Petőfi Népe, 1963. június (18. évfolyam, 126-151. szám)

1963-06-30 / 151. szám

*. oldal 1963. június 30, vasárnap Hruscsov a berlini munkások között f BERLIN. (TASZSZ) Az NDK-ban tartózkodó Nyi­­hita Hrucsvov, az SZKP Köz­ponti Bizottságának első tit­kára, a Szovjetunió Miniszter­­tanácsának elnöke Walter Ul­­brichtnak, az NSZEP Központi Bizottsága első titkárának, az NDK Államtanácsa elnökének és a párt más vezetőinek kísé­retében látogatást tett a mar­­zahni (Berlin külvárosa) szer­számgépgyárban. Ennek az üzemnek a munkásai kezdemé­nyezték néhány hónappal ez­előtt azt a szocialista munka­versenyt, amely Walter Ulbricht 70. születésnapjának tiszteletére az egész országban kibontako­zott. Az üzem udvarán összegyűlt munkások meleg fogadtatásban részesítették vendégeiket. A munkásnők virágcsokrokkal kedveskedtek, s a tömeg meg­éljenezte Hruscsovot és a né-Kennedy írországi látogatásáról LONDON. (MTI) Az angol közvéleményt kíno­san lepték meg Kennedy íror­szági szóvirágainak Angliát Szurkáló tövisei a Birch—Gro­­ve-i megbeszélések előestéjén. Az amerikai elnök miközben az ír nemzeti hiúságnak hízelegve áradozó szavakkal dicsőítette az Anglia ellen küzdő ír szabad­ságharcosokat, többször kímé­letlenül utalt az egykori gyű­lölt angol uralomra, sőt Cork­­ban az ír függetlenségi harcok történelmi gócpontjában beszé­dét az írek irredenta dalának refrénjével fejezte be. Londonban azon töprengenek, hogy vajon az ír kikötők hasz­nálati jogára fáj-e Washington foga. A Guardian szerint Kennedy látogatásának egyik szembetű­nő fogyatékossága: Macmillan mellőzte azt a gyakorlatot, hogy a kormány alkalmat ad az el­lenzék vezéreinek a találkozás­ra fontos külföldi látogatókkal. Ezt a külpolitika folytonossá­gának biztosítása is megkövetel­né. A Guardian úgy tudja, a Fe­hér Ház közölte Londonnal, hogy Kennedy hajlandó volna Harold Wilsonnal találkozni, ha alkalom nyílnék bizonyos beszél­getésre vasárnap, a reggeliző asztalnál. A kezdeményezést természetesen az angol házigaz­dától várták —, de hiába vár­ták. A Guardian ehhez hozzáteszi: — Ez a mellőzés annál in­kább furcsa, mivel a megbeszé­lések egyik tárgya az atom­fegyver-kísérletek tilalma lesz. Kennedynek, Maemillannek és tanácsadóinak mérlegelniük kell Hruscsov álláspontját. Wilson alig három hete vitatta meg ezt a kérdést Hruscsovval. Sokat mondhatott, volna Kennedynek és Maemillannek a Szovjetunió jelenlegi felfogásáról és szemé­lyes benyomásai hasznosnak bi­zonyultak volna. Angol-amerikai tárgyalások LONDON. (MTI) Mint már jelentettük^ Mac­millan angol miniszterelnök pénteken este televíziós beszé­det mondott, amelyben a vára­kozással ellentétben kijelentet­te, hogy „ha minden jól megy és egészsége is megengedi” ve­zetni fogja a konzervatív pár­tot az 1964-es választásokon. Az angol miniszterelnök, aki­nek helyzete a Profumo-botrány miatt vészesen megingott, eré­lyes és határozott magatartást igyekszik tanúsítani, hogy ezzel erősítse helyzetét a szombaton este megkezdődött angol—ame­rikai tárgyalásokon. Ugyanak­kor a konzervatív párt belső el­lenzékének is meg akarja mu­tatni, hogy még mindig olyan erő, amellyel számolni kell. Politikai körök ugyanakkor azt hangoztatják, hogy Macmil­lan nem tarthatja