Petőfi Népe, 1963. július (18. évfolyam, 152-177. szám)

1963-07-07 / 157. szám

8. oldal 1963. július 1, vasárnap Magyar párt- és kormányküldöttség utazik a Szovjetuniéba A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának és a Szovjetunió Minisztertanácsának meghívására a Magyar Népköztársaság párt- és kormányküldöttsége július első felében baráti látogatást tesz a Szovjetunióban. A küldöttséget Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány elnö­ke vezeti. (MTI) Kállai Gyula fogadta az új kubai nagykövetet Kállai Gyula, a forradalmi munkás-paraszt kormány el­nökhelyettese szombaton be­mutatkozó látogatáson fogadta dr. Juan Jósé Fuxa Sanzt, a Kubai Köztársaság új magyar- országi rendkívüli és meghatal­mazott nagykövetét. (MTI) Max Reimann Hruscsov látogatásáról Közlemény a KGST Végrehajtó Bizottságának ülésszakáról MOSZKVA. (TASZSZ) A Kölcsönös Gazdasági Segít­ség Tanácsának Végrehajtó Bi­zottsága 1963. július 3—5-én tartotta Moszkvában hetedik ülésszakát. Az ülésszakon magyar részről részt vett Apró Antal, a Ma­gyar Népköztársaság Miniszter- tanácsának elnökhelyettese. A végrehajtó bizottság meg­vitatta és jóváhagyta a KGST állandó gépgyártási bizottságá­nak javaslatait, amelyeknek ér­telmében a szakosítás és koope­ráció alapján bevezetik és ki­fejlesztik bizonyos nagy teljesí­tőképességű, modern, magas műszaki színvonalon álló gépek és felszerelések gyártását a KGST-tagországok nagy fontos­ságú iparágai számára. A vég­rehajtó bizottság jóváhagyott több olyan ajánlást is, amelyek előírják komplex kőolajfinomí- tási, elektronikus ipari üzemi berendezések gyártásának a tex­tiliparban, az építő- és útépítő- iparban használt egyes gépfaj­ták, a kábeliparban használt felszerelések, továbbá elektro­mos kemencék gyártásának a szakosítását és kooperációját. Utasításokat adtak a bizottság-; nak, dolgozzon ki széles körű programot a komplex vegyipari üzemi berendezések szakosított gyártására. A végrehajtó bizottság által Jóváhagyott ajánlások előirá­nyozzák, mennyit szállítsanak egymásnak a KGST-országok a fent említett gépekből és felsze­relésekből, hogy biztosítva le­gyen az e térén fennálló szük­ségleteik lehető legteljesebb fe­dezése. A végrehajtó bizottság jóvá­hagyta azt a munkát, amelyet a gépipari bizottság a legfonto­sabb vegyészeti technológiai fel­szerelések főbb típusaink ki­dolgozására és a vegyipari gép­gyártás terén végzendő tudomá­nyos kutatási tervek és terve­zési munkálatok összehangolá­sára végzett. A végrehajtó bizottság meg­vizsgálta azt a jelentést, ame­lyet a KGST kőolaj- és gázipari állandó bizottsága terjesztett elő az európai népi demokrá­ciákban folyó geológiai kőolaj- és gázkutatások fő irányvona- airól, és javaslatokat fogadott el, amelyeknek célja a geológiai kutatómunkálatok további fo­kozása és eredményességének növelése abból a célból, hogy a feltárandó készletekkel biztosít­va legyen a KGST-országok kő­olaj- és gáziparának kitűzött távlati fejlődése. A végrehajtó bizottság meg­vitatta a KGST állandó szén­ipari bizottságának jelentését 1962—63-ban végzett munkájá­ról és jóváhagyta a munka fő irányvonalát, amelynek célja több intézkedés végrehajtása a szénipar további fejlesztése ér­dekében, hogy a lehető legna­gyobb mértékben fedezve le­gyen a KGST-országok szén­szükséglete. A Mongol Népköztársaság óhajára a KGST-országok kép­viselői egyhangúlag beleegyez­tek abba, hogy Ulan Bátorban a közeljövőben kétoldalú tanács­kozásokat tartsanak a Mongol Népköztársaság és a KGST más tagországai között a távlati gaz­dasági együttműködés kérdései­ről. Az ülésszakon más kérdése­ket Is megvitattak és megfelelő határozatokat hoztak. Visszaérkezett Moszkvából a magyar kormánydelegáció Szombaton délután visszaér­kezett Budapestre a magyar kormányküldöttség, amely Apró Antalnak, a minisztertanács elnökhelyettesének vezetésével Moszkvában részt vett a Köl­csönös Gazdasági Segítség Ta­nácsa Végrehajtó Bizottságának hetedik ülésszakán. A kormányküldötséget a Feri­hegyi repülőtéren Timár Má­tyás pénzügvminiszter fogadta. Jelen volt a fogadtatásnál G. A. Gyenyiszov, a Szovjetunió bu­dapesti nagykövete. (MTI) Megbeszélés