Petőfi Népe, 1963. május (18. évfolyam, 100-125. szám)

1963-05-10 / 107. szám

C. oldal 1963. május 10, péntek Az ellenforradalmár vallomása Tüntetések Spanyolországban Kormányalakítási variációk Á XASZSZ tudósítójá­nak jelentése szerint a kubai államvédelmi ha­tóságok tovább folytat­ják az illegalitásban levő ellenforradalmár ele­mek felszámolását az ország területén. Az ál­lamvédelmi szervek nemrég letartóztatták E. V. Linfriot, aki a „Triplea” csoport úgynevezett nemzeti összekötője volt. Ő válaszolt szerda este a havannai televízió stúdiójában a kubai újság­írók kérdéseire. Leleplezte a Kuba elleni felfor­gató tevékenység formáit és módszereit, elmon­dotta, hogy annak az ellenforradalmi szervezet­nek, amelyhez ő is tartozott, részlegei voltak az Egyesült Államok különböző városaiban, vala­mint Venezuelában, a Dominikai Köztársaság­ban és Puerto Ricoban. Linfrio kijelentette, hogy a belső ellenforradalom csupán a kisegítő sze­repét tölti be a forradalmi Kuba elleni külföld­ről, főképpen az Egyesült Államok területéről irányított általános felforgató munkában. A ki­segítő szerep abban foglalható össze, hogy állan­dóan feszült helyzetet kell teremteni az ország­ban, terrorcselekmények és szabotázsok révén. A cél: rákényszeríteni a forradalmi kormányt, tegyen megtorló intézkedéseket. Ezt aztán kül­földön úgy állítják be, hogy a kubai nép elége­detlen kormányával és ezzel igazolják a Kuba ellen irányuló agresszív cselekményeket. Fur­csán hangzik, de az ellenforradalmárok eme vezetője beismerte, hogy a kubai nép egysége­sen támogatja a forradalmi kormányt, s ezért minden ellenforradalmi felkelés már eleve pusz­tulásra van ítélve. Végül felhívta mindazokat, akik illegalitásban vannak, hogy szüntessék be forradalomellenes tevékenységüket. ■ A PÁRIZSBA érkezett hírek szerint Julian Grimau meggyilkolását követő napokban Spa­nyolországban több tüntetés zajlott le. Barce­lona központjában, a Ramblaban diákok, mun­kások, tanárok tüntettek a haditörvényszék, a polgárháborús szellem ellen és demokratikus szabadságjogokat követeltek. A rendőrség letar­tóztatta Manuel Sacristan és Ramon Barrabou egyetemi tanárokat, továbbá négy munkást és tíz diákot. RÓMÁBAN tovább folynak a kormányalakí­tást megelőző tárgyalások, az eddigi balközép kormány pártjai: a kereszténydemokraták, a szociáldemokraták és a köztársaságiak, illetve a kormányt eddig kívülről támogató szocialisták között. A kereszténydemokraták közvetlenül a választások után „egyszínű” kereszténydemokrata átmeneti kormányt javasoltak. Saragat és Nenni ideiglenes megoldásként is az eddigi három párti és szocialista támogatással működő, tehát változatlanul „balközép kormány” megalakítása mellett törtek lándzsát. Az új miniszterelnök személye körül is viták vannak. A kereszténydemokrata jobboldal hal­lani sem akar Fanfaniról, akit a párt választási kudarcának bűnbakjaként szerepeltetnek. Egyik jelöltként Moro kereszténydemokrata főtitkár pártfogoltját, a párton belül középirányzatot kép­viselő Zaccagninit, a kereszténydemokrata par­lamenti . csoport elnökét emlegetik. Az új par­lament május 16-án ül össze. Egyébként nagy várakozás előzi meg a szocialista párt kongresz- szusát, amelynek — bár a párt belső ellentétei miatt még nem tűzték ki határidejét — hama­rosan döntenie kell: továbbra is engedményeket tesz-e a kereszténydemokratáknak, s enged-e a munkásegység megbontására irányuló manőve­reknek, vagy pedig az április 28-i választások igazi győztesével, a kommunista párttal együtt harcol a tényleges és további