Petőfi Népe, 1963. június (18. évfolyam, 126-151. szám)
1963-06-12 / 135. szám
i. oldat 1963. június 12, szerda Felújítják a háromhatalmi tárgyalásokat az atomfegyver-kísérletek betiltásáról As osztrák minisztertanács ülése » Újabb francia—algériai tárgyalások Leszámolás készül Alá bánni ban? EGY NAP A KÜLPOLITIKÁBAN KENNEDY amerikai elnök a Hawai -szigetekről való visszatérte után mondott beszédében be- — — jelentette, hogy megállapodás történt Hruscsov szovjet miniszterelnök, Macmillan angol miniszterelnök és közte, hogy felújítják Moszkvában „magas szinten” a korábban megszakadt háromhatalmi tárgyalásokat az atomfegyver-kísérletek betiltásával kapcsolatban. A hír világszerte hatalmas érdeklődést keltett. A francia lapok első megnyilvánulásai rámutatnak: Franciaország a kelet—nyugati tárgyalást ellenző merev álláspontjával önmagát zárja ki a világ nagy problémáinak megvitatásából. Párizsban hivatalosan még nem foglaltak állást a moszkvai találkozó hírével kapcsolatban, a degaulleista sajtó azonban máris leszögezte, — bármilyen megállapodás is jön létre Moszkvában ez a francia kormány álláspontján mit sem változtat. Egy esetleges megegyezés az atomfegyver-kísérletek beszüntetéséről — írja a Nation — nem hozza közelebb a leszerelést, hanem csak eszköz a jelenlegi atommonopólium fenntartásához. Az amerikai sajtó nagy része helyeslőleg fogadta Kennedy elnök bejelentéseit, a New York Times szerint az elnök beszédének az a legfontosabb része, amely hangoztatja, hogy felül kell vizsgálni az Egyesült Államok és a Szovjetunió viszonyát. Fel kell tartóztatni a fegyverkezési hajszát és fegyverszünetet kell létesíteni, hogy a világ békében élhessen — írja a lap. AZ OSZTRÄK kormány szocialista tagjai — mint már jelentettük — a minisztertanács hétfő esti ülésén nem vették tudomásul Gorbach néppárti kancellár jelentését a Habsburg Ottó hazatérése mellett állást foglaló közigazgatási bíróság ítéletéről. A néppárti miniszterek viszont nem voltak hajlandók tudomásul venni a szocialisták Pittermann alkancellár által kifejtett álláspontját arról, hogy az alkotmányjogi kérdésekben illetéktelen:'Közigazgatási'bíróság ítélete törvénytelen, alkotmányellenes, és végrehajtása megengedhetetlen. A két kormánypárt csatározásaival párhuzamosan bővül és terebélyesedik a Habsburg Ottó hazatérése ellen kirobbant tiltakozási hullám. A késő éjszakai órákban eredménytelenül szakadtak félbe a koalíciós csúcsbizottság tanácskozásai is, miután megállapodtak egymással a tárgyaló felek, hogy a megbeszéléseket egy héttel elnapolják. Az Ottó-féle válság hullámai tehát tovább gyűrűznek, és egyre kétségesebbé teszik, vajon a kormánykoalíció kiállja-e a rá váró súlyos próbát. SZERDÁN folytatják Párizsban a május 31-én félbe szakadt francia—algériai pénzügyi tárgyalásokat. A vita az Algériának nyújtott francia pénzügyi segítség körül folyik. Párizs jelenleg beszüntette a kölcsön folyósítását, mert nem hajlandó hozzájárulni, hogy az államosítással kapcsolatos intézkedések fedezésére fordítsák annak egy részét. A franciák tartanak tőle, hogy az államosítás a kőolajkincsre is kiterjed majd. Az újabb tárgyalás igen nehéznek ígérkezik. Az algériai kormány a múlt héten több gyűlésen tárgyalta a francia—algériai viszony alakulását és meghatározta minisztereinek álláspontját a párizsi tanácskozásokon. KEDDEN KÉT néger diák kísérelte meg, hogy beiratkozzék Alabama állam egyetemére, melyet eddig kizárólag fehér diákok látogattak. Wallace kormányzó továbbra is kitart a faji megkülönböztetés elvei mellett és táviratban közölte Kennedyvel, hogy minden eszközzel megakadályozza a diákok felvételét. A kormányzó riadókészültségbe helyezte a helyi rendőrséget is. Kennedy válaszában hangoztatta, hogy e magatartás súlyos következményekkel járhat. A kis egyetemi városka ostromállapot képét mutatja. Tömeges letartóztatások voltak, és zavargásoktól tartanak. Ezután pedig nem kerülhető el a szövetségi csapatok beavatkozása, amely könynyen súlyos válságot idézhet elő. Dávid Irwing tanúsága Hírek sorokban BOGOTA. Bogotában lovasrendőrök kergették szét az egyetemi