Petőfi Népe, 1963. június (18. évfolyam, 126-151. szám)
1963-06-29 / 150. szám
1983. június 89, szombat 3. oldal „Csókolják őket fény és fellegek“ Péter és Pál Valamikor ezen a napon pendültek meg először hazánk gabonaföldjein a kaszák; évszázados hagyománya volt az aratás péterpáli kezdésének. Az alkalmat a nagy munka lényege: a kenyérszerzés reménye ünnepivé avatta — a feudális, majd feudálkapitalista körülmények azonban embertelenné minősítették” mindazt, ami — az előtte levőkhöz hasonlóan — e nap után történt. Csekélyke, a tavaszig sem tartó részesedésért, kora hajnaltól a késő esti órákig, szíjasra aszott férfikaroktól dőlt a rend a hatalmon levők földjein, hasonló erőfeszítéssel a kisparaszti parcellákon is; a robottól koravénült menyecskék, leányok, sőt, a pen-' delyből alig kinőtt gyerekek teregették a szalmakötelet, gereblyézték a tarlót. A kezdés ünnepi hangulata a visszájára fordult. Péter és Pál napja ma már csak olyan huszonnégy órája a nyári időszaknak, mint bármelyik, más nevet jelző nap. A korábban érő gabonafajták miatt elvesztette az aratáskezdéssel kapcsolatos jellegét, máskülönben a korszerű, gépi betakarítás eredményeként számos helyütt már tetemes menynyiségben kicsépelve szárad a gabonaszem; Mindezek ellenére, e még ma Is a legnehezebb munka hőseire gondolva, tiszteljük a hagyományt —, de másfajta Illendőségből emlékezünk meg Péterről és Pálról. A naptárbeli két „szent” helyett az igazi Pétereket, Pálokat ünnepeljük, akik János, József, László, István, s ki tudná megmondani, milyen nevű társaikkal együtt letakarítják földjeinkről a termést, miközben — a költő szép szavával élve — „csókolják őket fény és fellegek”. Péterrel, teljes nevén Fekete Péter kombájnossal, szerdán délután találkoztam a Kalocsai Gépállomás udvarán. A harminckilencedik életévét nemsokára — július 4-én — betöltő, s születése napját a kombájnon „ülő” erőteljes, kissé kopaszodó férfi SZK—4-es aratócséplőjével éppen indulni készült a foktői Béke Tsz-be. — Gyerekkorom óta ismerem az aratás munkáját — idézi az emlékezésbe hullt napokat. — Apámnak hét hold földje volt, s mert szüleimmel, testvéreimmel együtt 10 embernek kellett kenyeret szelni, bizony, már 15 éves koromban rákényszerültem, hogy elszegődjek az egyik aratóbandába. Százan is dolgoztunk az érseki uradalom gabonaföldjein. Én marokszedő voltam. Éjfél után 1 órakor keltem kötelet csavarni, aztán hajrá, késő estig. Kisasszonynapi búcsúkor, szeptember 8-án végeztünk az aratással, s a cséplés, a már kicsírázott asz tagból, három hétig tartott. Hétheti munkámért mindössze 2 mázsa gabona volt a keresményem. Szegényparaszti sors jutott a mi Péterünknek osztályrészül, de a felszabadulás után, mintha szárnya nőtt volna, úgy emelkedett fel, míg végül is politikailag és szakmailag kitűnően képzett tagjává vált munkásosztályunk a mezőgazdaságban tevékenykedő részlegének. Gyárban is dolgozott, s 9 éve a gépállomásra került. Traktoros iskolát, vontatóvezetői és hegesztői tanfolyamot végzett — mellesleg, de nem mellékesen: munkásőr is —, s a tavaszi szántás-vetés után immár a negyedik éve kombájnol nyaranta. Tavaly 550 holdról takarította be a termést, s az idén úgy indul ki a foktői közös - gazdaság földjeire, hogy a tavaszi tervében szereplő 274 helyett 505 normálholdnyi munkát végzett, pedig — e teljesítményébe nem számíthatóan — a gépállomáson három hónapig oktatója is volt a szövetkezeti traktorosoknak. — Nehéz-e az aratás? Az idén különösen nem lesz lakodalom. Több arató-cséplőt kapott gépállomásunk, viszont