Petőfi Népe, 1963. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)
1963-08-18 / 193. szám
8. oldal 1963. augusztus 18, vasárnap Akik továbbra sem nyugszanak Krasznovszkij léparsall nyilatkozata Forrongó mintogyarmot Élő máglyák Dél-Vietnámban A HÍRÜGYNÖKSÉGEK előre jelzéseiben naponta olvasható a következő mondat: folytatódik az atomcsendszerződés aláírása Moszkvában, Washingtonban és Londonban. Mindennap újabb és újabb államok képviselőinek kézjegye kerül arra az egyezményre, amely új reményt öntött az emberek szívébe szerte a világon. Ezekben a napokban aligha akad olyan főváros, ahol ne erről beszélnének a diplomaták, a politikusok, s az egyszerű emberek. Nem túlzás azt állítani, hogy a moszkvai szerződés megragadta az emberek képzeletét, s meghódította a világ szívét. Misem bizonyítja ezt jobban, mint az a tény, hogy máris meghaladja a hatvanat az atomcsendszerződést aláírt országok száma. Persze nem lennénk őszinték, ha az általános öröm kifejezése mellett nem hívnánk fel az olvasó figyelmét néhány olyan jelenségre, amely jogos aggodalommal tölti el azokat, akik azt szeretnék, ha a Moszkvában megtett első lépést számos újabb követné a nemzetközi feszültség enyhítésének elég járatlan útján. Nyugati, de különösen amerikai politikai körökben ugyanis furcsa kettősség figyelhető meg. Egyrészt rendkívül kedvezően ítélik meg a moszkvai egyezmény jelentőségét, másrészt feltűnő szorgalommal hangoztatják, hogy azért csak folytatni kell a fegyverkezési versenyt. Ez a kettősség mutatkozik meg az amerikai szenátus külügyi bizottságának vitájában, fontos amerikai politikai és katonai vezetők állás- foglalásaiban. Az elmúlt héten az Egyesült Államok két újabb föld alatti atomrobbantóst hajtott végre. Hírek szerint Franciaország szintén robbantani készül a Szaharában. A nyugatnémet vezetők, bár közölték, hogy hajlandók csatlakozni a moszkvai egyezményhez, minden igyekezetükkel azon vannak, hogy bebizonyítsák szövetségeseiknek, az atomtilalmi egyezmény mit sem ér. A genfi leszerelési értekezle- len a nyugati küldöttek továbbra sem hajlandók olyan lépésekre, amelyek segítségével előbbre lehetne vinni a leszerelés, az atomfegyverek megsemmisítésének ügyét. Mindez arra figyelmeztet, hogy a moszkvai kezdet — kezdete után a világ népei nem pihenhetnek meg, teljes erővel folytatni kell a harcot az elért sikerek megalapozásáért, az atomtilalom teljessé tételéért, az. általános' és, teljes leszerelés valóra váltásáért. MEGLEPŐ gyorsasággal lezajlott kormány- válság színhelye volt az elmúlt napokban de feaulle elnök kedvenc „felszabadított mintagyarmata”, a volt Francia-Kongó. Brazzaville lakossága azzal ünnepelte meg a névleges függetlenné válás harmadik évfordulóját, hogy egyik napról a másikra kiebrudalta a hatalomból Youlou elnököt és kormányát, azokat a politikusokat, akik a volt gyarmatosítók érdekvédelmi képviselete mellett főleg abban látták életük értelmét, hogy minden eszközzel elnyomják a népet, amely végre igazi felszabadulást és valódi függetlenséget akar. Youlou elnök és társainak bukása egy csapásra szertefoszlatta a francia gyámkodás lét- jogosultságának mítoszát Afrikában. Természetesen a „mintagyarmaton” minden maradjon a régiben. Hogy ez sikerül-e nekik, nyitott kérdés. Egy dolog azonban teljesen bizonyos, az, ami Brazzaville-ben történt, követendő például szolgálhat más volt francia gyarmatok népei számára is. A gyarmatosítók és a neokolonia- listák napjai megszámláltattak Afrikában. Ennek újabb sokatmondó jele, hogy sikerrel zárult Dakarban az afrikai államok külügyminisztereinek értekezlete. Az afrikai politikusok azt tűzték feladatul maguk elé, hogy megmutassák a világnak, Addisz Abeba szelleme, az afrikai egység szelleme él, és hogy a Dakarban lefolyt tárgyalások végeredményben sikeresnek mondhatók. A külügyminiszterek mind az afrikai csoportosulások, mind a még gyarmati elnyomás alatt levő afrikai területek felszabadító harcának megsegítése kérdésében pozitív lépéseket tettek. Külön jelentőséget ad a dakari értekezletnek az, hogy az afrikai országok képviselői egységesen állást foglaltak a moszkvai atomcsendszerződés mellett. Afrika ismét hallatta szavát, s hangja harmonikusan egybeolvadt Európa, Ázsia