Petőfi Népe, 1963. június (18. évfolyam, 126-151. szám)
1963-06-23 / 145. szám
t. oldal 1963. június 23, vasárnap Bz SZKP Központi Bizottságának határozata a párt ideológiai munkájának soron következő feladatairól és a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának képviselőivel küszöbönálló találkozóról MOSZKVA (TASZSZ) AZ SZKP Központi Bizottságának pénteken véget ért plénuma egyhangú határozatot' hozott a párt ideológiai munkájának soron következő feladatairól, és a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának képviselőivel küszöbön álló találkozóról. A Pravda szombati számában megjelent az SZKP Központi Bizottsága pénteken véget ért plénumának határozata a párt ideológiai munkájának soron következő feladatairól. A határozat hangsúlyozza:-,,A párt ideológiai nevelő munkájának fő feladata a jelenlegi körülmények között: ideológiailag biztosítani az SZKP programjának megvalósítását, a kommunizmus anyagi-műszaki bázisának megteremtését, a kommunista társadalmi viszonyok kialakítását, az új ember nevelését; fokozni a politikai éberséget, széles arcvonalon harcolni az imperialista ideológia ellen, á múltnak az emberek tudatában élő csökevényei ellen” A határozat, amelyet: Leonyid Iljiesovnak, a Központi Bizottság titkárának beszámolója alapján egyhangúlag hozott meg a plénum, rámutat arra hogy 4,párt, az állami szervek, a szakszervezetek, a Komszomol és minden más társadalmi szervezet összpontosítsa erőfeszítéseit az ideológiai munka alábbi fő irányvonalainak megvalósítására. E fő irányvonalak, összhangban állnak a Szovjetunióban folyó kommunista építés és a nemzetközi küzdőtéren folyó osztályharc jelenlegi szakaszával. A határozat részletesen ismerteti az ideológiai munka fő irányvonalait és tennivalóit. A Pravda szombati száma közli a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának képviselőivel küszöbönálló találkozóról szóló határozat teljes szövegét, amely a következőképpen hangzik: a~—" Az SZKP Központi Bizottságának plénuma egyhangúlag és teljes mértékben helyesli az SZKP Központi Bizottsága elnökségének N. Sz. Hruscsov elvtársnak, az SZKP Központi Bizottsága első tit-1 kárának, a szovjet minisztertanács elnökének politikai tevékenységét a világot átfogó kommunista mozgalom erőinek további összefogására. Továbbá helyesli azokat a lépéseket és intézkedéseket, amelyeket az SZKP Központi Bizottságának elnöksége a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságával való kölcsönös kapcsolatok terén hozott. A plénum helyeslőén állapítja meg, hogy az SZKP Központi Bizottságának elnöksége, élén N. Sz. Hruscsov elvtárssal következetesen és tántoríthatatlanul végrehajtotta és ma is végrehajtja a kommunista és munkáspártok 1957. és 1960. évi moszkvai tanácskozásain egyhangúlag elfogadott határozatokat. a~~' Jóváhagyja az SZKP Központi Bizottságának ez év június 18-án a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága 1963. június 14-én kelt levelével kapcsolatos nyilatkozatát. HTT Megbízza az SZKP Köz- I ** i ponti Bizottságának elnökségét, hogy a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának képviselőivel küszöbönálló találkozón az alábbiakat tartsa szem előtt: Tántoríthatatlanul érvényesítse pártunknak a huszadik, a huszonegyedik és a huszonkettedik kongresszuson elfogadott vonalát, azt a vonalat, amelyet a kommunista pártok tanácskozásain leszögeztek, az e tanácskozásokról kiadott nyilatkozatok megszövegeztek, és az élet, a nemzetközi kommunista mozgalom gyakorlati fejlődése és a nemzetközi események menete teljes mértékben igazolt. Az SZKP Központi Bizottsága következetesen olyan irányvonalat követ most és a jövőben is, amelynek célja a testvéri kommunista és munkáspártok összefogása, a fennforgó nézeteltérések kiküszöbölése a marxist—leninista elmélet, valamint az 1957. és 1960. évi moszkvai tanácskozásokon elfogadott történelmi jelentőségű dokumentumok alapján. Az NDK kormánya határövezetet létesített AZ SZKP Központi Bizottsága továbbra is arra törekszik, hogy a marxizmus—leninizmus és a szocialista nemzetköziség elvei alapján erősödjék a testvéri barátság és kapcsolat a Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság nagy népei között, a Szovjetunió Kommunista Pártja és a Kínai Kommunista Párt, valamint a többi testvérpárt között a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom egysége, s közös ügyünkért, a kommunizmus