Petőfi Népe, 1963. július (18. évfolyam, 152-177. szám)
1963-07-16 / 164. szám
Tegyük korszerűbbé és színvonalasabbá a közétkeztetést Körkép Kecskemét üzemi konyháiról Sok ezer ember étkezik naponta üzemi konyhákon Kecskeméten. Nem mindegy tehát milyenek ezek a konyhák, megfelelnek-e az egészségügyi szabályoknak, s hogy az ott dolgozók betartják-e a tisztaságra vonatkazó előírásokat, és az étkeztetés mennyiségi, illetve minőségi szempontból kielégítő-e? Felkerestük a KÖJÁL igazgatóját és a megyei tanács illetékes előadóját, hogy tájékozódjunk ebben a kérdésben. Megtudtuk, hogy Kecskeméten 51 közétkeztetést ellátó üzemi konyha működik. Ezekről általában elmondhatjuk, hogy töb- bé-kevésbé megfelelnek az egészségügyi követelményeknek. Sajnos, csak „többé-kevésbé”, ‘mert például a Vendéglátó Vállalatnak nincs egyetlen olyan konyhája sem, amely egészség- ügyi vonatkozásban ne lenne kifogásolható. Ellátogattunk például a Kisberetvás konyhájába. Egy viszonylag kicsiny helyiségbe zsúfolt edények, a tűzhely, mosogató, polcok, asztalok nem éppen a legkellemesebb benyomást keltik. Ezer embernek főznek itt, s nincs külön rész, ahol a főzni- valót előkészíthetnék. Semmivel sem vigasztalóbb a kép a Szabadság tér 5. szám alatt levő 339-es konyhán sem. Igaz, hogy ez már tágasabb, de hiányzik a tisztaság. Nagy víztócsák, kellemetlen levegő fogadja a látogatót. Itt is ezer ember ebédjét főzik meg naponta. Ehhez hozzá kell tenni azt is, hogy Kecskeméten nagyon kevés a minden szempontból egyaránt elfogadható üzemi konyha. Legtöbb bajt és gondot a zsúfoltság okozza, amiből természetszerűleg következik, hogy egy-egy konyha higiéniailag, de műszakilag sem állja meg a helyét. El lehet képzelni például az iskolai napközi otthon konyháján uralkodó állapotot, mert itt — az iskolai évad idején — az 540 főre tervezett és méretezett helyiségben 1500 személyre főznek. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Weither Dániel. Kiadja: a Petőfi Népe Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Mezei István igazgató Szerkesztőség: Kecskemét. Széchenyi tér 1. szám. Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19, 25-16. Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. Telefon: 17-09. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 12 forint. Sajnos, mindezen máról-holnapra nem lehet segíteni, hiszen nagyarányú beruházásra lenne szükség. A konyhák fejlődése tehát nehezen tud lépést tartani az étkeztetési igénnyel. Főleg az iskolai és óvodai napközi otthonoknál van ez így, de az üzemek, vállalatok vonatkozásában is megtalálható. Ezeken a helyeken is túllépik az engedélyezett létszámot. Csak fokozza a nehézségeket és a zsúfoltságot, hogy az Alföldi Étterem beszüntette a közétkeztetést. Az eddig ott ebédelő 500 személyt — a megterhelés további fokozásával — más éttermek, üzemi konyhák között „osztották szét”. Szólni kell az ételek meny- nyiségéről és minőségéről is. Általában a mennyiséggel nincs különösebb probléma, de a minőséget bizony javítani lehetne. A nyersanyagbeszerzők egy része, hogy kevesebb gondja, fáradsága legyen, inkább konzerváruval látja el a konyhát, ahelyett hogy friss zöldséget, gyümölcsöt szerezne be a piacon. Ezért fordult elő több helyen, hogy a borsószezonban friss áru helyett konzervborsót kaptak ebédre a dolgozók. A példákat még lehetne sorolni, de mindegyiknek azonos lenne a végkövetkeztetése — az, hogy a konyhák beszerzői legyenek önállóbbak, gondosabbak munkájukban. A hibák mellett természetesen beszélni kell azokról a jelenségekről is, amelyek dicséretet, elismerést érdemelnek. A fentebb említett üzemi konyhákon kívül szép számmal akadnak olyanok is, amelyek — bár szintén nagy létszámmal étkeztetnek — mégis tiszták, egy-két apróbb hibán kívül nincs kifogásolni való a működésükben. Ilyen például a MÉSZÖV székházában levő, a Kecskemét és Vidéke Körzeti Fmsz által üzemben tartott konyha. Hasonlóan jó a Bács- Kiskun megyei Építőipari Vállalatnak a Rákóczivárosban levő 1200 személyes üzemi konyhája, az óvódák központi konyhája a Horog utcában, az Országos Nevelő Intézet és átalakítás óta a megyei tanács étkezdéje. Ez azonban mindössze öt-hat jól működő konyhát jelent. De mi lesz a többivel, ahol még igen sok hiányosság tapasztalható? Első és legfontosabb követelmény természetesen a tisztaság, ezzel párhuzamosan