hallgatók tüntetését és gyűlését, amelyet abból az alkalomból rendeztek, hogy kilenc évvel ezelőtt a rendőrök egy nagyszabású diáktüntetés szélkergetésekor 11 egyetemi hal1- gatót meggyilkoltak. A rendőrség 30 diákot letartóztatott. • HAVANNA. Kuba Oriente tartományának nyugati részében az utóbbi napokban felhőszakadás következtében több folyó kilépett medréből és áradásokat okozott Manzanillo és Bayamo körzetében. Számos lakott területtel megszűnt minden szárazföldi kapcsolat. Az árvíz súlyos anyagi kárt okozott és emberáldozatokat is követelt. • WASHINGTON. Az Amerikai Egyesült Államok kormánya által kiadott adatok szerint a munkanélküliek száma 1963 májusában 4 100 000 fő volt, vagyis ugyanannyi, mint áprilisban, de 350 000 fővel több, mint 1962 májusában. A húsz éven aluli, munkanélküliek száma 1 200 000 főre tehető. « LONDON. A Daily Herald arról ad hírt, hogy Angliában emelkedik az élelmiszerek és az ipari termékek, ára. A lap szerint az utóbbi 12 hónap alatt jelentősen felszökött a tej, a hús, a hal, a zöldségfélék, a ruhaneműek és más cikkek ára. • BELGRAD. Sukarno indonéz köztársasági elnök — mint már jelentettük — háromnapos baráti látogatásra Jugoszláviába érkezett. A repülőtéri fogadtatás után — az új belgrádi egyetemi várostól egészen a Metropo1 szállodáig — mindenütt a belgrádiak nagy tömege köszöntötte a neves vendéget. Sukarno a hétfői napot városnézéssel töltötte. Tito jugoszláv elnök és felesége szűk körű ebédet adott Snkarnn tiszteletére. A Mars fe'ületén több ezer kilométeres síkságok vannak Rádiólokációs kísérletek a Mars bolygóval kapcsolatban Az idén, február első felében, amikor a Mars bolygó a Föld • hoz viszonyítva oppozícióban volt, szovjet tudósok rádiólokációs kísérleteket végeztek a bolygóval kapcsolatban. Bár a bolygó ebben az időszakban százmillió kilométer távolságban volt a Földtől, a kísérletek sikerrel jártak: a Földtől a Mars felé kibocsátott rádióhullámokat a bolygó visszaverte és a Földön sikeresen felfogták. A körülbelül hétszáz megahertz frekvencián kibocsátott hullámok valamivel több mint tizenegy perc alatt tették meg utat a Marsra és onnan vissza. A visszavert hullámok színképének szélességéből megállapították, hogy a Mars felületén több ezer kilométer hosszúságú síkságok is vannak. A rádiólokációs megfigyelések segítségével ellenőrizték a naprendszer mértékegységének, az úgynevezett asztronómiai egységnek a pontosságát. Kiderült, hogy az újabb mérések megegyeztek azokkal az eredményekkel, amelyekre az asztronómiai egység meghatározására vonatkozólag szovjet tudósok a Venus és a Merkur rádiólokációja révén jutottak. Kotyelnyikov akadémikus, a szovjet tudományos akadémia rádiótechnikai és elektronikai intézetének igazgatója a Pravda keddi számában hangsúlyozza, hogy a Mars rádiólokációja révén szerzett újabb adatokkal a szovjet tudomány jelentős mértékben előbbre vitte a naprendszer és a világűr kutatását. Propaganda! — kiáltja a nyugati propagandagépezet, valahányszor szó esik róla, hogy nem a katonai szükségszerűség, hanem a nagyhatalmi kulisszák mögötti megfontolások diktálták 1945 februárjában, a háború tizenkettedik órájában Drezda, a műkincseiről híres, nagy múltú város bombázását. Most egy fiatal angol szerző, David Irwing mondja ugyanezt, s ő rá nem lehet rásütni a „kommunista propagandista” bélyeget. Egyrészt azért nem, mert pedigrés, nagy család sarja, másrészt azért nem, mert testvérbátyja maga is a brit légierők kötelékében szolgált. Nem utolsósorban pedig azért nem —. mert három évi alapos munka, vizsgálódás után írta meg leleplezéseit. A dokumentumok alapján először is bebizonyítja, hogy a városban az angol, maid az amerikai légitámadás pillanatában csak polgári lakosság tartózkodott: A szőnyegbombázás nők, gyermekek és öregek közül szedte százezernél több áldozatát. A városnak katonai jelentősége nem volt. Azazhogy egy szempontból mindenképpen volt: S ez az, amiben az angol történész szinte betűről betűre megismétli a „kommunista propaganda” állításait. Irwing megírja, hogy a légitámadás pillanatában a szovjet hadsereg alakulatai már csak 129 