kevés a •kombájnos, ezért nem lesz váltótársam. Hajnali kettőkor kelek, két órán át ápolom a gépet, 190 helyen is kell zsírozni, s utána ... No, azért összehasonlíthatatlanul könnyebb, mint a múltban, ifjú koromban volt. Annyival is jobb mint tavaly, mert sokkal egyenletesebbre vannak elmunkálva a földek ... összesen 420 hold letakarítása a tervem, s naponta 20—25. ha minden jól megy, 30 holdon aratom-csépelem a gabonát... Jobb, ma mindenképpen könynyebb — s az erős emberek mosolyával ül a gépre, indul a „kenyércsata” színhelyére... Hanem a mi Pál barátunk, — azaz a negyvenkét esztendős Bisztyó Pál, a gépállomás — tavaszi tervét 182 százalékra teljesített — vontatósa, megjárta már e nagy munka mezejét. Éppen ezen a napon kezdte meg a dunapataji Űj Élet Tszben Rindkasser István kombájnos és váltótársa, Németh József az őszi árpa aratását-cséplését, s a vontatós tőlük fuvarozza a 10 kilométerre levő kombájnszérűre a szemet. — A tizenharmadik nyáron csinálom ezt, azóta vagyok vontatós, én, az egykori föld nélküli zsellér fia .. -. Nemsokára öt kombájn dolgozik majd a határban, s hat vontató száguld géptől a szérűig és vissza... Nehéz? Nem könnyű. Különösen a közutakon kell ügyelnünk nekünk, vontatósoknak. Tudja, liba, macska, disznó, no, meg a személyautók, teherkocsik a mi „ellenfeleink”. S mögöttünk a harmincöt mázsa teher. Egy félrepillantás, s máris itt a baj. Fontos, hogy a fék jó legyen. Én egy méteren belül megállók, pedig egyhetven a szabály. Szeretem a szállítás munkáját, már belegyakoroltam. Nem valami előkelő, de megszoktam ... De sietnem kell, mert a kombájn tartálya megtelik, s miattam ne kelljen percig sem állni a gabonaföldön, — s rátapos a gumikerekű G—35-ös gázpedáljára, elviharzik az országúton, ahol találkoztunk.- Dicsőség nektek Péterek és Pálok, s ki tudja, milyen nevű társaitok, nektek, a gabonaföldek fáradtságot sutba hajító munkásainak— sóhajtom kissé irigykedve utána. TARJÁN ISTVÁN Átvevő vagy felvásárló A címből bizonyára sejti az olvasó, hogy összehasonlítást kívánok tenni emberek között, akik felvásárlással foglalkoznak. Valóban így van. Emlékezzünk vissza a háború előtti évekre. Akkor is volt jó kereskedő és rossz kereskedő. Üzletüket egymástól sokszor csak néhány méter választotta el, de míg az egyik tönkrement, a másik meggazdagodott. Pedig semmi különösebbet nem csinált, olcsóbban sem árult, csak éppen tudott bánni a vevőkkel. Nos, így van ez a felvásárlóknál is. Hiszen nekik is kereskedőknek, méghozzá jó értelemben vett kereskedőknek kell lenniük, ha egyrészt teljesíteni akarják tervüket, másrészt a központi alapok számára több és jó minőségű baromfit, tojást, tejet és egyéb termény-termékféleségeket kívánnak felvásárolni. Amikor január elején a petőfiszállási tanács vb elnökével beszélgettem, megkérdeztem. nem tartja-e feszítettnek a község számára megállapított 3100 hektoliteres tejtervet. A múlt évben ugyanis csak 2800 hektoliter volt a felvásárlás. Az elnök azt válaszolta: teljesítjük a tervet, mert Rabi Illés lett a tejbegyűjtő. , Az eddigi eredménvek valóban azt igazolják, hogy ez a bizalom nem alaptalan. Rabi Illés usvanis nem átvevő, hanem felvásárló. A kettő között pedig lényeges a különbség. Sok felvásárló mechanikusan végzi munkáját, lemérj az árut, átveszi azt, s közben egy szót sem szól. Sokszor még azt sem látja, hogy kivel áll szemben. De ennél a típusnál rosszabb is van, aki ideges, ingerült és rossz hangulatát érezteti azokkal, akikből lényegében él. Rabi Illés a termelők közé jár a tanyavilágba, tudatja velük a kedvező feltételeket, árakat, értesíti őket, hogy mikor kaphatják meg a korpát stb. Pedig Petőfiszállás e tekintetben nem könnyű terület, hiszen igen szétszórt tanyavilágból áll. Hogy számokkal is illusztráljam a különbséget, például a múlt év májusában a községben átvettek. 