Petőfi Népe, 1963. július (18. évfolyam, 152-177. szám)

1963-07-16 / 164. szám

Beszélgetés a filmről rr Űzött vad A nézők közül talán még sokan emlékeznek a ne­ves olasz filmrendező, Renato Castellani megkapóan szép filmjére, a Két krajcár remény- ség-re. Abban is és a most be­mutatott filmjében is a kisem­mizetteket veszi védelmébe, küzdelmes sorsukat tárja szug- gesztív erővel a világ elé. Az Űzött vad — monumentá­lis freskó a nyomorgó calabriai lakóinak élete. A nap perzselt$ köházak sivár légköre, a fe­nyegető árnyékként feketéllő alakok súlyos mozdulatlansága, emésztő, csillapíthatatlan szen­vedélye — föld és szabadság után. A nagy lélekzetű és a nemes­W veretű klasszikus tragédiák forró élményét idéző filmet markáns népi figurákkal népe­síti be a rendezd. Kemény Jelenet a filmből. parasztok földfoglaló mozgal­máról. Történelem, melynek széles, epikus sodrásában ott sistereg, izzik a szabadulni igyekvő, ellentétes érzelmek között hánykolódó ember drá­mája is. Mert a főhős — a lá­zongó parasztok élére álló, igaz­ságot, jogot követelő — Miche­le Rende (Adelmo di Fraia ala­kítja kitűnően) korán jött, s így el is kellett buknia. Célját és tetteit még nem értették meg m többiek, s közönyük, szembe­fordulásuk, valamint kora tár­sadalmának kegyetlen igazság­talansága végül valóban bűnbe, megbocsáthatatlan gyilkosságba hajszolja. A film történelmi és emberi mondanivalója, lüktető, zakla­tott ritmusa, festői realizmusa felejteti gyengeségeit — az időnként felbukkanó naiv ro­mantikát. s egyes túl hosszúra méretezett jelenetek vontatott- ságát. Felejthetetlen és gyen­géd kézzel megrajzolt viszont a vad szépségű calabriai táj anyagból mintázott a földéhes, bőhumorú Pataro alakja és a gyerekkor tisztaságából a gyil­kos társadalomra csodálkozó, korán felnőtté érő Nino karak­tere. És milyen ragyogó figu­rája a filmnek Fimiani csend­őrtizedes — Giovani Basile for­málja meg eredetien—,aki, bár szíve az elnyomottakhoz húzza, végül is kioltja Michele életét. Ebben a kegyetlen törvényekre épülő világban — vonja le a film a végső következtetést — mindennél erősebb a létért való elszánt küzdelem, s nyomorú­ságuk, kiszolgáltatottságuk kín­zó volta nem baráttá, hanem ellenséggé változtatja az embe­reket. M egrendítő, sokáig emléke­zetes alkotás ez a film. Magával ragadó komor szépségét fokozza Armando Nannuzzi ki­váló operatőri munkája és Nino Rota kifejező filmzenéje. V. Zs. tetőssel, professzor úr? — kér­dezte Hazard tábornok, meg­szakítva a nyomasztó hallga­tást. — Nem szivároghatnak be hozzánk a levegővel együtt ra­dioaktív anyagok is? — Nem hiszem — felelte Me­dows s pillantást vetett egyik mérőműszerére —, töltött ré­szecske-számlálók egyelőre nem. mutatnak semmi ilyesmit. Ügy látszik, hogy a szűrő-szellőz- tető berendezés kifogástalanul működik. — Most pedig — takarodó! — adta ki a parancsot a tábor­nok. — Persze sem párnák, sem epedás matracok nincsenek, de rendelkezésünkre áll három asz­tal. Nyugodalmas jó éjszakát, uraim! A többiek lassan elfoglalták helyüket az asztalokon, közben irigyelték a tábornokot, aki két összetolt puha bőrfotelben he­lyezkedett el. Csak egyedül Queltch babrált még mindig az adó-vevőkészülékkel. Kicserélte a csöveket és egy új, sokkal nagyobb kapacitású akkumulá­torral kötötte össze. Aztán ki­kapcsolta a hangszórót, felcsa­tolta a fülhallgatókat és óva­tosan csavargatni kezdte a han­gológombot. Medows professzor mozdulat­lanul feküdt arccal a falhoz fordulva s komor gondolatokba merült. Hazard tábornok is lát­hatóan egyáltalán