Petőfi Népe, 1963. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)
1963-08-09 / 185. szám
Egy esztendő alatt semmi sem változott Kevés a játszótér a megyeszékhelyen Ki ne emlékezne vissza gyermekkorának felejthetetlen élményeire, amikor az emelkedő nap sugaraitól fényes délelőttökön és az estébe hajló délutánokon olyan „csuda jókat” játszott az utcabeli gyerekekkel a házak előtti téren, vagy a faluvégi legelőn. A városiaknak sokkal kevesebb lehetőségük van arra, hogy kedvükre szaladgáljanak, sárkányt eresszenek, futballozzanak. Az itteni gyerekek a házak közé vannak szorítva, nagy a forgalom és nem lehet önfeledten ugrálni, fogócákázni, csak a játszótereken, — ahol van ilyen. Vajon Kecskemétnek van-e elegendő, jól felszerelt játszótere ahhoz, hogy a városban lakó kisfiúk és kislányok szabad idejükben kedvükre játszhassanak, szórakozhassanak? Mindjárt az elején meg kell mondanunk, hogy nincs elég. Egy esztendeje már írtunk érről, de sajnos, azóta jóformán semmi sem változott. Bírálatunknak alig volt foganatja. Mindössze két játszóteret találtunk, ami többé-ke- vésbé elfogadható. Az egyik a megyei tanács mögött a Katona József utca és az Erkel utca kereszteződésénél levő, amit nemrégiben szereltek fel hintákkal, a másik pedig a Temes téri, ahol — nem tudjuk kinek az ötlete alapján — felállítottak egy úgynevezett mászót is. Ez a mászó bonyolult vasszerkezet, elég magas ahhoz, hogy ha leesik róla a gyerek, eltörje kezét, vagy lábát. Agyrázkódásra már volt példa ezen a játszótéren. Jó lenne leszerelni és elvinni ezt a „mászót”, még mielőtt súlyosabb balesetet nem okoz. Csak 11 óra után Közös fogyatékosságuk ezeknek a „szabadtéri óvodáknak”, hogy a hintákat csak délelőtt tizenegy óra után teszik fel. Addig a gyerekek sóvárogva járkálnak az állványok körül. Hétfőn pedig egész nap ezt csinálják, mert ezen a napon egyáltalán nem lehet hintázni, a csősz bácsi — ahogy a gyerekek mondták — olyankor szabadnapos. Külön kell beszélni az állomáskertben levő játszótérről, mert úgy gondoljuk, hogy ez a legforgalmasabb és a legnagyobb. Nemrégiben a tűző napról elvitték a hintákat a valamivel megfelelőbb, hűvösebb helyre, a fák alá, ahol azonban esős időben megáll a víz, és egy hétig sem lehet használni a játszóteret. Amikor még a régi helyén volt — a „sivatagon” — sokáig működött egy forgó, amit igen nagy előszeretettel „üzemeltettek” a' gyerekek. A veszélytelen játékszer azonban elromlott és elvitték javításra. Máig is készül. Hasonló a helyzet a homokozóval is. Valamikor volt abban homok, de fokozatosan elfogyott, s most már csak a rideg betonfalat találja ott a játékra éhes gyermeksereg. földkupae és gaz A továbbiakban már csak arról ejthetünk néhány szót, hol lehetne még játszóteret kialakítani. Elöljáróban megállapíthatjuk, hogy bizony elég sok helyen kellene, mert a gyerekek kénytelenek az utcán, járdákon, parkokban a „fűre lépni tilos” feliratú tábla mellett játszani. Az Országos Nevelőintézettel szemben a Budai fasor elnevezésű utcában — ahol egy szál fa sincs — az úttestet tele rajzolva találtuk, ami kétségtelen jele annak, hogy itt játszanak a környékbeli fiúk, lányok. A Hunyadivárosban az új épületek körül a hatalmas földhányásokat vastagon és buján benőtte a gaz. Gyönyörű játszóteret lehetne itt felszerelni. Játszótér kellene a Piarista Gimnázium melletti park végébe. Sóvárogva járkálnak a környékbeli gyerekek a kavicsos úton, birkóznak a füvön és állandó összetűzésbe kerülnek a parkőrrel. Sivárságával igen kellemetlen látványt nyújt a nevéhez is méltatlan módon elhanyagolt Hámán Kató tér. Nem nagy az egész és éppen ezért maguk az ott lakók is tehetnének valamit érte, hiszen saját lakóterületüket. otthonuk környékét tennék tisztábbá, egészségesebbé. Azok a szülők, akiknek gyerekei még „játszótéri korban” vannak, egy-két nap alatt elfogadható gyermekbirodalmat varázsolhatnának a mostani kopár- ság helyére. De az sem lenne rossz ötlet, ha éppen a térrel szemben levő iskola vállalna védnökséget és füvesítené, virágokat ültetne, esetleg kis medencét. sziklakertet alakítana ki, mellette pedig ott lenne a hinta, forgó és egyéb játékszer. Méltatlan a nevéhez Ugyanezt mondhatjuk él a Kuruc térről, azzal a kivétellel, hogy ott van fű és fa, de a játszótérnek csupán egyetlen megnyilvánulásával találkoztunk, a homokozó gödörrel, vagy medencével. A gyerekek itt is olyan