Petőfi Népe, 1963. július (18. évfolyam, 152-177. szám)
1963-07-13 / 162. szám
Filléres kukoricagóré Mint ismeretes, a kukoricagóré építése elég költséges dolog. Előfordul, hogy egy ilyen építmény 38—40 ezer forint költséget is felemészt. Ahol pedig nem gondoskodnak a kukorica megfelelő tárolásáról, ott az időjárás, eső, hó kárt tesz a terményben. Mikita István, a budapesti Rozmaring Mezőgazdasági és Kertészeti Termelőszövetkezet dolgozója újításával az újfajta kukoricakas megoldással felbecsülhetetlen szolgálatot tett termelőszövetkezeteinknek. Természetesen ez az újítás csak méter átmérőjű kukoricakasokat készítettek. Természetszerűleg a követelményeknek megfelelően ezek a méretek megváltoztathatók. Ahol megfelelő mennyiségű rúdfaanyag áll a rendelkezésre, ott esetleg három méter átmérőjű, két méter magas tengeri kasokat is lehet építeni. A Rozmaring Tsz-ben kivitelezett tengeri kasban harmincöt-negyven mázsa kukoricát tárolnak. Az ismertetett tengeri kasnak — minden más kukoricagóréval szemben — felbecsülhetetlen előnye az is, hogy bárhol a kulikkor hozhatja meg a kívánt eredményt, ha országos szinten termelőszövetkezetekben, és mindenhol, ahol ez szükséges, elterjesztik. Mikita István által kidolgozott tengeri kas megvalósításához szükséges anyag mindegyik tsz-ben rendelkezésre áll. így ez az újítás termelőszövetkezetben vagy állami gazdaságban házilag is megvalósítható. Milyen anyagokra is van szükség az újfajta tengeri kas építéséhez? — Elsősorban a tengeri kas palástjának a kialakításához szükséges az úgynevezett dróthálóból készült sző- nyegkerítés-anyag, de ennek hiányában a palástot erős fűzfavesszőből, lécmaradékból, vagy vastagabb nádanyagból, sőt napraforgószárból is el lehet készíteni. Drótháló felhasználása esetén a dróthálót a drótszőnyeg hengerpalástjába font dróttal, az úgynevezett András-kereszt kialakításával, valamint lécvázzal lehet merevíteni. A merevítő léceket a hengerpaláston kívül körkörösen haladó drótszálakkal fogják össze. Az így kiképzett hengeres testet gerendákra fektetett kukoricaszárból képzett szőnyegre helyezik. Ez a kuko- ricaszár-szőnyeg azt a célt szolgálja, hogy a tárolt tengerit megóvja az alulról jövő nedvességtől. A felállított henger- palástot felülről is letakarják egy tengeri szárból készített kúpos süveggel. A Rozmaring Tsz-ben két koricaföldeken felállítható. A tengeri kasnak ez a „mozgékonysága” lehetővé teszi, hogy a tengeri szállítását nem szükséges esős időben helyenként járhatatlan útviszonyok között elvégezni. Még nem említettük, hogy miként történik a Mikita-féle tengeri kas töltése és ürítése. A töltést egyszerűen úgy végzik, hogy a tengerit felülről beszórják a kasba. Az ürítést talán még külön újításnak is tekinthetnénk. Ugyanis ott, ahol a hengerpalástot összefogják, egy vastagabb drótszál van, az egymásba hajló hengerpalást drótszemei közé húzva. Amikor az összeerősített hengerpalástot megbontják, akkor az összefűző drótszálat egyszerűen kihúzzák és máris ömlik a kukoricakasból kifelé a csöves tengeri. A Hunnia Filmstúdió Pacsirta produkciója 30 és 60 év közötti női és férfi szereplőket keres a Kecskeméti Katona József Színházban lejátszandó filmfelvételhez. Kérjük a jelentkezőket, hogy folyó hó 14-én, vasárnap 17 órakor jelentkezzenek szereplőválogatásra a színházban. 