Petőfi Népe, 1963. június (18. évfolyam, 126-151. szám)
1963-06-29 / 150. szám
1 oldal 1963. június 29, szombat n Ln A P T A R 1963. június 29, szombat. Névnap: Péter, Pál. Napkelte: 3 óra 49 perc. Napnyugta: 19 óra 45 perc. n j — Másfél kilométer hosszú járdát építenek ebben az évben Ágasegyházán. A betonlapok lerakását két napja kezdték meg. Az előkészítés munkájából — a sóder- és homokszállításból, elegyengetéséből — a lakosság már eddig is jelentékeny, mintegy 15 ezer forint értékű részt vállalt magára. — ÖTSZÁZ MÄZSA BURGONYÁRA és zöldségre szerződött a helyi földmflvesszövetkezettel Orgovány három termelőszövetkezeti csoportja. Ezenkívül a Rákóczi Tszcs rövidesen elárusító standot is állít a falu központjában. — Háromnapos tanulmányi kirándulást tett Észak-Magyarországon a héten harminc Bács-Kiskun megyei pedagógus. A megyei pedagógus szakszervezet által rendezett tanulmányi kirándulás alkalmával többek között ellátogattak a zagyvapálfalvi üveggyárba is. — TÖBB MINT NÉGYSZÁZAN jelentkeztek eddig a dolgozók esti és levelező általános iskolájába Kecskeméten. A jelentkezések még nem zárultak le. Két ssívű sertés Rendkívül ritka jelenséget észleltek az ivanovoi húsfeldolgozó üzemben egy sertésnél: két szíve volt. A bal oldali szív teljesen szabályos volt, az ugyanilyen méretű jobb oldali viszont két kamrából állt, a pitvarok rendkívül gyengén voltak kifejlődve. A jobb oldali szív nem állt összeköttetésben az egész vérkeringési rendszerrel, mintegy zárt zacskót képzett. Az állat vérellátását a normálisan fejlett bal oldali szív biztosította. — Tanácstagi beszámoló. Szigeti Lőrinc Miklós, a 60-as és Farkas Mária, a 33-as kecskeméti választókerületek tanácstagjai június 30-án, vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel tartják tanácstagi beszámolójukat a méheslaposi iskolában. — A kecskeméti Felsőfokú Óvónőképző Intézet huszonhárom elsőéves hallgatója a lakiteleki Szikra Termelőszövetkezetben mezőgazdasági munkával tölti nyári szünidejének egy részét. — 120 ezer üveg bambit és szódavizet gyárt havonta a Kiskunfélegyházi Földművesszövetkezet szikvíz- és bambiüzeme. *— Ugandában a Nemzeti Park egyik elefántja kellemesen űzi el a hosszú nyári esték unalmát: moziba jár. A park mozijának látogatói nagyon meglepődtek, amikor a mammutszerű nagy állat első ízben odaállt a közönség mögé és láthatólag őszinte gyönyörűséggel nézte a filmet; — Á jövő hét elején kezdi meg a kecskeméti II. Rákóczi Ferenc Termelőszövetkezetben a 180 hold őszi árpa és a 125 holdon vetett szovjet fajtájú, nagy hozamú búza betakarítását a Kecskeméti Gépállomás kombájnja. A többi kalászos vágását aratógép végzi majd. Búzából a tervezett 9—10 mázsás, rozsból viszont a vártnál jobb átlagtermés ígérkezik. — ÉRDEKES ifjúsági klub alakult a lengyelországi Lodzban. A klub tagsága olyan fiúkból és lányokból áll, akik mindannyian 18 évesek, s ugyanazon a napon születtek, amikor a szovjet hadsereg felszabadította Lodz városát. — ANGLIÁBAN egyra jobban terjed a kábítószerek fogyasztása. A belügyminisztérium szóvivője az alsóházban kijelentette, hogy 1962-ben kábítószerek élvezéséért 675 embert ítéltek el. 1961-ben az elítéltek száma csak 375 volt. — GYERMEKJÁTSZÓTERET építenek Kiskunfélegyházán a Fürdő-szálló előtti téren. A játszótér létesítéséhez a városi tanács 90 ezer forinttal, a lakosság pedig jelentős társadalmi munkával járul. — TIZENNYOLC felnőttet és 36 gyermeket iskoláztak be a múlt évben a