Petőfi Népe, 1963. július (18. évfolyam, 152-177. szám)
1963-07-16 / 164. szám
4. oldal 1963. július 16, ked<f ______ _ _ JS &?% n L: A P T Á R 1963. július 16, kedd. Névnap: Valter. Napkelte: 4 óra 3 perc; Napnyugta: 19 óra 37 perc. “1 — Ezer holdas gabonaterületén befejezte az aratást és 10 vagon gabonát beszállított az állami felvásárló szerveknek a tisza- újíalusi Alkotmány Termelőszövetkezet. — A MÁSODIK ötéves terv mezőgazda- sági fejlesztési feladatairól, célkitűzéseiről hangzik el előadás holnap este hét órakor Kiskunhalason, a városi művelődési ház rendezésében. — KÉSZÜL A MÁSODIK kecskeméti vízmű- telep terve. A Csongrádi út mentén elterülő telep építéséhez a jövő év elején kezdenek, s 1970- re fejezik be. A jövő évre ütemezett építési munka befejezésével már naponta 5000 köbméterrel több víz kerül a megyeszékhely vízvezetékhálózatába. — Termésbecslést végeztek az Alföldi Állami Pincegazdaság szakemberei és a hivatalos szervek megyénkben. Megállapították, hogy a szőlőtermés — a kedvező időjárásnak ée a jó növényápolási munkáknak köszönhetően — az 1958. évinél is jobbnak ígérkezik. 145 évvel ezelőtt, 1818 Júliusában halt meg Dugonics András Író. Sokirányú munkássága a hanyatló barokk stílus jellemző magyar alkotásait jelentik. Etelka című művét az első magyar regénynek tekintjük; mégpedig kulcsregénynek, melynek történeti korba helyezett cselekménye alkalmat ad az Írónak a korabeli politikai élet jellemzésére Is. Irt eposzokat — Trója veszedelme; drámákat — Bátort Mária, Kun László; történelmi és Irodalomtörténeti tanulmányokat és nevezetes a régi magyar közmondásgyűjteménye. — hársfákkal; TELEPÍTETTÉK BE a járdaszegélyeket Nemesnádudvaron, s a csemeték elültetésekor a lakosság mintegy két és fél ezer forint társadalmi munkát végzett. Ennél is dicséretre méltóbb azonban, hogy a kiültetett kisfákat nagy szeretettel gondozzák és ápolják ma is. Ennek köszönhető, hogy a korábbi években telepített csemetékkel szemben az idén csaknem minden kiültetett kisfa gyökeret eresztett és szépen fejlődik. /£>Ő)ÁRÁ5 — Több mint kétszáz gép dolgozik két műszakban megyénk termelőszövetkezeti gazdaságaiban. Egyébként összesen félezer traktor szánt a tarlókon. A hagyományos tarlószántá® helyett zömmel nyári mélyszántást végeznek a felszabadult területeken; — GYŰJTIK A JA PÁN AKÁC VIRÁGÁT. Legtöbbet — mintegy 150 mázsát — a Kecskemét környéki akácosokból gyűjtenek be gyógyszergyártás céljára. — A DÉL-ALFÖLDI virágkiállítást augusz tus 9-től 11-ig a szegedi szabadtéri játé< kok idején rendezik meg Szegeden, a DÁV Klauzál téri kultúrter* méhen. — Tartási kötelezettség elmulasztásának bűntette miatt háromhónapi szabadságvesztésre ítélte a bajai járásbíróság Horváth Lajos, 51 éves dávodi lakost, aki két kiskorú gyermeke után már 1950 óta nem fizeti a tartásdíjat. Kitüntetés A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Czóhel Béla Kossuth-díjas festőművésznek, a Magyar Nép- köztársaság érdemes művészének, munkássága el Ismeréséül a Magyar Néjfköztársaság kiváló művésze, valamint Istók János szobrászművésznek munkássága elismeréséül a Magyar Népköztársa Ság érdemes művésze ki< töntető címet adományozta. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: július 14-én a középhftmérséklet 35,8 (az ötvenéves átlag 33), a legmagasabb napi hőmérséklet 38,t fok, a napsütéses órák száma 11,1 volt. U-én a legala- esonyafcb hőmérséklet 17,5, a reggel 1 órakor mórt hőmérséklet 31,4, a délután 3-kor mért hőmérséklet 37,1 fok volt. Várható Időjárás kedd estig: száraz. túlnyomóan derült Idő, A szél nyugaton legyengül, keleten időnként még élénk lesz. A nappali felmelegedés fokozódik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 27—30 fokközött nyésztés. Nyomdászok a Tőserdőben A Bács-Kiskun megyei Nyomda Vállalat kecskeméti, kiskunfélegyházi és kiskunmaj- sai telepeinek dolgozói és hozzátartozói nagy sikerű találkozót rendeztek vasárnap a Tőserdőben. Az egész napos vidám kiránduláson a híres Dobos Józsi bápsi főzte a paprikást. — Harminchárom zöldség- és gyümölcs- szaküzlete van megyénkben a Szövetkezetek Bács-Kiskun megyei értékesítő Központjának. melyekben az idei szezonban 