Petőfi Népe, 1963. március (18. évfolyam, 50-76. szám)

1963-03-10 / 58. szám

Világ proietárjoi, egyesüljetek ■Tűrne­MAGYAR. SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT 0ACS - KISKUN MEGYEI LAPJA XVIII. ÉVFOLYAM, 58. SZÁM Ara 60 fillér 1963. MÁRC. 10, VASÁRNAP Kossá István látogatása Kecskeméten Könyvbaráinapok a megyében Szombaton délelőtt tíz órakor, a városi tanácsházán a megye és Kecskemét vezetői fogadták Kossá István közlekedés- és postaügyi minisztert, aki láto­gatást tett a megyeszékhelyen. A fogadáson megjelent dr. Mol­nár Frigyes, az MSZMP me­gyei bizottságának első titkára, dr. Varga Jenő, a megyei ta­nács vb-elnöke, Reile Géza, a városi tanács vb-elnöke, dr. Máté Mátyás, az Autóközleke­dési Tanintézet igazgatója, és Bódis István, az Autóközleke­dési Tanintézet megyei kiren­deltségének vezetője. A foga­dás alkalmával Reile Géza, a városi tanács vb-elnöke átnyúj­totta Kossá Istvánnak Kecs­kemét fejlődését képekben il­lusztráló emlékalbumot és tá­jékoztatta a város múlt évben elért eredményeiről, valamint az idei tervekről. Ezután a miniszter a 9-es szá­mú Autóközlekedési Vállalat te­lepét kereste fel, ahol Sohajda József, a vállalat igazgatója fo­DAMASZKUSZ (MTI) Bei rútban szombatom ismere­tessé vált a szíriai úgynevezett ,,forradalmi parancsnokság nem­zeti tanácsa” tagjainak névsora. A katonai junta vezetői a kö­vetkezők: Luai Ataszi tábornok, Rahed Katini tábornok, Drubi ezredes és még nyolc magas rangú katona, illetve politikus. Mint a Reuter jelenti, Irak és az Egyesült Arab Köztársa­ság után Algéria is elismerte az új szíriai kormányt. Csatlakozott p szíriai kormányt elismerők- höz Jordánia is. Az AFP hírügynökség nagy jelentőséget tulajdonít annak a ténynek, hogy az Egyesült Arab Köztársaság elismerte a szíriai kormányt. A hírügynökség em­lékeztet arra, hogy az Egyesült Arab Köztársaság nem fogadta el Szíria különválását és 1961 gadta a magas vendéget, aki végigjárta a műhelyeket, irodá­kat, s elbeszélgetett a dolgozók­kal. Meghallgatta a megye szál­lítási problémáiról elmondotta­kat, és ígéreteket tett arra néz­ve, hogy rövidesen több döm­pert, traktort, vontatót kap a megye autóközlekedési válla­lata. Ezután meglátogatta a lenin- városi új lakónegyedet, s elis­merően szólt annak építéséről. Ezt követően az Autóközlekedé­si tanintézetben tett látoga­tást, ahol az ország több autó- közlekedési tanintézetének ok­tatói értekezletre jöttek össze. Beszélgetést folytatott az ér­tekezlet résztvevőivel. Kossá Ist­ván főként arról beszélt, hogy a tanintézetek munkájában fő kérdésként kell kezelni a mű­szaki oktatást. Itt vetődött fel annak a lehetősége, hogy Kecs­keméten egy autóközlekedési technikumot hozzanak létre. A miniszter elvtárs erre a kérdés­re nem adott határozott választ, szeptembere óta Kairó és Da­maszkusz között semmiféle dip­lomáciai kapcsolat nem állt fenn. Az új iraki kormány elis­merése az AFP véleménye sze­rint azt is jelentheti, hogyNasz- szer hajlandó kész tényként el­fogadni a két tartomány külön­állását. A DPA az új szíriai kormány­ról megállapítja, hogy tagjai túl­nyomórészt a szíriai Baath- párthoz tartoznak. Az új iraki kormánnyal ellentétben — véle­kedik a DPA — a szombaton megalakult szíriai kabinet tagjai tapasztalt politikusok, akik már évek óta miniszterek. A török kormány politikai me­nedékjogot biztosított Azem volt szíriai miniszterelnöknek és csa­ládjának. Mint