7546 Felvételre keres BÄCS-KISKUN MEGYEI TANÁCSI TERVEZŐ IRODA — BAJÄRA — ÉPÜLET-GÉPÉSZMÉRNÖKÖT, több éves gyakorlattal azonnali belépésre csoportvezetőnek. Két szoba összkomfortos lakást azonnal biztosítunk. — KECSKEMÉTRE — TERVEZŐ MUNKARA, több éves gyakorlattal építészmérnököt, építésztechnikust, valamint általános mérnököt és mélyépítő technikust geodéziai és talajmechanikai munkára. • Jelentkezés személyesen vagy írásban önéletrajzzal: Kecskemét, Kossuth tér 1. Tanácsháza II. em. 7575 x t. : - j . i ^ A KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ ELŐADÁSA BÁJÁN Július 13-án, szombaton este fél 8 órakor HOLNAP FOLYTATJUK Tóth Kálmán mérlet. Július 13-án, szombaton: Baja Uránia: Asszony a telepen, Kalocsa: Robinson család, Kecskemét Árpád: Bírósági ügy, Kecskemét Városi: Űzött vad I—II., Kiskőrös: Mindennap élünk, Kiskunfélegyháza: Asz- szony a telepen, Kiskunhalas: Valahol Európában. Közlemény *,TWISTELETEM” c. műsoros est a mükerti halászcsárdában 1963. július 17-én (szerda) 20 órakor. — Fellépnek: Kabos László, Kardos Magda, Borvető János, Rónai Egon, Gulyás Sándor zongora. Mindenkit szeretettel hív és vár a rendezőség. Belépődíj 10 Ft. Jegyelővétel a halászcsárdában, valamint a MÉSZÖV székház fszt. 13. 7630 Gyászhír Fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett hitvestárs, Burlán Béláité Tóth Julianna Klára 48 éves korában elhunyt. Temetése Kecskeméten 1963. július 13-án fél 12 órakor lesz a református temetőben. A gyászoló család. 1903 A megyei kórház azonnali belépéssel keres műszerész, vízvezeték-szerelő, vizsgázott fűtőszakmunkásokat. 7621 A Bácsbokod és Vidéke Körzeti Fölművesszövetkezet igazgatósága értesíti Bácsborsód, Felsőszentiván, Csávoly lakosságát, hogy az újonnan átalakított ruházatiiparcikk kisáruházát megnyitotta. Minden igényt kielégítő áruválasztékkal várjuk a kedves vásárlókat. 7624 LÁSZLÓFALVI^ Alkotmány mg. Tsz adminisztratív munkaerőket keres üzemegység könyvelői állás betöltésére. Jelentkezés a tsz irodáján. Fizetés megegyezés szerint. 7589 HORDÓK eladók, 5 db 16 hektoliteres és egy 10 hektoliteres prés. Jánoshalma, Dopa u. 46. 7587 TÁTRA személygépkocsi 17 000-ért eladó és dobfelszerelés ugyancsak ott. Érdeklődni lehet Lajosmizse, Vörösmarty u. 32. 1850 KÉTSZEMÉLYES rekamlék, fotelágyak, garnitúrák, fizetési könhyí- téssel eladók. Kérjen díjmentes árajánlatot. Román kárpitos, Budapest. Nagymező u. 66. 7411 SZÁMOLÓGÉPEK ;sz részére készv pénzért, garanciával eladók. Tel.: Bp. 336-845. 7525 NEHÉZ fizikai munkára alkalmazunk — fatelepre — segédmunkásokat azonnali belépéssel. Vidékiek részére szállást biztosítunk. Érdért Váll. 9-es sz. lombos telepe. Bp. XV., Gyűjtő u. 2. _______________7365 TR ABANT Limousine 13 000 km. mint az új eladó. Megtekinthető szombat déltől vasárnap délig. Szabó István, Kecskemét, Körösi- hegy 127. Szolnoki úton balra harmadik köz. 7604 ELADÓ 125-ös Dán i via Csepel jó állapotban Tóth műszerésznél, Kis- kecskemét. 