül tűrték a szabálytalanságokat, mert ezekből éppen ők húztak hasznot. Magatartásukkal lejáratták a szakszervezet tekintélyét a vállalat dolgozói előtt, s az említett anyagi előnyök kisajátításával erkölcsi és politikai hibát követtek el. Ezért felelősséggel tartoznak a szakszervezeti tagság előtt is, mely nyilvánvalóan megfontolja majd, hogy alkalmasak-e továbbra is tisztségük betöltésére. Békés Dezső „A szocialista Képzőművészet kiDoníakozása“ „A szocialista képzőművészet kibontakozása” címmel állították össze a — képzőművészet történetét az ősidőktől napjainkig felölelő — „Művészettörté- net”-sorozat legújabb könyvét. A kiadvány a napokban jelent meg a Gondolat Kiadó és a Képzőművészeti Alap kiadó vállalatának közös gondozásában. Gyermekkorom egyik legirigyeltebb állása a dinnyecsőszé volt. Sokáig izgatta a fantáziámat, szerettem volna megkérdezni, - hány dinnyét szabad neki megenni, de nem került rá a sor, mert gyereket nem túrt a dinnyeföld közelében. Amikor P' "ja. jelezte közeledésünket, előbújt nádku ayhójából és nagy léptekkel indult felénk. Sohasem volt bátorságunk megvárni, akármilyen sokan is voltunk. A napokban a félegyházi Móra Ferenc Tsz galambosi határát járva újra összehozott a véletlen egy diny- nyecsősszel. Mégpedig kézfogásnyi közelségbe. Ezen a találkozón megállapíthattam, hogy bizony eljárt fölöttem is az idő. Nem futottam már el tőle, amikor felállt az akácfa árnyékából és felém nyújtotta kérges kezét: — Nevem Basa János. őszintén megmondom, hogy a dinnyecsőszök tekintélye nem halványult el ezen a találkozón sem Csodálattal kísértem be háromholdas birodalmú. ., ahol lépésenként dagadtak ki a forró homokból a hamvas, sötétzöld dinnyeóriások, bámultam biztos lépéseit, hogy sohasem lépett indára vagy királydinnyére, de'a legnagyobb ámulatba akkor estem, amikor elmondta, hogy magról nevelték ezeket a dinnyéket, és tavasz óta alig párszor kapott ez a futóhomok esőt, inkább esőcskét. Honnan lophatta mégis az a sok dinnye a finom, zamatos levét? • Tóth Miklós Ülést tartott a közalkalmazottak szakszervezetének megyei bizottsága Tegnap délelőtt Kecskeméter a Közalkalmazottak Szakszervezetének Bács-Kiskun megyei Bizottsága ülést tartott, amelyen a Közalkalmazottak Szak- szervezete Központi Bizottságának képviseletében részt vett dr. Jókai Loránd főtitkár, Kovács István titkár, Érsek Erzsébet bér- és munkaügyi osztályvezető, Madarász László, a megyei tanács vb-elnökhelyettese, Borbély Lajos, a megyei tanács Szerdán mutatkozik be a Szegedi Szabadtéri Játékokon a Magyar Állami Népi Együttes A Szegedi Szabadtári Játékok idei utolsó bemutatóját szerdán tartják, amikor a Magyar Állami Népi Együttes Magyar rapszódia címmel mutatja be újszerű összeállítású műsorát. A társulat 120 táncosa és énekese, valamint műszaki személyzete megérkezett Szegedre, ahol a délutáni és esti órákban a Beloiannisz téri szabadtéri színpadon már meg is tartották az első próbákat. A Magyar rapszódia című műsort a szerdai bemutatón kívül 18-án, vasárnap, és 20-án kedden láthatják majd a Szegedi Szabadtéri Játékokra ellátogató vendégek. Az előadásokra még kaphatók jegyek a játékok szegedi jegyirodáján. vb pénzügyi osztályának vezetője, s meghívottként ott voltak a kecskeméti, kiskunhalasi és a dunavecsei járási tanács vb-elnökei és szakszervezeti bizottsági titkárai. Az első napirendi pont keretében a községi tanácsok és apparátusaik dolgozóinak helyzetéről szóló jelentést vitatták meg, amelyet a kecskeméti, kiskunhalasi és dunavecsei járás 21 községében végzett vizsgálat alapján készített