nem törődött a rádiótechnikussal. Csupán Old hadnagy leste éberen összehú­zott szemhéja alól. Eltelt legalább egy fél óra, de az óvóhelyen még mindig nem tudott elaludni senki. Hazard tábornok is nyugtalanul forgo­lódott helyén és olyankor fotel­jének rugói meg-megnyikordul- tak. S amikor Queltch már azt hitte, hogy végre elaludt, Ha­zard hirtelen feléje fordult és megkérdezte tőle: — Nos, talált valami érdeke­set, Queltch? — Rádióállomásainkat rosszul lehet hallani, sir — szólalt meg Queltch. — Főleg a japánok és a kínaiak beszélnek. Meg vala­milyen francia állomás. S úgy rémlik, mintha a mi „Big Joe”-nkról... — Eh, biztosan valami hü» lyeséget fecsegnek! — legyin­tett Hazard megvetően. — Jobb, ha kikapcsolja és lefekszik. Holnap sok munka vár ma­gára. Queltch nem szívesen telje­sítette a tábornok parancsát, de alig helyezkedett el asztalán, amikor ismét meghallotta Ha­zard hangját: — Maga nem alszik, mister Medows? — Nem, tábornok úr — fe­lelte a professzor még mindig a fal felé fordulva. — Ügy tudom, maga tud fran­ciául? — Tudok, tábornok úr. — Talán meghallgatnánk, mi­ről fecsegnek? — Ha érdekű, tábornok úr, adjon parancsot Queltchnek, hogy kapcsolja be a készüléket. Queltch teljesítette a paran­csot. Medows nem kelt fel az asztalától, hanem úgy kezdte hallgatni a francia nyelvű adást és röviden lefordította Hazard* nak az értelmét. — Valóban egy hatalmas ere­jű termonukleáris robbanásról beszélnek. Sőt, a Szent Patrick szigetről is, Állítólag egész fel' Újabb barátokat szereztünk Két héten át tartózkodott Kecskeméten öt szovjet peda­gógusnő, akik azért jöttek, hogy segítsenek orosz nyelvtanáraink­nak tudásuk, beszédkészségük fejlesztésében. A tanárok .— há­rom megyéből összesen 63-an — szeretettel fogadták szovjet kol­legáikat, hiszen nemcsak nagy segítséget jelentett ittlétük, ha­nem érdekessé, élménydússá tet­te az elmúlt napokat, s őszinte barátság fejlődött ki közöttük. A tanfolyam vezetője, Dánfy Benő megyei szakfelügyelő el­mondotta, hogy az idei tovább­képzés az előzőeknél is jobban sikerült. Nemcsak a beszédkész­ségben értek el nagy fejlődést az orosz szakos nyelvtanárok, nemcsak a tematikában és mód­szerekben adott sokat ez a két hét, hanem közelebbről is meg­ismerhették a résztvevők a szov­jet embereket, az öt vendég pe­dig megismerte hazánkat, éle­tünket. A közös kirándulások felejthetetlen emlékek marad­nak, a mi pedagógusaink és a szovjet vendégek számára is. A tanfolyam szakmai ered­ményeiről Dánfy Benő a követ­kezőket mondotta: Igen érdekes bizonyság arra, hogy mennyire hasznosak ezek a továbbképzések, Körösi Éva példája. Iskolája egyik legjobb nevelője, nagyon jó eredménye­ket ért el. De a beszédkészsége nem volt megfelelő. Három év­vel ezelőtt az első továbbkép­zésen — úgy mondhatnám, hogy kezdett megszólalni. Tavaly már bátran beszélgetett, most pedig eljutott a teljes beszédkészség fokára. Nagy szerepe van eb­ben annak, hogy sokat gyako­rolhatott szovjet vendégeinkkel, de segítettek a bátortalanabbak­nak a már jól beszélő társaik is, Nekik pedig annyiban volt hasznos a tanfolyam, hogy to­vábbi gyakorlatot szerezhettek. A szovjet pedagógus cso­port vezetője, Anna Vlagyimi- rovna Abramov, a moszkvai egyetem újságíró tagozatának docense, a legnagyobb elisme­rés hangján szólott: * — Először járok Magyaror­szágon. Mielőtt Kecskemétre ér­keztünk, Budapesten is eltöltőt- tünk két napot. Ügy látom. Ma­gyarországon nem sok különb­ség van a főváros és a vidék színe radioaktív ... Hogy a re­pülők, akik túl alacsonyan száll­tak