és Amerika békeszerető népeinek hatalmas hangorkánjával. EGY HÉT leforgása alatt négy buddhista szerzetes égette el magát elevenen, tiltakozásul az amerika-barát Dinh Diem népet és vallást elnyomó terror-uralma ellen, öt élő máglya irányította ismét a világ figyelmét arra az országra, amelyben nyolcmillió embert tartanak szögesdrót kerítések mögött, s ahol immár 15 ezer amerikai katona harcol, hogy akarata ellenére „megmentsen” egy népet a „szabad világ” számára. Amikor a vietnami parasztok partizánharcairól számoltak be a hírek, az amerikaiak és helyi bábjaik azt mondogatták, megfertőzte a népet a kommunista propaganda. Vajon mit mondanak most, amikor katonáinkat nem a „megfertőzött” partizánok, hanem a türelmességükről, szelídségükről és vallásosságukról közismert buddhisták, papok és szerzetesek ellen vetik be? Az önmagukat elégető szerzeteseket aligha lehet kommunistasággal vádolni, még kevésbé azzal, hogy Észak-Viet- namból segítik őket. A Dél-Vietnamban egyre gyakrabban fellobbanó élő máglyák tragikus, de egyszersmind hatalmas erejű figyelmeztetések: az a nép, amelynek fiai és lányai ilyesmire képesek, előbb-utóbb elsöpri Ngo Dimh Diemet és reakciós rendszerét, az amerikai neokolonialistákkal együtt. EGY HÉT A KÜLPOLITIKÁBAN Sztyepan Krasznovszkij légi- marsall a szovjet légierők napja alkalmából —, amelyet aug. 18-án ünnepelnek — nyilatkozatot adott a TASZSZ tudósítójának. — A háború után a szovjet légiflottát gyorsan átszervezték a sugárhajtású technika alapján. A gázturbinás és a légcsavaros gázturbinás repülőgépekkel a hangsebességhez közeli sebességet, később pedig azon felüli sebességet lehetett elérni. A „levegő—föld” és a „levegő -levegő” rakéták a hangsebességnél gyorsabban haladó rakétahordozó repülőgépek, vadászrepülők és vadászbombázók a légierők alapvető fegyvereivé váltak. A rakétahordozó repülőgépek képesek az ellenfél légel- hárításának hatósugarán túlról nagy távolságról eltalálni nemcsak az egy helyben levő, hanem bálmilyen földi vagy tengeri mozgó célpontot is. összehasonlíthatatlanul megnövekedett a légierők harcképessége azáltal, hogy rakétafegyverrel látták el. Kialakult minden feltétele annak, hogy meghiúsítsák bármiféle agresszor esetleges támadását, és hogy területére megsemmisítő visszacsapást mérjenek. Mi, azonban — tette hozzá — meg vagyunk győződve arról, hogy a békét meg lehet és meg kell őrizni, és a háború elkerülhetetlensége nem létezik. Amerikai pilótát a szovjet Mint a TASZSZ tudósítója jelenti, az Egyesült Államok partvédelmi parancsnoksága rádiógrammban mondott köszönetét a Jogannesz Varé szovjet halászhajó kapitányának, aki segítséget nyújtott egy amerikai repülő megmentéséhez. — Igen értékesnek tartjuk a gyors közreműkö'3" a szerencsétlenül járt lökhajtásos repülőgép pilótájának megmentésémentettek meg halászok ben — hangzik a távirat. A megmentett pilóta elmondotta újságíróknak, hogy a szovjet halászok rendkívül barátságosan fogadták, elsősegélyben részesítették, SKÍraz ruhát adtak és megetették. Egyikük sem tudott jól angolul, de valahogy mégis elboldogultunk. Mindenki a kezemet szorongatta és a „peace” szót ismételgette. Ceylon az Egyesült Államokat okolja a dél-vietnami helyzetért NEW YORK. R. Sz. Gunevar- dene, Ceylon állandó ENSZ képviselője pénteken tanácskozott U Thant ENSZ-főtitkárra), majd — mint a TASZSZ-iroda jelenti — újságírókkal közölte: Ceylon a lehető legrövidebb időn belül rendkívüli ülésszakra akarja összehívni az ENSZ- közgyűlést, hogy megvitassa a dél-vietnami buddhisták üldözésének kérdését. A ceyloni delegátus szerint az amerikai Egyesült Államokat erkölcsi felelőség terheli Ngo Dinh Diem kormányának cselekményeiért, mivel ez a kormány csak amerikai támogatással maradhat hatalmon. Az AP legújabb híradása szerint Saigon buddhista vezetői táviratban kérték Kennedy amerikai elnök, U Thant ENSZ-fő- titkár, valamint az ázsiai országok buddhista szövetségeinek közbenjárását a dél-vietnami buddhisták üldözésének megszüntetése érdekében. Szorul a hurok a vonatrablók körül Tyereskova Nyugat-Cs A harmadik napja Csehszlovákiában tartózkodó Vale'htyina Tyereskova szombaton néhány napos körutazásra indult az országban. Első útja a nyugatcsehországi fontos