Petőfi Népe, 1963. június (18. évfolyam, 126-151. szám)
1963-06-08 / 132. szám
t. oldal 1963. június 8, szombat Hruscsov nyilatkozata Egy gép válaszol... a földközi-tengeri térség atommentesítéséröl MOSZKVA. (TASZSZ) A Pease Sera és az Óra című olasz lap moszkvai tudósítója, Paolo Pardo azzal a kéréssel fordult N. Sz. Hruscsovhoz, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökéhez, hogy válaszoljon néhány, a földközi-tengeri térség atomfegyver-mentesítésére irányuló szovjet javaslattal kapcsolatos kérdésre. A kérdések és a válaszok az említett olasz lapok pénteki számában jelentek meg. A tudósítók első kérdése arra vonatkozott, milyen előnyt jelent a Földközi-tenger mellékén élő népek, és közöttük az olasz nép számára a szovjet javaslat megvalósítása. Ügy gondolom — válaszolta Hruscsov —, a legnagyobb előny, amelyet a Földközi-tenger partjain élő népek számára a szovjet javaslat megvalósítása jelent, hogy — szemléletesen szólva — e népek biztosítják hazájuk és házaik fölött a tiszta égboltot. Nem tornyosulnak fejük fölött a rakéta-nukleáris háború sötét fellegei, és a Földközi-tenger nem válik a veszélyes háborús konfliktusok újabb térségévé, nem lép az atomfegyverkezési versenynek arra az útjára, amelyre a NATO vezető hatalmai szeretnék terelni. A Földközi-tenger térségének mentesítése a rakéta-nukleáris fegyverektől, természetesen nemcsak az e területen élő országok és népek életére hat kedvezően. Teljesen világos, hogy következtében összeszűkül majd a nukleáris háborúra való készülődés övezete, ez pedig azonnal éreztetné hatását az egész világhelyzeten, elősegítené a nemzetközi feszültség csökkentését, a világbéke erősödését- Egyes nyugati államférfiaktól azt halljuk, hogy a szovjet kormánynak állítólag „különleges érdeke” fűződik ahhoz a javaslathoz, hogy a Földközi-tenger térségében ne helyezzenek el nukleáris fegyvereket és a célba juttatásukhoz szükséges eszközöket. így azonban csak azok közelíthetik meg a kérdést, akiket nem a termonukleáris háború megakadályozásáról való gondoskodás vezérel, hanem arra törekednek, hogy rakéta-nukleáris támaszpontjaikat saját területüktől minél távolabb, más országok közelében állítsák fel. Pontosan ezeknek az agresszív köröknek volt szükségük arra. hogy a Földközi-tengert nukleáris rakétakilövő állomások elhelyezésére használják fel. Az alkotó munkával elfoglalt szovjet emberektől távol állnak az ilyen tervek. A mi erőfeszítéseink arra irányulnak, hogy megakadályozzuk az új háborút, rettenetes következményeivel együtt. És vajon nem ugyanezt akarják Olaszország, Franciaország, Görögország és Törökország népei? Vajon nem ugyanerről álmodoznak az Egyesült Arab Köztársaság, Libanon, Tunézia, Marokkó népei és az algériai nép, amely sok esztendeig tartó véres harc után csak a közelmúltban vívta ki nemzeti függetlenségét? A Földközi-tenger mellékén élő népek nagy kulturális értékeket adtak a világnak, olyanokat, amelyek mély nyomokat hagytak az emberiség történelmében. Az építőművészet és a szobrászat sok nevezetes alkotása született ebben a térségben. Például azok, amelyeket a „hét világcsoda” néven ismernek. A népek sok évszázados alkotómunkájának eredményeként felhalmozott kulturális értékek egy része megmaradt, de ennél »»ennyivel több semmisült meg azoknak a háborúknak a tüzében, amelyek különböző időpontokban e térségben fellángoltak. Meg lehet-e engedni, hogy mindaz, amit a népek megalkottak és jelenleg építenek, elhamvadjon a termonukleáris háború máglyáján? Nem, ezt nem szabad megengedni. A mi közös célunk a béke megőrzése, de kockázatos illúzió lenne azt hinni, hogy a háború veszélye magától elmúlik. Ehhez határozott intézkedések kellenek, amelyek elejét vennék a