meg minisz­terelnöki tisztségét a nyár Vé­gén túl. A konzervatív párt egyik befolyásos személyisége hangsúlyozta, hogy Macmillan ragaszkodása a miniszterelnöki székhez előbb-utóbb „polgárhá­borút” okozna a párt soraiban. Kennedy szombaton a késő délutáni órákban érkezett a Londontól 60 kilométerre fekvő Sussexbe, ahol Macmillan vidé­ki otthonában kezdték meg a tanácskozásokat. Az angol hatóságok különle­ges biztonsági intézkedéseket léptettek életbe, a többi között azért, mert az átombomba be­tiltásáért küzdő angol mozga­lom vezetői tüntetést hirdettek meg az angol—amerikai tanács­kozás színhelyének közelében. met—szovjet barátságot. Nyikita Hruscsov és Walter Ulbricht ezután felkereste az egyes üzemegységek és műhe­lyek dolgozó kollektíváját, meg­tekintette a termelés folyama­tát és a gyártmányokat. Közben számtalan munkás köszöntötte barátságosan Hruscsovot, virá­gokkal halmozták el, és üdvö­zölték a szovjet népet a világűr meghódításában elért sikerei alkalmából. Hruscsov meleg sza­vakkal mondott köszönetét a szívélyes fogadtatásért, további sikereket kívánt az üzem mun­kájához, és Lenint ábrázoló jel­vényekkel ajándékozta meg a dolgozókat. Az üzem megtekintése után gyűlést tartottak. (MTI) Július 4-én összeül a Lengyel Egyesült Munkáspárt K. B. 13. plénuma VARSÓ. (MTI) A Lengyel Egyesült Munkás­párt Központi Bizottsága július 4-re összehívta 13. teljes ülését. Napirendje: 1. Wladyslaw Go­­mulkának, a LEMP KB első titkárának beszámolója a párt­munka időszerű ideológiai prob­lémáiról; 2. Szervezeti kérdé­sek. Kurd ellentámadás Irakban BAGDAD. (MTI) A bagdadi rádió jelentése sze­rint a kurdok több helyen el­lentámadásba mentek át. A MEN hírügynökség megbíz­ható iraki forrásra hivatkozva cáfolja az egyik libanoni lap­nak azt a hírét, hogy Baba Ali és Fuad Aref, az iraki kormány két kurd minisztere elhagyta Bagdadot és a kurdok vezető­jéhez, Barzanihoz csatlakozott. Meg nem nevezett forrás sze­rint a két miniszter továbbra is Bagdadban van. Dobi István és Kádár János üdvözlő távirata Walter Ulbrichthoz WALTER ULBRICHT elvtársnak, a Német Demokratikus Köztársaság Államtanácsa elnökének, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottsága első titkárának. BERLIN KEDVES ULBRICHT ELVTÁRSI A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, az egész magyar dől­­gozó nép, s a magunk nevében forró, szívből jövő üdvözletünk két küldjük önnek 70. születésnapja alkalmából. ön az eseményekben oly gazdag életét a német és a nem­zetközi munkásosztály felemelkedésének, a szabad szocialista Németország megteremtésének, a béke védelmének szentelte. Az első világháború éveinek anti militarista harca, a német kommunisták pártjának létrehozása, a hitleri fasizmus erői elleni küzdelem a Reichstagban, az antifasiszta harc szervezése a második világháború éveiben, majd a háború befejezése után az új Németország alapjainak lerakása, a szocialista építés ve­zetése — az ön harcos életének és az emberi haladásnak meg­annyi nagyszerű állomása. A magyar nép önben, a német nép nagy fiában a nemzet­közi kommunista mozgalom kiemelkedő vezetőjét és a népeink közötti barátság hűséges képviselőjét tiszteli. Születésnapja alkalmából minden jót kívánunk önnek, kedves