Petőfi Népe, 1963. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)
1963-08-31 / 203. szám
Titág proletárjai, egyesüljetek v^ntarto XVIII. ÉVFOLYAM, 203. SZÄM Ara 60 fillér 1963. AUG. 31, SZOMBAT Ónálló intézmény lett a dolgozók iskolája Kecskeméten Korszerű, űj oktatási formák jegyében indul a felnőttoktatás Jól gazdálkodtak a fanácsok Nyolcezer-négyszáz hold új szőlő- és gyumölcsfelepítés 124 millió forinttal növekedett a takarékbetét-állomány A megyei tanács végrehajtó bizottságának ülése Pénteken a megyei tanács végrehajtó bizottsága ülést tartott, amelyen a tanácsok, valamint vállalataik első félévi gazdálkodásáról szóló beszámolót tárgyalta meg elsőnek. A pénzügyi osztály jelentése szerint az év közben több mint 56 millió forinttal megemelt költségvetéssel a tanácsok jól gazdálkodnak. Bár a hosszú tél miatt az első fél évben a vállalati nyereségbefizetés a tervezettnél kevesebb volt, az adóbevételi tervek túlteljesítésével, s az állami hozzájárulás felhasználásával a kiadásokra a pénzfedezetet biztosították. A gazdálkodási tervhez viszonyított költségvetési felhasználás a múlt év hasonló időszakához képest 45 millió forintos emelkedést mutat. A vb megállapította, hogy a költségvetés egy-két ágazatában ugyan kisebb lemaradás mutatkozik, kirívóbb rendellenességek azonban nincsenek. A lemaradásokat pedig szervezettebb gazdálkodással a második fél évben pótolni lehet. Jól halad a községfejlesztés is a megye területén. Egyes helyeken a tervtől való lemaradást az anyaghiány okozta. A megye lakossága a tervezett 12 millió 853 ezer forint értékű társadalmi munkából már több mint 11 milliót teljesített. A tanácsi vállalatok gazdálkodásáról szóló előterjesztés megállapította, hogy a termelést és a tervszerű fejlesztést ugyancsak a kedvezőtlen időjárás gátplta. Komoly erőfeszítéseket tettek a lemaradás pótlására, ez azonban az első fél év végéig nem sikerült. Az eddig elért eredmények alapján azonban az éves tervek teljesítésére minden remény megvan. Ezután a mezőgazdasági osztály előterjesztését hallgatta meg a végrehajtó bizottság. Ezek szerint kedvező feltételek vannak arra, hogy a soron következő mezőgazdasági munkákat megyeszerte idejében és jó minőségben elvégezzék. A legfontosabb feladat az őszi gabonafélék, különösen a kenyérgabona elvetése. A jó talajelőkészítést elősegíti az utóbbi hetekben lehullott csapadék. Az őszi vetésterület azonban módosul, mert a különböző okok miatt kiesett mintegy 18 ezer hold őszi vetésterületet is pótolni kell. Központi készletekből 561 vagon vetőmagot biztosítottak, ami a megye igényeit kielégíti. 1963—64 évre 6140 hold szőlő és 2298 hold gyümölcsös telepítését irányozták elő. A telepítendő területek talajának egyen- getésén jelenleg 25 erőgép dolgozik. A telepítési tervek végrehajtása érdekében még mintegy 40—50 erőgépet állítanak be a dózerolás elvégzésére. A talajforgatást szeptember elején teljes kapacitással megkezdik. Több helyen azonban még gondoskodni kell arról, hogy a forgatásra beütemezett területeket a gazdaságok szabaddá tegyék. A szaporító anyag biztosítására a megye területén levő szőlőiskolákból és központi készletekből az intézkedés megtörtént. A harmadik napirendi pont keretében a végrehajtó bizottság az OTP megyei fiókjának jelentését vitatta meg. Megyénkben 1957 óta a takarékbetét-állomány 724 százalékkal emelkedett, ami jóval az országos átlag felett van. Ez évben augusztus közepéig további 124 millió forinttal növekedett a megye lakossága által takarékba helyezett összeg. Közel 5700- an váltottak gépkocsi-nyere- ménykönyvet. Az OTP hathatósan segíti a lakásépítkezést. Az elmúlt öt év alatt 2818 új lakás létesítéséhez nyújtott hosszú lejáratú kölcsönt. 1963-ban július végéig 52,2 millió forint építési kölcsönt folyósítottak. Októberig Kecskeméten 107 szövetkezeti lakást értékesítenek. A lakosság részére nyújtott személyi hitelprogram 1958 óta két és fél millióval növekedett. Ezután a vb a megyei takarékossági albizottság által előterjesztett 1962—63. évi takarékbetét-gyűjtési verseny értékelését vitatta meg, majd jóváhagyta az 1963—64. évi .takarékossági verseny irányelveit. N. O. Az egész országban, s Bács- Kiskun megyében is évről évre nő, s ma már hatalmas táborrá szélesedett a munkájuk mellett iskolába járó, tanuló felnőttek száma. Tavaly 7100 felnőtt tanult a dolgozók általános iskolájának esti és levelező tagozatán, s a beiratkozások