el fölötte, sugárbetegséget kaptak. Még a repülőgépükkel is történt valami... — Rendben van, Queltch! — szólalt meg Hazard elégedetlen hangon. — Eleget hallgatta mór azokat a neuraszténiás fran­ciákat. Mindenféle zagyvaságot összefecsegnek. A titok többé nem titok Queltch pontosan öt órakor meghallotta „Omár” hívójelét. Gyorsan válaszolt és átállt vé­telre. A Morse-jelek éles, szag­gatott hangja betöltötte az óvó­hely kongó helyiségét és min­denkit lábra állított. — Nos, mi újság van náluk? — kérdezte Hazard türelmetle­nül, s kínzó fájdalmat érzett egész testében: az összetolt fo­telekben eltöltött éjszaka meg­tette a magáét. Queltch nem válaszolt, tovább jegyezgette a rádiőgram rejtje­les számait, amikor pedig meg­próbálta megfejteni, sehogyan sem sikerült neki. '— Meddig akar még ott pisz­mogni? — emelte fel hangját a tábornok. — Meg kell kérnem őket, hogy ismételjék meg a rejtjel- kulcsot: sehogyan sem tudom megfejteni... — Kérje csak őket, de minél előbb! Amikor Végre mindent tisztá­zott, s megfejtette a rejtjeles üzenetet, Queltch izgatottan ol­vasta fel: „Sajnos, a homokkal nem si­került fertőtlenítenünk a szik­között... Nagyon örültünk a meghívásnak mindannyian. — örültünk, hogy megismerked­hettünk azokkal a tanárokkal, akik a mezőgazdasági területe­ken dolgoznak. Ügy tapasztal­tuk, hogy ezek az emberek na­gyon szeretik a munkájukat, a vidéket, ahol élnek, a hazáju­kat ,,, Életüket arra áldozzák, hogy neveljék a jövő társadal­mát építő nemzedéket. — A tanfolyamon nemcsak az volt a célunk, hogy a vendég­látó nyelvtanárok beszédkészsé­gének fejlesztéséhez adjunk se­gítséget — folytatta —, hanem azt is igyekeztünk elérni, hogy megismerjék a mi népünk és hazánk életét. Lássák azokat a feladatokat, amely 3 pedagógu­sokra vár egy olyan országban, amely most a kommunizmust építi. Ha eleget tudtunk tenni e feladatnak, akkor boldogok va­gyunk ,.. Hálósak vagyunk a kitűnő szervezésért, köszönet mindazoknak, akik annyi figyel­met fordítottak ránk. Soha nem fogjuk elfelejteni, úgy fogadjuk, mint nem csupán a mi szemé­lyünknek, hanem a szovjet nép­nek szánt figyelmet. Nagyon megszerettük mi is az önök or­szágát. A legkedvesebb emlé­keik közé tartozik a kecskeméti nőtalálkozó, a Magyar—Szovjet Baráti Társaságban megrende- zett találkozó, a kirándulások közül pedig a kalocsai és a bár­fai Béke Tsz-ben tett látogatás. — Azzal búcsúzom — mon­dotta befejezésül Abramov elv- társnő —, hogy örömmel jö­vünk el máskor is, mert az itt töltött idő mindig vonzó emlék marad számunkra. A távolból is figyelemmel kísérjük az önök életét és önökkel együtt örü­lünk majd az eredményeknek, amelyeket Magyarország a szo­cializmus építésében elér, M. U A jelszó; herkentyű... PIROS nyakkendős úttörő fiú áll a kecskémét—fehértói úttö­rőtábor bejáratát őrző sorompó mellett. Belépni csak jelszóval lehet. A tréfás neveket csak egy valaki nem tudja soha megje­gyezni — az öreg éjjeliőr. Egyik este a jelszó herkentyű volt, de az öreg csökönyösen megmaradt tepertyűnél. Nevették is a paj­Szóvai jókedvből, játékból, pompás ételekből nincs hiány a táborban. És az erdei sátoros élet még egészséges romantiká­ban is bővelkedik. Éjszakai őr­ség a sejtelmes holdfényben fürdő fák között, izgalmas szám­háborúk. Erről regél a Kecske­méti Jókai Mór Általános Isko­la Mohikán őrsének tábori nap­lója is: „Nagyszerű számhábo­rút vívtunk ma a Béke téri is­kola úttörőivel. Sajnos, nem volt elég lelkes a csapat, mert 6:3-ra kikaptunk a Béke té­riektől ...” MINDENESETRE becsületre méltó őszinteség. És