kilométernyire voltak Drezdától. „És Churchill szeretett volna szintén valami fényes fegyvertényt felmutatni — félelmetes keleti szövetségesének orra előtt.” Mint az idézetből is kiviláglik, Churchill Irwing szerint sem a — már utolsókat rúgó — német hadigépezetnek, hanem a Szovjetuniónak szánta a „drezdai légicsatát”. Hogy „a félelmetes keleti szövetséges” előnyomuló csapatai a várost elfoglalva csak üszkös romokat találjanak. A drezdai bombázásra ugyanis egy nappal a jaltai értekezlet befejezése titán került sor: És ezen az értekezleten nagy vonalakban már felvázolták a háború utáni Németország képét... (sp) Elmide'ték Rarzani letaHózfa^sál Kedden járt le az iraki kormánynak a kurdokhoz intézett 24 órás ultimátuma, amely felszólította a kurd törzseket, hogy tegyék le fegyvereiket és foglaljanak állást a kormányzat mellett. Az ország északi körzeteiben megtették az előkészületeket „a tisztogató eljárásra” az északi katonai övezet katonai kormányzója június 9-i hatállval kijárási tilalmat rendelt el Kirkuk. Szulejmanya és Narbil városokban. Az iraki forradalmi tanács hétfői utimátumával egyidejűleg elrendelte B°rzani kurd vezér letartóztatását. FEHÉR RENDŐR NEM NYÜL NÉGERHEZ... Jackson, Mississippi, USA: Egy fehér rendőr két néger fiatallal vitet el az utcán várakozó rendőrkocsihoz egy néger tüntetőt. MTI Külföldi Képszolgálat PROTEKCIÓ? Újabb leleplezés Párizsban PÁRIZS. A francia deportáltak, internáltak és ellenállók országos szövetsége nyilatkozatban leplezte le Ernst Kutschernek, a párizsi nyugatnémet hagykövetség politikai osztálya vezetőjének hitlerista múltját, kutseher 1933-ban lépett be a Német Nemzeti Szocialista Pártba és a Ribbentropp-külügyminisztériumban a zsidó-kérdések szakembereként működött. Mint ilyen, részt vett a hírhedt krummhübeli értekezleten, ahol a harmadik birodalom diplomatái a zsidók kiirtásának módszereit tárgyalták meg. Régi ismerősöm, gyerekkori pajtásom, a kis Kondor jön velem szemben a téren, és már messziről integet. Virgonc, jókedvű emberke, mindig ő volt közöttünk a legvidámabb. Nevetve élt, soha semmi nem vette le a lábáról. Most azonban, ahogy közelebb ér, látom, hogy meglehetősen gondterhelt. Mi történhetett vele? — Egyeztető tárgyalásra sietek — mondja lihegve —, de minthogy napok óta kereslek, csak meg kell állnom egy percre. — Mondjad! — Régóta ismersz, együtt rúgtuk a rongylabdát, együtt loptuk a cseresznyét a parókia kertjéből, együtt jártuk a falut, ötvenhatban is megtaláltuk egymás kezét... Tudod nagyon jól, hogy én nem szoktam soha senkitől semmit magamnak kérni. De veled talán vagyunk olyan jóban, hogy kérhessek valamit. Ha magamról lenne szó, föl se nyitnám a számat, de most a gyerek sorsa múlik néhány szavadon. Ismered a Karit. Jó eszű, tehetséges gyerek Ha buta volna, ha nem érdemelné meg, téged hoználak kellemetlen helyzetbe. Egy-két szavadba kerül az egész ... — Miről van szó? — A felvételéről... Csak annyi kellene, hogy lássák, a Kari mögött is van valaki. Hiszen hiába jó eszű, ha a másikat tolják valahonnan! Az egész élete rámenne a csalódásra. És nem tudnék vele mit kezdeni, ha nem vennék föl. Jeles volt a bizonyítványa, matematikából végig kitűnő... Hát csak azt kérném: állj mellé! — Hogy is mondjam? Tudod, hogy bizottság dönt... Pártatlan, elfogulatlan bizottság.. — No jó, hát ne haragudj! Igazán nem hittem, hogy... — De várj csak! Többről van szó. Megette a kutya a protekciót. Neked magyarázzam, hogy már nem tesz semmit, ha nagy szemüvege van a sógornak, széf vonalú Chewroletje és mér szebb vonalú titkárnője a nagy bácsinak, vagy akár mindennr fejesekkel parolázik a kérész apa? Elveink vannak — és moéppen én próbáljam ezek megcsúfolni? Lehet, hogy épp ezzel rontunk el egy tiszta > jó ügyet... Éppen úgy beszélsz, mr ha már mindenki ötveh év öntudatosabb volna! Azt gr dolod, hogy a Zsitvay faker kedő gyerekét nem fogják p tezsálni? Elhiszed, hogy mb ajánlás nélkül megy oda a zottság elé a Gerelyes főo lánya? Te ilyen naív vagy, va, csak tetteted magad? Mindég Vedd úgy, hogy egy szót sei szóltam. Már nyújtotta a kezét. — Várj csak! Ahogy elmon-