az, hogy jó és kielégítő ebédet kapjanak a dolgozók. Ehhez szükséges lenne a fokozott gépesítés, amely mindkét irányban javítana a helyzeten. A probléma végleges megoldását egy nagyobb létszám befogadására alkalmas étterem jelentené korszerűen felszerelt konyhával. Ilyen elgondolás már van. A megyei tanács végrehajtó bizottsága utasította a kecskeméti városi tanácsot, hogy a második ötéves terv keretében egv 2000—2500 személyes konyhát hozzon létre. Ez bizonyára megoldja alapvető nehézségeinket, gondjainkat, amelyek miatt ma még azt kell mondani, hogy Kecskemét köz- étkeztetése eléggé korszerűtlen, elmaradott. Gál Sándor Ot kis kuvasz és a cica Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét — Telefon; 11-85. Nem szoptat a kuvaszmama, öt fiókája mégsem éhezik. A gazdasszonyuk — a tassi horgásztanya gondnoka — finom fejecskével traktálja a kölyköket, s ők mindent felemésztő falánksággal vetik magukat a tányérokba. Így jut azután egy kis kóstolóhoz a cica is, bár ő — ki tudja miért — mindig csak távoli szemlélője mer maradni a nagy hancúrozásnak. Hetvenhat évig tartó tévedés Enoch Powell brit egészségügyminiszter a napokban többek között jelentést kapott a Brodmoore-i állami elmegyógyintézetből: „William (Bill) Gyles, az 1246. számú beteg, 87 éves korában meghalt. Halálának oka: aggkori végelgyengülés.” A miniszter sokáig tartotta kezében az értesítést, mielőtt aláírásával lezárta volna ezt az ügyet, amely tulajdonképpen egy elképzelhetetlen emberi tragédia végére tett pontot. Bili Gylesnek, noha teljesen normális ember volt, egész életét a bolondokházában kellett töltenie. A parlamenti képviselők és publicisták, újságírók, akik követelték szabadon bocsátását, nem tudtak segíteni neki. 4 tizen >«•>• éves pásztor William Gyles 1875-ben született egy Catheringe környéki faluban. Napszámos apja nagyon megörült, amikor a szomszédos Great Barlow faluból egy farmer pásztornak fogadta a tízéves gyereket. Bilinek sok testvére volt. A kis William sohasem járt iskolába és már ötéves korától kezdve segített apjának mindennapi munkájában. így tehát megszokta a nehéz munkát. őrizte gazdájának teheneit és juhait, s hogy volt-e valaha is szabad ideje, vagy pedig hajnaltól késő estig a legelőket járta állataival, sohasem tudták meg. Csak akkor hallottak róla először, amikor 11 éves korában egyszer gyufával játszva felgyújtott egy szénakazlat, amely teljesen elégett. A tűzeset után két. hétre a 11 éves pásztor a northamptoni bíróság előtt állt. A vádló kijelentette, s ezt jegyzőkönyvbe is foglalták, hogy a fiú epilepsziás. Abban az időben ez igen veszélyes és gyógyíthatatlan betegségnek számított és ezért a vádlott — aki a vizsgálat során nem keltette fürge észjárású gyerek benyomását — nem szándékos gyújtogatásért ítélték el, hanem rövid eljárással elmegyógyintézetbe utalták. A bolondok házában 1886. november 4-én a teljesen normális, egészséges gyermek mögött becsukódtak a Brodmoore-i elmegyógyintézet 11 leqjobb magyar borok „indulnak“ a ljubljanai és pozsonyi nemzetközi borversenyen Július 23-a és augusztus 1-e között a jugoszláviai Ljubljanában nemzetközi borversenyt rendeznek, amelyre a szőlészeti kutató intézet, az állami gazdaságok, illetve az állami pince- gazdaságok 10 bormintával és 2 brandy-vel neveztek. Nem sokkal később, augusztus 5—10 között — most első ízben — Csehszlovákia rendezi meg Pozsonyban az idei év bor- seregszemléjét, amelyen 17 ország csaknem 100 bormintáját rangsorolják. A magyar bortermelők és borgazdasági szervek legjobb 82 borát július 20-án gépkocsik szállítják a helyszínre. (MTI) Szombaton délutánonként népes gyülekezet szokott kavarogni Kecskeméten a tanácsháza előtt. Megfigyeltem, hogy rendszerint néhány férfiből, igen sok asszonyból és még több lányból áll a kíváncsiak serege. Esküvő van! — ütök a homlokomra. A következő percben már fel is tűnik az autókaraván a színház felől. Ilyenkor a tanácsháza előtti emberek felsóhajtanak: — jönnek! S valóban a „karaván" ünnepi eleganciával kanyarodik a „kikötőhöz”, s pillangó módjára libben ki az autóból a fehérfátylas menyasszony, s utána a feketeruhás vőlegény. A tömeg úgy nyílik meg előttük, mint Mózes pálcája előtt a tenger, aztán újra összezárul a rés, s a közönség nyomul az ünnepeltek után. Kifelé jövet szinte teljesen ugyanez játszódik le. S amikor a formaságoknak eleget