az az igye­kezet is, ahogyan a pajtások egymással versenyezve csinosít­ják, rendezik körletüket. A 2. Iájukat. Más intézkedéseket fo­ganatosítunk. Két óra múlva álljanak vételre. Ne veszítsék el bátorságukat. Omár.” A foglyok némán hallgatták végig a közleményt. Meg sem próbálta senki, hogy megjegy­zéseket fűzzön hozzá. Mindnyá­jan nagyon kívánták, hogy azok a „más intézkedések” sokkal eredményesebbek legyenek. De a kételkedés már gyökeret vert a szívükben. Medows profesz- szor a legkevésbé látszott té­vedni ebben. Hat órakor kiosztották az utolsó előtti csokoládé- és süte­ményadagot. Hétkor Queltch ismét beszélgetett „Omár”-ral. A helyzet ugyanaz volt: a szí* get fölött még mindig valami furcsa szél tombolt és a meg­menekülés újabb módszere még mindig nem született meg. A következő beszélgetést déli ti­zenkét órára tűzték ki. A „Big Joe” foglyai komo­ran ültek a helyükön. Hazard nehezen fojtotta vissza vágyát, hogy legalább néhány kortyot igyon a konyakos üvegből. Eddy OÍd ho] felkelt, hol ismét vissza, feküdt recsegő asztalára. Addig csinálta ezt, míg a tábornok rá nem kiáltott: — Ne fészkelődiön annyit, Eddy, vinné el az ördög magát! A hadnagy kis időre elcsen­desedett, aztán óvatosan felkelt és járkálni kezdett az óvóhe­lyen. Ezzel még jobban idege­sítette a tábornokot, mint az asztalrecsegtetéssel. Hazard már éppen ism*.t rá akart kiál­tani. de Eddy ekkor rémülten felordított: (Folytatjuk) sz. iskola úttörői a Boldoguló* Tsz-től kapott virágokból gyö­nyörű kis kertet varázsoltak tá­boruk bejárata elé, a Jókai is­kola Villám őrsének sátra körül tobozgirlandokat lenget a szél, a Czojlner tériek nyárfából fab­rikáltak ötletes szerkezetet, *— mellyel az öntözőcsövet lehet feltekerni és leereszteni. Az ötletek valóságos áradata lát itt napvilágot. Nincs sem" miféle „elkényelmesítő” felsze­relés, mindent saját erőből kell elkészíteni. Karneválra készül a tábor? Igaz, hogy egy mele­gítőtől, meg fürdőruhából áll a ruhatár, dé ezen könnyen lehet segíteni. Tölgylevélíüzér a ru­hán, koszorú a fejen és máris kész a levélkirálynő. Az egzótl* kus hawaii táncosnak más se kell, csak egy suhogó sásszok- nya, a tüskésdisznó toalettjét pedig az erdőben szedett tüs­kék képezik .., GYORSAN telnek a napok Fehértőn. Az első turnus úttörői nehéz szívvel vették tudomásul, hogy július 15-től már nem ők lesznek a tábor lakói. — Magunk sem hittük, hogy a kezdeti nehézségek utón Ilyen népszerű lesz a fehértói tábor — mondja Várnagy Istvánné táborvezető. — Nagyon sokan a két hét letelte után is ttt sze­retnének maradni és rengeteg az utólagos jelentkező. A gye­rekeknek jót tesz a tábori élet, a friss levegő, a változatos és hőséges táplálék, a vidám játék és szórakozás. MI KELLENE még, esetleg lövőre? Fürdőmedence — erre már kaptunk is ígéretet — és egy á'landónn a táborban tar­tózkodó kultúr- és sportfelelős, aki szervezné a tábortüzeket, táncokat, énekeket tanítana a pajtásokkal. Úgy gondoljuk en­nek sincs nagyobb akadálya, hiszen a cél — évről évre szeb­bé, gazdagabbá tenni az idén ’étesült fehértói tábor életét. — s —a A KGST-hez tartózd országoknak Magyarország szállítsa az ívfényes kemencék három típusát Az acélművekben használa­tos, ívfényes, elektromos ke­mencék gyártásában a Vaskohá­szati Kemenceépítő Vállalat az utóbbi időben nagy sikereket ért el. Legújabban a KGST il­letékes szekciója hazánkat kér­te fel, hogy másfél — három éa öttonnás ívfényes elektromo* kemencékkel lássa el a többi KGST-országot. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents