Petőfi Népe, 1963. június (18. évfolyam, 126-151. szám)

1963-06-11 / 134. szám

1 oldal 1963. június 11, kedd Nyílt kormánykoaleciós válság Ausztriában Csoda Itáliában A szocializmus építésének eredményei Kubában Szíriái—izraeli határincidens — a „negyedik csillag” Amerikai helyzetkép HÉTFŐN reggel ösz­­szeült az Osztrák Szo­cialista Párt szombaton újraválasztott központi —— tanácsa, hogy a Habsburg Ottó-féle konfliktus EGY NAP A KÜLPOLITIKÁBAN | séget, valamint a szíriai parti őrjárat egyik ha­jóját. A rádió szerint az izraeli agressziót az ENSZ megfigyelői is megállapították. Szíria a fegyverszüneti vegyesbizottsághoz fordult és a támadásról értesítette a Biztonsági Tanges tag­államait is. Iránban nyugodtnak tűnik a hely­zet. Az élet lassanként kezd visszazökkenni a rendes kerékvágásba. Egyes ellenőrizhetetlen hí­rek szerint ugyan általános sztrájkot készítenek elő, a kormányellenes megmozdulások viszont ritkulnak az ország területén. Annál feszültebb a helyzet Irakban. A kormány hétfőn bejelen­tette, hogy folytatja a harcot a kurdok ellen az ország északi területein. A kurd törzseknek 24 órás haladékot adtak ahhoz, hogy letegyék a fegyvert és bejelentsék támogatásukat a kor­mánynak. Amennyiben az ultimátumnak nem lesz eredménye, a kormány erői koncentrált tá­madást határoztak el. Az EAK-ban tartózkodó Szalal jemeni köztársasági elnök interjúban szá­molt be tárgyalásai eredményéről. Hangsúlyozta, hogy teljes készültségben áll mindaddig, amíg Szaúd-Arábia támadásokat intéz jemeni terüle­tek ellen. Szalal bejelentette, hogy Jemenben az EAK-hoz hasonló társadalmi rendszer lesz. Re­méli, és ígéreteket is kapott arra, hogy az új ál­lamszövetség zászlaján a negyedik csillag Je­ment fogja jelenteni. AZ AMERIKAI kontinens érdeklődésének kö­zéppontjában állnak változatlanul azok a hírek, melyek az alabamai négerüldözésről szólnak. Kennedy elnök felhívta a négerek lakta váro­sok vezetőinek figyelmét a Hawai-szigeteken tartott kongresszuson, hogy vizsgálják felül a néger lakosok jogait szabályozó helyi rendelke­zéseket, megfelelnek-e az alkotmánynak. A be­széd elhangzásával egy időben jelentették Ala­­bamából, hogy letartóztatták a Ku-Klux-Klan nevű fasiszta szervezet 15 tagját, akik fegyveres merényletre készültek az alabamai egyetemre beiratkozott két néger diák ellen. Érdekes bé­kemegmozdulás körvonalai bontakoznak ki az Égyesült Államokban. Hírneves pedagógusok, tu­dományos kutatók egyetemi bizottságot alakítot­tak, amely felhívást tett közzé a lapokban. Ün­nepélyesen kinyilvánították 1200 aláíró nevében, hogy támogatják azokat az amerikai vezetőket, akik előmozdítják a békés, és fegyverek nélküli jövőt. Megérkeztek az első hírek a vasárnapi perui választásokról is. A baloldal által támo­gatott Belaunde Terry, a népi akciópárt jelölt­je vezet a köztársasági elnökválasztáson. Mint ismeretes, Peruban 1061-ben tartottak elnökvá­lasztást, a hadsereg azonban lemondásra kény­szerítette az új kormányt, s azóta katonai junta gyakorolja a hatalmat. áltál kirobbantott koalíciós válságra való tekin­tettel megszabja a közvetlen jövőben követendő politikai irányvonalat. Jól tájékozott körök vé­leménye szerint a szocialista párt képviselői to­vábbra is alkotmányellenesnek tekintik a .' köz­­igazgatási bíróság ítéletét, s megakadályozzák Habsburg Ottó beutazását Ausztriába. Szocia­lista részről nem tartják lehetetlennek, hogy az alkotmányjogi vita megingatja a