a Barátság-olajvezetékről MOSZKVA (TASZSZ) Moszkvában csehszlovák, len­gyel, magyar, NDK-beli és szov­jet szakemberek részvételével hat napon át tárgyalták a Ba­rátság-olajvezeték működésének tapasztalatait. Most tartottak első ilyen megbeszélést. A kő- olajvezeték, amelynek hosszú­sága 5500 kilométert lesz, és amelyet öt ország közös erő­feszítéssel rak le, még nem épült meg teljes egészében. Csehszlovákia és Magyarország azonban már több millió tonna kőolajat kapott a délnyugati elágazásból, amely másfél évvel ezelőtt kezdte meg működését. Az értekezleten csehszlovák, magyar és szovjet mérnökök be­számolóikban megállapították, hogy sikeresen megoldódott Csehszlovákia és Magyarország kőolajjal való gazdaságos és fo­lyamatos ellátása. A délnyugati elágazás átbocsátóképessége még növekedni fog, ha majd üzembe helytóik az összes fő­vezetéket a Volga partjaitól a nyugati szovjet területekig. Az értekezleten indítványokat dolgoztak ki a Barátság-olajve­zeték karbantartására vonatko­zólag. Ezenkívül Lengyelország, az NDK és a Szovjetunió kép­viselői megállapodást írtak alá az olajvezeték északnyugati fő­vezetékének kihasználásáról. Ez a több mint 1100 kilométer hosszúságú vezeték, amely Mo- zir szovjet várostól indul el, és Lengyelországon át az NDK- beli Schwedt városig húzódik, ez év végén készen áll majd az olaj továbbítására. Max Reimann, a Német kom­munista Párt Központi Bizott­ságának első titkára a német Szabadság adóban foglalkozott Hruscsov berlini látogatásával. A látogatás eredményei — mondotta Max Reimann — azt bizonyítják, hogy a szovjet kor­mányfő konstruktív javaslatai­val megvetette egy új béke- offenzíva alapját. Minden erőnkkel támogatni fogjuk ezt az offenzívát a nyugatnémet lakosság érdekében. Reimann állást foglalt Wal­ter Ulbrichtnak a két német ál­lam viszonyának normalizálá­sára irányuló kezdeményezése mellett is. A Német Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára megállapította: a Német Szövetségi Köztársaság számá­ra az irreális és idejét múlta erőpolltikával való szembehe- lyezkedés azt jelenti, hogy kez­deményezőként kell fellépnie a leszerelés kérdéseiben, állást kell foglalnia a két német állam békés együttélése mellett, a megnemtámadási egyezmény megkötése mellett, erőfeszítése­ket kell tennie a német kérdés békés rendezése és a nyugat­berlini probléma megoldása vé­gett. Ez egyben azt is jelenti, hogy meg kell javítania kap­csolatait a Szovjetunióval, és diplomáciai viszonyt kell létesí­teni a szocialista országokkal. A Magyar Néphadsereg küldöttsége Lengyelországban A Magyar Néphadsereg kül­döttsége, amely Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi mi­niszter vezetésével Lengyelor­szágban tartózkodik, július 6-án reggel kezdte több napos vidéki körútját. Első állomása a Balti­tenger partja, ahol megtekinti a lengyel hadiflotta egységeit. A küldöttség útja során nem­csak a lengyel katonák életé­vel, a különböző fegyvernemek­kel ismerkedik, hanem a len­gyel népnek a szocializmus épí­tésében elért eredményeivel is. Több gyárba, mezőgazdasági üzembe is ellátogat, megnézi a nyugati területeket és Krakkót, találkozik a lengyel dolgozókkal. A küldöttséget a lengyel had­sereg magas rangú tisztjei kí­sérik. Afrikai repülőgép-technikusokat képeznek ki a Szovjetunióban Harminchárom ghanai fiatal — Afrika történelmében először — oklevelet kapott arról, hogy szovjet repülőtechnikusi isko­lát végzett el. A fiatalok több mint két éven keresztül tanul­mányozták az utasszállító re­pülőgépek hajtóműveit, rádió­berendezését és műszereit. A szovjet polgári légiflotta különböző intézeteiben és isko­láin jelenleg több száz guineai, ghanai, mali, tanganyikai, kam«, runi, jemeni és Szomáliái fiatal tanul. Tanulmányaik befejezté­vel másodfokú képzettséggel rendelkező pilótákként és na­vigátorokként térnek majd haza. Parlamenti vita a francia kistermelők válságos helyzetéről A francia mezőgazdaság vál­ságos helyzete heves vita tár­gya volt a nemzetgyűlésben. A kommunista és szocialista kép­viselők élesen bírálták a kor­mány mezőgazdasági politikáját. Hubert Ruffe kommunista kép­viselő rámutatott: a francia