Petőfi Népe, 1963. június (18. évfolyam, 126-151. szám)

1963-06-19 / 141. szám

VíWtg protcforjat, *gye*ulj«*»k! / LAPJA XVIII. ÉVFOLYAM, 141. SZÄM Ara 60 fillér 1963. JÚNIUS 19, SZERDA A felvásárlásról, a nyári mezőgazdasági munkákra való felkészülésről tárgyalt a megyei tanács végrehajtó bizottsága Kedden ülést tartott a megyei tanács végrehajtó bizottsága Elsőnek az 1964. évi termelési és felvásárlási tervjavaslatokról szóló előterjesztést tárgyalta meg. A jelentés felett élénk vi­ta alakult ki. Sok szó esett ar­ról, hogy a termelési és a fel­­vásárlási tervek összeállításánál nagyon alaposan figyelembe kell venni a megye lehetőségeit; az egyes tájkörzeteket, azt, hogy más a homokvidék és más a feketeföldi területek ter­melési adottsága. A hozzászólók hangsúlyozták azt is, hogy e témánál szüksé­ges figyelembe venni a háztáji gazdaságok árutermelését. — A termelőszövetkezeti gazdák élet­­színvonalát, jövedelmét, első­sorban természetesen a közös gazdaság helyzete határozza meg, azonban, mint a statiszti­ka bizonyítja, ma még jelentős szerepet játszik az ország ellá­tásában a háztáji gazdaság. — Helytelen az az álláspont, mely ez utóbbit szükséges rossznak tekinti. Találkozunk olyan né­zetékkel, amelyek a háztáji gaz­Valentyina Ty ereskova rádió gyakorlat közben. A Vosztok-5 és a Vosztok-6 folytatja űrrepülését MOSZKVA. (TASZSZ) Harmadik napja tart Vale­­rij Bikovszkij és Valentyina Ty ereskova együttes űrrepülése. Június 13-án reggel 8 óráig (magyar idő szerint 6 óráig) a Vosztok—5 60, a Vosztok—6 29 fordulatot tett meg a Föld körül. A Vosztok—6 — Tyeres­­kovéval a fedélzetén — ez idő alatt 1 200 000 kilométeres utat tett meg a világűrben. Az űrhajósok éjjel hét órán át aludtak. Valentyina_ Tyereskova mun­kanapja moszkvai idő szerint reggel 5.50 perckor kezdődött. Valerij Bikovszkij hét óra kö­rül ébredt fel. Az űrhajósok jelentették a Földnek, hogy a repülés rendben folyik, jól mű­ködnek az űrhajók berendezései, az űrhajósok közérzete kitűnő. A telemelrikus ellenőrzés adatai azt bizonyítják, hogy a Vosztok—5 és Vosztok—6 min­den műszere jól működik. Az űrhajósok állapotáról az éjjel kapott adatokat feldolgozták. Ezek azt mutatják, hogy az űrhajósoknak nyugodt, mély ól­muk volt. Valerij Bikovszkij ér­verése alvás közben percenként 45—52, Valentyina Tyereskováé 52—60 volt. Az űrkabinokban automatiku­san biztosítják, hogy a hőmér­séklet, a légnyomás és a levegő összetétele meghatározott szin­ten legyen. A megfigyelő-állomások föl­di hálózata állandóan követi a repülés menetét. Az űrhajók műszereiről és az űrhajósok ál­lapotáról telemetrikus úton szerzett információn kívül a központ állandóan adatokat nyer az űrhajók pályájáról. A kedd délutáni TASZSZ-je'entés A Vosztok—5 űrhajó június 18-án, moszkvai idő szerint 15 óráig, 66-szor kerülte meg a Földet, több mint 2,6 millió kilométeres utat hagyva maga mögött. Keringési ideje 87.8 perc, a Föld felszínétől való. minimális távolsága 159 kilo­méter. maximális távolsága 193 kilométer. Valerij Bikovszkij 96 órája repül a világűrben, ezzel felül­múlta Andrijan Nyikolajev koz­mikus rekordját. Az elmúlt négy nap alatt Bi­kovszkij nagyarányú tudomá­nyos munkát végzett a Vosztox —5 fedélzetén, különleges kí­sérleteket, egyensúlyszervi és fiziológiai próbákat hajtott vég­re, megfigyelte a Föld felületét felhőtakaróját, a