131 hektoliter tehén- és 6 hektoliter juhtejet. Ez év májusában pedig 285 hektoliter tehén- és 40 hektoliter juhtej átvételével több, mint kétszeresére emelkedett az eredmény. Ebben kétségtelenül érdeme van a felvásárlónak, hiszen a tehénállomány a múlt év óta nem emelkedett a községben. Túlmenően azon. hogy a felvásárló sokat tartózkodik a tanyavilágban, a csarnokban is barátságos légkört tudott kilakítani, a termelők szívesen térnek be oda. A felvásárlók igen fontos poszton tevékenykednek és jövedelmük aránya is kedvező, természetesen az e’ért, eredményektől függően. Ezért nem mindegy, hogv kik végzik ezt a munkát. A felvásár'óknak otvan embereknek kell lenniük, akik jól össze tu diák hangolni az állam, a köz°Pátás és a termelők érdekeit. Pál fi József Eredménye van a törődésnek A háztáji Orgovátvyon . A közelmúltban megvizsgáltuk az orgoványi Sallai Tszben. hogy a szövetkezeti gazdák milyen mértékben foglalkoznak a háztáji árutermeléssel, s miként látják hasznát annak. Tapasztalatainkról számol be riportunk. I. A véletlen úgy hozta, hogy ott tartózkodásunk kezdeti időszakában Mikulesz József, a helybeli földművesszövetkezet ügyvezető elnöke éppen megbeszélést folytatott Lévai Péterrel, a termelőszövetkezet elnökével arról, hogy miként lehetne fokozni a háztáji árutermelést. Az fmsz vezetője elmondotta. hogy a tiszakécskei tsz-ek például 500 hold öntözött rétet és legelőt bocsátanak a háztáji állattartók részére. — A mi adottságaink, sajnos, nem olyanok — válaszolta Lévai Péter —, hogy ehhez hasonló támogatást nyújtsunk a háztáji gazdaságoknak. De lehetőségeink fokozatos javításával igyekszünk minél belterjesebbé tenni a gazdák állattartását. Így már az ősszel egy tíz holdas táblát bevetünk lucernával, amit a háztáji kocatartók között felparcellázunk. Három hold rét és legelő A közös gazdaság legfőképp a háztáji tehéntartást támogatja. Igaz, főképpen erre van lehetősége, minthogy, ha szétszórtan is, de összességében jelentős területű Réttel és legelővel rendelkezik. Minden gazda, aki saját tehenet tart, 250 forint térítés ellenében egy hold legelőt és feles kaszálásra két hold rétet kap a közösből. A szövetkezet 160 gazdája közül százan tartanak tehenet, ami a támogatás mértékét figyelembe véve eléggé kedvezőtlen arány. Annyival is inkább az. mível több tehéntartó gazda egybehangzó véleménye szerint az említett kedvezményes terület egy tehén egész évi takarmányszükségletét fedezi. Minthogy a gazdák négyötöd része tanyán él, az sem mellékes körülmény, hogy a legelőt és a rétet úgyszólván a házuk körüli kert szomszédságában kapják, tehát a tehén kihajtása nem jelent különösebb gondot. 4 legszebb kukorica Aszódi Mihály, a szövetkezet egyik sertésgondozója, alig két kilométerre lakik a községtől. Először is őt kerestük fel, mivel a tejbegyűjtőben tudomást szereztünk róla, hogy május hónapban több mint 400 liter tejet értékesített. — így is van — mondja. — Naponta 16—17 litert fejünk az egy tehéntől. Pedig nem kap más takarmányt, csak arrut legel. Télen is megadta a napi 12 litert, holott csupán réti szénával etettük. Megkérdeztük: mire használja fel a tej után járó korpát. — Azt az anyakocával etetjük fel — feleli. — Mert az is van. Meg jut belőle a 15 szerződéses hizlalásra