Petőfi Népe, 1963. június (18. évfolyam, 126-151. szám)
1963-06-19 / 141. szám
T963. június 19, szerda 5. oldal A lengyel zene ünnepe A nemzetközi zenei életnek is nagy eseménye a Chopin emlékének szentelt ünnepi hangversenysorozat Lengyelországban. Képünk a Nemzeti Filharmónia varsói hangversenyterméről, az ünnepi hangversenysorozat legnagyobb eseményeinek színhelyéről készült. Vizsgáznak a Kecskeméti Kertészeti Technikumban OTTHON, VAGY KASZÁRNYA ÖT MEGYÉBŐL összesen 540-en vizsgáznak ezekben a napokban a Kecskeméti Kertészeti Technikumban a levelező hallgatók. Tóth, József igazgató tájékoztatása szerint az idén jobbak a tanulmányi eredmények, mint az előző években, s különösen örvendetes, hogy erősen csökkent a lemorzsolódás. Az eddigi tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy sokan iratkoztak be X technikum levelező tagozatára olyanok is, akik nem a mezőgazdaságban dolgoznak, de úgy vélték, hogy ebben az iskolában könnyebb megszerezni az érettségit, mint másutt. Az ilyenek többsége azután hama-Cs. Horváth Tibor — Záród Ernői A CAPUAI FENEVAD 2. Előzmények: Az időszámításunk előtti 75. esztendőben egy római gálya halad Itália partjai felé. A hajcsárok vadul ütlegelik a gályarabokat, hogy gyorsabb evezésre ösztökéljék őket. Mnogo, a fekete óriás, váratlan dührohamában megöli az egyik felügyelőt. rosan meggyőződött az ellenkezőjéről és elvesztette a kedvét. Másoknak viszont a munkahely nem adta meg a kellő támogatást, sőt az előírt tanulmányi szabadságot sem. EBBEN az évben az iskola vezetősége igyekezett kiépíteni a kapcsolatokat a munkahelyekkel, emellett gondosabban válogatta ki a felvételi vizsgákon az első osztályba jelentkezőket. Ennek tulajdonítható elsősorban, hogy a tavalyi 47 százalék helyett az idén a tanulók 75— 80 százaléka jelentkezett vizsgára. Pontos adatokat a beszámolók befejezése után, június végén kaphatunk. Dr. Kovács Sándor vizsgabiztos, a Tervhivatal főelőadója elmondotta, hogy tapasztalatai szerint különösen az idősebb hallgatók készültek fel alaposan, s főként a gyakorlathoz közvetlenül kapcsolódó tárgyakban jók az eredményeik. A TECHNIKUM nappali tagozatán a négy osztály 130 tanulója már befejezte a tanévet, a 28 negyedikes most készül az érettségire. A felsőfokú technikum 51 másodévese pedig június végén államvizsgázik. Gyerehek játszanak Kecskemét egyik modern bérháza előtt, önfeledt játékukat szigorú kiáltás zavarja meg. „Jutka, ki engedte meg, hogy lemenj? Azonnal takarodj befelé!” — hangzik a zord atyai parancs az első emeleti erkélyről. A körből kiválik egy kis copfos és reszkető lábakkal inai a lépcsőház felé. — Juj, de nem ! szeretnék a helyében lenni — borzong össze a távozást együttérző szomorússággal figyelő kerek arcú kis barátnő, majd érdeklődésemet látva készségesen magyarázni kezd. — Tetszik tudni, irtózatosan szigorú a Jutka papája. Rémesen elverte, mert számtanból hármast kapott és büntetésül megtiltotta, hogy a 'nyári szünidő alatt lejöjjön ide játszani. A mamája persze engedné, de most a bácsi szabadságon van és Jutka még enni is alig mer a félelemtől. Sajnos, Jutka papájához hasonló szülők még szép számban akadnak. És akkor, amikor SZÍNHAZUNK bezárta kapuit. Nagy tábla hirdeti Kecskeméten: „Nyári szünet”. De ezzel még nem ért véget a Katona József Színház 1962—63-as évadja. Mint minden évben, most is a kecskeméti zárás után a színház egész társulata — díszletekkel, jelmezekkel — átköltözik Bajára. Az évad termését viszik magukkal, hogy sűrítve, 6 hét alatt nyújtsák a bajai közönségnek mindazt, amit egy év alatt alkottak. A bérleteket hirdető plakátok már egy hónapja hirdetik a bajai házfalakon: tizenkét darabot mutat be a Katona József Színház. Érdekes, változatos műsort: klasszikusokat, moderneneket, látványos nagyoperetteket és szórakoztató zenés vígjátékokat. Szinte mindnen műfaj képviselve van ebben a programban — bűnügyi vígjáték és tragédia, könnyed bohózat és gondolatébresztő színjáték. AZ ELSŐ előadás Az ember tragédiája volt vasárnap. Már elsőként azt az érzést válthatja ki a nézőkből, hogy a színház együttese tovább fejlődött, és ilyen nagy, nehéz feladat megoldására is képes, nagyon jó színvonalon. A prózai előadások a színház társulatáösszetévesztik a megfélemlítő szigorúságot az igazságos és kellő időben alkalmazott büntetés módjaival, súlyos és sok esetben még jóvátehetetlen hibát is követnek el. A gyerek érzékenyen reagál minden szóra, cselekedetre. Könnyen elveszíti hitét, bizalmát a felnőttek, s különösen szülei iránt, ha azt tapasztalja, hogy szeretet nélkül bánnak véle és a legkisebb vétségért verésben, vagy túlzottan szigorú fenyítésben részesül. A* ilyen gyerekek aztán — mint számtalan pedagógus oanaszkodott — idegesek az iskolában, zárkózottak vagy legrosszabb esetben — a fenyítéstől való félelmükben — nem riadnak vissza a hazugságtól, csalástól sem. Hány gyerek« panaszkodott, hogy S2ü)ei mindig elfoglaltak, nem érnek rá törődni vele, s ha kérdez valamit, idegesen elzavarják azzal az indokkal: — „borzasztó, hogy ez a gyerek egy percig nem képes meglennak fejlődéséről, összeforrott játékáról tanúskodnak, mert Dobozy Imre: Holnap folytatjuk, Achard: A- féleszű lány, Molnár Ferenc: Olympia, Brecht: Koldusopera, című darabjainak előadása mind egy-egy szép állomása a Katona József Színház munkájának. A zenés művek kedvelői pedig igazi nyári szórakozást, látványos szép előadásokat kapnak. Két múltbeli nagyoperett és egy új francia mű szerepel az operettek műsorán. A közkedvelt Bajadér és a Luxemburg grófja mellett a spanyolos hangvételű Andalúzia teszi színessé ezt a műsort. Gárdonyi: Ida regényének zenés változata és a fővárosi idei évad egyik legnagyobb zenés vígjátéksikere, a Susmus egészíti ki a Katona József Színház bajai programját. Az ÉVAD végén szokás mérleget készíteni, vajon az. elmúlt esztendő eredményes volt-e, tovább lépett-e, a színház1 A kecskeméti közönség arra szavazott, hogy igen, mert a színház legtöbb produkciójához igen nehéz volt jegyet kapni. Azt hisszük, hogy ezt a kecskeméti véleményt a bajai közönség is megerősíti. S. O. ni nélkülünk.” Miután feleletet nem kapott, természetesen sok mindent nem ért meg és réteszul csinál. Ilyenkor a türelmét vesztett apa veréssel igyekszik rendet teremteni. Arra egy percig sem gondol, hogy a fájdalmat elfelejti ugyan a gyerek, de a szülői szeretet, megértés és 'gazságosság hiányát — soha. Ilyen lehangoló élményeket őrizve érik felnőtté, akit semmilyen ér2elmi kötelék nem fűz immár a szülői házhoz. Így lesz csalódott, magányos, vagy tiszteletlen nemcsak szülei, hanem a jóindulatú, nálánál idősebb és tapasztaltabb emberek iránt is. Milyen könnyen elkerülhető mindez akkor, ha a szülők nem „mumusként”, az otthon nem rideg kaszárnyaként ijesztené a szeretetre, jó szóra szomjas gyerekeket. Ha az apa több időt szakítva nemcsak ruhával, játékokkal látná el családját, hanem iparkodna otthonában egészséges, derűs légkört kialakítani. Tekintélye akkor sem szenvedne csorbát, ha kiadós verés helyett megmagyarázná, hogy mi miért helyes, vagy helytelen. Egy számtanból kapott hármas még elviselhető, kellő segítséggel ki is lehet javítani, de egy ilyen „hosszú lejáratú” büntetéssel a történteken változtatni nem — esetleg rontani lehet. — Előfordulhat ugyanis, hogy a gyereknek teljesen elmegy a kedve a számtantól és a tanulástól, az iskola iránti vonzalma pedig „muszáj” terhet jelentő megpróbáltatássá változik. A nyár jó alkalom arra, hogy akinek szükséges — pótolja nevelési mulasztásait. A vidám játékok, közös nyaralások, kirándulások és séták számtalan lehetőséget nyújtanak arra, hogy az erre rászoruló szülők és gyerekek egymásra találjanak. Nem agyonkényeztetésről és a korlátlan szabadság megengedéséről van itt sző, hanem egy olyan kapcsolat kialakításáról, amely a gyerek jellemét előnyösen formálja és ráébreszti arra, hogy a szüleitől kapott szeretet őt viszonzásként jobb magaviseletre, munkára és tanulásra kötelezi. V. Zs. A Katona József Színház Baján ÉLŐBB MÉO. TŰZÖN SÜTÖTT A aKP, SZELLŐ sem LEBBENTETTE «I V/TORLA'KAT. ÉS MOST... A HAJCSÁROK A FELJÁRÓHOZ HÚZÓDNAK. LESIK, MIKOR KELL ELMENEKÜLNIÜK. NEHOŰ.Y nr vesszenek, a rabokkal ESYÜW. A , . HAJÓFENEKÉN. ' Mit FORRALSZ Mnoroí . BOLOND VAav: INNEN MÉR NEM SZÖKÖTT MER SENKI, • Hakyd! NINCS VESZTENI VALÓJA. MnORO CSAK ERRE VART. MAR NEM BÉKLYÓZZA LÁNC AZ EVEZŐS FADHCZ. PARDUC-fOreesÉroel felpattan HELYÉRŐL A VIHAR. AHOO.Y jött. gyorsan.tovajs vonul A MLYA BCSIKLIK IHUROI KIKÖTŐJÉBE. SBSuiíj Ifsf