ismeretes, Azem a török nagykövetség épületé­ben keresett menedéket. bár mint lehetőséget, nagyon helyesnek tartotta. Ezután a balesetellenes propagandáról szólt az országos értekezlet résztvevőinek. Kossá István közlekedés- és postaügyi miniszter este részt vett a megyében először meg­rendezett autósbálon. Az utóbbi hét esztendőben több millió forintot költöttünk a tanácsi könnyűipar és élelmi­szeripar üzemeiben a szociális normák javítására. A dolgozók munka- és életkörülményeinek jobbátétele mellett azonban a fő cél: a lakosság foglalkoztatá­sának széles körű növelése volt. Különösen jól érzékelhető ez a könnyűipari vállalatok fejlődé­sében. Egész sor üzemfejlesztés­nek, műhelybővítésnek és vál­lalati korszerűsítésnek voltunk tanúi. De a tervszerű iparfej­lesztés eredményeként számos új üzem és vidéki telephely is létesült a tanácsi iparban. Hét évvel ezelőtt a könnyű- és élelmiszeripari üzemek évi termelési értéke alig haladta meg a 300 millió forintot, dol­gozóik száma pedig a 3 ezer 500 főt. Idén viszont a két iparág vállalatainak várható termelése meghaladja az egymilliárd fo­rintot, a dolgozók száma a 10 ezer 500 főt. Más szóval: hét év alatt, 7 ezer dolgo­zónak teremtettek új mun­kaalkalmat. Fő feladatának tehát becsület­tel eleget tett a tanácsi ipar. Ezzel a hallatlanul gyors fej­lődéssel azonban sok esetben nem tudott lépést tartani a munkavédelem, a szociális kö­rülmények tervszerű javítása. A lemaradást csak növelte a ka­pitalista múlt káros öröksége, azok a tarthatatlan munkakö­rülmények, melyeket az üzemek államosításával átvettünk. Sum­ma summárum, sok a pótolni­való tanácsi üzemeinkben. Ezt célozta a kormány 3225/1960. A Bács-Kiskun megyei Könyv­barát Bizottság meghívására ne­ves fővárosi írók érkeztek szom­baton Kecskemétre, kétnapos vendégszereplésre. A könyvba­rát bizottság képviselői dél­előtt 10 órakor fogadták a ven­dégeket — Balázs Annát, Cse­peli Szabó Bélát, Galabárdi Zoltánt, Kiss Dénest, Ténagy Sándort és Várkonyi Mihályt — a Hazafias Népfront helyiségé­ben, ahol Farkas József, a Ha­zafias Népfront megyei titkára üdvözlő beszéde után Feny- vessyné Góhér Anna, a Katona József megyei könyvtár veze­tője tájékoztatta őket a könyv­tárak és a könyvbarátmozga- lom legutóbbi eredményeiről. A tájékoztató végeztével a vendégek baráti beszélgetést folytattak a Könybarát Bizott­ság tagjaival, a Hazafias Nép­front, a megyei tanács művelő­désügyi osztálya és a MÉSZÖV munkatársaival. Érdeklődtek a tanyavilág lakóinak kulturális helyzetéről, arról az átalakulás­ról és fejlődésről, amely külö­nösen az utóbbi években tapasz­talható fokozottabban, örömmel hallották, hogy megyénkben az olvasómozgalom az országos át­lag feletti eredményeket mulat­tat fel, s örömükre szolgált az számú rendelete is, melynek alapján öt évre szóló beruházási tervet dolgozott ki a megyei ta­nács végrehajtó bizottsága. Így született meg, a Szakszerveze­tek Megyei Tanácsával egyetér­tésben, az üzemi szociális kö­rülmények javításának ötéves terve. Hogyan halad ennek a terv­nek a végrehajtása, mi valósult meg a beruházásra szánt mil­liókból, s mivel biztat e tekin­tetben az 1963. esztendő? El­mondhatjuk, hogy a lemaradá­sok nagyobb ütemű pótlása már tavaly megkezdődött. Több mint 5 millió forintot fordított 1962- ben szociális és munkavédelmi beruházásokra a megyei tanács végrehajtó bizottsága. Ebben az évben csaknem 65 millió forint értékű beruházás