nukleáris katasztrófának. A tudósítók következő kérdése így hangzott: A NATO propagandája úgy próbálja beállítani, mintha az atomfegyverek jelenléte a Földközi-tengeren az „általános biztonság” megerősödését szolgálná. Ügy véli-e Ön, hogy valamennyi földközi-tengeri ország hisz ebben az atomfegyveren nyugvó „biztonságban”Hruscsov válaszában a többi között kijelentette: Az államok igazi biztonsága egyáltalán nem erre épül. A gyúlékony anyagok felhalmozása nem csökkenti, hanem növeli a tűzveszélyt. Ezt mindenki tudja. A NATO vezetői, akik azt állítják, hogy a rakétanukleáris fegyvereknek a Földközi-tenger térségében történő felhalmozása erősíti az „általános biztonságot”, a józan ész ellenére és teljesen határozott célból teszik ezt. Az a céljuk, hogy eltompítsák a népek éberségét. A NATO rakétahordzóhajóinak megjelenése a Földközi-tengeren olyan helyzetet teremt a térség országaira nézve. hogy saját akaratukon kívül, egy rakéta-nukleáris háború hadműveleti övezetében találhatják magukat. Korábban csupán két ország — a területükön állandó rakétanukleáris támaszpontokkal rendelkező Olaszország és Törökország — tette ki magát a visszapsapás veszélyének. Az amerikai stratégák most ilyenféle „túszokká” akarják tenni a Földközi-tenger térségének valamennyi országát. Mi már megmondtuk, hogy nekünk nincs más választásunk, minthogy rakéta-nukleáris fegyvereinkkel célbavegyük a NATO tengeralattjáróinak útvonalait, a NATO tagjainak és azoknak az országoknak a partvidékét is, amelyek odaadják területüket a rakéta-nukleáris fegyverek állandó vagy periodikus elhelyezésére. A NATO rakéta-nukleáris erői a Földközi-tengeren felmérhetetlen szerencsétlenséget okozhatnak és természetesen semmi közük nincs az itt élő népek biztonságának szavatolásához. Az itteni országok biztonságú • nak fontos, bár természetesen nem egyetlen feltétele a Földközi-tenger térségének atomfegyvermentes övezetté változtatása. Amennyiben e térséget ilyen övezetté nyilvánítják, a szovjet kormány kész megbízható garanciákat nyújtani arra, hogy a Földközi-tenger térsége háborús bonyodalmak esetén a nukleáris fegyver alkalmazásán kívüli szféra marad, ha — természetesen — ugyanilyen kötelezettséget vállalnak az atomfegyverrel rendelkező nyugati országok is. Megelégedéssel állapítjuk meg, hogy a földközi-tengeri országok sok államférfia megérti, milyen nagy veszélyt jelent a nukleáris erők e térségben való elhelyezése- A szovjet kormánynak az a felhívása, hogy a Földközitenger egész térségét változtassák a rakéta-nukleáris fegyverektől mentes övezetté, pozitív visszhangot váltott ki a déleurópai, közel-keleti és északafrikai országokban. A tudósítók végezetül megkérdezték, hogy a Földközi-tenger atomfegyvermentes övezetté változtatásának terve miben különbözik a Rapacki-tervtől és <i Balkán atomfegyvermentesitésére vonatkozó elgondolástol? A szovjet kormányfő válaszában hangsúlyozta, hogy a termonukleáris konfliktus veszélyét elhárítani igyekvő emberi értelem az utóbbi időben egy sor tervezetet terjesztett elő a világ különböző térségeinek — közöttük Közép-Európának, a Balkánnak, Észak-Európának és a Földközi-tengernek — atommentes övezetté nyilvánítására. Az ENSZ közgyűlése már határozatot hozott az egész afrikai földrész atomfegyvermentes övezetté nyilvánításáról. Érthetően mindegyik tervnek megvannak a maga jellemző vonásai, amelyek a különböző térségek sajátosságaival állnak öszszefügésben. De közös jellemzője valamennyi tervnek az a törekvés, hogy meg kell szabadítani az embereket a nukleáris háború veszélyétől, és ez a legfontosabb. A béke és a népek közötti barátság erősítését szolgáló politikájához híven a Szovjetunió következetesen küzd á leszerelésért, mindig