Petőfi Népe, 1963. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)
1963-08-07 / 183. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! MAGYAR- SZOCIALISTA MUNkASPAUT 0ACS - KISKUN MEGYEI LAPJA JCVIII. ÉVFOLYAM, 183. SZÁM 4ra 60 fillér 1963. AUGUSZTUS 7, SZERDA '*T Három és fél ezer Tagon paradicsom Tárható felentősen javul a megyeszékhely zöldség- és gyümölcsellátása Megyénk közös gazdaságaiban mintegy 4300 holdat tesz ki a paradicsomtermő terület. A termelésben részt vevő tsz-ek és tszcs-k szerződésük értelmében a termés háromnegyedét a konzerviparnak, egynegyedét pedig a MÉK-nek adját át. Az említett területekről hozzávetőleg három és fél ezer vagon áru várható, ami a tavaly átvett mennyiséget az egyharmadával haladjOf meg. Ennek betakarítását és átvételét számos körülmény nehezíti, elsősorban a szélsőséges időjárás, emellett azonban nehézségek vannak a szedésben, a szállításban és az ipari termelésben is. E problémák megoldása, valamint Kecskemét zöldség- és gyümölcsellátásának javítása érdekében kedden a megyei tanács székházában értekezletre jöttek össze á MÉK, a konzervgyár, valamint a járás néhány termelőszövetkezetének vezetői. Részt vett a megbeszélésen Tompa Béla, a megyei tanács vb-elnökhelyettese, Magony Imre, a felvásárlási osztály vezetője és Matos László, az MSZMP megyei bizottsága mezőgazdasági osztályának vezetője is. Az értekezleten megállapodtak abban, hogy a konzervipar a- termelő gazdaságokkal közölt ütemtervben megjelölt paradicsommennyiséget minden körülmények között átveszi. A szállítóeszközökkel kapcsolatos problémákat viszont közösen, a tsz-járművek fokozottabb mérvű bevonásával kell megoldani. Ez egyúttal a göngyölegek azonnali visszavitelét, s így a szedés folyamatosságát még inkább lehetővé teszi. Saját fuvareszközzel történő szállításnál egyébként a közös gazdaságok a TEFU-tól menetlevéltömböt igényelhetnek, s így jóval magasabb fuvardíjat kapnak. A szedési idényt a lehetőséghez mérten „széjjel kell húzni”, ami által a csúcsidőszakot köny- nyebben lehet átvészelni. Ami a megyeszékhely zöldség- és gyümölcsellátását illeti, a MÉK jelenlevő képviselője ígéretet tett arra nézve, hogy a jelenlegi hiányosságokat rövidesen kiküszöbölik. A boltok szükség esetén vasárnap is kapnak az áruból utánpótlást. Sőt, újabb intézkedés történt, amelynek értelmében a csúcsidőszakokban tehergépkocsival nyomban biztosítják az elfogyott áruk pótlását. A megbeszélésen határozat született, amelynek értelmében a Kecskeméti Városi Tanáqs kereskedelmi csoportja és a MÉK vezetőinek bevonásával ellenőrző csoportot alakítanak. amelynek tagjai — főként a hét végi és a munkaszüneti napokon — rendszeresen felkeresik a boltokat, s észleléseikről, illetve a tett intézkedésekről már e hó végén beszámolnak az illetékes felettes szerveknek. J.T. Hz állami és szövetkezeti kiskereskedelem hálózatfejlesztéséről tanácskoztak a megyei NEB ülésén Tegnap tartotta szokásos havi ülését a megyei népi ellenőrzési bizottság. Napirendjén elsőnek az állami és szövetkezeti kiskereskedelmi hálózatfejlesztés tervszerűségének vizsgálatáról készült összefoglaló jelentést vir tatták meg. A vizsgálat annak megállapítását célozta, hogy az állami és szövetkezeti kiskereskedelem hálózata az áruforgalom növekedésével arányosan, a lakosság jobb ellátásának megfelelően, tervszerűen fejlődik-e. Megyénkben az utóbbi évek átlagában az egy lakosra jutó forgalom jelentősen meghaladja az országos átlagot. Ez a tény szükségképpen maga után vonja, hogy a kereskedelem hálózatfejlesztési és beruházási programjainak ehhez kell alkalmazkodniuk. Kitűnik a vizsgálat tapasztalatainak összegezéséből, hogy a második ötéves tervben ^ló- irányzott hálózatfejlesztési tervek előkészítése, a tervek bírálata mind az állami, mind a szövetkezeti kiskereskedelemben kellő körültekintéssel bonyolódott le. Évenként hálózatfejlesztési terveket készítettek, melyeket a felügyeleti szervek jóváhagytak. Az éves hálózatfejlesztési terveket a megvalósulással összehasonlítva, megállapította a vizsgálat, hogy mindkét szektorban a tervezettnél magasabb volt a keretfelhasználás. Ennek a' — hálózatfejlesztés