ábrázattal járkáltak a serdülő fák alatt, mint akik keresnek valamit. Igen a játékot keresik. Természetesen ez nemcsak a szülők feladata lenne, bár az ő társadalmi munkájuk is igen sokat lendítene az ügvön. de a Kecskeméti Városi Tanács is többet törődhetne ilyen szempontból a jövő nemzedékkel. Meghálálná ezt a gondoskodást egy egészségesebb, edzettebb generáció, a jövő munkás serege. Gál Sándor PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspári Bács-Klskun megyei Bizottsága is a megyei tanács lapja Főszerkesztő- Weither Dániel Kiadta; a Petőfi Népe t^apkladd Vállalat Pí;Ielőr kiadó- Meze! István Igazgat' Szerkesztőség: Kecskemét. Széchenyi t*r 1 szám Szerkesztőségi t»lefonközpont: 26-19. 23-16. Kiadóhivatal! Kecskemét. SmbndsáE tér 1/a Telefon: 17-09 Teriesm * Magvat Posta Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél telőfizetési 1fi ' hónapra I2 forint Bács-Klskun megvet Nyomda V Kecskema- . Telefon: I1-8S tndexi ts 963» A DOKKON Merőlegesen tűz ( nap. A bajai Du- ia-parton horgony- ó uszály nyitott msgyomrában szin- e izzik a vérszínű égla. Roppanva íajlik a lejtős desz- ;apalló, ahogy át- sikorognak rajta a alicskák egymásdán. Élesen kiraj- olódnak a feszülő zmok a verejtéken fürdő széles hájkon, megnagyob- odik, kidülled ürgéből a szem, mire két mázsányi teer partot ér. A fák alatt né- ány másodperc a ihenő. Arra elég supán, hogy az ívént hajló csigo- yáfc kiegyenesedje- ek, mély szippan- íssal levegőhöz ásson a tüdő. Az- ín indul a sor isszafelé. Szó Titán hallik, ez a junka nem tűri a ecsegést. Megvárom a kö- etkező fordulót, ztán kezet rázunk )ebreceni Béla bri- ádvezetővel. — Üljünk lg egy tic sit, legalább addig is pihen — ajánlom. — Munka közben nem szabad — tiltakozik. — Elké- nyesedik a láb, és aztán nehéz újra kezdeni. Biztosan igaza van. Ismeri a szakma minden fortélyát, hiszen 25 éve löki a talicskát. El is nyütt azóta jó néhányat. — Az ember jobban bírja, mint a csontkemény akácfa — mondja nevetve. Hány éves lehet, számítgatom. Talán negyven. — Olyan fiatalon kezdte? — Még tizenöt éves sem voltam, a cimborám ugyanannyi. Csikóztunk. Felváltva fogtuk magunkat a hámba, egyik húzta, a másik tolta a talicskát. Nem sokáig. Az öregek ránk kiabáltak: nem szé- gyenlitek magatokat? És mi szégyel- tük, mert a parton mosó lányok vissza sem szóltak, ha oda>tíi kiáltottunk nekik valamit. Megpróbáltuk hát egyedül. Keserves volt. Az első éjszakán úgy fájt a hátam, hogy jajgattam. De mégis csak beletörtünk és attól kezdve, hogy egyedül álltunk a talicska mellé, férfi számba vettek bennünket a cimborák is, meg a lányok is. — Most nem látok itt fiatalokat. Nincs utánpótlás? — Nincs, de nem is kell. Mire mi kiöregszünk, addigra biztosan daru rakodik majd itt. Vagy még hamarább is. A brigádvezető elnéz a part mellett sudarasodó jegenyék felé. Az égbenyúló törzsek helyén talán már most is a hosszúkarú gépóriásokat látja, és odaálmodja magát .az egyik vezérlő fülkébe, ahol le is lehet ülni munka közben, mert nem baj ha „elkényese- dik a láb”, Békés Dezső Moszkvai nyár 1. Reflektorfényben m A hőmérő higanyszála 31 ___fokot mutat. A Moszkva szá lló halijában bábeli hangzavar, egymás után érkeznek autóbuszok és autók, rajtuk sötét ruhába öltözött, komoly, szemüveges úriemberek, a szivarzsebük fölött jelvény, rajta a szó: „Pressza” (sajtó). A harmadik moszkvai filmfesztivál „teljes üzemmel” működik, pedig szabályos hétköznapi moszkvai életritmus pezseg az utcákon. A moszkvai ember megszokta a külföldieket egyébként is, jó néhány más látnivaló, politikai érdekesség is vonzza az embereket. A filmküldöttségek tagjait azért rengetegen fotografálják — nemcsak hivatásos fotosok is. íme, két gyönyörű indonéz színésznő. | a I Az indonéz színésznők is * I szívesen cserélnek jelvényeket a moszkvaiakkal. Apró kis hímzett táskáikból húzi- gálják elő a „cserepéldányokat”. De milyen nagy a csalódás! Én például nemrég kapott pompás japán békejelvényemért —amit egy amerikaival cseréltem, — a szikrázóan hófehér fogak mosolya mellé egy francia ifjúsági jelvényt kaptam cserébe. Úgy látszik nemcsak a jelvények járnak körbe-körbe a gyűjtők között. I a I Anakronizmus! Napolec LU korabeli orosz katon: mundér, háttérben a Vörös t< pompás panorámája, mellettü mai ruhás moszkvaiak. A téréi a székegyesgyáház tövében a grandiózus új filmóriás: a „Háború és béke” felvételei folynak.