csillagokat és a Holdat. Fontos adatokat sikerült kap oi arra vonatkozólag, hogy mi­ként lehet közvetlen rádiókáp­­csolatot teremteni a rövid és ultrarövid hullámsávon. A Vosztok—5 műszereinek és berendezéseinek négy napon át zavartalan munkája bizo­nyítja e berendezések magas­fokú megbízhatóságát. A Valentyina Tyereskova ve­zette Vosztok—6 űrhajó har­madik napja kering pályáján. Keringésének időtartama 88,1 perc, a Föld felszínétől való minimális távolsága 174 kilomé­ter, maximális távolsága 218 kilométer. A szovjet flrhajóslány, aki e közlemény kiadásakor befejezte a 34. fordulatot a Föld körül és több mint 1,4 millió kilo­méteres utat tett meg, másfél­szer felülmúlta Cooper ameri­kai űrhajós teljesítményét. Valentyina Tyereskova, csak­úgy mint Valerij Bikovszkij, űrrepülése közben számos tu­dományos megfigyelést végez. A Vosztok—6 minden műszere és berendezése normálisan mű­ködik. Mindkét űrhajó fülkéjében kedvezőek a viszonyok az űr­hajósok munkájához és pihe­néséhez. Az űrhajósok közérzete ki­tűnő. A Központi Bizottság ülésén daságok korlátozását hangoztat­ják. Nem arról van szó, hogy indokolatlanul erősítsük e gaz­daságokat a közös rovására, ha­nem arról, hogy jobban kihasz­náljuk a háztáji árutermelésben rejlő lehetőségeket. Különösen az állattenyésztés szempontjá­ból fontosak ez utóbbiak. Addig, míg a közös gazda­ságokban nem alakul ki az igazi nagyüzemi állatte­nyésztés, addig jelentős a háztáji gazdaságok szerepe. Született olyan határozat is, hogy konkrétan ki kell dolgozni az állattenyésztés fejlesztésének lehetőségeit a megyében. Ezen belül elsősorban a sertéstenyész­tés fellendítését szükséges szor­galmazni. A vita során többen hangoz­tatták azt is, hogy jobban ki kell használni a megye öntözési lehetőségeit, többet kell törőd­ni egyes tájtermények, például a kalocsavidéki fűszerpaprika nagyüzemi termesztésének ki­alakításával. A második napirendi pont té­mája összefüggött az elsővel, ez ugyanis az idei felvásárlás hely­zetéről és a második félévi fel­adatokról szóló jelentés volt. Ez alkalommal is szó esett a ház­táji gazdaságok árutermelésé­nek fontosságáról. A végrehajtó bizottság felhívta a figyelmet arra, hogy számos intézkedést kell tenni, elsősorban a vágó­állat-felvásárlási terv teljesítése érdekében. A jelentés hiányos­ságaként állapította meg a vég­rehajtó bizottság, hogy a gyü­mölcs- és zöldségfelvásárlás helyzetét, az ezzel kapcsolatos kilátásokat nem taglalja eléggé. Ezután került sor a termelő­­szövetkezetek ez évi termelési tevékenységéről, valamint a nyári munkákra való felkészü-Megnyílt az SZXP Központi Bizottságának plénuma MOSZKVA. (TASZSZ) - Kedden reggel a Kremlben megnyílt az SZKP Központi Bi­zottságának plénuma. Az ülés napirendjén szereplő kérdés: a párt ideológiai munkájának so­ron következő feladatai. A be­számolót Leonyid Iljicsov, a Központi Bizottság titkára tartja. A Központi Bizottság üésén részt vesznek párt- és tanácsi vezetők, az irodalom, a művé­szet, a tudomány, a népoktatás, a sajtó, rádió, a TASZSZ, vala­mint a köztársaságok, a terüle­tek és határterületek alkotó ér­telmiségének képviselői. Az ülést Nyikita Hrusaeov, az SZKP Központi Bizottságának első titkára nyitotta meg. Az űrhajósok és az SZKP plénumának IMI M M M I | kölcsönös üdvözletei MOSZKVA. (TASZSZ) Az SZKP Központi Bizottsá­gának plénuma táviratban üd­vözölte Valentyina Tyereskovát és Valerij Bikovszkijt, a Szov­jetunió hatos és ötös számú űr­hajósát. A távirat szövege a következő: „Az SZKP Központi Bizott­ságának plénuma, a plenum minden résztvevője forrón és szívélyesen üdvözli önöket — hazánk rettenthetetlen és bá­tor gyermekeit. Kívánjuk önöknek, hajtsák végre sikeresen a történelmi ie-1 lentőségű páros űrrepülést.” Az űrhajósok választávirata a következőképpen hangzik: „Nagy örömmel tudtuk meg. hogy az SZKP központi bi­zottsági plénumának résztvevői milyen melegen üdvözöltek min­ket, űrhajósokat. Hálásan kö­szönjük a forró üdvözletét és Jókívánságokat. Biztosítjuk az SZKP Központi Bizottságát, és személyesen önt, drága Nyikita Szergejevics. mi mindent megteszünk, hogy tel­jesítsük a ránk bízott feladatot. Dicsőség a lenini vártnak!” I lésről szóló előterjesztés meg­vitatására. A jelentés szerint a közös gazdaságok ez évi első félévi termelési tevé­kenységét a múlt évekhez viszonyítva nagyobb szerve­zettség jellemezte. Az általános gazdasági megszi­lárdulás mellett állandósult a szervezeti élet, nőtt a munká­ban résztvevő tagok száma, je­lentősen emelkedett a szövetke­zeti gazdaságok gépparkja. Az első fél évben több mint 350 erőgépet vásároltak, több mint 10 millió forintot fordítottak munkagépek beszerzésére. A növényápolásban némi le­maradás mutatkozik. Nagyon fontos, hogy a kapálást minde­nütt elvégezzék a közös gazda­ságokban az aratás megindulá­sa előtt. A végrehajtó bizottság felhívta a figyelmet a növény­­védelem fontosságára, a szép­nek ígérkező szőlő- és gyümölcs­­termésünk megmentésére. A je­lentés _ szerint, a rendelkezésre álló gépparkot figyelembe véve, egy kombájnnak átlagosan 300, egy ara tógépnek 220 katasztrá­­lis holdról kell betakarítani a gabonát ahhoz, hogy a termelő­­szövetkezetek összes aratandó területéről 97 százalékban gép­pel takarítsák be a termést. Az aratással és csénléssel egy időben gondoskodni kell az aratás utáni talaimunka elvégzéséről. Különösen a nyári mélyszántás fontosságára hívta fel a figyel­met a végrehajtó bizottság. A rendelkezésre álló erő- és mun­kagépek fokozottabb kihaszná­lása érdekében a lehető legna­gyobb ^ mértékben alkalmazzák a kettős műszakot. Ezt követően a termelőszö­vetkezeteknek juttatandó ter­ven felüli gépi beruházási keret elosztásában határozott, majd a megyei^ tanács és a végrehajtó bizottság második félévi mun­katervének megvitatására ke­rült sor. Végezetül bejelentése­ket tárgyalt a végrehajtó bizott­ság. Bikovszkijt felvették az SZKP-ba Valerij Bikovszkijt, az ötö­dik szovjet űrhajóst az SZKP Központi Bizottsága felvette a párt tagjai közé. Az eseményről Nyikita Hrus­csov, az SZKP Központi Bizott­ságának első titkára a követ­kező szövegű rádióüzenetben értesítette Bikovszkijt: „Egyik rádióüzenetében Ön azt kérte, vegyék fel a lenini párt tagjai­nak sorába. Az SZKP Központi Bizottsá­ga megvizsgálta a kérést és elhatározta, hogy felveszi Önt az SZKP tagjai közé.” Valerij Bikovszkij felvételé­ről értesülve rádión üzent az SZKP Központi Bizottságának. Az üzenet szövege a következő: „Szívem mélyéből köszönöm szeretett pártunknak a kitün­tető bizalmat, azt, hogy felvett engem tagjainak sorába. Igyek­szem méltó lenni bizalmukra. A haza és a párt feladatait maradéktalanul teljesíteni lo­gom.”

Next

/
Thumbnails
Contents