egy erre az alkalomra alakult bizottság. A jelentés részletesen elemezte a tanácsok testületi tevékenységét, a különböző tömegszervezetekkel való kapcsolatát, a tanácsok apparátusainak munkaerőhelyzetét, dolgozóik bérezését, továbbtanulási lehetőségeit. A felszólalók többek között arra mutattak rá, hogy csökkenténi kell az értekezletek számát, emelni a vezetés, a határozatok végrehajtásának színvonalát. A vitában felszólalt Madarász László, a megyei tanács vb-elnökhelyettese és dr. Jókai Loránd, a Közalkalmazottak Szakszervezetének főtitkára is. Az alkotmány fényénél Úgy élek, mint a több! ember... ként ő is sorba áll, hogy az ugyancsak természetesként felfogott társadalmi munkából rá eső részt, vagy többet, teljesítse. — Szlovákul én a szüleimtől tanultam még gyerekkoromban — mondja a beszélgetés során. — Akkor nem is gondoltunk arra, hogy lesz idő, amikor itt az iskolában fogják tanítani az anyanyelvűnket, két fiam van. ök már a község iskolájában tanultak meg szlovákul írni, olvasni és beszélni. Az egyik katonatiszt lesz. a másik pedig Dunaújvárosban dolgozik. Kemény, férfias kézfogással búcsúzunk egymástól. Rö vid volt a beszélgetés, épper csak hogy felvillant előttem egy ember sorsa, aki a közösségről beszélt, mert mint ahogy mondta: ő is úgy él, mint a többi ember Dunaegyházán, az országban, vagyis munkában és megbecsülésben. Gál Sándor — Ameddig vissza tudom vezetni a családfámat, legrégibb őseim is itt, Dunaegyházán laktak és Vargáknak hívták őket. Igaz, hogy mindegyik jól beszélt szlovákul. Ma már nagyon nehéz lenne kideríteni, hogy mikor és hogyan keveredtünk Magyarországra. Szerintem nem is ez a fontos, hanem hogy hazájának érzi-e az ember a földet, ahol lakik, vagy nem. Én itt születtem, itt nőttem fel. 1960-ban beléptem a tsz-be. Ügy élek, mint a többi ember, a szlovákok, a magyarok. Most a növénytermesztési brigádnak vagyok a vezetője. Arról nem szól, hogy tanácstag, hiszen szerénysége tiltja, hogy önmagáról sokat beszéljen, s ahogy a néhány percből, szavakból és mozdulatokból összetevődő találkozás alatt megítéltem — ezeket természetesnek találja. Ugyanúgy, mint azt, hogy a tavasz óta, amikor elkezdődött a „sátori” út építése, vasárnaponbrigádvezetőt, Varga Bálintot azonban bent találjuk, s ehhez szerencse kellett, mert éppen menni akart ki a „területre”. A községben körülbelül 1700-an laknak s az embereknek hetvenöt százaléka szlovák anyanyelvű. Varga Bálint is az, bár ezt nevéből, beszédéből nem lehetne megállapítani. De hiába kutatna az ember apja, nagyapja családi körében is, mert névre azok is magyarok. Emlékszem, egyszer, még jóval a felszabadulás előtt behívattak a községházára, hogy magyarosítsam meg a nevemet — mondja Varga bácsi, s közben micisapkáját térdére teszi. Elgondolkozva említi a régi időket, amikor még a Varga nevet is „magyarosítani” akarták. A libák százai szinte fröcs- csenve repülnek szét, ahogy a kacskaringós úton Dunaegyhá- zéra száguld az autónk. A riadt gágogás hamarosan mögöttünk marad, s magába fogad bennünket a kis falu napsugárral átitatott csöndje. Az utcákon ember nélküli magány terpeszkedik, s „uralmát” csak ritkán töri meg egy-egy idős néni, aki kútra vagy a boltba siet, egy- egy gyerek, aki kerékpárral suhan végig a fénypásztás utakon. A Haladás Termelőszövetkezet irodájában is kevesen vannak. Most a munka az úr, ő dirigál, s bizony nem nagyon hagyja pihenni az embereket, c.kik imbolygó kocsikon hordják be a kévéket, vagy vízi ágyúval adnak „sorozatot” a cukorrépának, paprikának. A A <1 i n ii J e c s A* « s X