tett újdonsült házasokkal eltűnnek az autók, az ünnepi hangulatát vesztett tömeg sóvárgó szemekkel tekint körül és várja a következőt. A kíváncsiskodó, eladósorban levő lányok a „szertartás” elején még örömtől lobogó arccal, bizonyos fokú együttérzéssel néznek a menyasz- szonyra. Megállapítják, hogy isteni a haja, „csini” a ruhája, s igaz, hogy a vőlegény már erősen kopaszodik, de biztosan sokat keres, vagy nagyon jó ember. Az sincs kizárva, hogy szeretik egymást... Néhány perc múlva azonban, amikor — ugyancsak ünnepélyes eleganciával — a menyasszony, illetve most már assszony. férjével együtt beül az autóba és eltűnnek a nézők szeme elől, az előbbi öröm irigységgé változik, s már nem együttérzéssel néznek a távozók után, hanem „sajnálattal’, hogy „hej de megbánja szegény lány"! A szívük mélyéről jövő sóhajtás pedig közben talán azt jelenti, hogy „de jó lenne az első kocsiban ülni”! Nem mondom, bennem is merültek fel ilyen gondolatok, de míg a lányok a menyasszonyt irigyelik, én a gépkocsivezetőre gondolok — aki estére nagy kanállal eszik a lagziban... G—r. kapui, ö volt az egyetlen gyermek kétszáz igen veszélyes őrült között, beszámíthatatlan gyilkosok, szexuális mániákusok között, akiket éppen állapotuk miatt nem küldtek rabságra, hanem a bolondokházába. Bilit először a női osztályra helyezték. A női ápoltak megszerették a fiút, gondot viseltek róla és megtanították ími- olvasni. Amikor betöltötte 16. életévét, át kellett mennie a férfiosztáiyra. Mivel sohasem volt vele baj, és mindig készségesen teljesítette az utasításokat, elvégzett minden megbízatást, egyike volt annak a kevés ápoltnak, akiket úgyszólván sohasem ellenőriztek. 1891-től 1958-ig minden délelőtt felsúrolta a padlókat, délután pedig a kertben dolgozott, vagy valahol máshol. Életének utolsó négy évét egyfajta á’lami nyugdíjasként töltötte. Igaz, továbbra is rendben kellett tartania celláját, kisebb munkákat bíztak rá. Mivel azonban fogytán volt az ereje, s a látása is megromlott, a többi munka alól felmentették. Hetvenhat évet töltött Brod- moore-ban, Akkor lépett be először cellájába, amikor még Gladstone volt a brit kormány elnöke és Victoria királynő ült a Buckingham Palotában. Életében nem látott egyetlen nagyobb várost sem, fogalma sem volt arról, hogy mi az a vasút, vagy hajó. Ismeretlen maradt előtte a sör, a bor és a pálinka is. A két világháborúról úgyszólván tudomása sem volt. — Egész világa 14 négyzetméterre ^korlátozódott. Ónkéntés fogságban És mégis. Bili túlélte mindegyik sorstársát, ellenőreit, ott- tartózkodása alatt 27 igazgató váltotta fel egymást. Valószínűleg sohasem érezte, mi az éhség és szomjúság, ugyanakkor azonban sohasem' ismerte meg a szerelmet, a figyelmességet, az emberi részvétet. Az egyetlen dolog, amit észrevehetőit, az elmegyógyintézet fejlődése volt: az egykori büntetőintézetből modem kórházzá vált, amelyről most a brit egészségügyminiszter gondoskodik. Az új előírások értelmében Bili minden héten öt shilling zsebpénzt kapott, s minden születésnapjára egy öltözet új ruhát. Egyszer közölték vele, hogy kérvényezheti szabadlábra helyezését. Csak hivatkoznia kellett volna valakire a rokonai vagy barátai közül, aki kezességet vállal érte. Az új előírások alapján ugyanis a Brod- moore-ban tartózkodó betegek majd 25 százaléka — ha nem közveszélyesek — ily módon elhagyhatta az intézetet. Gyles akkor már 74 éves volt, törődött öreg ember, senki íe sem volt, aki kezeskedett volna érte, sőt még azt sem tudta, van-e egyáltalán rokona. Csak egyetlen egy dolgot tudott biztosan: nehezen találná fel magát a világban, amelyet több mint hatvan évvel ezelőtt gyermekként hagyott el. Ezért megköszönte a javaslatot és — Brodmoore-ban maradt. Életének legnagyobb meglepetése akkor érte, amikor hét évvel ezelőtt közölték vele, hogy elveszett a dossziéja. Hat évtized után neki sajátmagának kellett megadnia a származásáról és beszámíthatatlan „tettéről” szóló adatokat! így hangzik William Gyles története. Bili elbúcsúzott a világtól, amely nem mutatkozott éppen valami kedvesnek iránta. Története egy rab története, aki sohasem volt gonosztevő, sem bolond, egyetlen hibája csupán az volt, hogy iskolázatlan és epilepsziás volt. Ez azonban elegendőnek mutatkozott arra, hogy 11 éves korában a bolondokházába küldjék, ahonnan csak 76 évvel később került ki# holtan.