nehézipari központba, Pilsenbe vezetett. Útja során — mint eddig mindenütt — óriási tömegek, ünnepi díszbe öltözött falvak köszöntötték. Nagyon kedves epizód zajlott le Rok.ycany városkában, ahol az előző este egy anya újszülött kislányát Valen- tyinának nevezte el. Tyereskova ellátogatott a kórházba és nagy csokor virágot és ajándékokat adott át a fiatal anyának és a kis Váljának. Pilsenbe érkezve Tyereskova megtekintette az ország egyik legnagyobb ipari üzemét, a LeFerhat Abbaszt kizárták az FLN-ből Hírügynökségi jelentések szerint az Algériai Nemzeti Felsza- badítási Front pénteken kizárta soraiból Ferhat Abbaszt, az algériai nemzetgyűlés nemrég leköszönt elnökét. Az,algériai politikus bűnéül rótták fel, hogy bírálta a hatalmon levő kormányt s ezzel megszegte a pártfegyelmet, és a kiváltságait féltő kisebbség képviselőjévé vált. Pénteken délután Ferhat Abbasz el is hagyta Algírt ésj hazatért szülővárosába, a keletalgériai Sétifbe. ‘ nin Műveket, ahol hosszas, szívélyes beszélgetést folytatott az üzem dolgozóival, majd részt vett a tiszteletére rendezett nagygyűlésen. Tyereskova még szombaton folytatta útját és az esti órákban Karlovy Vary ba érkezik, ahol a vasárnapot tölti. USA-hadgyakorlat A dél-karolinai Spartenburg- nál pénteken véget ért az Egyesült Államok fegyveres erőinek „gyors rajtaütés 3” nevű hadgyakorlata. A hadgyakorlaton — amely a Reuter megállapítása szerint békeidőben az eddig tartottak közül a legnagyobb méretű volt, — mintegy százezer katona vett részt. Hírek sorokban SZÓFIA. Mint a BTA jelenti, pénteken délután Moszkvából visszaérkezett a bolgár kormányküldöttség, amely Tódor Zsivkov vezetésével részt vett a moszkvai bolgár nemzeti kiállítás megnyitásán. * MOSZKVA. Hruscsov és Brezsnyev táviratot intézett dr. Sukarno indonéz elnökhöz és miniszterelnökhöz az Indonéz Köztársaság nemzeti ünnepe, a függetlenség kikiáltásának 18. évfordulója alkalmából. * BERLIN. Nyilatkozatban követelte a Német Kommunista Párt betiltásának felfüggeszté-1 sét a párt betiltásának hetedik] évfordulóján az NDK emberi' jogok bizottsága. * MOSZKVA. A Vilnius. Akmi-1 an cementgyár útnak indította I az első szállítmányt Jugoszlá- j viába a földrengés sújtotta! Szkoplje számára. A ra^orní^y • jelentős részét terven felül termelték a munkások — közli az Izvesztyija vilniusi tudósítója. LONDON (MTI) Egyre szorosabbra zárul a Scotland Yard hatalmas apparátusának hálója az angol bűnügyek történetének minden rekordját megdöntő vonatrablás tettesei körül. Pénteken Londontól délre egy közkedvelt kirándulóhelyen egy házaspár a fák között két csomagra és egy aktatáskára bukkant, amely tömve volt 5 és 1 fontos címletű bankjegyekkel. A helyszínre siető nyomozók rendőrkutyák segítségével a közelben felfedeztek még egy bankjegyektől duzzadó bőröndöt is. A több mint százezer font sterlingnyi bankjegytömeg — a postavonatról elrabolt 2 500 000 font sterling része. Az eddig MINDEN RELATÍV Adt^tauer: lz csendig megtalált zsákmánytöredékkel az angol posta birtokába visszakerült pénzösszeg negyedmillió fontra emelkedett. A Scotland Yard feltevése szerint az osztozkodás után szerteszóródó vonatrablók pánikba esett kisebb bűntársai dobálták el a pénzes csomagokat. A pénteki lelet és a letartóztatott gyanúsítottaknál megtalált viszonylag kisebb összeg arra mutat, hogy eddig csupán a gyengébb idegzetű, kisegítő szerepet játszó bűntársak kerültek kézre. A bandavezér és segédei, akik a vonat megtámadásában közvetlenül részt vettek és a zsákmány zömét tartották meg, feltehetően nagyobb tapasztalatokkal rendelkeznek a nyomok eltüntetésében. A rendőrség utalásaiból ítélve, rövid időn belül döntő fordulatra számítanak. A nyomravezetőnek kitűzött rekord jutalom összege — negyedmillió font sterling — az egész szigetországot lázba hozta, s úgy tűnik, hogy mindenki felcsapott önkéntes detektívnek. Szállodákból, vendégfogadókból, penziókból, szórakozóhelyekről százával érkeznek a bejelentések gyanús külsejű vagy gyanúsan viselkedő vendégekről. Lord Home vezeti az angol ENSZ-küidöttséget LONDON. Lord Home külügyminiszter vezeti az ENSZ-köz- gyűlés szeptemberi ülésszakán részt vevő angol küldöttséget közölte az angol külügymi- Hrisatériusi szóBEóie, - -