szempontjából — pozitív jelenségnek az a magyarázata, hogy a megyei tanács vb tervosztálya a különböző szakterületekre lebontott beruházási keretekből — ha a megvalósulás valahol nem látszik biztosítottnak — szükségszerűen elvont, illetve terven felül bocsátott más ágazatok rendelkezésére. Az elmúlt évben a tanácsi kiskereskedelem ezért fordíthatott hálózatfejlesztésre az eredetileg tervezettnél jóval nagyobb összeget. E boltegységek többsége új lakótelepeken, a fejlődő városrészek körzetében létesült. Kiterjedt a NEB vizsgálata a leninvárosi új lakónegyed lakosságának áruellátására is. A megépült lakások elfoglalása máris sok ember igényét veti fel. A városrész teljes felépülésekor több ezer lakosú lesz. Az ellátásukat szolgáló kereskedelmi egységek, s elsősorban az úgynevezett ABC-áruház viszont az eredeti tervtől eltérően csak később épül meg. Eszerint . tehát az új városrész lakosságának ellátása továbbra is gondot okoz a város vezetőinek. A népi ellenőrzési bizottság tájékoztatása szerint a gond átmeneti áthidalása céljából a városi tanács végrehajtó bizottsága, a megyei tanács vb-vel karöltve keresi a megoldást. A vizsgálat megállapította, hogy mindkét kereskedelmi szektor jelentős erőfeszítéseket tett és tesz a korszerű kiSZIKRÁK ÉS SZILÁNKOK Izsákon, a két szövetkezeti gazdaság közös műhelyében készül a Sárfehér és a Kisizsák Tsz részére valamennyi kovács- és bognármunka. A többi között a két termelőszövetkezet 80 lovának a patkolása, és a gumiskocsik készítése is a műhely dolgozóinak a feladata. Lenti képünkön Berente József és Nagyapáti Ferenc kovácsok a Sárfehér Tsz kukoricagóréjához és az új raktárhoz való vasalásokon dolgoznak. Jobboldali képen a műhelyépület előtt Cséplő Károly bognár és Aczél József kádár zömök fatuskókat hasogatnak. Mintegy 30 ilyen, mázsányi tuskóból 15 káposztáskád készül. Mindkét részleg nagy igyekezettel végzi feladatát. szolgálási módszerek bevezetéséért. Az Élelmiszer-kiskereskedelmi és a Vendéglátó Vállalatnál a korszerűsítés, főleg a fokozott gépesítésben és berendezések kicserélésében mutatkozott. Ezzel szemben például az Élelmiszer- kiskereskedelmi Vállalat az elmúlt két évben mindössze 9 fűszer-, illetve vegyesboltba vezette be az önkiszolgáló formát, noha a Belkereskedelmi Minisztérium jóval többet írt elő. Egyetért a NEB vizsgálata azzal az élet által igazolt gyakorlattal, hogy az önkiszolgáló forma csak a nagy forgalmú üzleteknél válik be, mivel a személyzetnek legalább három főből kell állnia. A viszonylag kis forgalmú peremboltokban pedig egy. esetleg két alkalmazottal is lebonyolítható a forgalom, tehát e helyeken gazdaságosabb a hagyományos kiszolgálási forma. A földművesszövetkezetek ez évben kaptak lehetőséget arra, hogy áruforgalmuk, illetve gazdálkodási egységeik arányában kis beruházásokat végezzenek. Az e célra biztosított 10 millió forintnak mindössze 9 százalékát használta fel a földművesszövetkezeti hálózat, ami arra enged következtetni, hogy nem ismerték fel kellően e lehetőség nagy jelentőségét. A tapasztalatok nyomán a megyei NEB felhívja a. figyelmet: a szövetkezetek önállóságának tiszteletben tartása mellett a felügyeleti szerv állandó ellenőrzésére van szükség, hogy az fmsz-ek a fontossági sorrend betartásával, főleg a kis falusi boltegységeket korszerűsítsék, s javítsák a raktárhelyzetüket. Kiskőrösön észrevételezte a vizsgálat, hogy a megszüntetett kenyérbolt és a tejcsárda helyett a szövetkezet nem gondoskodott idáig új egységek létrehozásáról, s ennek megoldására javaslatot tett. Az említetteken túl a megyei kereskedelmi hálózatfejlesztés tervszerűségével kapcsolatban még számos megállapítást, észrevételt, rögzített a megvei NEB vizsgálata. Ezek megvitatása után A szántóföldi és hajtatásos zöldségtermesztés helyzete című anyagot tárgyalták meg. majd a közérdekű és magánoanaszok 1963. első félévi alakulásáról készült elnöki jelentést hallgatták és vitatták meg a megyei NEB tagjai. ,P. ’ A külügyminiszter Moszkvába utazott Péter János külügyminiszter kedden Moszkvába utazott, hogy a Magyar Népköztársaság kormányának képviseletében aláírja a moszkvai rész!—s atom- csend-szerződést, (mtjj