Petőfi Népe, 1963. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)

1963-08-30 / 202. szám

1963. augusztus 30, péntek Az amerikai szenátus külügyi bizottsága jóváhagyta a részleges atomcsendegyezményt Megszakadtak az angol—kenyai—szomáli tárgyalások Kennedy fogadta a néger vesetőket II kormány felhívása a mezőgazdaság dolgozóihoz A Minisztertanác* ülése EGY NAP A KÜLPOLITIKÁBAN AZ AMERIKAI szená­tus külügyi bizottsága csütörtökön 16 szavazat­tal 1 ellenében jóváhagy­ta a részleges atomcsendegyezményt. A jóváha­gyás ellen Long demokratapárti szenátor (Loui­siana állam) szavazott. Fulbright, a külügyi bizottság elnöke közölte, hogy a szenátus plénuma szeptember 9-én kezdi meg a vitát a moszkvai szerződésről. A külügyi bizottság addig részletes írásbeli jelentést ter­jeszt a szenátus elé, és abban kifejti a szerző­déssel kapcsolatos — de fenntartásnak nem mi­nősülő — véleményét. Közölte végül, a bizottság tagjai — amint ez általában szokás — fenntar­tották maguknak a jogot, hogy a szenátus ple­náris ülésén tetszés szerint szavaznak a szerző­dés mellett, vagy ellene, függetlenül attól, mi­ként foglaltak állást a bizottságban. A jóváhagyás előtt a külügyi bizottság elve­tett három ügyrendi indítványt. Ezek közül ket­tő azt javasolta, hogy halasszák el a szavazást 48 órával — amíg a bizottság tagjai kézhez nem kapják a vezető kormánytisztviselők meghallga­tásáról készült jegyzőkönyvek nyomtatott példá­nyait —, a harmadik pedig azt szorgalmazta, hogy engedjenek betekintést a bizottság tagjai­nak, a Washington és Moszkva közt a szerződés aláírását megelőzően lefolyt üzenetváltások anya­gába. AZ ANGLIA által összehívott angol—szomáli —kenyai „egyeztető tárgyalások” a vélemények teljes eltérése miatt szerdán este, mindössze négy ülés után, zsákutcába jutottak és megsza­kadtak. Vasárnap óta üléseztek Rómában Ke­nya, a Szomáli Köztár­saság és Anglia képvise­lői, hogy megegyezésre jussanak Kenya északi ha­tárövezetének sorsáról. Ezen a területen szomáli törzsek élnek, s a Szomáli Körtársaság kormá­nya ragaszkodik ahhoz a követeléséhez, hogy az egyelőre angol fennhatóságú Kenyának ezen a részén honfitársainak önrendelkezési jogot biz­tosítsanak. Anglia néhány hónappal ezelőtt az északi határövezetből önkényesen megalkotta Kenya hetedik megyéjét. E döntés után, amely­nek célja az volt, hogy a két ország között fel­lángolt ellentétekre hivatkozva elodázza Kenya függetlenségének megadását, a Szomáli Köztár­saság megszakította diplomáciai kapcsolatait Angliával. KENNEDY, az Egyesült Államok elnöke a szerdai kétszázezres négertüntetés befejezése után fogadta a tüntetést megszervező tíz néger vezetőt. ígéretet tett arra, hogy az amerikai kor­mány folytatja erőfeszítéseit annak érdekében, hogy több munkaalkalmat biztosítson a négerek­nek, és megszüntesse a faji megkülönböztetést az élet különböző területein. Philip Randolph néger vezető a Fehér Házból távozóban kijelen­tette, hogy véleménye szerint ,,a tüntetés hatást gyakorol országunk arculatára”. Ugyanakkor az amerikai sajtóban számos jelentés látott napvi­lágot arról, hogy kongresszusi körök szerint a washingtoni menet sikere még nem javította meg Kennedy polgári jogokról szóló törvényja­vaslatának esélyeit. Hruscsov rögtönzött sajtóértekezlete Nyikita Szergejevics Hruscsov szovjet párt- és kormányfő és kísérete csütörtökön délelőtt 11 órakor, a Galeb iskolahajó fe­délzetén, négynapos tartózkodás után elutazott Brioni szigeté­ről. A szovjet vezető Tito elnök és más magas rangú jugoszláv személyiségek kíséretében Ko­párba indult, ahova az eredeti program szerint már szerdán várták. A Trieszt közelében le­vő jugoszláv kisvárosból a ven­dégek gépkocsikon Szlovénia fővárosába, Ljubljanába men­N. Síz. Hruscsov Tito elnök vendégeként Brionin megbeszé­léseket folytatott a jugoszláv vezetőkkel a nemzetközi hely­zetről, a nemzetközi munkás- mozgalom időszerű kérdéseiről és a két ország kapcsolatainak fejlesztéséről. Emellett szabad idejét pihenéssel töltötte, sétált, úszott, csónakázott és motor­csónak-kirándulásokat tett. Szer­dán kétszer találkozott Merza- gorával, az olasz szenátus elnö­kével is, majd Tito elnökkel együtt rögtönzött sajtóértekezle­tet tartott Hruscsov a sajtóértekezleten nagy