kerülő kacsának is. Megmutatja a kert végében hűi ódó egy hold háztáji kukoricáját Már másodszor is megk arái la, s azt mondja, ha nem lesz aszály, megterem rajta — májusi morzsoltban számítva — 18 mázsa. Aszódi Mihálynak a felesége is a tsz állattenyésztésében dolgozik. Kettőjük egész évi jövedelme a közösből: 30 ezer forint. De azért a háztájiból a tízezer forint is jól jön évente. Amiből gépkocsit vehet Megyünk tovább a határban. A tsz baromfitelepének szomszédságában laknak Szabó Istvánéit. Mindketten — a férj és a feleség is — a tehenészetben dolgoznak. — Van egy tehenünk — mondja a férj, s a távolba mutat. — Ott van kint, a legelőn. De van egy üsző is, arra a TEGI-vel szerződtünk. A tehén nemrég ellett, s a kisborjúra is kötöttünk szerződést. Háztáji földjén gondosan ápolt kapások díszlenek. Szép termésre van kilátás. Lesz takarmány Szabóék háztáji gazdaságában, hiszen a közösből is kapnak, meg kedvezményes áron az állatforgalmi vállalattól is — a két koca után. Kordás Ferenc juhokra „specializálta magát”, ami érthető is, hiszen — juhász. Már 16 éve. — Huszonegy saját juhoni van — mondja. Együtt legel a közös nyájjal. Mint a tehéntart.ók, én is kapok utánuk legelőt, tizenöt juhra számítva egy holdat. A jövedelem? Nem rossz, hiszen a gyapjúhozam átlagosan 4,5 kiló. A tejet pedig együtt értékesítem a közösével, s az árát év végén kapom meg. A felesége tojásra szerződött. Eddig már 2500 darabot adott át a földművesszövetkezeti felvásárlónak. A baromfiak jól járnak a takarmánykedvezménynyel. A háztájiból származó egész éves jövedelmük a 13—14 ezer forintot is eléri. Hat kilométerre laknak a községtől. Kordás Ferencnek motorkerékpárja van, de mindinkább foglalkoztatja a gondolat, hogy gépkocsira „cseréli fel”. HATVANI DÁNIEL (Folytatjuk.) Hogy mit szenvedek én otthon is. Van pipám, dohányom, csak repedt a csutorám ... Ha maga azt tudná. — Meddig érdemes itt rostokolni? Már nemigen lesz utas ... Nem felel. Látom, összébb töDped, szeme leragadt. A pipa a falnak feszül. — Pont a csutorája. Így történhetett a baj. Óvatosan idébb igazítom a szárat. Erre felébred. Az előbbi kérdésre jól megálmodta a választ. — Nézze, ha senkivel nem gorombáskodik, még maradhat. Kit vár? Ha olyan ügye van, sipirc! — tudja? — Rendőrjárőr, katonajárőr; igazoltatják ám! Értettem. Meglépek. Jő éjszakát Mészáros bácsi. TÓTH ISTVÁN bot vet, olyat villan az öreg szeme a boldogságtól. — Egészséges, fehér füstpamacsok nyílnak a pipából. — Mennyit ér egy ilyen szép jószág? — Ez, — ötezret. De nem adom... A többit se. — Hány éves ez a pipa? — Százötven. — Ez igen. Örökölte? — Dehogy örököltem. Vettem. Tegnap nem ilyen világ volt ám rám ... Ha maga azt tudná, mit szenvedek... — Repedt a csutora. Nem szelei... Azaz hogy szelei, az a baj... Most is csak fúvóm, nem szívom. Mit szenvedek én, mit szenvedek! Fúvóm, fűvom, s az a jó keserű dohányíz semmibe vész ... — Akad munka? — Egy-egy kicsi. három szál — mégsem sikerül. Közelebb hajolok, mert már rám nézett a kisöreg, s olyan arccal vett tudomásul, mintha régóta társa lennék az esti gondokban. Látom, a világos borostyán csutora és a szár csatlakozása madzaggal van betekerve, alul meg papír pótolja a szár vastagságát a pinába. Megint egv szál gyufa — az ördögnek. A bácsi megcsavarja a csutorát, igazit a száron, még a fejét Is félrébb hajtja a következő kísérletnél. — Szép pipa — kezdem. — Van még vagy hat... Szár meg huszonöt, de szopóka csak kettő van ... Repedt. — Szaggatottan közli, egy-egy szippantás közt. .^Jvlég a sötét is lo-