balrafordulásért. EGY NAP A KÜLPOLITIKÁBAN HÍREK sorokban LONDON. Az Alsóházban Maudbng pénzügyminiszter egy kérdésre válaszolva kijelentette, hogy a fontsterling vásárlóere­je, ha 1945-ben 20 shillinggel számítják — 1951-ig 5 shilling 4 pennyvel, 1962-ig pedig továb­bi 3 shilling 10 pennyvel csök­kent. Whitólaw munkaügyi állam­titkár arról számolt be, hogy 1962-ben 2449 sztrájk volt Ang­liában. Emiatt 5 millió 750 ezer munkanap esett ki a termelés­ből. e PÁRIZS. E>e Gaulle május 16-án hivatalos látogatásra Görögországba utazik. Attól a pillanattól kezdve, hogy görög földre lép, hétezer rend­őr vigyáz testi épségére. Az utcá­kon, ahol végighajtat, minden házat pincétől a padlásig átkutatnak, az ablakokban polgári ruhás rendőrö­ket helyeznek el. * VARSÓ. Lengyel politikai kö­rökben nagy megelégedéssel ve­szik tudomásul, hogy az atom­fegyvermentes övezetek eszmé­je—, amelyet először a Rapacz- ki-terv fogalmazott meg — foly­tatja hódító körútját szerte a világon. Az atomfegyvermen­tes övezetek terve azonban nem helyettesítheti az általános, tel­jes és ellenőrzött leszerelésről szóló megoldást, hanem csupán részleges megoldást jelentene a nukleáris háború veszélyének elhárítására. • NEW YORK. A Biztonsági Tanács szerda este összeült, hogy megvitassa Haifának Do­minika ellen benyújtott pana­szát. A vitában Chalmers, Haiti külügyminisztere kijelentette, hogy a Dominikai Köztársaság a nyugata féltekén azoknak az erőknek az eszközévé vált, ame­lyek Haiti néger köztársaság felszámolására törekednek. Velazquez dominikai küldött válaszában visszautasította Chal­mers kijelentéseit, s a haiti kor­mányt agresszió elkövetésével vádolta, mert katonái megtá­madták Dominika Port-Au- Prince-i nagykövetségét. * PRÁGA. A csehszlovák nép május 9-én ünnepelte a felsza­badulás 18. évfordulóját. Ebből az alkalomból tartották meg a fegyveres erők hagyományos díszszemléjét. A díszszemlére friOBCakozott egységeket D. Lomsky hadseregtábornok, hon­védelmi miniszter köszöntötte, majd rövid üdvözlőbeszédet mondott. A katonai egységek el­vonulása után összegyűlt mint­egy százezres tömeghez A. No­votny köztársasági elnök rögtön­zött beszédet intézett. * MOSZKVA. Az 58 esztendős Szergej Tyihomirov mérnököt miniszteri rangban kinevezték a szovjet népgazdasági főtanács elnökhelyettesévé. Ezt megelő­zően az állami gazdasági tanács elnökhelyetteseként és a szö­vetségi mezőgazdasági bizottság tagjaként tevékenykedett. Az autó oldalt, azzal a házr zal szemközt parkolt, ahol John F. Kennedy, az Egyesült Álla­mok újonnan megválasztott elnöke pihente ki korteshadjá­rata fáradalmait. 1960. decem­berének vége volt, Kennedy tehát még nem lépett hivatal­ba, ezért időzhetett a floridai Palm Beachben. Dinamit as autóban A titokzatos autóban egyet­len személy tartózkodott, Ri­chard P. Pavlick, aki pontosan tudta, hogy Kennedy reggel nyolc órakor hagyja el a há­zat. Az volt a terve, hogy ami­kor az elnöki kocsi feltűnik, nyomába szegődik, majd neki­rohan, s ekkor a nála levő di­namit segítségével felrobbantja mind a két autót. A merénylet csak azért nem sikerült, mert változatlanul Jacqueline Ken­nedy, az elnök felesége és Ca­roline nevű kislányuk is be­szállt a kocsiba. Pavlick őket viszont nem akarta meggyil­kolni. Ügy döntött, másik al­kalmat keres. De erre már nem volt módja, mert a White House Detail emberei letartóz­tatták. Az elnök személyes védelmé­vel foglalkozó testület eredeti­leg a bankjegyhamisítókat ül­dözte. Csak akkor kapták ezt a különleges megbízatást, ami­kor L9fti»bes már a harmadik Színes képeket sugárzott a Telsfar—2 NEW YORK. (MTI) A nemrég felbocsátott Tel- star—2 műhold kielégítően mű­ködik és a szakemberek szerdán este újabb kísérletet végeztek véle. Az adás tízperces színes kép­sorozattal kezdődött. Most sike­rült első ízben megvalósítani, hogy színes televíziós képet hanggal együtt műhold segítsé­gével sugározzanak. A nagy- britanniai Goonhilly Downsban és a franciaországi Pleumeur Obodoüban kiváló képet és han­got kaptak. amerikai elnököt meggyilkol­ták. 1865-ben Lincolt tették el láb alól, 1881-ben Garfieldet, s 1901-ben McKinleyt. Az elmúlt húsz esztendőben azonban csak egyetlen olyan merénylet történt, ahol vér folyt. 1950. november elsején két Puerto Rico-i hazafi akart végezni Truman elnökkel, aki­nek nevét egyebek közt a Hi- roshimára ledobott atombomba is fémjelzi. Puerto Rico akkor még hivatalosan az Egyesült Államok gyarmata volt, s a pisztolyos merénylők a sziget népének szabadságát akarták kiharcolni. Akciójuk azonban nem sikerült... A dolgosóssoba golyóátló ablaka Mindenesetre ez alkalom volt arra, hogy megszigorítsák a rendszabályokat és emeljék a biztonsági szolgálat tagjainak létszámát. Azóta négyszeres vé­delmi lánc veszi körül a Fe­hér Ház szentélyét: a minden­kori elnök lakó- és dolgozószo­báit. Ha 'Mr. President csak átlép egy másik helyiségbe, már csengők riasztják az őrö­ket. Ugyanakkor egy vastag, 15 centiméteres, golyóálló üve­get helyeztek el a dolgozószoba ablakára is. De a White House Detail tag­jai számára talán nem is az je­Wliile House Detail Malinovezkij napi parancsa a győzelem napja alkalmából Malinovsz&áj marsall, a Szov­jetunió honvédelmi minisztere a fasiszta Németország fölött ara­tott győzelem 18. évfordulója, a győzelem napja alkalmából üd­vözölte a szovjetharcosokat, a Nagy Honvédő Háború vala­mennyi résztvevőjét. Malinovszkij marsall napipa­rancsában hangsúlyozza, hogy az Egyesült Államok imperialis­tái semmit sem tanultak a né­met fasiszta hódítókra mért megsemmisítő csapásból. Min­denáron győztes hadjáratot sze­retnének vezetni a szocializmus eilen, ezért a dühödt fegyver­kezési verseny útjára, a nyugat­német militarizmus újjáéleszté­sének, a termonukleáris világ­háború előkészítésének útjára léptek. Ilyen körülmények között — állapítja meg a Szovjetunió honvédelmi minisztere — a kommunista párt és a szovjet kormány minden intézkedés* megtett ahhoz, hogy a Szovjet­unió fegyveres erői a szocialis­ta országok hadseregeivel szo­ros harci együttműködésben bár­milyen agresszorra megsemmisít tő csapást mérhessenek. A Francia Kommunista Párt Központi Bizottságának plénuma A Francia Kommunista Párt Központi Bizottsága plénumá­nak szerda délelőtti ülésén fel­szólalt Waldeck Rochet, a Fran­cia Kommunista Párt főtitkár- helyettese. Beszámolt a Francia Kommunista Párt képviselői és a Szovjetunió Kommunista Pártja képviselői közötti talál­kozóról, majd rátért a nemzet­közi kommunista mozgalom egységének kérdéseire. A délutáni ülésen Rymond Guyot, a Francia Kommunista Párt Politikai Bizottságának Megállapodás EAK és Szíria között Szerdán visszaérkezett Da­maszkuszba az a szíriai küldött­ség, amely az EAK vezetőivel tárgyalásokat folytatott Kairó­ban. Ali Szabri a megbeszélést követően kijelentette, hogy meg­állapodás jött létre, amelynek értelmében az EAK és Szárai vezetői továbbra is kapcsolat­ban maradnak a múlt hónapi kairói nyilatkozat értelmében Egyiptom, Szíria és Irak között létrehozandó egység megvalósí­tása érdekében. A szíriai fővárosban negyven diákot tartóztattak le az arab egység melletti szerdai tünteté­sek miatt. Két Nasszer-barát la­pot betiltottak és kiadóikat le­tartóztatták. Damaszkuszban ma már csak az A1 Baath, a Baath párt lapja jelenik meg. tagja beszámolt arról, hogy « párt milyen tevékenységet fejt ki a békéért és a leszerelésért folyó harcban. Megkezdődött a Penykovszkij-Wynne kémper zárt tárgyalása Csütörtök reggel megkezdő-* dött a Penykovszkij—Wynne pe» első zárt tárgyalása. Hír szerint a bíróság meghallgatja a kato­nai és államtitkokra vonatkozó szakértői véleményeket, majd kihallgatja a két vádlottat a vád államtitkokat képező pont­jairól. A zárt tárgyalás valószínűleg csütörtökön véget ér, pénteken a bíróság ismét nyílt tárgyalást tart. Willy Brandt ellenzi a tárgyalásokat Willy Brandt nyugat-beríWl polgármester — aki hivatala« látogatáson Svájcban tartózko­dik — szerdán Baselben beszé­det mondott. Rövid megnyilat­kozásában ismét mereven élzár­kózott az elől, hogy a nyugat- berlini szenátus tárgyaljon « Német Demokratikus Köztársa­ság kormányával Síkra szállt a nyugat-berlini megszállási stá­tus fenntartása mellett. lenti a legnagyobb gondot, ha az elnök rezidenciájában ta­lálható. Sokkal „körültekintőbb” munkára van szükség, amikor házon kívül tartózkodik. Urbá­nus Baughman, a titkos rend­őrség vezetője hosszan tűnő­dött például, hogyan „védje” meg Trumant, aki minden haj­nalban hosszabb sétára indult a washingtoni utcákon. Végül is azt találta ki: az orvlövészek számára remek célpontot nyúj­tó elnököt diszkrét távolságból egy gépkocsi kísérte, amelynek belsejében állig felfegyverzett detektívek ültek. Eisenhower is sok gondot oko­zott a White House Detail tag­jainak. Köztudomású, hogy Kennedy elődje rendkívüli mó­don szeretett golfozni. E játék­hoz pedig nyílt és széles tér­ségre van szükség. Baughman ezért két emberét golfnadrág­ba öltöztette, s ezek úgy csat­lakoztak a társasághoz, mint­ha maguk is játszanának. Ta- sakjaikban azonban golfütő he­lyett sorozatlövő fegyverek la­pultak és sohasem a labda út­ját figyelték, hanem a közel­ben járkáló „gyanús” alako­kat. Éber tekintetüknek bizony nem egy kíváncsiskodó esett áldozatul. Külön szabályzat rögzíti azt is, százfajta pontos előírással, ml a teendő abban az esetben, ha az Egyesült Államok elnöke repülőgépre száll. Elsősorban mindig ugyanaz a kezelő és ki­szolgáló személyzet tartózkodik a gépen. Lakásuk állandó és ben áll a Fehér Házzal és még azt is jelenteniük kell, ha mo­ziba mennek. A repülőgép üzemanyagát mindenkor és mindenütt kémiailag átvizsgál­ják. Egyszer történt csak meg 1961-ben, Bécsben, hogy nem megfelelőnek bizonyult. A fe­délzeten tárolt élelmet napont« vásárolják, mindig más üzlet­ben s anélkül, hogy a tulajdo­nosnak sejtelme lenne arról, ki fogyasztja el a becsomagolt la­zacot vagy kaviárt. A külügyminisster bőröndje Abban az esetben, ha az el­nök^ tengerentúli útra indulj az óceánon a hadiflotta egysé­gei cirkálnak, s ugyanakkor a tengeri mentőszolgálat repülő­gépei is állandó készültségben keringenek az elnök gépének közelében. A legtöbb gondot azonban mégis a csomagokra fordítják. Még a külügyminisz­ter csomagjait is átvizsgálják. Csak azok az irattáskák men­tesülnek ez alól, melyeket a gépre szálló illusztris szemé­lyek a kezükben tartanak. A White House Detail fel­adatai közé tartozik a szép számmal érkező fenyegető le­velek felbontása is. Havonta mintegy 1500 levélről van szó, ami egy évben már majdnem húszezerre rúg. Elsősorban azt vizsgálják meg, nem tartalmaz­nak-e mérgezőanyagot, más­részt pedig feladóik nyomára igyekeznek bukkanni. P. Gy.

Next

/
Thumbnails
Contents