elismeréssel szólott Brio­ni szépségeiről, s amikor egy újságíró megjegyezte, hogy a programtól eltérve egy nappal meghosszabbította tartózkodását a szigeten, a szovjet párt- és kormányfő kijelentette: — Ez is Csak azt bizonyítja, hogy Brioni valóban csodála­tos... Ahol szocializmus van, ott minden szép! — Sor került-e politikai meg­beszélésekre Merzagorával? — érdeklődtek az újságírók. — Politikai témáról nem volt szó, véletlenül találkoztunk az olasz szenátus elnökével — vá­laszolta Hruscsov. — Mi ke­reskedni akarunk az olaszokkal. Egyébként meghívtam Uerza- gora urat, látogasson el a Krím­be. Hruscsov a továbbiakban kö­zölte, hogy az idén nem láto­gat el Dél-Amerikába, és nem vesz részit az ENSZ küszöbön álló közgyűlésén sem, dolga miatt Magyarországra sem láto­gat el. Kubába, mihelyst ideje engedi, elmegy. Tito elnök vi­szont bejelentette, hogy közel­gő dél-amerikai útját összeköti New York-i látogatással és részt vesz az ENSZ közgyűlésén is. — Az a tény, hogy Jugo­szlávia tömbön kívüli ország, jelent-e valamilyen akadályt a szovjet—jugoszláv együttműkö­átmeneti jelenségek. A marxiz­mus—leninizmus tanítása az alap és mi — vagyis Jugoszlá­via és a Szovjetunió — ezen Cetinje: Nyina Hruscsova montenegrói népviseletbe öltözött táncosokkal kólót táncol. désben? — kérdezték az újság­írók. — Történelmileg — válaszol­ta Hruscsov — minden szo­cialista ország a marxizmus— leninizmus egységes elvein áll. Ezért egy eszméhez tartozunk, egy elv vezérel bennünket. A tömbök és hasonló dolgok csak az alapon állunk és sikeresen építjük Jugoszláviában a szo­cializmust, a Szovjetunióban pedig a kommunizmust. Hruscsov a rögtönzött sajtó- értekezlet végén a békéért har­coló újságírók egészségére ürí­tette poharát. (MTI) A kormány Tájékoztatási Hi­vatala közli: A Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. Az Országos Terv­hivatal elnöke az első félévi tervteljesítésről, a munkaügyi miniszter a bér- és munkaügyi gazdálkodásról, a könnyűipari miniszter a minisztérium első félévi létszám- és bérgazdál­kodásáról tett jelentést, a Köz­ponti Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke beterjesztette az Orszá­gos Tervhivatal jelentéséhez fű­zött hozzászólását. A földműve­lésügyi njiniszter a mezőgazda- sági munkák menetéről, a köz­lekedés- és postaügyi miniszter a szállítások helyzetéről, az építésügyi miniszter a miniszté­riumi építőipar tevékenységéről tájékoztatta a kormányt. A Minisztertanács a jelenté­seket és a tájékoztatókat meg­vitatta. Megállapította, hogy az év második negyedében a nép­gazdaság minden területén szervezett erőfeszítések történ­tek azoknak az év eleji elma­radásoknak pótlására, amelye­ket a szokatlanul kemény és hosszú tél, majd pedig az ár­vizek és a belvizek idéztek elő. A második negyedévben meg­gyorsult az ipari termelés emel­kedése, de az első negyedévben keletkezett elmaradásoknak csak kisebb részét sikerült pó­tolni. A tavaszi és a nyári me­zőgazdasági munkákat megfele­lően készítették elő, és végezték el. A külkereskedelmi áruforga­lom és a fizetési mérleg egyen­lege kedvezőbb volt a tervezett­nél. Emelkedett a lakoság jöve­delme és a belkereskedelem forgalma, egyes vonatkozások­ban tovább javult a lakosság ellátása. A kormány felhívással fordul a termelőszövetkezetek, az ál­lami gazdaságok, a gépállomá­sok és a mezőgazdasági szervek minden dolgozójához: az eddi­ginél is jobban szervezzék és gyorsítsák meg a szállítási és talajelőkészítési munkákat, a betakarítás szervezett végrehaj­tása mellett odaadó munkával érjék el, hogy a kenyérgabona vetése legkésőbb október végéig az előirányzott területen, jól előkészített talajba, megfelelő minőségben, mindenütt befeje­ződjék. A Minisztertanács megtár­gyalta és elfogadta a Kisipari Szövetkezetek Országos Szövet­sége elnökének jelentését a kis­ipari szövetkezetek fejlődéséről. A kormány a Magyar Tudo­mányos Akadémia elnökének előterjesztésére a tudományos minősítő bizottság elnökét, tit­kárát és tagjait — eredményes munkájuk elismerése mellett — megbízatásuk alól felmentette, s kinevezte a bizottság tagjait. A Minisztertanács a tudomá­nyos minősítő bizottság elnö­kévé Tolnai Gábor akadémi­kust, titkárává Nagy Károlyt. a fizikai tudományok doktorát kinevezte. A