600 — a tervek szerint — vagon árut hoznak forgalomba. — MEGKEZDŐDÖTT a szivaeshalá- szat az Adrián. A kra- panji szivacshalászok az idép a Kornat-szi- getek és Korcula között dolgoznak és zsákmányukat a krapamji szivacsfeldolgozó üzem tisztítja meg ég hozza forgalomba, A szivacs nagv részét külföldre szállítják. — VÉDELMET KERESNEK a mezei nyulak, Megyénk gazdag apróvadállományát veszélyezteti a mezőgazdaság gépesítése és a különböző növényvédőszerek alkalmazása; sőt a rétek, legelők, pillangósok öntözése is sok helyen hontalanná tette egyes vidékek vadon élő állatait. Ezért a nyulak többnyire az erdőkben kerestek védelmet. A jövőben a kaszálásra váró, takarmánytermő területeken a gépi kaszálás előtt riasztással adnák lehetőséget az ott élő fáeának, nyulak menekülésére. — Két év alatt gyakorlatilag megkétszereződött a Franciaországban eladott televíziók száma. Jelenleg 3 millió 378 ezer készülék van üzemben, vagyis minden ötödik francia családnak van televíziója. — JÓL SIKERÜLT tanulmányi kiránduláson vettek részt a du- navecsei járás pedagógusai Észak-Magyaror- szág természeti szépségekben és történelmi emlékekben gazdag vidékén. A négynapos kirándulásról gazdag élményekkel tértek vissza, s már most érlelődnek egy jövő évi csehszlovákiai kirándulás tervei. — Megyénkben ezernél több termelőszövetkezeti tag jelentett be háztáji biztosítás folytán jégkárt. A károk felmérése folyamatban van, — Ha én valamit vásároltatni akarok a férjem mel, akkor bárom napig beteg vagyok... — A LUBLINI TEHERGÉPKOCSIGYÁR szerelőcsarnokából nemrég került ki a húszezredik ZUK tehergépkocsi. Ezek a tehergépkocsik nemcsak Lengyelországban, de külföldön is egyre nagyobb sikernek örvendenek, s a gyár csupán az idén 800 ZUK- ot exportál. — JÜLIDS VEGÉN tették le az alapkövét Ostende és Nieunort belea fürdőhelyek közelében az első halászati múzeumnak. Az országos halászati múzeum nyolcezer négyzetméter alapterületű lesz, s bemutatja a tengeri halászat történetét és a halászok életét az atlanti partokon. — Csehszlovákiában 1965 és 1971 között megjelentetik Emst Hemingway összes műveit, azokat az írásokat is, amelyek eddig még cseh nyelven nem kerültek kiadásra. Jól szervezett munkásvédelem A Hosszúhegy! Állami Gazdaság zöldtakarmány- llsztkészítő üzemében magas fordulatszámú gépek mellett gondosan Ügyelnek a baleset- és tűzvédelmi rendszabályok megtartására. Földbe süllyesztett, fedett ciszternákban tárolják az üzemanyagot, a dolgozók rendszeres munkavédelmi oktatásban részesülnek. A nagyfokú elővigyázatosságnak és a jól alkalmazott munkavédelemnek köszönhető, hogy az űriemben — egyéves fennállása óta — eervetf len baleset sem fordult elő. Gazdag programmal várja a látogatókat Szeged JÚLIUS 20-án megkezdődnek a hagyományos Szegedi Szabadtéri Játékok. Ebből az alkalomból 70 000 vendéget várnak Szegedre, köztük 4-^5000 külföldit, A minden évben megrendezésre kerülő szabadtéri játékok programja az idén is nagyon változatos, öt előadás kerül színre a Dóm téren, Az ünnepélyes megnyitón Erkel; Branko- vics György című operáját mutatják be, A későbbiekben Sha- kespeare: Szentivánéji álom, Verdi: A trubadúr, J. Strauss; A cigánybáró című művében gyönyörködhet a közönség. A Magyar Állami Népi Együttes három estén mutatja be legújabb összeállítását. AZ ÜNNEPI játékok műsora még sok érdekességet tartalmaz. Július 20. ég augusztus 20. között a Szegedi Nemzeti Színházban színre kerül Prokofjev: Eljegyzés a kolostorban című ope-' rája, Orff: A hold című operája és Bartók műve: A csodálatos mandarin. Az újszegedi szabadtéri színpadon tánczenei fesztivált rendeznek. Július 28-án az ifjúsági nap keretében jelmezes karneválon vesznek részt a szegedi fiatalok. 