néppárti—szo­cialista koalíciót. Nyíltan számolnak a bomlás utáni lehetőségek különböző verzióival. Ezek: 1. új képviselőválasztás kiírása; 2. a harcán par­lamenti párt (néppárt, szocialista párt; és a jobboldali ellenzék, a szabadság párt) átmeneti kormányának megalakítása; 3. a szocialista párt vagy a néppárt úgynevezett „kiskoalíciójának” megalakítása a jobboldali ellenzékkel. A koalí­ció válsága — írja a Volksstimme — kifejezésre juttatja a két koalíciós, partner úgynevezett „osz­tályegyüttműködési” politikájának legélesebb el­lentmondásait. A szocialista munkások mindig is érezték a néppárti reakcióval való együttmű­ködés veszélyét. A KUBAI KÖZTÁRSASÁG újabb eredményei­ről számolt be nyilatkozatában Osvaldo Dorti­­cos köztársasági elnök a külföldi újságírók előtt. Elmondotta, hogy Kuba jelenlegi ipari termelé­sének több mint 90 százalékát a szocialista szek­tor adja. A mezőgazdaságban a termőföldek kö­rülbelül 50 százaléka az állami szektorra esik. Az egész külkereskedelem az állam kezében van. A kiskereskedelem mintegy 50 százalékát az ál­lam ellenőrzi. Az elnök az ország közvetlen gaz­daságfejlesztési feladatait a következőkben- fog­lalta össze: az-ipari termelés bővítése, vala­­mipt a mezőgazdaság átalakítása azzal, hogy több élelmiszert állíthassanak elő és bővítsék az exportlehetőségeket. Dorticos ezután elmondotta, hogy falun is 'Szocialista• átaJ-aljiUásoka tőrjén,tek. Az egykori földesúri-birtokokból, állami, gazda' Ságokat szerveztek, fejlpfjnel^, p_„,jzöv,etkezeteK alacsonyabb- formai,. a hííelszóvétkeáeteft,*a tóid közös megművelésére alakult társulások. Dorti­cos, az amerikai gazdasági blokád okozta nehéz­ségek leküzdéséről szólva hangoztatta, annak a segítségnek óriási súlyát, amelyet a Szovjetunió és más szocialista országok nyújtanak Kubának. A DAMASZKUSZI RÁDIÓ hétfőn adta hírül, hogy fegyveres határincidens zajlott le a szí­riai—izraeli határon. Két izraeli lökhajtá.sos re­pülőgép átrepült szíriai terület fölé, és bombá­kat dobott egy falura, a reggeli órákban egy iz­raeli ágyúnaszád tűz alá vette ugyanezt a hely-Már nem sláger a nyugat­német gazdasági csoda. Űj sztár lépett a helyébe: az olasz csoda. Lám, csodák nélkül mit sem ér az élet Nyugaton. Azt mondják hát az elbűvölt pro­pagandisták, hogy a dolce vi­ta már mindenki számára le­hetséges olaszhon szépséges tájain. Erre előáll Mrs. Judith Coeln, a Newsweek hasábjain és tapintatlanul felteszi a kér­dést: Ha Itáliában csakugyan van gazdasági csoda, akkor miért nyert újabb egymillió szavazatot az olasz kommunis­ta párt a legutóbbi választá­sokon? Különböző magyarázatokat sorol fel a kérdés feltevője. De ő maga úgy véli, hogy a legfrappánsabb magyarázat mégis csak az. hogy „az olasz gazdasági csoda csitnán egy piciny százalékát érinti az összlakosságnak: A gazdagok gazdagabbá válnak, a szegé­nyek pedig szegények ma­radnak ...” Lám, lám, ki hit­te volna? De a jeles Mrs. még azt is megjegyezte, hogy: „Sok mi­lánói ipari munkás a nélkülö­ző Délről származik. Ezeknek sokat kell dolgozniuk alacsony bérekért, a különórákért pe­dig nem kapnak semmit.” Ugyanekkor látiák azonban a tulajdonosok és hozzátarto­zóik elképesztően botrányos luxuséletét. Azt a bizonvos dolce vitát, amelyhez az éden örömei egy' silány vurstli pro­duktumai lehetnek csak. Mindezt betetőzi az uralko­dó politikai körök sajátos er­kölcse, ami „cinikussá teszi az olaszokat salát korm’nvv’-Val szemben” — írja a jeles