Petőfi Népe, 1963. március (18. évfolyam, 50-76. szám)
1963-03-14 / 61. szám
1963. március 14, csütörtök 5. oldal „CIVILBEN" - KATONA... Először szavalni hallottam. Póztalanul, kicsit félszegen állt a függöny előtt, amikor azonban megszólalt* indulatoktól vibrált körülötte a levegő. Belülről [jött ez a lázas, nyugtalan lobogás, melyet a hangnak elég volt csupán mértéktartó egyszerűséggel aláfestenie. A fiatal versmondó — katona. Bődi István, tavaly májusban vonult be és itt, Kecskeméten teljesít szolgálatot. Mikor másodszor találkoztunk, nyoma sem volt benne a szavalás közben tapasztalt rob- banékonyságnak. A pillanat, amikor kitárulkozott — már elmúlt. Most új szereplésekre, új élményekre készül a kötelező laktanyai kultúrfoglalkozásokon. — Magam sem hittem volna *— mondja őszintén —, hogy a honvédségnél ennyi alkalmam nyílik szavalásra, szereplésekre. A Színművészeti Főiskola színész tagozatára jártam, sajnos, közbejött akadályok miatt abba kellett hagynom a tanulmányaimat. Behívtak. Nem örültem neki. Azóta sokat gondolkoztam — számomra talán jobb is, hogy így történt. A katonaság hasznos iskolának bizonyult. Mióta elkerült hazulról,-más, szigorúbb szemmel nézi önmagát és érettebben az életet. A laktanyában hamar „felfedezték” képességeit, ami nagy örömmel töltötte el. — Nem tudok olyan kéréssel fordulni parancsnokomhoz, amelyet ne teljesítene. Kultúrcso- portot, irodalmi színpadot alakítottunk és sokszor fellépünk a környék tsz-eiben, üzemeiben. Külön KISZ-klubunk, színház- termünk van, a kecskeméti színház igazgatója pedig megígérte, hogy az előadásokon szerepelhetek. Itt megint csak a parancsnokom megértő gondoskodását kell említenem. Engedélyezte és támogatja színházi működésemet. Míg beszél, az egykori katonai élet rideg szigorára gondolok. Barátságtalan kaszárnyák mélyére, ahol lélektelen, gondolat nélküli bábokká váltak a fiatalok. Itt embert faragnak belőlük, még hozzá nem is akármilyet. Esténként tv-t néznek, hetenként négyszer filmeket. Politikai foglalkozásokon vesznek részt, ismeretterjesztő előadásokat hallhatnak és 8000 kötetes könyvtár áll rendelkezésükre. Bizakodva, nyugodtan néz a jövő elé. Esténként a Nagyvilágot forgatja, regényt, verseket olvas és szerepekről gondolkozik. A nagy klasszikusok vonzzák — Hamlet, III. Richárd, — megannyi szép álom, melyekről jól tudja — most még nem lenne ereje hozzájuk. Egyszer, később talán —, amikor a hivatástudattal nagyobb tudás, több tapasztalat párosul. Mert a katonaságnál sok mindenre rájön az ember. Többek között arra, hogy 20 éves korban a teljességet elérni nem lehet. Azért törekedni, küzdeni kell. Türelmes munkával, tanulással, és az olyan pályán mint amit Bődi István választott — sok alázattal is. V. Zs. #z anyagi és kulturális jólét számai Kiskunfélegyházán 1982 végére a televízió-tulajdonosok száma . elérte a kilencszázövvénét. Rádióelőfizető 6100 van a városban. Jellemző a gépjárműtulajdonosok számának gyors emelkedése. Nagyim 'torkerékpár 221 darab van a félegyháziak tulajdonában, magán személy- gépkocsi pedig 101. A takarékbetétállomány 27 millió forint. „Gramopresszó“ .. Még ellátogat hozzád óraszám, csavargó fantáziám..Zsolnay Hédi szénfényű, bársonyos hangját idézi a mikrobarázdás lemez, később — bizarr, de nem szokatlan kontraszként — Beethoven Egmont nyitányát halljuk. Az egész hangulathoz szervesen hozzátartozik a feketekávé jó illatú gőze. Az Arany János utcai úgynevezett „gramu- presszóban” vagyunk. Látogatásunkat a bolt kétéves