Ulbricht elvtárs, jó egészségben, sokáig folytassa alkotó munkáját a szocializmust építő német nép és a nemzetközi munkás­­mozgalom javára, a kommunizmus és a béke győzelméért. Kommunista üdvözlettel: DOBI ISTVÁN, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke. KÁDÁR JÁNOS, a Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottságának első titkára, a forradalmi munkás­paraszt kormány elnöke. Megnyílt a Jugoszláv Szövetségi Nemzetgyűlés ülésszaka BELGRAD. (Tangjug) A Jugoszláv Szövetségi Nem­zetgyűlés első ülésszaka 29-én reggel kilenc órakor megkezdte munkáját, a szövetségi tanács és a gazdasági tanács külön-kü­­lön megnyitott ülésével. Szom­bat délelőtt folyamán megtar­totta külön tanácskozását a nem­zetgyűlés művelődési-kulturális tanácsa, továbbá a szociális­egészségügyi és a szervezési-po­litikai tanács is. A délután folyamán az újon­nan megválasztott nemzetgyű­lési képviselők fogadalmat tet­tek, azután pedig a tanácsok megválasztották az elnököket és az alelnököket. Este hét órakor került sor a tanácsok együttes ülésére. A szövetségi nemzetgyűlés va­sárnap folytatja ülésszakát, ami- ' kor megválasztja a jugoszláv köztársasági elnököt és az al­­elnököt. Angol lapszemle Kennedy európai ilt járói LONDON. (MTI) Az angol lapok pártkülönb­ség nélkül az aggodalmak és bí­rálatok végtelen sorozatát köz­ük Kennedy európai útjáról. Az erősen konzervatív Yorks­hire Post vezércikke , gúnyos hangon utal Kennedy nyugat­németországi „feszült hangula­tú színészkedésére”, amidőn azt mondta „Ich bin ein Berliner” és emlékeztet arra, hogy az el­nök Írországban angolellenes dalokat énekelt. A baloldali Tribune szerint Kennedy diadalútja Nyugat- Németországon át nem leplez­hette azt, hogy Adenauerral folytatott beszélgetése nem le­hetett szívélyes. A vén róka részben megkapta azt, amit kí­vánt — ígéretet, hogy Amerika Európa védelmére használná erejét. Komikus oldala is volt a látogatásnak, mely lényegileg egyik NATO-hatalom tüntetése volt egy másik ellen, azon erő­feszítés során, hogy Nyugat- Németországot elszakítsák Fran­ciaországtól. A New Statesman figyelmez­teti Kennedyt, hogy a német tömegek ordítozása még nem bizonyíték arra, hogy utazása okos dolog volt. Semmi sem múlandóbb, mint az ilyen dia­dalok. A konzervatív Spectator írja: Kennedy útja kiélezte az ellen­tétet az amerikai és francia po­litika között. A francia tengeri haderő kivonása a NATO-ból Kennedy gondosan időzített megsértése volt, amire az elnök éles hangú választ adott Frank­furtban. Az európai politika legjelentőségteljesebb irányzata a mindinkább veszedelmes ösz­­szecsapás Franciaország és az Egyesült Államok között. Az Economist szerint a kelet—nyu­gati tárgyalások nehézsége mind súlyosabban terheli a viszonyt Amerika és Nyugat-Németor­­szág között. Annak leghalvá­nyabb gyanújára, hogy Ameri­ka és a Szovjetunió megegyezhet­ne Európa dolgában, a degaul­­leizmus vihara robbanna ismét ki a színtéren, és a Nyugat ket­tészakadna. 