Mrs. És a poén? Az lenne a csoda, ha az olasz csoda — nőm kommunista előretörést szült volna. A. A. A szocialista országok együttműködése a világűrkutatásban VARSÓ. (MTI) Varsóban ülést tartott az a nemzetközi bizottság, amelyet a szocialista országok tudományos akadémiái a Föld mesterséges bolygóinak megfigyelésében ki­épített együttműködés fejleszté­sére alakítottak. Az ülésen meg 'rlentek a szocialista országok­nak a Nemzetközi Világűrku­tatási Bizottság tanácskozásán részt vevő képviselői. Megfi­gyelő' minőségben ott volt a kínai küldöttség is. Az elnöki tisztséget Álla Maszevics szovjet tudósnő töl­tötte be. Az ülés résztvevői megvitatták a megfigyelés"!? és a számítások közös témáil, va­lamint a sokoldalú együttműkö­dés tervét. Ez a terv az infor­mációk és a szakemberek in­tenzív cseréjét irányozza elő. Ezenkívül meghatározza, hogyan növeljék a szocialista országok a mesterséges égitestekkel kap­csolatos mérések pontosságát a munkálatok összehangolása út­ján. Álla Maszevics elmondo'ta hogy a szocialista országokban jelenleg 56 szputnyik-megfigye-15 állomás működik. A Szovjet­unióban hetven tudományos központ a mesterséges égitestek optikai megfigyelésével harminc pedig lefényképezésükkel is fog­lalkozik. Hruscsov fogadta Wilsont MOSZKVA (TASZSZ) Hruscsov szovjet miniszter­­elnök hétfőn fogadta Harold Wilsont, az Angol Munkáspárt vezetőjét, aki az Interparlamen­táris Unió szovjet csoportjának meghívására tartózkodik a Szovjetunióban. Hruscsov és Wilson baráti beszélgetést foly­tatott a nemzetközi helyzetről és a két felet érdeklő egyéb kérdésekről. A beszélgetésen jelen volt Gordon Walker, a munkáspárt egyik vezető személyisége, J. Slater parlamenti tag és Ennsls, a munkáspárt végrehajtó bi­zottsága nemzetközi osztályá­nak vezetője, szovjet részről pedig Gromikó külügyminiszter. De GauHe és Adenauer megkönnyíti a bonni militaristák atomfegyverkezését PÁRIZS. (MTI) Waldeck Rochet vasárnap 10 000 főnyi tömeg előtt beszélt Párizs külvárosában, St. Denis­­ben. A Francia Kommunista Párt főtitkárhelyettese a fran­cia—nyugatnémet szerződés ve­szélyességére hívta fel a figyel­met. De Gaulle és Adenauer paktumát e héten szerdán és csütörtökön tárgyalja a francia nemzetgyűlés. Ez az egyezmény — mondot­ta Waldeck Rochet — megköny­­nyíti a bonni militaristáknak, hogy atomfegyverekhez jussa­nak, lehetővé teszi, hogy fokoz­lak fegyverkezésüket, további katonai támaszpontokat építse­nek Franciaország területén, egyszóval, hogy összegyűjtsék mindazokat az eszközöket, ame­lyek birtokában revansista ter­veik érdekében esetleg háborús kalandokba taszíthatják Euró­pát. A kommunista párt parla­menti képviselői ezért a nem­zetgyűlésben nem szavazzák meg a francia—nyugatnémet egyezményt — hangoztatta Wal­deck Rochet és rámutatott: a szocialisták és a köztársaság más hívei sem hagyják jóvá azt. (MTI) Patkányok halálra martak e»y csecsemőt as avignoni ssegénynegyedben PÁRIZS. (MTI) Avignonban egy héthónapos •secsemőt halálra martak a oatkányok. ötéves nővérén is súlyos sebeket ejtettek. A kis­lányt haldokolva szállították a kórházba. A kisgyermekek apja, Cuentz segédmunkás évek óta ered­ménytelenül kért kedvezmé­nyes bérű városi lakást. A ma­gánlakások bére meghaladja ke­resetét. Ezért családjával egy kiselejtezett autóbuszban húzó­dott meg az avignoni temető fa­lánál a szegénytelepen. Az el­szaporodott patkányok pokollá tették a család életét. Az apa hiába