kész volt arra, hogy bármely intézkedést támogasson, amely a józanság nagy győzelmét eredményezi a rombolás és a háború erői felett. Az atlanti blokk ottawai értekezletéről hasábokat írtak a lapok az egész világon —, de az igazi szenzáció csak most került elő ... „Gondolkodó gépeket” akarnak megkérdezni az amerikaiak — hogyan lehetne a leg,jobban megszervezni a NATO katonai gépezetét. Gondosan felmérik az egyes országok katonai erejét és szervezettségét —, s az adatokat közük majd egy hatalmas „gépággyal” mely a Pentagon, az amerikai hadügyminisztérium pincéiében áll. Ennek a gépnek kellene megmondania, amiben a politikusok nem tudnak megegyezni... Lehet, hogy botrány lesz a dologból. A New York Herald Tribune már aggódva jegyezte meg, hogy a gép, az elektronikus agy „nem törődik nemzeti és emberi érzékenységgel —, s ezért döntését esetleg némely NATO-tagállam majd felháborodással fogadja ...” WASHINGTON. Egyelőre felfüggesztették a Tinosa nukleáris tengeralattjárónak, az elpusztult Thresher testvérhajójának a kipróbálását és vízrebocsátását — közölte az amerikai haditengerészet egyik szóvivője. A döntést nem indokolták, de mint a Reuter iroda írja, úgy vélik: a vízre bocsátásra csak akkor kerül sor. ha már befejeződött a Thresher katasztrófájának kivizsgálása. CARACAS. Géppisztolvos venezuelai fiatalok egy csoportja behatolt a caracasi amerikai katonai misszió épületébe. A Hát igen, nagy dolog a technika. Szinte'látjuk, amint a legnagyobb nyugati hatalmak vezérkarának aranyosgallérú tisztjei ott kuksolnak a pincében, ahol az elektronikus gép villogó jelzőlámpái és villámgyors tranzisztorai nemzetük jövőjéről döntenek. Méghozzá minden érzékenykedés nélkül. Nagy dolog a technika —, de azért az egész mégiscsak blöff. Hiszen a gép válasza attól függ —, hogy mit kérdeznek tőle. Ugyanaz a gép a Pentagon pincéjében azt is kiszámítaná a NATO tábornokainak, hogy a leszerelés és a katonai blokkok megszüntetése mennyi áldást és mennyi gazdagságot hozna az emberiségre. Csakhogy nem erről faggatják — hanem a pusztítás leggazdaságosabb módszereiről ... Nem a válasz a baj, hanem a kérdés. Nem a gondolkodó gép a bűnös —, hanem a NATO-tábornokok gondolatai... hazafiak lefegyverezték és gúzsbakötötték az ott alkalmazottakat, majd magukkal vjtték a missziónál őrzött okmányok és fegyverek egy részét. A hazafiak távozóban felgyújtották az épületet. A missziót megtámadó fiatalok az amerikai tiszteknek kijelentették, hogy imperialistaellenes hadjáratot folytatnak. * WASHINGTON. Mint az AP hírügynökség közli, jelentések szerint Kennedy elnök úgy döntött, hogy a hónap végén európai kőrútján találkozik Macmillan angol miniszterelnökkel. AZ ELMÚLT hét a nemzetközi életben is éreztette már a nyár beköszöntét: csökkent a nagy politika mozgalmas lüktetése, az elmúlt hónapokat jellemző hírözön. — A sajtóirodák és újságok persze még így is egész sor olyan eseményről tudósítottak, amely joggal vonta magára a figyelmet és érdeklődést. Mély szomorúságot keltett a Vatikánból érkezett gyászjelentés XXIII. János pápa haláláról. Hívők és nem hívők egyaránt megőrzik emlékezetükben a volt egyházfőt, aki józanul tudta értékelni a mai nemzetközi helyzetet, ki tudta küszöbölni a Vatikán politikájából az elavult kommunistaellenesség szellemét és megértette a népeknek a tartós békére irányuló törekvéseit. Genfben folyt a nemzetközi leszerelési értekezlet, Varsóban pedig a világűrkutatási konferencia tanácskozásai. Iránban heves kormányellenes tüntetésekre és heves összecsapásokra került sor, Londonban Speidel volt náci tábornok látogatása ellen tüntettek. Bukarestben befejeződött a Podgornij vezette szovjet pártküldöttség látogatása, Párizsban pedig véget ért a