Petőfi Népe, 1963. június (18. évfolyam, 126-151. szám)
1963-06-08 / 132. szám
1963. június 8. szombat 3. oldal Utat kap a „belváros”... Hasznos segítőtárs... Jogászok a termelőszövetkezetekben A vesetes színvonalának állandó javítása követelő szükségként állítja termelőszövetkezeteink elé, hogy a lehető legszakszerűbb, országos jogszabályokhoz, törvényekhez teljes mértékben alkalmazkodó módon bonyolítsák le az olyan gazdasági vagy egyéb vonatkozású ügyleteiket, melyek a termelőszövetkezeti gazdálkodással szoros kapcsolatban állnak. Az már megállapítható, hogy fejlődő szövetkezeti gazdaságaink termelési szakemberekkel, agronómusokkal, főagronómusokkal, hozzáértő könyvelőkkel el vannak látva. Koránt sincs azonban ilyen megnyugtatóan megoldva a szövetkezetekkel összefüggő jogi ügyletek szakszerű intézése. A statisztika mutatja, hogy a megyében működő 272 szövetkezet közül mindössze 14- nek van önálló jogtanácsosa, 141 gazdaság szerződött a jogi képviselet ellátása céljából ügyvédi munkaközösségekkel. Már pedig további adatok arról győznek meg mindenkit, hogy a szakszerű jogászi közreműködés rendkívül jótékony hatással van a szövetkezet és a gazdasági szervek, a közös gazdaság és a társadalom közötti kapcsolatokban. 1962-ben például a szerződött ügyvédek 1227 esetben látogatták meg a termelőszövetkezeteket. (így tehát egy szövetkezetre 9 ilyen látogatás jutott ebben az évben, ha az adatok alapján átlagértéket számítunk.) 364 perben jártak el ügyvédek a bíróságokon a szövetkezetek képviseletében, 481 ügyben pedig a döntőbizottságok előtt. Nem kevesebb, mint 6 millió 400 ezer forint értékű pert nyertek meg a termelőszövetkezeteknek a szerződött jogi képviselők, s 73 szerződés kötésében működtek közre. Ennek a forintértéke megközelíti a 6 milliót. Olyan vélemények alakultak ki, hogy a termelőszövetkezetek jogi képviselete szempontjából a legjobb forma önálló jogtanácsos alkalmazása. Ez azonban — úgy tűnik — egyelőre nem igen oldható meg, hiszen ilyen mértékben jogászokkal még nem vagyunk ellátva. Egyébként is nem annyira a bíróság, mint a döntőbizottság előtti képviselet az elsődleges Jól sikerült az akácmézgyüjtés Az akácosok általában mindenütt bőven virágzottak, a többnyire meleg, csapadékos idő kedvezett a nektárképződésnek is. Megtalálták számításaikat a vándorméhészek: a korábban kezdődött délvidéki akácvirégzást jó pergetéssel zárták, majd az északi vidékekre települtek át, s a szorgos méhek még egyszer megtöltötték a kaptárak mézterét. A népes nagy családok gyűjtése a déli és az északi akácon együttesen elérte a 35— 40 kilót. Joggal számíthatjuk tehát az idei évet az édes esztendők sorába. a szövetkezetek érdekvédelme szempontjából. De talán még ennél is fontosabb, hogy jogász működjön közre és nyújtson segítséget a termelőszövetkezetek vezetőinek, a szövetkezeti demokrácia olyan fontos megnyilvánulásainak előkészítésében, mint egy-egy közgyűlés, vagy éppen egy fegyelmi határozat szakszerű meghozatala, a vállalatok kellő időben történő értesítése, a termelési szerződések végrehajtása tekintetében felmerült akadályokról. Helyes, ha jogász van jelen a szerződések megkötésénél is. Jogszabályaink, törvényeink ismerete, az ennek szellemében adott szakszerű tanács megakadályozhatja, hogy a közösség és az állam szempontjából káros és elhamarkodott kötelezettségvállalás történjék a tsz részéről, ne fordulhasson elő, hogy csak azért kötnek a szövetkezeti gazdák nevében szerződést, hogy bizonyos előnyökhöz hozzájussanak, bár a helyzet ismeretében már a szerződéskötéskor megállapítható lenne, hogy annak teljesítése súlyos akadályokba ütközik. Csalt néhány jellemző problémát soroltam fel, de ezekből is kitűnik, hogy a megelőző jogi tevékenység a fontosabb. Amikor már perre kerül a sor, a bíróság, az ügyészség és a döntőbizottság is tud jogi segítséget nyújtani. Rendezni kell az ügyvédek járandóságát is. Jelenleg eléggé tarka kép alakult ki. A szövetkezetek havonta 30 forinttól 200 forintig terjedő összeget fizetnek a velük szerződött ügyvédnek. Az elmúlt esztendőben az egy tsz-re jutó átlag havonta 107 forintot tett ki. Ez viszonylag alacsony. Ennyiért nem lehet megkívánni hogy ügyvédeink