kiskunmajsai cigánytelepről, s az év végén lemorzsolódás nélkül, valamennyien levizsgáztak az általános iskola egy-egy osztályából. — SZÁZ. EVVEL Edvard Munch, a nagy norvég festőművész születése után Oslóban megnyílt a nevét viselő és művészetének szentelt múzeum. A gyönyörű épület egyben a kutatómunka központja és nagy Idegenforgalmi vonzóerőt jelent. Az 1944 januáriéval elhunyt Edvard Munch valamennyi művét — ezer képet, 4500 rajzot és 15 ezer grafikát. hat szobrot és értékes dokumentum-gyűjteményét — Osló városára hagyta. — Megkezdték az előkészületeket az őszi szőlő- és gyümölcstelepítéshez a jakabszállási Népfront Termelőszövetkezeti Csoportban. A tervek szerint az ősszel újabb 35 hold őszibarackost, 23 hold szőlőt telepítenek és 10 holdon létesítenek őszibaraekcsemete-iskolát. A lottó e heti nyerőszámai : 13, 24, 41, 47, 86 A július 1-i nyilvános tárgynyereménysorsoláson a 23. hét szelvényei vesznek részt. A „lottójutiiáHs” jutalomsorsoláson pedig a 26. játékhét szelvényei vesznek részt. — Vasárnap tért vissza négynapos romániai jutalotmkirándulásról a kecskeméti járás 36 pedagógusa, s két napja újabb 36 tagú pedagóguscsoport indult útnak szintén Romániába. Kecskemét város pedagógusai közül a jövő hónap első hetében 45-en részesülnek hasonló külföldi jutalomüdülésben. 120 vagon zöldséget és gyümölcsöt tartósítanak ebben az évben mély hűtéssel a Kecskeméti Hűtőházban. Jelenleg az üvegmeggy fagyasztását végzik, amelyet csomagolás után nyugati államokba exportálnak. 85 évvel ezelőtt, 1878- ban halt meg Julius Mayer német orvos és kémikus. Mint hajóorvos, megfigyelései alapján arra a következtetésre jutott hogy a vénás vér a trópusokon pirosabb, mint a mérsékelt égövön. 1842-ben felismerte a számszerű összefüggést a mechanikai munka és a hőmérséklet között. Megfigyelései nyomán határozta meg az energia megmaradásának híres és ma Is érvényesnek elfogadott elvét. — Az általános iskolát végzett diákoknak mintegy fele tanul tovább középiskolákban Lajosmizsén. Az idén végzett 95 nyolcadik osztályos közül 40-en jelentkeztek gimnáziumokba, többen pedig szaktechnikumba iratkoztak. Ezenkívül sokan mint ipari tanulók veszik kézbe ősztől kedve ismét a könyveket. IDŐJÁRÁS A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: Június 27-én a középhőmérséklet 26,7 (az ötvenéves átlag 20,5), a legmagasabb napi hőmérséklet 30,8 fok, a napsütéses órák száma 14,7 volt. 28-án a legalaesonyabb hőmérséklet 20,9, a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 25,5, a délután 2-kor mért hőmérséklet 34,9 fok volt. Várható időjárás szombat estig: főként nyugaton néhány helyen zápor, zivatar. Mérsékelt, időnként déli, délnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 31—34. nyugaton 27— 30 fok között. Szarvasohoshodás Nem huligánkodhatnak a jövőben a szarvasmarhák sem. Az Állattenyésztési Kutatóintézet munkatársai arra a következtetésre jutottak, hogy ma már nincs szüksége szarvra a szarvasmarhának. Míg a szabad természetben élt az állat, természetes védelmező fegyvere volt a szarv. Ma azonban az ember oltalma alatt él, tehát nincs rá szüksége. A szarv fejlődése sok értékes anyagot von el a növendék borjú szervezetétől. Azonkívül ismert, hogy a felnőtt állatok sokszor megsebzik egymást szarvukkal, és súlyos fertőzést okoznak. Ezért újabban csípővel eltávolítják a háromhónapos borjú szarvát. Eddig csak emberekre vonatkoztatva hallottuk, hogy aki nagyon ugrál, letörik a szarvát. Most