26-án a Klauzál téren 100 tagú cigányzene- kar ad hangversenyt. Az ünnepi fesztiválon ebben az esztendőben is megrendezik a Szegedi Nyári Tárlatot, ezenkívül fényképkiállitás, régészeti kiállítás, országos őszibarackkiállítás, virágkiállítás és sok más bemutató gazdagítja még a programot. Ruhabemutatókat tartanak a „Szőke Tisza” sétahajón. naponként neves művészek adnak orgonakoneertet a Dómban. IDÉN IS megrendezik a nemzetközi maratoni futóversenyt, az ötkilométeres folyami úszóbajnokságot, majd vízilabda-tornát ás nemzetközi motorversenyt láthatnak a Szegedre látogatók. S hogy a gyűjtők is örüljenek: az ünnepi játékok ideje alatt a posta különleges bélyegzőt használ és gyufacim- ke is készül ebből az alkalomból. Váltós a bácsalmási táborban Szombaton elcsendesedtek a Bácsalmási Állami Gazdaságban a sátortábor „szobái". A Pest és Bács megyéből összese- reglett kétszáztizenhat lány kétheti szorgos munka után hazautazott, s a szünidő további részét pihenéssel, szórakozással, tanulással töltik. Megérdemlik a pihenést, hiszen a tizenkét munkanap alatt közel 50 ezer forint értékű munkát végeztek el, s ezzel nagy segítségére voltak az állami gazdaságnak- Vasárnap megtörtént a váltás. Fehér bőrű, vidám középiskolás lányok költöztek a sátrakba, hogy két hét múlva cső- koládebarnán érjenek haza, Ez a tizenkét nap azonban munkával telik el: gyümölcsszedés, és növényápolás a feladat. Természetesen a munka mellett megvan a sportolásnak, a művelődésnek és a szórakozásnak is lehetősége. A tábor vezetősége és az állami gazdaság mindent megtettek, Rogy a KISZ- isták, az önkéntes társadalmi munkások jól érezzék magukat a rövid idő alatt. Az elmúlt hét végén „leszerelt” lányok derekasan megállták a helyüket, de mégsem sikerül elérniük a KISZ Központi Bizottsága által normaként megállapított 21 forintos napi átlagteljesítményt. Valószínű, hogy ebben a szokatlan forróságú nyárnak is köze van, hiszen, mint ahogy értesültünk, a lányok szorgalmasan, tőlük telhetőén dolgoztak. Nem is sokkal, csupán S0 fillérrel maradtak a „norma” alatt. A mostaniak, akik „melegváltással” kerültek az első csoport helyébe, feladatul tűzték ki, hogy helyrehozzák ezt a ki* hibát, s mire letelik a két hét, nem hogy teljesítik, de túlszárnyalják az előírt összeget. G. S. — Kisregény — Fordította: Sárközi Gyula 6. Néhány percig azután, hogy Queitch megfejtette a fenti közleményt, nyomasztó csend uralkodott az óvóhelyen. >— Ügy látszik, a szélvihar itt születik a szigeten... — szólalt meg végül QueRch. Hazard tápornok arca elkomorult és kérdőn pillantott Me- dowsra. — Könnyen lehetséges — felelte szinte közömbös hangon a professzor. — Ennél határozottabb választ nehezen tudnék adni. A felrobbantott bombát annyira titkolták, hogy én semmi biztosat nem tudok róla. Az itteni hegyi kőzetek vegyi ösz- szetételéről pedig nemcsak hogy én nem tudok semmit, hanem úgy látszik, Dixon tengernagy törzskara sem. — Ezek szerint helyzetünk... — kezdte Queitch, de a tábornok ingerülten félbeszakította: — Kíméljen meg bennünket jóslataitól, Queitch! A tábornoknak valami olyasmit kellett volna mondani, ami kissé megmagyarázná a helyzetet és felélénkítené beosztottjait, de ő maga is lassan kezdte elveszíteni magabiztosságát. Mégis úgy tett, mintha nem nyugtalanítaná az újabb komplikáció s egyáltalán nem kételkedne semmiben. Órájára pillantott, intett Old hadnagynak és igen élénk hangon megszólalt: — Nos, uraim, kérem, fáradjanak asztalhoz! Ideje megvacsorázni. Eddy ossza ki, kérem, az újabb élelmiszeradagokat. A „Big Joe" foglyai némán vették át a szánalmas adagokat. Eddy Old szopogatni kezdte kis csokoládé darabját és nagyot sóhajtott: — Ha legalább egy korty vizecske volna... Senki nem válaszolt néki, jóllehet mindnyájan szomjasak voltak, a víz pedig a szomszédos szakaszban volt, amelytől el voltak vágva. — És hogv állunk a szellő»» Kétmillió forint selyemgubóért. Megyénkben ezerkétszáz termelő foglalkozik selyemhernyó-tenyésztéssel. Az idén először az ifjúsági szövetkezetek is tenyésztettek selyemhernyót. Nagyba- racskán például 130 kiló gubót adtak ót a fiatalok. A megyében mintegy 2 millió 200 ezer forint mellékjövedelmet jelentett az mén i« n hennvóte— Befejezték az anyarozs begyűjtését. Mintegy 1050 holdon termesztették az idén ezt a fontos gyógyszeralapanyagot, amiből mintegy három vagonnal került a bajai gyógynövénygyűjtő vállalat telepére, előzetes feldolgozásra. — Villamosítják a tanyaközpontokat megyénk nagy kiterjedésű tanyavilágában. Eddig tizennyolc pusztai település villamosítását fejezték be, év végéig pedig negyven termelőszövetkezeti major, ban gyúllad ki a fény.