hetenként legalább egy napot töltsenek a termelőszövetkezetben, s ott hathatósan vegyenek részt a megelőző munkában. Nemrégiben Pest megyében jártunk tanulmányozni az ott működő termelőszövetkezetek jogi ellátottságát. Elmondották nekünk, hogy náluk minden termelőszövetkezetnek, szövetkezeti csoportnak és szakszövetkezetnek biztosítva van a jogi képviselete. Különböző megoldási formák alakultak ki. Vannak olyan tsz-ek, amelyek az önálló jogtanácsos intézményét tartják a legjobbnak. Van rá eset, hogy a jogász tagként lép be a szövetkezetbe. Az ügyvédek nagy többsége azonban a munkaközösségek közreműködésével köt szerződést. is idő sürget. Feltétlenül meg kell tárgyalni a gyakorlati megvalósítás olyan módjait, amely alkalmas lesz ennek a nemzetgazdasági szempontból is nagy jelentőségű problémának a rendezésére megyénkben. A termelőszövetkezetek jogi ügyeivel foglalkozó jogász számára pedig az kedvezőbb, ha módja van rá, hogy benne éljen a termelőszövetkezet életében, megismerheti annak minden problémáját, s ezeknek a figyelembevételével teszi meg javaslatait, jár el jogi természetű ügyletekben. A Magyar Jogász Szövetség tájékoztatása szerint Fejér megyében oldották meg legeredményesebben a szövetkezetek jogi képviseletét, szomszédaink tehát bizonyos tekintetben előbbre vannak, mint mi. Helyes lenne, ha a viszonyok ismeretében és a termelőszövetkezetek megerősítése, jobb gazdálkodása kialakításának figyelembevételével megfelelő döntés születne, s rövidebb idő alatt megoldódna a közös gazdaságok jogi képviselete. Dr. Bodóczky László Mázsáló A Malomipari és Terményforgalmi Vállalat kiskunfélegyházi telepén már a gabonabetakarítás időszakára is készülődnek. A malom helyiségeit — amelyekben 40 vagon gabonát és 30 vagon lisztet tudnak tárolni — meszelik, fertőtlenítik, takarítják. De a munka emiatt nem állhat. Felvételünk időpontjában éppen Kanyó János egyéni gazda hozott be szekerén vámőrlésre négy zsák búzát. Retkes Sándor a szemek minőségét vizsgálja, majd a mázsához lép és leolvassa a súlyt: 294 kilogramm. Azután a zsákot vállára véve, a halomban álló többi zsákhoz viszi. Egy-egy forgalmas napon nem ritka eset, hogy összesen mintegy 400 mázsa „nyomja a vállát”! (Pásztor Zoltán felvétele) Kátyúk, dágványok, huppanok, kerékagyig érő „rögvonulatok”: s mindez Hajós községnek csaknem a „belvárosában”. Ilyen középkori képet mutatnak a központból a külterületre, a tsz-ek majorjaiba vivő dűlőutak. Ősszel és télen, amikor tengerré hígul itt a sár, elképzelhető, hogyan közlekednek a közös gazdaságok fogatai, erőgépei ... Egy alkalommal beteget szállítottak erre, az orvoshoz. Az egyik zökkenőnél a kocsi felborult, s a beteg a pocsolya jeges vizébe zuhant. A hajósiak most egy emberként fogtak össze annak érdekében, hogy a hepe-hupákból végre valóban út váljék. A szövetkezeti gazdák mellett a lakosság más rétegei is részt kérnek a mindnyájuk javát 'szolgáló munkából. Az út tervezését a járási tanácsnál az illetékesek társadalmi munka formájában vállalták. Dunaújvárosból mintegy félmillió forint értékű kohósalakot kapnak az útépítéshez, nyersanyagként. A keceli vasútállomásra érkező salak kihordását a területre a hajósi termelőszövetkezetek vállalták, — vontatókat az állami gazdaság ajánlott fel, a szükséges földmunkákban pedig szinte kivétel nélkül minden lakos részt vesz. Az útépítésben érdekelt szervek — a tanács, a tsz-ek, a közúti igazgatóság és a DÁV — képviselői egy héttel ezelőtt műszaki szemlét tartottak; szemrevételezték a helyszínt, és észrevételeiket jegyzőkönyvben rögzítették. Négy helyen épül majd bekötőút: három a tsz-ek majorjához, egy pedig Érsekhalma felé. Az utak összes hossza mintegy 4 kilométer. Nem kis feladatot vállaltak a hajósiak. A kohósalakból például 100 ezer tonna körüli mennyiség kerül felhasználásra. Az állam anyagi támogatást nyújt nekik, ennek előfeltétele azonban az, hogy az előzetes talajmunkáknak legalább a háromnegyed részével elkészüljenek. Rajtuk, az ő igyekezetükön múlik most már, hogy mielőbb a maguk készítette, korszerű úton járjanak. Az egyéb nagy fontosságú munkák miatt, sajnos, az az elképzelésük, tervük már nem válhat valóra, hogy a betakarítást „kátyúk nélkül” bonyolíthassák le. De fogadkoznak — és szavaikban érződik az őszinte elhatározás —, hogy vállalásuknak még ebben az évben minden körülmények között eleget tesznek. J. T. Konzervgyár vagy ronpy’elep? Mielőtt a kiskőrösi konzervgyár bárkit is felvesz dolgozói közé, annak orvosi vizsgálatra kell mennie, — nem szenved-e valamilyen fertőző betegségben? Ezt minden kulturált ember természetesnek tartja. Mit mondjunk azonban ezek után arról, hogy a „szárnyait bontogató” konzervgyár falának közvetlen szomszédságában, a faltól 25 méterre fekszik a MÉH központos'' >tt gyűjtőtelepe? Itt hordják össze a sok szennyezett ágy tol lat, rongyot, nyersbőrt. Mikor az autókról lehányják ezeket, a szél felhőként hordja szét a szöszt, pelyhet, s velük a baktériumokat. A szomszédokba, és bizony a terjeszkedő konzervgyár jövendő telepére is. Egyáltalán: látványnak sem épületes a hulladékgyűjtő telep egy élelmiszert gyártó és exportáló gyár tövében. Nem lehetne a MÉH-telepet a sűrűbben lakott területektől, a centrumtól távol elhelyezni? Például a volt vágóhíd helyére, ahol sokkal nagyobb volna a terjeszkedési lehetősége is. Amellett a vasúti rakodás szinte a helyszínen történhetne. Még egy szempont. Amikor a városba érkező leszáll a vonatról, neor, fényes betűk fogadják az állomáson: „Petőfi szülővárosa szeretettel köszönti vendégeit.” Amint az idegen a fasorból ráfordul a Kossuth Lajos utcára, a legelső ház udvarán a MÉH-telep gyűjteményében gyönyörködhet. Távozáskor is ezt az utolsó benyomást viszi magával, és különös érzésekkel olvassa a másik neonfeliratot: „A viszontlátásra.” B. L. * Atdfrzút „Vár a dömösi Dunakanyar!” — „Üdülj Dömösön!” — hirdetik tarka reklámcímkék autóbusz* ablakain, kufferok oldalán. Aki teheti, keresse is fel az ország egyik legszebb táját. Nemcsak ragyogó panorámájáról ismert azonban ez a vidék, hanem vaddisznóiról is. Annyi van belőlük az itteni hegyekben, hogy a lakosság már fel se háborodik. mikor néha beszemtelenkednek a községek szélső házaiig. Akkor viszont kapára, puskára kapnak, mikor a határban túlságosan pusztítják a burgonyát, kukoricát. Errefelé mindennaposak a vaddisznóval adódó kalandok. Nyaranta, sötétedéskor hatalmas falkák kocognak le inni, fürdeni a Dunára. A határőrök reflektorozni szokták őket, de a vadak cseppet se zavartatják magukat. Jönnek-jönnek a hegyi úton, jókora porfelhőt kavarva. Megtörtént már. hogy a Budapest—Esztergom között közlekedő autóbusz penderített fel egy lusta példányt. Arravalósi ismerősöm mesélte, hogy harmadéve hajnalban a Maróti hegygerincen bandukolt az Esztergom közeli Búbánat-völgy irányába. (Erről a tájról Verne Gyula is írt a Dunai hajós c. regényében.) Egyszer csak pisszegést hallott — valahonnét felülről. Körülnézett, hát egy katonát pillantott meg, aki bizony elég ösztövér fa tetejéből bökdösött puskájával egy irányba. Odanézett. Tíztizenkét vaddisznó sétafikáit, heverészett egy kis tisztáson. Ismerősöm intett a katonának: figyeljen csak. Azzal kétszerháromszor összeverte a tenyerét, mire a vaddisznók pillanatokon belül elcsörtettek. A kiskatona megkönnyebbülten mászott le a fáról. Mintegy két esztendeje, egy jól megtermett vadkan állított be a dömösi Duna-kanyar Tsz udvarára. Éppen pálinkafőzés volt, sokan tartózkodtak odabent. Nyomban gyűrűbe fogták őkéimét, s addig hajkurászták, míg sikerült bekalauzolni a szezfőzdébe. Oda azonban nem követték, hanem rácsukták az ajtót és vadászért üzentek. Hát persze, ez nem a leglovagiasabb eljárás volt részükről. Közben a vaddisznó igyekezett otthonosan viselkedni. Jó pár nagylábas pálinka volt szétrakosgatva a földön is. Szaga bizonyára megtetszett az agyaras vendégnek, mert alaposan belekóstolgatott az edényekbe. Mit tudta ő, hogy az alkohol öl, butít és nyomorba dönt. Mámoros lett. Nem érdekelte, mi történik körülötte. Úgyhogy, m;re megérkezett a vadász, már csak düllöngélve fogadta. Ügy bámult a ráirányzott puskacsőbe, — mintha ezt gondolná: „Ugyan, mit izéitek? A fene akar bántani benneteket.” A vadász nem értette meg őt, hanem belelőtt. A vaddisznó szinte méltatlankodva omlott, össze, mintha ezt sóhajtotta volna: „Nahát! Ilyen se történt még velem!” (t)