7607 ELADÓ rövid, páncéltőkés, kereszt- húros fekete zongora (Laubargar Gloss), egész hegedű, nyolc darabból álló kombináltbútor, rádió stb. Érdeklődni du. 3 órától, Kecskemét. Zimay L. u. 1. sz. alatt. lijfO ELADÓ ház, szoba, konyha és mellékhelyiségek, 400 négyszögöl területtel. Ugyanott hálószobabútor is. Kecskemét, Máriahegy 54/a. sz. Kovácsék. 1864 mm Gumijavítás! m n » ül 111II« ■ i »i i iiuuin Hő- és sárcipők, kerékpár, motorkerékpár, autógumik javítását és vulkanizálását szakszerűen végzi a Kecskeméti Fém- és Vasipari Ktsz. Pacsirta utca 10. szám. 6936 KÖZPONTBAN levő 2 szoba, összkomfortos lakást keresek költség- megtérítéssel. Leveleket „Előnyös” jeligére a kiadóhivatalba kérek. 1668 NEMET fordítást és gépírást vállalok. Baditz, Miskolc, Tass u. 15. 1877 TATRAPLAN személygépkocsi eladó. Megyesi Sándor, Helvécia 24. sz. 1878 GYORS- és gépírói állást keres Antal Teréz, Cegléd, Pesti út o7. 1894 ELADÓ 200 km-t futott 250 köbcentis Jawa. Kecskemét, Vaesihegv 222. Olajmalom meUett. 1899 175-öS Cezetta kifogástalan állapotban eladó. Érdeklődni: Kecskemét. Attila u, 11,_________________1900 SK ODA 445-ös rádióval eladó. Cím: Kískunmajsa, Tanácsköztársaság útja 4. sz. 7560 NYOLC darab öthónapos fajmalac, 45—50 kg-osak, eladók. Kiskunfélegyháza, Mártírok útja 42. 7599 VADÖSZTBARACK magot keresünk megvételre. Ajánlatot kér Előre Szakszövetkezet, Kiskőrös. 7600 KÖLTSÉGMEGTÉR1TESSEL külön bejáratú szobát keresek. Kecskemét, Vak-Bottyán u. 21. Pápai Zsuzsanna____________________ 7815 ÜG YES barack- és paradicsomszedők munkát vállalhatnak a kecske, méti Üj Tavasz Tsz-ben. BallószÖg 300. Bővebb felvilágosítást a tsz központjában, 7622 Ü.T hálószobabútor eladó. Kecskemét. Külső-Máriaváros 32. Nagyék. 2634 JÖKARBAN levő Wartburg eladó. Kecskemét, Jókai utca 31. 7629 MERLEGJAVTTO szakmunkást álladó munkára felveszünk. Kecskeméti Bamevál. 7586 GYAKORLOTT tervstatisztikust felveszünk, jelentkezés levélben, Kiskunsági Cipőipari Vállalatnál, Kiskunfélegyháza._______________ 1852 VÁ LYOG eladó. Rendelést vállalok. Kecskemét, Kőrösihegy 63. Vágó-tanya. 7584 A Kalocsa vidéki Fűszer- paprika- és Konzervipari Vállalat vizsgázott fűtőket keres azonnali belépésre. Címünk: Kalocsa. Paprika utca 1. 7595 Keresse fel új boltunkat OFOTÉRT Kiskunhalas, Hősök tere 1. □ Foto- és optikai cikek nagy választékban kaphatók. 7597 Közgazdászt alkalmaz a Központi Statisztikai Hivatal Bács-Kis- kun megyei Igazgatósága. (Kecskemét, Katona József tér 10.) Fizetés megegyezés szerint. _______________________1867 Á SZOLNOKI CUKORGYÁR IS éven felüli férfi segédmunkásokat SZERZŐDTET a kampány idejére (kb 1963. szept. 1-től 1964. jan. 15-ig). Munkásszállást. étkeztetést, munka- és védőruhát biztosítunk. Jelentkezni lehet személyesen vagy írásban: Szolnoki Cukorgyár. Munkaügyi Osztály. 7458