próbálta az autóbuszla­kás réseit eltömni, a patkányok mindig utat találtak a nyomorú­ságos otthonba. A gyermekek tragédiája éjszaka következett be, a szülők csak a segélykiál­­fásokra ébredtek fel. Az eset nagy felháborodást keltett. Több lap a kormányt teszi felelőssé, amely évről év­re csökkenti a kedvezményes bérű állami lakások építését. HÍREK SOROK P. \\ Szicíliai választások PALERMÓ (Reuter) A szicíliai választók vasárnap szavaztak, hogy megválasszák a félautónómiával rendelkező szigettartomány háború utáni 5. parlamentjének 90 képviselő­jét. Az adatok közül egyelőre csak annyi ismeretes, hogy a csaknem hárommillió választó 81,36 százaléka adta le szava­zatát az 1959. évi legutóbbi vá­lasztások 85,71 százalékával szemben. MOSZKVA. (TASZSZ) Hruscsov szovjet miniszterel­nök, Kennedy amerikai elnök és Macmillan brit miniszterel­nök között megállapodás jö^t létre arról, hogy ez év július A BAMAKO. (TASZSZ) Országos értekezletet tartott a Szudáni Unió, a Mali Köz­társaság kormányon levő párt­ja Az értekezlet határ »za tot hozott arról, hogy konkrét segít­séget kell nyújtani a még függő afrikai területen folyó felsza­­badítási harc résztvevőinek. A határozat értelmében a Mali Köztársaságban önkénteseket toboroznak a nemzeti felszaba­dító hadseregbe, és táborokat hoznak létre kiképzésükre. VATIKÁNVÁROS. Egymás után érkeznek Rómába a bíbo­rosok, akik részt vesznek majd a pápaválasztó konklávén. Meg­érkezett Spellman amerikai és Rugambwa tanganyikai bíboros. Ez utóbbi a konklávé egyetlen néger tagja. A bíborosoknak több mint a fele már Rómában van. A bíborosok június 19-én ülnek össze. Az új pápa meg­közepén Moszkvában felújítják az atomfegyver-kísérletek betil­tásáról a Szovjetunió, az Egye-A konferencia továbbá elha­tározta, hogy külön pénzalapot létesül a nemzeti felszabadító mozgalmaknak nvújtandó segít­ség céljaira és teljes bojkottot valósít meg Por'ugália, vala­mint a fajüldöző Dél-alrikai Köztársaság ellen Az országos értekezlet résztvevői egyhangú­lag jóváhagyták az afrikai ál­lam és kormányfők Addisz Abeba-i értekezletén elfogadott egységalapokmányt és határo­zatokat. választásáig az egyház folyó ügyeit a bíborosok naponta ösz­­szeülő tanácsa intézi. * KNOR VLAZO és Zsudics Branko, a Jugoszláv Kiadók Szövetsége elnökségének tagjai a Kiadói Főigazgatóság meghí­vására Budapestre érkeztek. Itt tartózkodásuk alatt tárgya’nak majd a két ország kiadóválla­latai közötti együttműködés bő­vítéséről. • ALGÍR. Algírban előzetes hi­telmegállapodást írtak alá, amelynek értelmében a Bolgár Népköztársaság 6 000 000 dollár összegű hosszúlejáratú kölcsönt nyújt Algériának. A kölcsön összegét egy textilkombinát, egy bőrkombinát és egy motorgyár­tó üzem építésére használják fel. « REYKJAVIK. Vasárnap Iz­­landban általános választásokat tartottak. Az eddigi jelentések szerint a Progresszív Párt és r Kommunista Párt növelte sza­vazatait. A Függetlenségi (kor zervatív) Párt viszont jelentő szavazatveszteséget szenvedet1 * NEW YORK. Willy Brand nyugat-berlini polgármester v;' sárnap egyhetes látogatásra r Egyesült Államokba érkezett. * PÁRIZS. Nyolcvannyolc éve korában vasárnap Párizsba­­meghalt Jacques Villon, a ku bizmus .megalapítója és a mo­dern festészet egyik kiemelkedő alakja. Szovjet—angol—amerikai megállapodás sült Államok és Nagy-Britannia képviselőinek részvételével foly­tatott tárgyalásokat. gyarmati népek felszabadításáért

Next

/
Thumbnails
Contents