végre a marháknál is gyakorlattá válik. Az ember ezen a téren is szlvósabb. Bizonyára a jövőben is szükség lesz rá, hogy a nagymellényűek szarvát letörjék. Mintahogy lesznek olyan emberek is, akiket egyenesen 1 felszarvaznak. (t) MA ÉS HOLNAP hat népfrontelnökségünk és bizottságunk tart ülést. Ma a kömpöci népfrontbizottsági és a tiszaújfalui népfrontelnökségi ülésen a községfejlesztés időszerű tennivalóiról tanácskoznak. A holnap sorra kerülő csávolyi népfrontbizottsági, katymári és bácsbokodi elnökségi üléseken a VI. magyar békekongreszszusról hangzik el élménybeszámoló, a szanki népfrontbizottság pedig szintén a községfejlesztésről tanácskozik. Óriás robotember Amerikai szakemberek emberalakú óriási robotgépet szerkesztettek. A gép belsejébe élő embert állítanak, akinek mozdulatait a 3,5 méter magasságú berendezés utánozza és felerősíti. A vasból készült óriás a benne elhelyezett ember utasítására fel- és lemászik, súlyos terheket emel. Mindenekelőtt a tengerfenéken végzett kutatómunkánál és őserdei expedícióknál akarják felhasználni a robotember-óriást. Elkészült a következő zenei évad kecskeméti műsorterve A vidéki városok között az Országos Filharmónia adatai szerint jelentős helyet foglal el ma már Kecskemét az ország zenei életében. A hangversenyek látogatottsága évről évre növekszik, annak ellenére, hogy a műszaki ellátottság, alkalmas terem és egyéb feltételek tekintetében meglehetősen mostohák a körülmények mindmáig. De nemcsak a zenekedvelők tábora nőtt meg, hanem gyorsan fejlődik a közönség ízlése is. Mind nagyobb igényeket támasztanak a rendszeres hangversenylátogatók a színvonalas és a tartalmas műsor iránt. Különösen nagy sikerrel zajlottak le az elmúlt évadban az ifjúsági hangversenyek, amelyekre csaknem 700 bérletet adtak el. A felnőttek közül több mint ötszázan vásároltak bérletet. Pénteken délelőtt a városi tanács művelődési osztályán megbeszélést folytattak Kecskemét zenei életének vezetői Hegedűs Imrével, az Országos Filharmónia csoportvezetőjével a következő zenei évad műsortervéről. A Filharmónia képviselője elmondotta, hogy az utóbbi három év folyamán tapasztalt fejlődés bővebb, színesebb és az eddiginél is igényesebb műsortervre kötelezi a hangversenyrendezőket. A terv összeállításánál tehát figyelembe akarják venni a közönség igényeit, hiszen a kecskeméti közönség bebizonyította, hogy ítélete megbízható. Jövőre emelik az oratórikus művek számát, s több neves külföldi karmestert, szólistát szándékoznak elhozni a megyeszékhelyre. A megbeszélés során élfogadott módosításokkal jövőre 8 zenekari és 2 sorozatban összesen 6 kamarahangversenyt hallhatnak a felnőttek, az ifjúság! bérletesek pedig két sorozatban öt-öt előadásból álló hangversenysorozaton vehetnek részt. Az ifjúsági sorozatban az ideihez hasonlóan jövőre is zenés fejtörőt rendeznek az évad befejezéséül. Minden hangversenyt műsorismertetéssel kísérnek, mert a tapasztalatok szerint a közönség szívesen hallgatja ezeket az előadásokat. A műsort Gál György Sándor, Kör bér Tivadar, Lukin László és Neméssze ghy Lajos tartják. A megbeszélés résztvevői tervbe vették az őszre — az országban elsőnek — az ifjú zenebarátok klubjának megalakítását. Vasúti csomóponti munkaértekezlet Az MSZMP kecskeméti vasutas üzemi pártvezetősége tegnap délelőtt kibővített csomóponti munkaértekezletét tartott. A tanácskozáson megjelent Borsodi János, a szegedi igazgatóság vezetője, több vidéki állomás, mint