kistermelők súlyos helyzete a Közös Piac egyenes következ­ménye. A kormány azzal biz­Kennedy római kudarcáról Gondjaink és a háztáji (Folytatás az I. oldalról.) lámádét vethetnek. A Petőfi Termelőszövetkezetben a szer­ződött hízó után állami áron 200 kilogramm kukoricát jut­tatnak. A háztáji gazdaság takarmánnyal való ellátásá­nak még számos lehetősége van, amit a termelőszövetke­zet adottságai határoznak meg Ha ezeken kívül az ál­lami szerződéses és takar­mányakciókat is igénybe vesz- szük, az állatállomány gyors növekedésével számolhatunk. A szövetkezet és a háztáji együttműködése nagyon fon­tos, hiszen az utóbbinak sze­repe van a közös erősítésé­ben, szilárdításában is. A ház­táji jó minőségű állatállomá­nya a szaporulatból jelentős mennyiséget biztosíthat a kö­zös rendelkezésére. A felada­tokat is meg lehet osztani kö­zöttük, például: a tojáster­melésben. A háztáji és a kö­zös gazdaság összetartoznak abból a szempontból is, hogy a háztáji jövedelem alapját nagymértékben befolyásolja, hogy a közös mennyi takar­mányt tud adni a háztájinak. Ez a háztájit tulajdonképpen érdekeltté teszi a közös erő­sítésében, fejlesztésében, és az egy holdra jutó hozamok nö­velésében. A háztáji gazdaság a > szocialista építés szem­pontjából nem visszahúzó (mint egyesek vallják), hanem segítő erő, hiszen terméké­nek többségét a szerződése­ken keresztül az állami szer­vek vásárolják fel, tehát ter­melésük bekapcsolódása a tervszerű árutermelésbe, hoz­zájárul a szocialista felhal­mozáshoz. • Nagyon fontos a háztáji gazdálkodással kapcsolatos kérdések egyöntetű értelme­zése, a félreértések, tévhitek megszüntetése és a háztáji gazdaság jelentőségének meg­felelő helyre tétele. A háztáji gazdálkodás lehetőségeinek felhasználása népgazdasági ér­dek, és még jó ideig a pa­raszti életforma tartozéka is. Éljünk vele a közös erősítése és az ország ellátási igényei kielégítésének biztosítása ér­dekében. WELTHER DÁNIEL LONDON (MTI) Az angol sajtó folytatja kö­nyörtelen leleplezéseit Kennedy római látogatásának kudarcá­ról. Az Evening Standard római tudósítója úgy értesül, hogy Kennedy azért rövidítette meg római tartózkodását, mert mély­ségesen felháborította a jeges fogadtatás, amelyben Róma ré­szesítette. Bosszankodásának kevésbé személyes okai Is vol­tak. Az Egyesült Államok ró­mai nagykövete szerencsés volt, mert történetesen távol volt Kennedy rövid római látogatá­sának idején, a felháborodás vihara ugyanis javarészt az ő fejére zúdult volna. Az ameri­kaiak főként a nagykövet lel­kes jelentése alapján, az úgy­nevezett „balra tarts” politikát támogatták, amely arra irányul, hogy lehetővé tegye az ural­mon levő kereszténydemokrata pártnak, a baloldali szocialis­táknak a kormányba édesgeté­sét, hogy lemondjanak a kom­munistákkal való szövetségről, s ezáltal gyengüljön a kommu­nista párt. Az egész világ tudja, hogy nem ez történt. A kommunisták nemcsak hogy nem gyengültek, hanem egymillióval több sza­vazatot nyertek, mint az előző választásokon. A szocialistákat annyira megbabonázta a kom­munisták sikere, ho^y semmi szín alatt sem hajlandók olyan kormányhoz csatlakozni, amely nem élvezi a kommunisták tá­mogatását. E kilátás következ­tében megindult a tőke kiáram­lása Olaszországból; állítólag napi 83 millió líra hagyja el az országot. Az a komoly aggoda­lom terjedt el, hogy Olaszország nemsokára Titó-féle állammá válik és Titó-típusú semleges­ség mellett köti le magát. tatta a parasztokat, hogy a gazdasági közösség nagy piaci lehetőségeket biztosít termé­nyeiknek. Ezzel szemben kide­rült, hogy a Közös Piacot irá­nyító ipari trösztök legfőbb célja, hogy leszorítsák a me­zőgazdasági árakat. Nyugat- Németország elzárja piacát a francia áruk elől. Pisani föld­művelésügyi miniszter azzal igyekezett kitérni a támadások elől, hogy sok a kisparaszt és túl sokat termelnek. U Thant átutazott Budapesten U Thant, az ENSZ főtitkára Szófiából útban Genf felé, szom­baton a déli órákban átutazott Budapesten. U Than tot Péter János kül­ügyminiszter villásreggelin látta vendégül, majd az ENSZ főtit­kára különrepülőgépe folytatta útját. (MTI) A MODERN GULLIVER

Next

/
Thumbnails
Contents