Minisztertanács ezután na­pi ügyeket tárgyalt. (MTI) Átszervezés folytán megszűnt 399, s megalakult 89 minisztériumi vállalat Az eddigi átszervezések mint­egy befejező aktusaként a Pénz­ügyminisztériumban az ország'»? vállalati törzskönyvön is átve­zették a változásokat. Ezzel hitelesítették egyes üzemek megszűnését, mások létrejöttét és az új vállalatok elnevezését. A vállalati törzskönyvön vég­rehajtott változások tanúsága szerint az idén összesen 399 minisztériumi vállalat szűnt meg, s 89 új vállalat alakult, részben a kisüzemek összevoná­sával, másrészt egyes tanácsi vállalatoknak a minisztériumi vállalatok közé történt besoro­lásával. Legnagyobb változások az építőiparban történtek; itt 112 vállalat szűnt meg és 30 alakult. A könnyűiparnak 99-cel, a kohó- és gépiparnak pedig ke­reken 70-nel kevesebb üzeme van, mint a múlt év végén. Ennél jóval kisebb, de mégis jelentős volt az átszervezés a nehéziparban és a belkereskede­lemben is. A legjelentősebb változást nem a vállalati átszervezés, ha­nem a több ezer mezőgazdasági termelőszövetkezet törzskönyvbe való bejegyzése okozta. Vala­mennyi termelőszövetkezet hi­vatalos nevét feljegyezték, s ki­tűnt, hogy a központilag nyil­vántartott üzemek, szövetkeze­tek száma 25 ezer fölé emel­kedett. (MTI) Az amerikai vasutasok mozgalma elérte célját Az amerikai szenátus kedden este, a képviselőház pedig szer­dán este jóváhagyta azt a tör­vényjavaslatot, amely kötelező érvényű döntőbíráskodást ír elő a vasutas szakszervezetek és a vasúti vállalatok vitájában. A szakszervezetek — mint ismere­tes — éjféltől (magyar idő sze­rint csütörtök reggel négy órá­tól) meghirdették volna az ál­talános sztrájkot, tiltakozásul a vasúttársaságok által kilátásba helyezett sérelmes új munka­ügyi rendeletek ellen. A kongresszus mindkét háza által megszavazott törvényja­vaslatot Kennedy elnök aláírá­sával nyomban szentesítette, s így az törvényerőre emelkedett. Közvetlenül ezután a vasúttár­saságok bejelentették, hogy visszavonják a szakszervezetek által leginkább ellenzett mun­kaügyi rendeleteket, a szakszer­vezeti vezetők pedig lemondtak az általános sztrájkról, öt vas­utas szakszervezet vezetője be­jelentette, hogy a még függő kérdésekről hajlandó nyomban tárgyalni a munkáltatókkal. Manolisz Glezosz visszaérkezett Athénbe ATHÉN. (TASZSZ) Manolisz Glezosz, nemzetközi Lenin-békedíjas, Görögország nemzeti hőse szerdán hazaérke­zett a Szovjetunióban és Fran­ciaországban tett látogatásáról. A sajtó képviselőinek adott nyilatkozatában Glezosz ismét határozottan leleplezte azt a rá­galomhadjáratot, amelyet a gö­rög reakció folytat ellene az Bertolt Brecht özvegyének együttesét nem engedik az edinburghi fesztiválra LONDON. (MTI) Az edinburghi fesztivál inté­ző bizottsága nagy felháborodás­sal fogadta az angol kormány­nak azt a döntését, hogy nem ad beutazó vízumot a berlini művészegyüttesnek, amelynek Helen Weigal asszony, Bertolt Brecht özvegye a vezetője, ö a jövő héten kezdődő nemzetközi drámai konferencián vett volna részt. Lapjelentések szerint Lord Harewood, az edinburghi feszi­val művészeti főigazgatója Lord Home külügyminiszterhez inté­zett levelében követelte az in­tézkedés felülvizsgálását, a bel­ügyminiszter azonban a tiltako­zás ellenére, megerősítette a ví­zumok megtagadásáról hozott döntését. Kenneth Tynan, a drámai konferencia elnöke megdöbben­tőnek nevezte a belügyminisz­térium „groteszk” intézkedését. autonóm macedón állam szük­ségességéről neki tulajdonított kijelentéssel kapcsolatban. „Csak elmebeteg állíthatják, hogy ilyen probléma létezik. Mindenki szá­mára világos, hogy kudarcot vallott rágalomról van szó, és bizonyos olyan kísérletekről, hogy újból felvessék ezt a kér­dést, aminek célja a görög nép figyelmének elterelése a valódi problémákról” — jelentette ki Manolisz Glezosz. A venezuelai hazafiak harca A Venezuelai Nemzeti Fel szabadítási Front harcosainál egy csoportja — nem messze f la guaira-i kikötőtől — táma­dást intézett a rendőrség egyil helyisége ellen. Mint a Prensa Latina hírügynökség jelenti, f hazafiak túszokként magukkal vitték a titkosrendőrség három ügynökét. Ezenkívül a front tagjai fegyvert zsákmányoltak a titkosrendőrség egyik tiszt­jének lakásából.

Next

/
Thumbnails
Contents