győzelméért vívott harc érdekében. Az SZKP Központi Bizottsága alaptalannak és rágalmazónak minősíti és ezért határozotan elutasítja a Kínai Kommunista párt Központi Bizottságának támadásait pártunk és más kommunista pártok ellen, az SZKP huszadik, huszonegyedik és huszonkettedik kongresszusán hozott határozatok ellen, valamint az SZKP-nak a marxista—leninista elmélet, a szocializmus építése terén a Szovjetunióban szerzett gyakorlati tapasztalatok és a nemzetközi forradalmi mozgalom gyakorlati tapasztalatai alapján kidolgozott programja ellen. AZ EMLÍTETT kongresszusi határozatok, az SZKP új programja, amelyeket az egész szovjet nép, a nemzetközi kommunista mozgalom egyhangúlag helyeselt, óriási mozgósító erőt jelentenek országunkban a kommunizmus építése szempontjából. Az SZKP Központi Bizottsága abból indult ki, és a jövőben is abból fog kiindulni, hogy ne folytassanak nyílt vitát a kommunista mozgalomban, s kifejezi azt a reményét, hogy a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága a maga részéről nemcsak szavakban, hanem tettekben is betartja a nyílt polémia beszüntetésére vonatkozóan létrejött megállapodást. A TÁRGYALÁSOKON ki kell fejteni és meg kell védelmezni az SZKP-nak a világot átfogó kommunista és munkásmozgalom fő elvi kérdéseire vonatkozó álláspontját, továbbá meg kell világítani az SZKP- nak a Szovjetunióban folyó kommunista építés alapvető kérdéseivel kapcsolatos álláspontját. Ezeket az álláspontokat maga az élet igazolta s a testvéri kommunista pártok egyhangúlag jóváhagytak. Megalakult az új olasz kormány RÓMA. (AP, AFP) Giovanni Leone, az új olasz miniszterelnök, pénteken este felkereste Segni köztársasági elnököt és átnyújtotta neki kormányának névsorát. A kiadott hivatalos közlemény szerint Segni elfogadta a névsort, s egyben elfogadta Fanfani ügyintéző kormányának lemondását. Az új kormány minden tagja a kereszténydemokrata párthoz' tartozik. A fontosabb tárcák megoszlása a következő: külügyminiszter és miniszterelnökhelyettes — Attilio Piccioni, belügyminiszter — Mariano Rumor, igazságügyminiszter — Giacinto Bosco, hadügyminiszter — Giulio Andreotti, pénzügyminiszter — Mario Martinéin. Római politikai körökben olyan hírek terjedtek el, hogy ha a parlament nem ad bizalmat az új kormánynak, Leone kérni fogja a köztársasági elnököt, oszlassa fel a parlamentet és írjori ki új választásokat. Ez az eljárás felérne egy államcsínnyel, s az Unitá pénteki száma figyelmezteti is a kereszténydemokrata vezetőket, ne hívják ki a népi tömegek haragját: VI. Pál pápa beszéde VATIKÁNVÁROS. (Reuter) Rómában szombaton VI. Pál pápa latin nyelvű beszédet tartott, amelyet a rádió is sugárzott. Bevezetőben a reá váró nagy feladatokról beszélt. Ezzel öszszefüggésben méltatta elődjének,. XXIII. János pápának a munkásságát, s hangpztatta: az általa megjelölt úton kíván haladni. Közölte, hogy egyházfői ténykedése elsődleges feladatának tartja a zsinat folytatását, s hangoztatta, hogy minden • erejével munkálkodni kíván a keresztény egység megteremtésén. Elmondotta azt is, hogy feladatai közé tartozik a katolikus egyház kánon jog könyvének módosítása. Másik céljául nevezte meg a „társadalmi és nemzetközi igazságosság érvényesülésének előmozdítását” és ezzel összefüggésben felhívta az egyház figyelmét, hogy szerte a világon tanulmányozza, mi módon lehetne javítani afc emberiség életkörülményeit. Felhívta az emberiséget, mindent tegyen meg a népek békéjének megőrzéséért. ♦ Egy vatikáni szóvivő bejelentette, hogy VI. Pál hivatalos megkoronázására június 30-án kerül sor. Az angol kormányválság hátterében London: dr. Stephen Ward orvos, a volt hadseregügyi miniszter lemondásának hátterében álló botrány egyik főszereplője. Dr. Wardot már le is tartóztatták. Itt pedig Christine Keeler, a volt angol hadseregügyi miniszter, John Profumo lemondásának hátterében álló női főalak. MTI Külföldi Képszolgálat Nyugat-Berlm körül A Német Demokratikus Köztársaság kormánya június 22-én három fontos döntést hozott nyilvánosságra az NDK és Nyugat-Berlin között húzódó állami határának védelmére szolgáló intézkedésekről és azokról a rendelkezésekről, amelyek a Német Demokratikus Köztársaság nyugat-berlini határa mentén most létesített határterülettel kapcsolatosak. Az erről szóló hirdetmény szerint az NDK és Nyugat-Berlin között határvidéket létesítenek, amely a terepviszonyoknak megfelelően Berlinben a város területén 100 méter, a potsdami kerületben 500 méter szélességű. A Német Demokratikus Köztársaságnak azok a polgárai, akik e területen belül laknak, vagy dolgoznak, a népi rendőrség külön írásbeli engedélyével továbbra is bejárhatnak a határövezetbe. Az NDK más polgárai indokolt esetben utazási igazolvánnyal ugyancsak beléphetnek e területre. A határövezetben csak a határőrség parancsnoka által kijelölt utakon szabad közlekedni. E területen az üzemi étkezdék kivételével az éttermeket, tpvábbá mozikat* panziókat, üdülőket és szállodákat becsukják. A Nemzeti Front, a pártok és a demokratikus tömegszervezetek gyűléseket a népi rendőrség engedélyével továbbra is tarthatnak. Film-, fénykép- és televíziós felvételek csak a nemzetvédelmi minisztérium sajtóosztályának engedélyével készíthetők. A határövezeten át húzódó víziútak sportcélokra, horgászásra és fürdésre nem használhatók. Más államok polgárai (katonai és civil személyek) a határövezetbe nem léphetnek és nem utazhatnak be. A közvetlen határövezetet „határterület” feliratú táblákkal mindenütt megjelölik. A táblák kihelyezése már jórészt megtörtént. * A Német Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsának e nagy fontosságú intézkedései azt a célt szolgálják, hogy az NDK fővárosának lakossága, de a nyugat-berlini polgárok is, békében és biztonságban éljenek. E rendelkezések egyben biztosítják az NDK állami határának fokozottabb védelmét azokkal a provokációkkal és diverziókkal szemben, amelyeket 1961. augusztu 13-a, tehát a Berlinen át húzódó védelmi fal létesítése óta is nagy számban követtek el különböző terrorista és kémszervezetek. (MTI) Brigádnevelés Amikor megválasztották az Egyetértés Termelőszövetkezet építési és szállítási brigádvezetőjének, tudta, hogy temérdek feladata megoldásával egy időben felelősségteljes vezetői beosztásának a becsületét is meg kell teremtenie. Mégpedig mielőbb, mert anélkül nem sokra megy az irányítására bízott hetven szövetkezeti gazda többségével. Fél éve még egyéni gazdálkodók voltak, s inkább önös érdekeiket szolgálták, mint a közösét, nem gondolva arra, hogy ama atyafi módjára cselekszenek, aki nem eteti a tehenét, s hiába is szeretné, persze hogy fejni sem tudja. — Meglátjuk, László Anti is beül-e a nádasba — hallotta imitt-amott a füle mögött, nyerítő nevetéssel vagy tompára fojtott hahotával tálalva a szót. Elődje, az öreg Szuromi, akit a jó ég tudná megmondani miféle vezetőségi sógor-komaság helyezette erre a posztra, hogy aztán a közgyűlés éjjeli őrnek „degradálja”, bizony, az öreg, a többi között azzal a nádasban való ücsörgéssel játszotta el a brigádvezetői tekintélyt. A nádas mellé baromfitelepet építettek, s Szuromi tata a vízi növényzet sűrűjében megbújva — de mindenki által tudva — leste a négy fogatost, hogy mennyi téglát szállít oda. Igaz, nem is tudták becsapni a munkaegység megállapításához alapul szolgáló mennyiséggel, mert este, amikor háromszor annyit mondtak neki, az orruk alá dörgölte, hogy pontosan mennyi volt az a tégla, hiszen a nádasból megszámolta a fordulók számát, s azt beszorozta egy kocsirakomány tégláiéval. Csakhogy ... Csakhogy a brigád másuít dolgozó hatvanhat tagja irányítás és ellenőrzés nélkül, amolyan „ahogy esik úgy puffan” módján végezte addig dolgát. Mosolygott magában a negyven éves László Antal, hogy mindjárt az első napokban bebizonyíthatja: percig sem kuruttyol a nád között, mégsem csaphatják be. Tehénistálló építésébe fogtak a Galagonyás-dűlőben, s nem négy, hanem mind a nyolc fogatos fuvarozta a téglát az építkezés színhelyére. Egész nap hírét sem hallották, árnyékát sem látták a brigádvezetőnek, „ajvé, ilyen ember való nekünk, ezt még Szuronynál is jobban lóvá tehetjük”, s este még egyszer annyi téglát diktáltak be, mint amennyit elszállítottak. — Kérjék vissza, emberek, a tandíjat az elemi iskolából, vagy járjanak a dolgozók esti tanfolyamára, ha ilyen rosszul tudnak számolni — mondta a brigadéros. — A tégla ennyi és ennyi. — Hogy-hogy, hiszen ott sem volt — hozakodott elő az ellenérvvel az egyik fogatos. — Téved. Órája jártam arra motorbiciklin. — Ilyen rövid idő alatt nem számolhatta meg a téglákat! — ágáltak a „lószőrmotorosok”. — Nem is kellett. Leköböztem az összes mennyiséget. Három perc az egész. Egy köbméterben pedig tudják, mennyi tégla van? A többiben alább szállt a hangulat. Hiába, ez az Anti még pelyhedző legénykorában kita-