Francia Szocialista Párt kongresszusa. A SZOVJETUNIÓBAN kiemelkedő nemzetközi esemény zárult Fidel Castro látogatásának befejeződésével. A kubai kormányfő 38 nap alatt mintegy húszezer kilométeres utat tett meg a szovjet ország európai és ázsiai területein. A tiszteletére rendezett gyűléseken körülbelül két millióan vettek részt, hazautazása előtt kitüntették Lenin-renddel és a Szovjetunió Hősének arany csillagával. Castro útjának jelentőségét talán a következő tények igazolják legkézzelfoghatóbban: egyetlen külföldi államfő sem töltött még szovjet földön olyan hosszú időt mint ő, egyetlen külföldi személyiség sem látott az országból annyit mint ő, s senkit sem részesítettek olyan nagyszabású fogadtatásban, ünneplésekben, kitüntetésekben, mint őt. Fidel Castro látogatása a Szovjetunió és Kuba teljes egységét és szolidaritását demonstrálta, s egy csapásra véget vetett az állítólagos szovjet— kubai ellentétekről szóló reakciós híreszteléseknek. A tanácskozások során nemcsak a két ország kapcsolatainak kérdéseit vitatták meg, hanem az egész világhelyzetet is áttekintették. Joggal mutatott rá Castro hazaérkezése után elhangzott beszédében arra, hogy moszkvai látogatása ismét bizonyítja: Kuba sorsa egybefonódott a Szovjetunió és az egész szocialista tábor sorsával. Ausztriában közben Habsburg Ottó hazatérésének ügye váltott ki az országhatáron túl is gyűrűző hullámokat. Miről van szó? Még egy -1919-ben hozott törvény kimondja, hogy a „Köztársaság biztonsága érdekében kiutasíttatnak az országból a korona egykori viselői, s a Habsburg—Lotharingiai Ház más tagjai, ha nem mondanak le e Házhoz való tartozásukról, s az abból következő uralmi igényikről és nem nyilvánítják magukat, a köztársaság hű állampolgárának”. Ezt megerősítette az Ausztria függetlenségét helyreállító 1955-ös államszerződés is. Habsburg Ottó azonban tavalyelőtt nyilatkozatot terjesztett az osztrák kormány elé, amelyben kijelentette, hogy lemond a Habsburg —Lotharingiai Házhoz való tartozásáról, s minden abból adódó uralmi igényéről és a köztársaság hű állampolgárának nyilvánítja magát. A kormány néppárti miniszterei meglepetésre a nyilatkozat elfogadása mellett voltak, a szocialista miniszterek azonbgn ellenezték. így Ottó kérelmét és hazatérését hivatalosan elutasították. A kormány döntését azonban a közigazgatási bíróság, mint fellebbezési fórum a napokban megsemmisítette és közölte, hogy semmi akadálya sincs dr. Ottó Habsburg Lotharingen úr hazatérésének, csak beutazási engedélyt kell beütni Ausztriában kiadott, de éppen oda nem érvényes útlevelébe. A szocialista és a kommunista párt nyomban határozottan tiltakozott a döntés ellen, s országszerte tiltakozó sztrájkokra, tüntetésekre és gyűlésekre került sor. A köztársaság hívei hangoztatják, hogy nem elegendő Ottó szavai alapján határozni, hanem tetteit kell megvizsgálni. Ottó igazi énjét jellemzi, hogy a közelmúltban az aranygyapjas rend fejeként lépett fel, s említett nyilatkozata előtt fél évvel újszülött fiát „Kari osztrák császári és királyi hercegként” jómagát pedig „Ottó osztrák császár és magyar király őfelségeként” jegyeztette be a nyugat-németországi Pöcking városka anyakönyvébe. Az osztrák haladó erőket joggal háborította fel a köztársasági bíróság döntése, hisz Ottó reakciós politikai nézeteivel, egyéniségével és egész tevékenységével veszélyeztetné Ausztria demokratikus rendjét. E veszély megítélésére pedig kétségkívül az egész nép hívatott. A tömegnyomás végül visszavonulásra kényszerítette a néppártot és a parlament szerdai ülésén viszszautalta „őfelsége” ügyét a minisztertanácshoz. A nagy találkozó után Bonyodalmak a szomszédban EGY HÉT A KÜLPOLITIKAíAM SZOMSZÉDOS —le. H ÍREK SOROK B 4 \ /