Kiskunfélegyháza. Nagykőrös, Kunszentmárton, Tiszaföldvár, Izsák és néhány vállalat — AKÖV, Konzervgyár, MEZŐKER — vezetője, illetve részlegvezetője. Szabics Istvánnak, az üzemi párt vezetőség titkárának beszámolója alapján vitatta meg az értekezlet, hogyan hangolják össze a párt- és szakszervezeti munkát, valamint a szakvonr.l tevékenységét — nemcsak a rendkívül magas III—IV. negyedévi szállítási feladatok végrehajtására, hanem az első negyedévi lemaradás pótlására is. Tájékoztató az egyetemre és főiskolára jelentkező fiataloknak Tegnap délelőtt Kecskeméten, a megyei tanács dísztermében megbeszélésre gyűlt össze megyénk különböző részeiből mintegy 80 középiskolát végzett fiatal, akik az agrártudományi egyetemen, illetve mezőgazdasági főiskolán szándékoznak tovább folytatni tanulmányaikat Az ankéton — amelyen részt vett Glied Károly, a megyei pártbizottság titkára, Kádast László, a megyei tanács vb művelődésügyi osztályának vezetője, Keresztes Nagy Imre, a megyei pártbizottság ágit.-prop. osztályának munkatársa — dr. Hortobágyi Tibor, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem rektorhelyettese tájékoztatta a fiatalokat a felvételi vizsgákkal kapcsolatos követelményekről. Kánikula OLYAN a város mintegy hatalmas katlan. Ontják a meleget az átforrósodott házfalak. Előttem egy hölgy emelgeti a lábát nehézkesen. A könnyű szandál tűsarka megbicsaklik, mélyen süllyed a puha aszfaltba. Az asszonyka összeszedve maradék erejét, meggyorsítja lépteit. Közel az oázis. Befordul egy ház kapuján. Az alsó lépcsőfokon lerúgja lábáról a cipőt és mezítláb lépked felfelé. VANNAK azonban olyanok is, akik nem menekülhetnek hűvös szobába a meleg elől. Munkájukban helyt kell állniuk akkor is, ha a hőmérő higanyszála a 30 fok fölé kúszik. Fiatal rendőr bandukol a Kurucz körúton. Az útszéli facsemeték tenyérnyi árnyéka alatt megáll, leveszi a tányérsapkáját és homlokát törölgeti. — Nem nehéz ilyenkor a derékszíj? — kérdezem. — Nem nehéz, csak meleg — válaszol mosolyogva Barna Károly. Délután kettőkor telik le a szolgálat, addig bizony meg kell törölni a homlokát néhányszor. ROBOG a 2-s autóbusz a Leninváros felé. Szinte gőzölögnek az egymáshoz préselt emberek a tüzes bádogkatulyábnn. Apró izzadságcseppek gyöngyöznek a kalauznő homlokán. Számolgatja, hány fordulója van még hátra. Sajnos sok. De, majd csak eljön a délután és akkor Szűcs Ferencné elfelejti a meleget, az ingerült, türelmetlen utasokat. Hintát vett a gyereknek, azt szerelik fel együtt. TŰZESŐT köpve csordul a vas a kemencéből. Perzselő leheletét percekig is nehéz elviselni. Szeghalmi Imre csapoló napi 4 órát dolgozik itt, a 45 fokos hőségben idestova 15 éve. — Ezt a munkát is el kell végezni — mondja. A vasból öntött kádat már várják egy új lakás boldog tulajdonosai. KÁNIKULÁBÓL a zord jeges télbe. Jégcsapok lógnak a tolóajtókon és a kölcsönkapott bunda alá is bebújik a hideg. Itt nyáron is prémes sapkában, pufajkában dolgoznak az emberek. Mínusz 35 fokot mutat a hőmérő, a hűtőház gyorsfagyasztó alagútjában. A ládákban levő meggyet, földiepret vastagon borítja a dér. Bagonya Pali bácsi 1937 óta dolgozik itt az örökös tél birodalmában. Olyan könnyen van öltözve, hogy nézni is fogvacogtató. Megszokta már a hideget és nem is emlékszik rá, hogy volt-e náthás valaha. Egy jégdarabkát kaptam a búcsúzásnál. Szorongatom, mint a sivatagi vándor az utolsó csepp vizet tartalmazó palackot. Talán kitart míg elérem a legközelebbi zuhany csapját. BÉKÉS DEZSŐ