jubileuma teszi időszerűvé. Gábor Andornétól, a boltvezetőtől megtudjuk: tervüket a megalakulás óta minden negyedévben túlteljesítik. — Nemcsak a megyéből, de Szegedről, sőt Budapestről is vannak állandó vásárlóink. Rendszeresen szerepelnek boltunkban neves fővárosi művészek, akik fellépésük után a megvásárolt hanglemezeket dedikálják a vevőknek. A múlt év szeptemberében alakult meg a hanglemezbarátok klubja, s azóta vasárnap délutánonként a városi művelődési otthonban hol komoly-, hol könnyűzenei bemutatókat tartunk, melyeket zenei vetélkedők megrendezésével teszünk még vonzóbbá. Augusztusban kerül sorra az Aranyhomok kerthelyiségében az idei hanglemezbál, az elkövetkezendő hírős vásáron pedig „élő hanglemez-bemutatót’’ tervezünk. A pultnál éppen két kiskatona Csajkovszkij „Olasz capriccio”-ját játsz- sza át a vásárlásra kiszemelt magnetofon szalagjára. E, kommentár nélkül is sokat mondó élménnyel gazdagabban lépünk ki a „zenekombinát” ajtaján. J. T. Félmilliót meghaladó forgalom Eredményesen zárult megyénkben a mezőgazdasági könyvhónap A Művelődésügyi Minisztérium és a SZÖVOSZ kezdeményezésére immár a negyedik alkalommal rendezték meg országszerte a hagyományossá vált és február 3-től március elejéig tartó mezőgazdasági könyvhónapot. A rendezők: — a Hazafias Népfront, a nőtanács és a földművesszövetkezetek, valamint a könyvtárak mindenkihez, — még a legeldugottabb falvak lakóihoz is igyekeztek eljuttatni a mezőgazdasági munka fejlesztésében, korszerűsítésében ma már nélkülözhetetlen szakmai ismeretterjesztő könyveket. A könyvhét során szerzett tapasztalatok, s a most beérkezett jelentések azt mutatják, hogy a könyvesboltok idejében felkészültek, bőséges választékkal álltak a vásárlók rendelkezésére és igyekeztek a tájjellegnek megfelelő szakirodalmat biztosítani. Nem rajtuk múlott, hogy a megyénkben keresett őszibaracktermesztés gyakorlati módszereivel foglalkozó kézikönyvekből csak részben, általános gyümölcstermesztési ismereteket tartalmazó kiadványokból pedig egyáltalán nem tudták a jelentkező igényeket kielégíteni. Ennek ellenére nagy eredményekkel zárult a könyvhónap, ahogy erről dr. Jakab Jenő, a MÉSZÖV könyvelőadója tájékoztatott. A 10 földművesszövetkezeti könyvesbolt, valamint 400- nál több bizományos félmillió forintot meghaladó értéket forgalmazott. Sikeresen foglalkoztak a szakkönyvek terjesztésével a házról házra mozgalom aktivistái. Solton például már a könyvhónapi ünnepélyes megnyitó napján 7000 forint volt a bevételük. Még a rendkívüli hideg időjárás sem akadályozta a házról házra árusítók munkakedvét, majdnem minden községünkben működtek és több mint 100 000 forint értékben adtak el könyveket. Emelkedett a vásárlási kedv a könyvesboltokban is. Kimagasló eredményt a kiskőrösi és a kiskunhalasi könyvesbolt ért el, mindkettő szakkönyv forgalma megközelíti a 100 000 forintot. Szabadszálláson 8400, Tisza- kécskén 8300, Bácsbokodon 6300, Lakiteleken 5200, Fel- sőszentivánon 3000 és a Helvéciái Állami Gazdaságban 1200 forint értékű szakkönyvet vásároltak a dolgozók. Az érdeklődés felkeltésében, a vásárlási kedv fokozásában értékes segítséget nyújtottak a járási könyvtárak. Könyvkial- lításokat rendeztek, mozgósították olvasóikat és kivették részüket a szervezésből. A rendezvények legkedveltebb formájának, a szakírók és az olvasók találkozói bizonyultak. Így többek között Solt vadkerten dr. Zilahy János, a Kertészeti Főiskola docense, Jánoshalmán Budai László, a Földművelés- ügyi Minisztérium osztályvezetője tartott értékes előadást. A könyvhónapi események kedves színfoltját képezték a jól sikerült könyvbálak. Megyénkben 30 helyen tartottak könyvbált. Legjelentősebb volt közülük a kiskőrösi, laki- telekig és lajosmizsei. Ezeken a belépődíj fejében könyvet kaptak a bálozók, s egy-egy értékesebb könyvet rendszerint tombolán sorsoltak ki. Bár a zord időjárás és a hiányos könyvellátás éreztette hatását az idei könyvhónapo®, mégis az eredmények semmivel nem rosszabbak mint a tavalyiak. ^Sikerült — a célnak megfelelően — dolgozó parasztságunkhoz eljuttatni a nagyobb tudást, jól hasznosítható, korszerű ismereteket nyújtó szakkönyveket. ról lehet szó — gondolta Asz- ker. — Forduljon déli irányba — rendelkezett az igazgató, amikor áthaladtak a Brandenburgi Kapu alatt, s elhagyták a Tier- gartent és a Reichstagot. — Elmegyünk a tempe’hofi repülőtér mellett, s egy nagyszerű autósztráda kezdődik ott. Aszker azt tette, amit Khü- metz parancsolt. Hamarosan kiértek a városból, s délkeletnek tartott a kocsi. Khümetznek igaza volt. Az űt valóban kifogástalan. A nagy betonlapokból épített széles, nyílegyenes útra kiválóan ráfeküdtek a kocsi kerekei S Aszker mind nagyobb sebességgel • hajtott. — Nagyszeri autója van. igazgató úr! — mondta Aszker, hogy szóval tartsa Khtimelzt. — Sokféle kocsit vezettem már, de Buickot még soha. Hadizsákmány, ugye9 Khümetz bólintott. — Ezek az ameriaiak tudnak autót csinálni — mormogta az igazgató. — Ami igaz, az igaz. — Nem, nem! — Aszker elengedte a kormánykereket, s szétnyitott ujjakkal rázta a kezét. — Nem rossz a Buick, de és nem adnék oda egy Mercedest vagy mondjuk egy Horchet semmiféle Buickért vágj- Lincolnért. A motor, a sebességváltó; e kapcsolási rendszer, mint az ég és a föld, igazgató úr! — Igen, ez az én véleményem !s — felelte Khümetz, miközben érdeklődéssel nézett Aszkerre. — Régóta ül volán mellett, Gube? Aszker leinevetett. — Nem fogja elhinni, igazgató úr, de azt kell felelnem a kérdésre: éppen ma jubilálok. Még hozzá kétszeresen Huszonnyolc éves lettem és pontosan tíz esztendővel ezelőtt kaptam meg a gépkocsivezetői igazolványomat. Aszker benyúlt a zsebébe, kivette az igazolványát, s odanyújtotta Khümetznek. Az igazgató afféle jó embernek, demokratikus érzelműnek tartotta magát. S ezenkívül jól emlékezetébe véste a Führer szavait, amelyeket az egyik müncheni pártnapon mondott: Erősíteni kell a germán nemzet, a világot meghódító és uraló faj egységét. Éppen ezért — miután belelapozott és minden tekintetben rendben levőnek találta az igazolványt — így szólt sofőrjéhez: / — Ezt a kettős jubileumot akkor meg kell ünnepelni. Ott, nem messze, látom van egy kis tisztás, néhány fával. Megpihenünk valamelyest. Különben is éppen ideje már, hogy megreggelizzünk. Khümetz a sofőrre nézett, s elégedetten állapította meg: zavar és meghatottság látszik az arcán. — Németek vagyunk, Gube! Németek, és ezzel mindent megmondtunk. — Khümetz leereszkedően megveregette Aszker vállát. Jó félórát töltöttek a tisztáson. Aszker szétterítette a fűvön az újságot, s telerakta ennivalóval. Khümetz bőven hozott az útra. Az igazgató elővett a zsebéből egy lapos, bedugaszolt kulacsot. — Szesz — felelte Aszker kérdő pillantására. — Ez a szesz, Gube, orvosság. Gyógyír minden bajra és bánatra. Khümetz töltött egy útipohárba az üvegből, felhajtotta, s utána odanyújtotta Aszkernek is, de az a fejét rázta. — Nem lehet — mondta. — Amikor a volán mellett ülök, énfelőlem szesz folyhat valamennyi patakban, akkor sem kell. Az igazgató helyeslőén bólintott. Csak ellenőrizni akarta az új sofőrt, nem iszákos-e, tudja-e a kötelességét. Khümetz ismét ivott egy pohárral, s aztán még kettővel. Sovány nyaka és petyhüdt arca egészen kipirult, a szeme csillogni kezdett. Hosszú, vékony ujjaival időnként elvett egy-egy darabot a kirákott hideg disznósültből, s nagy falatokban a szájába gyűrte. Hangosan csámcsogva evett, miközben folyton hunyorgott apró szemeivel. Khümetz sokáig és mohón evett. Amikor végzett a reggelivel, visszacsavarta a kulacs kupakját, füléhez emelte, megrázta, s elégedetlenkedve csóválta a fejét. Aztán felállt, s lépett néhányat a fűvön, hogy megmozgassa egy kicsit az ülés-' tői eízsibbadt lábait. Aszker ösz- szegyűjtötte a reggeli maradékait, s a kocsiba tette. — Akkor folytassuk az utat — mondta Khümetz, miközben rágyújtott és beült az autóba. A szesz nemsokára hatni kezdett. Az igazgató a kocsi oldalának dőlt, időnként mosolygott, magában, s valami dalt dúdolt. — Meg se kérdezi, Gube, miféle nyavalya miatt kell ebbe az Auschwitzba mennem? — szólalt meg hirtelen, ravaszul pislogva Aszkerra. Aszker vállat vont. — Gondoltam, nem rám tartozik, igazgató úr. — Jól gondolta. — Khümetz ki akart egyenesedni, s megtán- torodott. — De maga jó sofőr, és én beavatom a dolgomba. Emberekért megyünk. Üj munkásokért a gyárnak. — De hiszen már így is elég sok fogoly dolgozik nálunk. — Most pedig... még több lesz! Khümetz mondatai szaggatottak, összefüggéstelenok kezdtek lenni. Az egyik szó felénél váratlanul abbahagyta, aztán egy- szuszra elhadarta az egész mondatot. Hol kiabálva, hol meg egészen halkan, szinte suttogva beszélt, úgyhogy Aszker jóformán semmit sem értett meg belőle. Azt azonban ki tudta hámozni az összefüggéstelen szavakból is, hogy miért igyekezett az igazgató annyira az utazással. Megtudta: Ostbirg katonai parancsnoksága értesítette Khümetzt, hogy egy hét múlva a Gans—Behmer gyár német munkásainak újabb csoportját hívják be a Wehrmachtba. Azért szóltak neki, hogy legyen ideje foglyokkal helyettesíteni őket. — És miért megyünk ilyen messzire? — Eh! — legyintett az igazgató. — Javasolták nekem, hogy a szomszédos lágerekből hozzak embereket. ..Vigye, Herr Khümetz, amelyik tetszik!” — Khümetz ismét legyintett, s haragosan összevonta a szemöldökét. — Vigye!... — De hát mit találhatnék én még ott, amikor már régen kimustráltam az egész társaságot? — És a többi gyár igazgatója sem alszik. — Természetesen — erősítette meg Aszker. — És váratlanul segítségül jött a gondviselés, Gube. Egy régi barátom képében jelent meg. Szolgálati ügyekben került Ostburgba, egészen véletlenül. Oh, az én barátom magas tisztséget visel! Azonnal megtalálta a módját, hogy segítsen rajtam. Két ötperces telefonbeszélgetés Berlinnel és már meg is kaptam az engedélyt, hogy szétnézhetek Auschwitzban. — Mégis, mehetett volna közelebbi helyre is, igazgató úr. Hallottam, hogy van egy nagy tábor Weimar környékén is. Az jóval közelebb esik. — Buchenwald. Khümetz nyerítve felnevetett. — Bravó, Gube! — kiáltotta, — Maga egyre jobban tetszik nekem. Csakhogy én már voltam abban a lágerben. Voltam, érti? Még a tavasszal el- merftem oda, fiacskám! Oh, nekem jó kapcsolataim vannak! és Buchenwald miatt nem vettem volna igénybe protekciót. A lágerparancsnok helyettese az unokaöcsém. Érti: az unokaöcsém! És mégsem boldogulhatok Buchenwaldban. Az Krupp és Heinkel embereinek a vadászterülete. Utánuk pedig vajmi kevés használható munkaerő marad... (Folytatjuk.)