eddigi — még nem végleges — eredményei alapján számuk az idei tanévben növekedni fog. Bizonyos fokú lemaradás, nehézség az analfabétizmus felszámolásában adódik még. Megyénkben 23 000-en nem tudnak ími-olvdsni, ebből 3000 a 15— 45 év közötti analfabéta. Felkutatásuk, iskolába való beiratá- suk társadalmi ügy, minden üzem- és tsz-vezető, társadalmi és tömegszerv elengedhetetlenül fontos feladata. Szeptemberben kezdődik az alapismereti tanfolyamok szervezése és tart legkésőbb november elejéig. Ha a múlt káros következménye, az analfabétizmus felszámolása még mindig bizonyos gondokat jelent is, hihetetlenül sokat fejlődött az utóbbi években a felnőttoktatás. Alig van község megyénkben, ahol az idén ősszel ne indulnának be a dolgozók általános iskolájának osztályai. Hogy pedig mennyire komolyan veszik dolgozóink a tanulást, erre bizonyítékul érdemes megnézni az elmúlt év év adatait. A nagyobb áldozatot jelentő, de alaposabb tudást nyújtó esti tagozaton 5400, míg levelező úton alig 700 dolgozó tanult, az alapismereti tanfolyamok hallgatóin kívül. Érdemes azt is megnézni, hogy kik alkotják a dolgozók általános iskolájába nagy lelkesedéssel járó felnőttek zömét. Egykét évvel ezelőtt még csak a városok és a nagyobb községek üzemeinek dolgozói. Ma, a mezőgazdaság szocialista átszervezése után, mindinkább dolgozó parasztságunk. A 7100 felnőtt- tanuló közül 3810 kisközségek, tanyaközpontok tsz-einek dolgom zója volt. Számuk az idén — ha a tsz-ek vezetői mindenütt megadják a szükséges segítséget — remélhetőleg több lesz mint tavaly. Annál is inkább fontos ez, mivel a tsz-ekben kevés a szakember, a szakmunkásképzésben való részvétel pedig nyolc általánosnak megfelelő előképzettséghez kötött. Ezen a helyzeten a dolgozók általános iskolájában — az idén először — Kecskemét külterületén úgy kívánnak könnyíteni, hogy az iskola tananyagát összekapcsolják a szakmunkásképzéssel. , A most meginduló 1963— 1964-es felnőttoktatási tanév célja — csakúgy mint a nappali iskolákban — a leghelyesebb, legkorszerűbb oktatási formák kialakítása és véglegesítése. Az esti tagozaton például meghonosítják a szakaszos vizsgáztatást. Nem egyszerre ismerkednek meg az összes tantárgy- gyal, hanem arányosan elosztva, meghatározott idő, 5—6 hét alatt, és a tanultakból mindjárt vizsgáznak is. A tanulási kedvet bizonyára fokozza majd, hogy — szintén kísérletképpen — Kecskeméten osztályt létesítettek, ahol a tanulók egy év alatt végezhetik el és tehetnek vizsgát a VII— VIII. oszály anyagából. Egyedüli előfeltétel: a mulasztásmentes iskolába járás és az előző év jó tanulmányi eredménye. Nagyot haladt előre megyénkben a felnőttoktatás, és ezt méltányolta is a Művelődésügyi Minisztérium azzal, hogy az 1963—1964-es tanévijén a dolgozók önálló esti iskolájává és önálló girryiáziummá szervezte át a kecskeméti felnőttoktatási részleget. így nemcsak társadalmi munkában, hanem hivatalosan tudnak foglalkozni a hallgatók szervezőével, magas szintű, korszerű oktatásával. Az önálló gimnázium első osztályába pénteken kezdődött meg a beiratás. A dolgozók általános iskoláiban szeptember 5-e után, a mezőgazdasági dolgozók számára külterületen indított 5 hónapos iskolákban október 15-én kezdődik az űj tanév. A tanulmányi eredmények fokozása céljából a gyengébb előképzettsé- gűek számára szeptemberben korrepetálásokat szervez a kecskeméti dolgozók általános iskolájának igazgatósága a művelődési házzal közösen. Másutt is követhetnék példájukat. Ezenkívül új módszerekkel — neves pedagógiai szakértők, professzorok meghívásával — szeretnék változatossá, érdekessé tenni esetenként az órákat. Hasznos elgondolásokkal, nagy tervekkel indul az új tanév a dolgozók általános iskolájában. Ahhoz, hogy valóban eredményes legyen, szükség van azonban a különféle szervek, az üzemi és tsz-vezetők odaadó támogatására, nemcsak most a szervezés, hanem a tanév egész ideje alatt. SomkórócsépSés A kalocsai Iszkra Termelőszövetkezetben az idén 65 holdon termesztettek somkórót magnyerés céljából. A talajjavító növényt kétmenetes betakarítással aratták-csépelték. Alanti képünkön Kővágó László, a Kalocsai Gépállomás kom- bájnosa SZK—3-asával „végigfut” a magas tarlóra vágott renden. Lent jobb oldalt: — Két mázsa körüli lesz a holdankénti magtermés — mondja a gép tartályának tartalmából „saccolva” a kombájnos kisegítőjének, Kákonyi Gergely szövetkezeti gazdának. (Pásztor Zoltán felvételei.)