4a eddiginél kedvexőbb feltételekkel július elsefén kezdődnek as állainevelési és hislalási szerződéskötések Felemelték a tenyész-szarvasmarhák és a tej felvásárlási árát Egész évre kapnak „tejkorpát” a háztáji gazdaságok A Minisztertanács legutóbbi ülésén az élelmezésügyi minisz­ternek és az Országos Árhivatal elnökének előterjesztése alap­ján határozatban szabályozta a sertés- és a szarvasmarha-ne­velési és hizlalás! akció félté teleit. A Minisztertanács a jövő évi állatnevelési és hizlalási szerződések feltételeit úgy álla­pította meg, hogy azok az ed­diginél hatékonyababn járulja­nak hozzá az árutermelés nö­veléséhez mind a közös, mind pedig a háztáji gazdaságokban. Legfőbb cél az, hogy az állat­­állomány — ezen belül különö­sen a koca- és a tehénállomány — mennyiségileg és minőségi­leg javuljon. A szarvasmarha-tenyésztés fejlesztésére, elsősorban a te­hénállomány növelésére már ez év tavaszán is több intézkedés történt; július elsejével most újabb kedvezményeket léptet­nek életbe. Felemelték a te­­nyészmarhák érát, s magasab­ban állapították meg a tej fel­­vásárlási alapárát is. Egész évre kiterjesztették a tej értékesítése után a háztáji gazdaságoknak járó úgynevezett tejkorpa-jut­­tatást. A takarmányjuttatás fel­tételeit ugyancsak kedvezőbben állapították meg: a különböző szerződéses akciók során az ál­lam 70—400 kiló abraktakar­mányt ad a szerződő termelők­nek. Az új kormányhatározat ezen kívül még a következő kedvez­ményekkel segíti elő az állat­tartást: A nagyüzemi felár elnyerése céljából eddig a termelőszövet­kezeteknek az volt az érdekük, hogy a hízóba fogott állatokat továbbtartsák, még abban az esetben is, ha takarmányozásuk már nem volt gazdaságos. A most életbe lépett intézkedések változtatnak ezen a helyzeten: azok az állami gazdaságok és termelőszövetkezetek ugyanis, amelyek egy naptári negyed­éven belül tíz vágómarhát ad­nak át a felvásárló szerveknek, kilónként egy forint nagyüzemi felárat kapnak. A 20, vagy en­nél több átadott hízott sertés után a felár 2 forint. További kedvezmény, hogy a nagyüzemi felárat ezentúl a vágómarhák teljes súlya után és a másod­­osztályú minőségű állatokért is ki kell fizetni. Az eddigi szerződési rendszer az úgynevezett faggyús hús ter­melésére ösztönözte a terme­lőket. A kormányhatározat ér­telmében most a felnőtt korú szarvasmarháknál megszüntetik * az úgynevezett extrém-minőségi különleges kategóriát, és az erre megállapított magasabb árat is. A jobb minőségű hústermelést azzal is elősegítik, hogy az első- és másodosztályú tehenek, üszők és bikák árát az ökör és a tinó árával azonosan állapít­ják meg. Kiselejtezett tehenekre ezen­túl általában csak az állami gazdaságokkal és a termelőszö­vetkezetekkel kötnek szerző­dést. A háztáji és az egyéni gazdaságokkal csak abban az esetben, ha azok az államnak eladott kiselejtezett tehenük helyett üszőt állítanak tenyész­tésbe. Az üszőket tenyésztésbe állító gazdaságok az értékesített selejttehenek szabad felvásár­lási árán felül kilónként 3 fo­rint üszőbeállítási prémiumot kapnak. A háztáji gazdaságok­nak lehetővé teszik egyúttal azt, hogy az eddiginél kedvezőbb áron vásárolhassanak üszőt az Állatforgalmi Vállalattól. A háztáji és egyéni gazdaságok a süldőnevelési akció keretében az eddigi 50 kiló helyett 80 kiló takarmányt kapnak. A Minisztertanács határozata értelmében a szerződéskötéseket július elsején kezdik meg az új feltételek szerint. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents