Petőfi Népe, 1963. június (18. évfolyam, 126-151. szám)

1963-06-19 / 141. szám

Nagyobb arányú is lehetett volna a gvölelem Bajai Építők —Dombó/ári Vasutas 4:0 (2:0) Baja, 500 néző, vezette: Sí­rnék. B. Építők: Disztl — Bányai, Páncsics II., Rapity — Nagy, Poszlancsek — Kreisz, Czeglé­­di, Páncsics I., Mikus, Agatity. Edző: Fekete Kovács Győző. Már az első hazai támadás szöglettel végződött, majd két lövés kerülte el a vendégel? ka­puját. A 4. percben Czeglédit a büntetőn belül felvágták. A 11-est ugyanő értékesítette. 1:0! Egy dombóvári ellentáma­dás után hosszú labdával sza­badított fel az Építők-védelem, Czeglédi csípte el a labdát, el­húzott a középhátvéd mellett és a kifutó kapust is kicselezve a hálóba lőtt. 2:0! A következő percben két kitűnő helyzetet hagyott ki a bajai csapat. A 17. percben Kreisz és Egyed össze­csapott. Mindketten a földre estek és egymást rugdosták. A játékvezető a magukról megfeledkezett játékosokat kiállította. A 23. percben Disztl bombalö­vést védett. A félidő végéig az Építők támadott és négy szög­letet ért el, valamint három biztos gólhelyzetet hagyott ki. Fordulás után a dombóváriak kezdtek jobban és mintegy tíz percig fölénybe kerültek. A 11. percben eldőlt a mérkőzés sor­sa. Páncsics I. félfordulásból nagy erejű lövést küldött a jobb felső sarokba. 3:0! Eldurvult a játék, s ebben a vendégek vezettek. A 31. percben ritka eset adó­dott. Agatity a kifutó kapus mellett is elhúzott, és az üres kapura lőtt. Ekk*r a dombó­vári kapu mögül az egyik dom­bóvári vezető a kapuba szaladt és megpróbálta a labdának a hálóba jutását megakadályozni. Szerencsére a terve nem sike­rült, mert a labda az ellenkező sarokba gurult. (A dombóvári szurkoló úgy látszik, sajnálta a ruháját, mert vetődéssel még elérhette volna a kapuba tartó labdát.) 4:0! Az utolsó negyed­óra álmos, unalmas játékkal telt el. Az Építők győzelme egy kis szerencsével nagyobb arányú is lehetett volna. — Jók: Nagy (a mezőny legjobbja) és Czeglédi. Még mindig gólkép^ene'; a halw cs tárok Siófoki Bánvász - Kiskunhalasi MEDOSZ 1:0 (1:0) Kiskunhalas, 300 néző, vezet­te: Kleibert. H. MEDOSZ: Nagy — Tóth II.. Hődör. Mészáros — Hor­­nyák. Sverla — Csányi, Beesik. Vanviska. Tóth I., Jager. Edző: Virág István. A vendégek kaptak jobban lábra, és többször forgott ve­szélyben a halasi kapu. Szeren­csére a iátoknak ebben a részé­ben a MEDOSZ vádéi jól álltak a lábukon. A félidő közepe felé feljött a halasi csapat, de csatársora minden tervsze­rűség nélkül játszott, és nem tudtak egy komoly gól­helyzetet kidolgozni. A szórvá­nyosabb siófoki támadások ve­szélyesebbek voltak. A 32. perc­ben egy siófoki ellentámadás­nál a középcsatáruk kicselezte Hődört, és védhetetlen lövéssel a hálóba talált. 1:0! Halasi fö­lénnyel ért véget a félidő. Két ellentétes félidő Nagymányoki Bányász—Kalocsai Kinizsi 3:2 (1:2) Nagymányok, 800 néző, vezet­te: Kovács Gy. K. Kinizsi: Surman — Bolvá­­ri, Páncsity, Bálint — Tamási, Miskei — András, Sipos II., Bartal, Kovács II., Halász. Ed­ző: Hirmann Endre. Nagymányoki támadásokkal indult a mérkőzés, de már a harmadik percben Kovács U. előtt nyílott gólszerzési lehető­ség, amit az összekötő végül is fölé lőtt. Ellentámadás során súlyos védelmi hibából Becze megszerezte a hazaiaknak a ve­zetést. 1:0! Nagy erővel roha­mozott Kalocsa, ami András ré­vén a 16. percben góllá érett. 1:1! Utána mindkét kapu többször for­­l gott veszélyben. Surmannak két alkalommal is bravúrosan kellett védenie. A 34. percben Halász nehéz szög­ből kapura lőtt, amit az egyik hazai védő csak beljebb tudott segíteni 1:2! Az utolsó 10 perc mezőnyjátékkal telt el. A második félidőben a Kalo­csai Kinizsi érthetetlen módon visszaesett, s a jól rohamozó nagymányokiak ipar az első negyedórában megfordították az eredményt Hucker két góljával. Ha a kalocsaiak a második félidőt is olyan felfogásban ját­szották volna, mint az elsőt, ak­kor győztesként hagyhatták volna el a pályát. — A csapat­ból egyedül Surmant lehet ki­emelni. A II. félidő sem hozott .iobb iátékot. A 20., percben Mészáros és Tóth I. helyet cseréit, de ez sem használt a halasiak gólké­­oességének. Az utolsó tíz perc­ben nagyon rákapcsolt a halasi csapat. Fergeteges támadásokat ve­zetett a siófokiak kapuja ellen, de a jól tömörülő vendégvé­delmet nem tudták áttörni, így az egyen!’"és elmaradt. A 45. percben megszülethetett volna az egyenlítés. Az eiőrehúzódó Hődör megcélozta a siófoki ka­put. A labda az ötös tájékán tartott, amikor a iátékvezető közbefújt, és hiába ment a há­­'óba a labda, a gól nem volt érvényes. A kiskunhalasi csatársor to­vábbra is gyengélkedik, ősszel feltétlenül egy gólképes csatár­sort kialakítására kell az edző­nek a fősúlyt fektetnie, ha helyt akarnak állni az NB Ill-ban. — Jók: Mészáros (a mezőny leg­jobbja), és a fedezetpár. NB III. DÉLNYUGATI CSOPORT 1. P. Bőrgyár' 28 19 5 4 79:40 43 2. P. Bányász 28 15 10 3 54:27 40 3. Kaposvár 28 16 7 5 66:27 39 4. Szív. MÁV 28 16 7 5 43:27 39 5. Sz. Dózsa 27 13 4 10 61:47 30 6. N. Bányász 28 12 5 11 48:41 29 7. Baja 28 10 8 10 34:38 28 8. Mohács 28 11 5 12 35:45 27 9. Kalocsa 28 10 6 12 52:64 26 10. Nasymányok 28 11 2 15 42:61 24 11. Sz. Petőfi 28 9 5 14 30:48 23 12. Pécsszabolcs 27 6 .9 12 35:42 21 13. Kiskunhalas 28 7 7 14 32:48 21 14. N. Dózsa 28 6 8 14 39:52 20 15. Siófok 28 7 6 15 37:55 20 16. Dombóvár 28 7 2 19 26:51 16 Kecskeméti • TE — Szo’noki MTE előkészítő labdarúgó-mérkőzés lesz szerdán du. 5 órakor Kecs­keméten a belső városi sport­telepen. Ez alkalommal reményked­tünk. Az a néhány lelkes sport­barát, aki elkísérte erre a hosz­­szú útra is a Dózsát, legalább az egyik pont megszerzésében bízott. Morvái sérüléséig lett volna rá mód, hogy a csatársor kihasználja helyzeteit. A kitűnő fedezet sérülése megpecsételte a csapat sorsát. Morváit — rosszul lépett a gö­röngyös pályán — ölben kellett levinni. Pillanatokon belül be­dagadt a bokája, s erős fájás­ról panaszkodott. Hazafelé így kesergett: sze­rencsétlen vagyok a lábammal, mindig ilyen fontos mérkőzé­sen kell megsérülnöm. Azt hi­szem a két utolsó mérkőzésen már nem is ölthetem magamra a lilafehér mezt. Pedig úgy ér­zem nagy szükség lenne rám. a hajrában... Debreceni noteszlapok támadásoknál szurkolt kollegá­jának — Gór Istvánnak. Egy­­egy kitűnő védés után elisme­rően bólogatott: — Jól van Pista, ügyesen fogtad... Csak akkor kezdett ideges A Dózsa játékosok szomorú arccal vonultak az öltöző felé. Ekkor egy hang hallatszott a lelátóról: — Ne keseredjetek fiúk! Az első félidőben szépen játszottatok, nekünk végered­ményben jobban kell ez a két pont. Ennek a szurkolónak igaza volt abban, hogy szemre a mér­kőzés nagy részében tetszetőseb­ben játszott a Kecskeméti Dó­zsa, de a pontokra nekünk is nagy szükség lett volna! un lenni, amikor Gór .kifutott ka­pujából. Ebben ugyanis nem je­leskedett. — Kitűnően véd Pista a ka­puvonalon — magyarázta Czéh Gábor. — A kifutásoknál azon­ban gyakran bizonytalankodik. Jó lenne, ha ezeket is alaposan gyakorolná az edzéseken. CH A lelátóról szurkolta végig a mérkőzést Czéh Gábor, Zsol­dossal együtt, aki már hétköz­ben erős megfázásról panasz­kodott. Czéh különösen a DEAC Nagy taps fogadta a pályáról levonuló csapatokat. A hazai közönség éltette a győztes DEAC játékosokat, akik nagy küzde­lemben fektették két vállra a kecskeméti csapatot. Űtközben egyre több sző esett a vasárnapi Eger elleni talál­kozóról. A hazai pálya előnye kétségtelenül a Dózsának ked­vez — az egri csapat viszont a keleti csoport egyik megle­petése. Az utóbbi hetekben szinte bravúros körülmények között tornászta fel magát a 9. helyre. Vasárnap tehát nagy küzde­lemre lesz kilátás Kecskemé­ten. Fogadkoznak is a játéko­sok, hogy végre kiharcolják a győzelmet. Ehhez persze segítséget nyújt­hat a közönség is — ZeZfces biz­tatásával .,, Márkus János A Ka'ocsai Honvéd már bajnok! Megyei I. o labdarúgó-eredmények A vasárnapi forduló esemé­nye volt, hogy a Kalocsai Hon­véd a Kiskőrös elleni győzelmé­vel elnyerte a megyei bajnoki címet. Megállapíthatjuk, hogy teljesen megérdemelten, mert a legegyenletesebb teljesítményt ők nyújtották. A kiesés szem­pontjából már csak két csapat érdekelt: a Császártöltés és a Bajai Vasas (a másik kieső a visszalépett Tompa). Kettői ük vasárnapi bajai találkozója dön­ti el a kiesés sorsát. Kalocsai Honvéd—Kiskőrös 4:2 (1:2) ■Kalocsa, 600 néző, vezette: Lencsés. A bajnoki cím eldöntéséért vívott mérkőzésen a fordulás utáni erőteljesebb játékával megérdemelten győzött a Hon­véd, és megszerezte a bajnoki címet. Mindkét csapat igyeke­zett magához ragadni a kezde­ményezést és több gólhelyzet is adódott. A vezetést a Honvéd szerezte meg a 17. percben Ber­kes révén. A gól után a vendé­gek nagy erővel támadok és kezükben tartották az irányí­tást. Hosszú ostrom után a 36. percben Szentgvörgvi II. ki­egyenlített. A következő perc­ben Szentgvörgvi I. két lé'^sról fölé vágta a labdát, majd a 40. oercben kapufát lőtt. A kiskő­rösi rohamok a 42. percben eredményt hrztnk. Szentevörevi II. fordulásból jól eltalált lö­véssel megszerezte a vezetést. — Fordulás után a Kiskőrös visszaesett és az irányítást a Honvéd vette át. A 7. percben pedig Kamrás lövésével egyen­lített. A félidő további részében is a kalocsaiak támadtak töb­bet. Fodor két szép gól iával si­került megnyerni ök a mérkőzést és e*v-Hep a bajnokságot is. Jók: Kamrás, Farkas. Fodor. Szabó T„ illetve Marim II. (a mezőny leaiobhial. Markó I. és Szent­­gvörgyi II. Kiskunfélegyházi Vegyipari— Kiskunféie<rvházi Honvéd 2:0 (0:0) Kiskunfélegyháza, 800 néző, vezette: Vörös. — Az I. félidő kiegyensúlyozott iátékot hozott, bár a nagy szél a Vegyiparit tá­mogatta. Gólhelyzetek is adód­­taktak, de ezeket a jól működő Honvéd-védelem biztosan hárí­totta. — Szünet után meglepe­tésre a szél ellen játszó Vegy­ipari vette a kezébe a játék irányítását. A 3. percben sú­lyos védelmi hibából Istvánffv fejese jutott a Honvéd háló­jába. A gól fellelkesítette a Vegyiparit. Tovább támadott, és a 25. percben Kiss pontos át­adását Sahin I. a hálóba Jut­tatta. 2:0! A Honvéd mindjob­ban visszaesett, a Vegyipari még növelhette volna góljai számát, de két biztos helyzetben is ka­pufának lőtték a labdát. — Az egész Vegyipari mindvégig jól játszott. A Honvéd mélyen for­mája alatt és lélek nélkül küz­dött. Bajai Bácska Posztó— Soltvadkert 2:2 (2:0) ‘ Soltvadkert, 600 néző, vezet­te: Gyökér. — Élvezetes és jó iramú mérkőzést vívott a két csapat. Az I. félidőben kiegyen­súlyozott játék folyt a pályán. Mindkét csapat nyílt sisakkal játszott. Előbb a hazaiaknak adódott két helyzetük Zeke és Ivanics révén — eredmény nél­kül, majd a bajaiaknak —ered­ménnyel. A 20. percben Ikotity és a 31. percben Marity lövése kötött ki a vadkertiek hálójá­ban. — A II. félidőben teljesen a hazai csapat vette át az irá­nyítást és sikerült is a benn­maradást jelentő két gólt meg­szerezni a 16. percben Lehócz­­ky és a 29. percben Ivanics ré­vén. Az utolsó negyedórában is Soltvadkert támadott, de a győ­zelmet jelentő gólt már nem si­került megszerezniük. — Jók: Ádám. Ikotity, illetve Lehóczky és Hídvégi. Szabadszállási Honvéd— Bajai Vasas 5:2 (1:2) Szabadszállás, 200 néző. ■> :: zette: Mihala. — A játékot a vendégek kezdték jobban és már a I. percben egy távoli lö­vésből, amelyet a szél is segí­tett, vezetéshez jutottak. A Honvéd nagy erővel támadott, mégis a félidő közepén egy gyors ellentámadásból a ba­­jaiak jutottak újabb gólhoz. A Honvéd csak a 39. percben tu­dott szépíteni Fekete révén. — A II. félidőben végig a szabad­­szállási csapat irányított és Ri­­zsányi fejesével, valamint Szik­lai, Szeibert és Kékesi lövései­vel biztos győzelmet aratott a teljesen visszaesett bajaiak el­len- — Jók: Szeibert, Halász Bíró, illetve B. Szabó. Kiskunhalasi MÄV— Császártöltés 1:0 (0:0) Császártöltés. 500 néző, vezet­te: Tegzes. — Az I. félidő szin­te teljesen a hazaiak fölényé­vel telt el, úgyhogy a halasi csa­pat csak igen ritkán tudott el­jutni a császártöltésiek 16-osáig. Az alaposan megfiatalított csá­szártöltési csatársor sorra el­­ügyetlenkedte a jobbnál jobb helyzeteket. — Fordulás után is mintegy húsz percig a hazai csapat volt a többet támadó A 21. percben eldőlt a mérkőzés sorsa. Egy gyors halasi táma­dás végén Berta a hálóba lőtte a MÁV győztes gólját. A part­jelző ugvan lest intett, de a já­tékvezető felülbírálta. A továb­biakban a ha^amk támadtak va­lamivel többet, de egyenlíteniük nem sikerült. Pedig az egyenlítő gól a bennmaradásukat jelen­tette volna. — Jók: Dobra. Ber­ta, Tóth. illvetve Sallai, Jaku­­bács és Rausch. Kees’''vnéti Épületlakatos— Tiszakécske 2:1 (0:0) Kecskemét. 300 néző, vezette: Fekete. — Alacsony színvonlú mérkőzést hozott a két csapat találkozója. A hazai eevüttes ki­ábrándítóan rosszul játszott. A tiszakécskeiek végig védekezés­re rendezkedtek be. Az Épület­­lakatos csak erős küzdelem után tudta a maga javára fordítani az eredményt. — Góllövők: Konrz 2, illetve Rácz. — Jók: G erőházi, Kócsó I., Nyúl, illet­ve Sánta és Varga. Kecskeméti Dózsa IT.— Bácsalmás 7:0 (3:0) Bácsalmás. 400 néző. vezette: Szabadi. — A Bácsalmás szá­mára érdektelen mérkőzésen a hazaiak nem fejtettek ki külö­nösebb ellenállást. Mindkét fél­időben az NB II-s játékosokkal megerősített kecskeméti csapat irányította a játékot, és tetszés szerint rúgta a gólokat. — Gól­lövők: Tanács 4, Berta, Gyenes és Csordás. A Kalocsai Spartacus—Tomna mérkőzés a tompaiak visszalé­pése miatt elmaradt. A MEGYEI I. OSZTÁLYÚ labdarügp-bajnoksAg Állasa 1. Kai. Honvéd 27 21 4 2 73:23 46 2. F. Honvéd 25 17 4 4 50:21 38 3. Szsz. Honvéd 26 15 5 6 56:29 45 4. F. Vegyipari 26 13 7 6 52:38 33 5. B. Bácska 26 11 7 8 42:34 29 6. K. Ép. Lakatos 26 10 7 9 31:30 27 7. Kiskőrös 26 9 7 10 46:48 25 8. H. MÁV 26 10 4 12 39:42 24 9. Bácsalmás 26 10 4 12 36:52 24 10. Tiszakécske 26 10 3 13 26:45 23 11. Soltvadkert 26 7 7 12 40:48 21 12. Kai. Spartacus 26 9 3 14 40:52 21 13. Császártöltés 26 6 5 15 33:45 17 14. B. Vasas 26 5 6 15 29:63 16 15. Tompa 26 4 3 19 25:48 11 2. K. Dózsa II. 28 17 5 6 78:39 39 ■..... — I» i Hagy felvásárlás június Man! FELESLEGES bútorait, ruhaneműit és egyéb ingóságait KÉSZPÉNZÉRT is megvásároljuk. Bizományi Áruház. Kecs­kemét, Nagykőrösi utca 22. 7138

Next

/
Thumbnails
Contents