segíti a tanácsi iparvállalatok fejlesztését, s az 1962. évinél lé­nyegesen nagyobb összeg, a be­ruházásoknak közel 12 százalé­ka szolgál munkavédelmi és üzemegészségügyi célokat. A szociális beruházások döntő ré­szét, értékben csaknem 6 millió forintot a leggyorsabban fejlődő könnyűipari vállalataink kap­ják. A megyei tanács ipari osz­tályán kapott tájékoztatás sze­rint 14 vállalatnál indul szociá­lis és jobb munkafeltételeket szolgáló beruházás. Vasipari üzemeink közül első helyen szerepel a Tisza- kécskei Permetezőgépgyár. A vállalat új telephelyén 1 millió 300 ezer forintot költenek egy korszerű 400 fős üzemi fürdő, öltöző és étkezde létesítésére. is, hogy a klasszikus és mai iro­dalom olvasottságának aránya ma már 60—40 százalék. Délben a vendégek részvéte­lével tartották az átalakított megyei könyvtár megnyitó ün­nepségét. A megnyitón az előb­bieken kívül megjelent Panko- vits Józsefné, a megyei nöla- nács titkára is. Fenyvessyné Góhér Anna üd­vözölte az ünnepség résztvevőit, az íróvendégeket, az olvasókat, a Kecskeméti Zrínyi Ilona Álta­lános Iskola úttörőcsapatának küldötteit, s a könyvtár dolgozóit, majd az írók nevében Galabár- di Zoltán szólt az olvasókhoz. Ezután a jelenlevők megtekin­tették az átalakított könyvtár modern bútorokkal, ízlésesen berendezett helyiségeit. A sza­bad polcos kölcsönzőteremben, ahol tavaly csupán háromezer kötet között válogathattak az olvasók, ezután 15 ezer könyv áll a rendelkezésükre. A fel­újításra 160 ezer Ft-ot fordí­tott a megyei tanács, a kivite­lezés a Kecskeméti Faipari Vál­lalat munkáját dicséri. Délután az írók két csoport­ban Szabadszállásra és Császár- töltésre látogattak, megtekintet­ték a termelőszövetkezeteket, este pedig író—olvasó találkozón vettek részt. Ma délután ha­sonló programmal Szalszentmár- tonba és Foktőre utaznak. Kiskunhalason a Vastömegcikk­ipari Vállalat új központi tele­pén további 150 fő befogadását biztosítja a fürdőbővítés, 300 személy befogadására pedig üze­mi étkezde épül. A két beruhá­zásra 800 ezer forintot irányoz­tak elő. öltöző, fürdő, étkezde építé­sére illetve bővítésére kerül sor további tíz vállalatnál. Ezek mellett a munkások egészség- védelmét szolgálja majd a fa­ipari és műanyagipari vállala­toknál a szellőztető és nagy tel­jesítményű porelszívó-berende­zések felszerelése. Ebben ai. év­ben megszüntetik a szilikózis betegségek — a porártalom — veszélyét a vasipari üzemek csi­szoló, nikkelező műhelyeiben, valamint a galvanizáló helyisé­gekben is. A vegyi ártalom el­kerülése végett ugyancsak korszerű elszívó-készüléke­ket helyeznek üzembe az olyan munkahelyeken, ahol szórópisztollyal, nitrólakkal festenek a dolgozók. Élelmiszeripari üzemeink szo­ciális és munkavédelmi létesít­ményeire az idén 1 millió 500 ezer forintot fordít a megyei ta­nács végrehajtó bizottsága. Az eddig írtak összegezése­ként közölhetjük, hogy az idén beruházásra kerülő 7 millió 500 ezer forinttal, valamint a válla­latok saját erőforrásaiból e cél­ra fordított összegekkel, lénye­gében pótolják, számos helyen pedig esztendőkre megoldják a tanácsi könnyű- és élelmiszer- ipar szociális és munkavédelmi gondjait. SÁNDOR GÉZA Ismeretessé vált a Szíriában hatalomra került katonai junta névsora Több mint 7 millió forintot fordítanak idén a tanácsi ipar szociális beruházásaira A város fejlődéséről tájékoztatja Keile Géza, Kossá István minisztert.

Next

/
Thumbnails
Contents